Tiszatájonline | 2020. május 29.

Kovács Katalin: Csendélet, léggyel

LOUISE MOILLON: CSERESZNYÉSTÁL, SZILVÁK ÉS SÁRGADINNYE
Hosszú volt az út, amely a Saint-Germain-des-Prés-i apátság felé vezetett. A kocsis lassan bandukolt a hajnali ködben, lába elszokott a gyaloglástól. Megbokrosodott lovát a városkapunál hagyta, a fogadósné gondjaira bízta, míg vissza nem ér. Jól ismerte a Szajna bal partján magasodó kőtemplomot és környékét, az ott élő művészembereket és kereskedőket, akik egymás között sajátos nyelven beszéltek, flamand torokhangokat vegyítettek a francia szavak közé […]

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szer­kesz­­tősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklő­dők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyó­irat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyom­ta­tott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

Kovács Katalin festmények ihlette novellái most ingyenesen olvashatók a Tiszatáj májusi számában az issuu.com-on.

LOUISE MOILLON: CSERESZNYÉSTÁL, SZILVÁK ÉS SÁRGADINNYE

(1633, olaj, vászon, 48×65 cm, Párizs, Louvre)

Hosszú volt az út, amely a Saint-Germain-des-Prés-i apátság felé vezetett. A kocsis lassan bandukolt a hajnali ködben, lába elszokott a gyaloglástól. Megbokrosodott lovát a városkapunál hagyta, a fogadósné gondjaira bízta, míg vissza nem ér. Jól ismerte a Szajna bal partján magasodó kőtemplomot és környékét, az ott élő művészembereket és kereskedőket, akik egymás között sajátos nyelven beszéltek, flamand torokhangokat vegyítettek a francia szavak közé. Azt rebesgették róluk, hogy az állítólag megreformált vallás hívei – a kocsis gyorsan keresztet vetett, mintha a protestáns szónak még a gondolatát is távol akarná tartani magától.

Megállt a rue des Petites-Maisons sarkán meghúzódó, a szomszédos épületeknél valamivel szerényebb, palatetős ház előtt. Kezét már-már rátette az oroszlánfejet formázó kopogtatóra, de gyorsan visszarántotta: észrevette, hogy meglibben a függöny, és az idős szolgáló az utcát kémleli. A félrecsúszott főkötő felnagyított, imbolygó árnyéka tisztán látszott a műterem falán. Az idős asszony halkan neszelt a behajtott ablaktáblák rejtekében, lehajolt, majd felegyenesedett. Megismerte az ajtó előtt várakozó kocsist. Résnyire kinyitotta az ablakot, és suttogva mondta, hogy nem eresztheti be, mert úrnője dolgozik, és nem tűri, ha munkájában félbeszakítják, ilyenkor a légy zümmögése is megzavarja. A máskor barátságos szolgáló mogorvának tűnt, meg sem kérdezte, hol a kocsi és a ló. Bütykös mutatóujjával a lépcső aljára mutatott, majd becsukta az ablaktáblákat. A kocsis ajkán volt egy cifra káromkodás, de aztán legyintett, letette rakományát a kapu elé, és ahogy jött, elballagott.

Tovább >>>