Michal Tallo: Recikláció

SZABADSÁG / SLOBODA / HÜRRIYET / SWOBODA / FREEDOM / SVOBODA / LIBERTATE / СЛОБОДА A PesText SZABADSÁG szövegei az International Visegrad Fund támogatásával születtek meg a 2019-es PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál felkérésére. Michal Tallo (1993) szlovák szerkesztő, költő, író, kritikus, műfordító.

nevezzük nevén a dolgokat
– Jan Škrob

beáll a recikláció

meg akarjuk érinteni a kőtömböket,                          de mi nem vagyunk itt

át akarjuk adni a követ

kidolgozni és újra feldolgozni és átadni

és kidolgozni és újra feldolgozni

és átadni,                                                                   de mi nem vagyunk itt

célszerűvé akarjuk tenni és építeni belőle valamit

ami egyértelmű és pontos és kifejező

és könnyen összerakható és könnyen szétszedhető és

szükség esetén egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnik

és eltűnik és újra megjelenik egy másik helyen és

egy másik légtérben és

egy másik csillagon halott csillagon és egy másik ciklusban és

szükség esetén egyik napról a másikra összerakjuk

és elvisszük szükség esetén

valaki a követ egyik napról a másikra összerakja és elviszi

valaki,                                                                                    de mi nem vagyunk itt

fel akarjuk idézni érezni akarjuk a kő ízét

emlékezni akarunk a kő ízére ujjal mutogatni

a kő ízére szóban kifejezni a kő ízét és

elmondani kinek áll itt és ki

változtatta meg a saját nevét egy másikra és aki

mikor mi nem vagyunk itt

aki mikor mi nem vagyunk itt talán valahonnan valakinek mutogat

évtizedek óta mutogat évszázadokon át ujjal mutogat ránk és

mutogatni fog és megváltoztatja az arcát és megváltoztatja a mondatszerkezetet és

megváltoztatja az éveket meg az évtizedeket és megváltoztatja a célokat meg a helyeket

ahol ellenében elhelyezzük a köveket és megváltoztatja a neveket és

nem változtatja meg az előfordulási helyét,                         de mi nem vagyunk itt

nem azért vagyunk itt hogy

bárkit is helyettesítsünk bárkit megakadályozzunk

a légzésben bárkinek megakadályozzuk a maga reciklációját

bárkit névvel céllal életrajzzal illessünk

és felébredjünk és ránk törjön a köhögés

és reggel a mosdókagylóban megtaláljuk a szorongásnak azt a formáját amelyik

lehet hogy már nem folyik le a lefolyón

x

mintha nem tudnád, hogy akármit mondasz, az ellenkezőjét

gondolom, akármit mondasz, azt gondolom, gondolom,

még nem tudom, kinek az érdekében, ki nem néz, ki

közeledik, még nem látom, érzem,

ahogy közeledik, nem szólok, szétnézek,

menekülési útvonalak, minden irányban, itt van, ne nézz

a szemébe, tud valamit, vagy sejt,

nem létezem, ma nem, világos, de ha nem ő talált ki,

ha nem ő, vagy te, kinek a szájával beszélek, ki

áll mögöttem, mit gondol, gondolsz, mikor rám néz,

rám néz és azt állítja, hogy ismeri, jól ismeri, mond

valamit a szorongásról, ami elmúlik, mondja,

közben meg nem uralja a nyelvét, ellenkeznék, azt kell használnom,

amit ismerek, de fennakad

bennem a szó, leáll

a kiejtés, a változó test, a láb

érzéketlen és az emberi légzés, felesleges aktivitás

x

elmúlsz, tudom, vibrál a csontomban,

égeti a bőrömet, reggelig kicsapódik

a pólómon

mint valami nagy és személytelen

vagy valami intim,

mint a tengeri só vagy az idegen izzadság,

nem tudom megkülönböztetni

x

meg akarom neked mutatni, mit csinálok, végig akarlak rajta vezetni,

mintegy mellékesen, mintegy véletlenül,

meg akarom mutatni a dolgokat, amikről nem beszélünk, nem a szülők előtt,

nem a gyerekek előtt, meg akarom neked tanítani, amit én tanultam belőlük,

meg akarlak védeni és változtatni és megőrizni, jegelni

a közelemben, infinitívben, hogy az infinitív neked is kulcsfontosságú maradjon

és hogy mindenkinek ajánld, aki kérdezi, neked akarok írni

és dolgozni

és szítani és vallani a háborút, önként körbebástyázni magunkat vele, megrészegedni

az értelmetlenségben, a bomlásban, amit együtt figyelünk mindig

és mindenütt, magunkban nem, magunkban igen, magunkban büszkén,

meg akarom tagadni a reinkarnációt

és nem élni se városban, se falun, se telepen,

és rögtön a reinkarnáció után meg akarom tagadni az állandó lakhelyet, nem megállni,

veled mozogni, és rendesen nem megtanulni egyik város nyelvét se,

és nem állítani egymásnak akadályokat semmiben,

és kiejteni a két szótagos keresztnevedet, érthetően, százezerszer egy nap,

tagadni az alvást, tagadni a táplálkozást, a véred akarok lenni, a nyálad,

a magod és végig akarok folyni rajtad kémiával és biológiával fertőzve

és a magamévá tenni és velük együtt megváltoztatni a tudatodat az érzékelésedet

az érzéseidet és eltűnni és egymást felfedezni, használat után tapinthatatlan lenni

és jelenlévőbbnek, mint bármi más, mint bárki más, beszélni veled

és beszélni benned, akkor is, mikor teljesen egyedül vagy, hogy soha többé ne legyél egyedül,

nem akarok többet az istenekről írni és a jóról és a rosszról gondolkodni és azon töprengeni,

vajon léteznek-e,

az istenek, a jó és a rossz, és én, be akarom fejezni ezt a verset, de nem tudom,

olyan sok minden van, téged akarlak nézni, mikor meztelen vagy, hallani akarom, mit mondasz,

még azelőtt, hogy a kimondott szavakat végiggondolod, az utcákat akarom járni,

akarom nem tudni a nevüket, akarok nem otthon lenni, akarom nem megismerni a helyiségeket,

szeretni akarlak mindig más helyiségben és mindig más lakásban és el akarok felejteni

annyi szókapcsolatot, soha többé nem akarom kimondani: itthon vagyok, nem akarom kimondani: végre itthon, nem akarom kimondani:

jó, hogy itt vagy nálunk, nem akarom kimondani: jó, hogy itt vagy nálam,

de köszönteni akarok mindenkit, veled együtt, veled mindenütt,

és idegen lakásokon végigkísérni az egész emberiséget, ki akarom találni a tárgyak történetét

és hazudni az eredetükről és olyan kontextusba helyezni őket, aminek semmi értelme,

nagyüzemi giccset akarok mutogatni a vendégeknek és hosszasan beszélni az értékéről

és az alkotókról és tudni, hogy csak te tudod az igazságot, és éltetne a tudat,

hogy velem együtt szórakozol az egészen, titokban, és elküldeni a vendégeket,

udvariasan vagy durván, és elhagyni az idegen lakásokat, és az érkezésünk előtti

állapotban hagyni, mintha nem lennénk, mintha nem értünk volna hozzá a tárgyakhoz,

mintha nem maradna utánunk por, szemét, piszok, mintha nem lenne testünk,

azt akarom, hogy ne kelljen a testünk, azt akarom, hogy semmit se kelljen,

akarni akarok akarás nélkül, mintha nem lenne semmi más, mintha mi sem lenne természetesebb,

sürgetőbb, mintha mi sem lenne egyszerűbb, mint mindezt kimondani

és felkínálni neked

Garajszki Margit fordítása