Fábián Tibor: Siralomház

(DRÁMA EGY FELVONÁSBAN)

Szereplők:

CEAUȘESCU

ELENA

SZÁZADOS

KATONAORVOS

KISKATONA

ÖREGASSZONY

Katonai laktanya tömlöcében vagyunk. Két oldalt vaságyak, középen magasan rácsozott ablak, alatta koszos kagyló, kopott tükör és wc. Elől asztal, két székkel, a sarokban fogas. Kintről, a távolból hol felerősödő, hol elhalkuló puskaropogás hallatszik. Az öregasszony lassan, komótosan megveti az ágyakat, majd takarítani kezd. Az ajtóban szórakozott kiskatona álldogál, zsebredugott kézzel. Cigarettázik.

KISKATONA: (belép a nyitott ajtón, viccesen kopog, majd felnevet) Hallotta a nagy hírt, néne?

ÖREGASSZONY: A Marian tizedesről? Aki részegen elaludt a budin?

KISKATONA: (Legyint) Ki emlékszik már arra? Nem azt tánti! Azt mondja a tévé, megszökött Ceaușescu, kitört a forradalom. Az egész tisztikar órák óta a tévét bámulja. Olyan lelkesek, hogy estére megisszák a kaszárnya teljes rumkészletét.

ÖREGASSZONY: (mérgesen köp egyet és az ablak felé mutat) Ezt a felfordulást nevezi maga forradalomnak?

KISKATONA: Hát nem érti, tánti? Megbukott a rendszer! Vége a kommunizmusnak! Ezután szabadok leszünk! (A szájába veszi a cigarettát és megtáncoltatja az öregasszonyt)

ÖREGASSZONY: (eltolja magától) Felrúgdostak néhány kukát, seggberúgdostak néhány korgógyomrú katonácskát, mint amilyen maga itten, és akkor ez már forradalom meg szabadság? Hagyjon már.

KISKATONA: (legyint) Mit tudja azt maga.

Csend.

ÖREGASSZONY: Majd csak túléljük ezt is. Csak rosszabb ne legyen.

KISKATONA: Persze, örökké a régi nóta. Ezért aztán nem is lett jobb soha.

ÖREGASSZONY: És mit mondanak azok a tiszt urak? Hová tűnt Ceaușescu elvtárs?

KISKATONA: Amikor kitört a botrány, valami nagy népgyűlésen, helikopterrel elmenekült a mocsok. Mentette az irháját.

ÖREGASSZONY: (nevet) Azóta már bárhol lehet.

KISKATONA: Nem kell ezeket félteni. Minden jó előre ki van nekik találva. Biztos a szekusok bújtatják valami titkos bázison.

ÖREGASSZONY: Meglássa, ebből még baj lesz. Nagy baj.

KISKATONA: Ugyan miből?

ÖREGASSZONY: Hát ebből. A kalamajkából. Vagy ahogy maga emlegeti, ebből a forra…, forradalomból, vagy mi az Isten.

KISKATONA: Hát mégis mi baj lenne? Nem érti mama, hogy végre szabadok vagyunk? Mindenki boldog, felszabadult és azt kiabálják az utcákon: Libertate! Libertate! (közben fellép az egyik székre, az ujjaival V betűt formál)

ÖREGASSZONY: Befejezte?

KISKATONA: (fellép az asztalra, még hangosabban kiált) Libertate! Libertate!

ÖREGASSZONY: (A kezében lévő seprűvel fenéken ütögeti) Hallgasson, az Isten áldja meg! Felveri az egész laktanyát, maga oktalan.

KISKATONA: (nevet és nagyon ugrik az asztalról) Mindenki ezt kiabálja most, mama! Szerintem még a százados elvtárs is. Csak maga nem, maga seprűs vénasszony.

ÖREGASSZONY: (felemeli a seprűt) Adok én magának. Ha így folytatja, maga is ide jut. Itt aztán elmélkedhet kenyér és víz mellett a forradalomról meg a demokráciáról.

KISKATONA: Ha nem ismerném, még azt hinném, maga is annak a vén szarnak a híve. Hogy nyuvadna ki, ott ahol éppen van, a szekusaival együtt!

ÖREGASSZONY: De ismer.

KISKATONA: (nevet. Az öregasszony háta mögé lopózik és rácsap a fenekére. Az ráemeli a seprűt, mire a kiskatona viccesen kirántja a kezéből) Mint a rossz pénzt, mamuska! Higgye már el, ezután minden jó lesz. Nyugodjon már meg! Lazítson! Szabadok leszünk, utazhatunk, fejlődhetünk, megszűnik ez a nyomorúságos kommunista elnyomás. Demokrácia lesz, mama!

ÖREGASSZONY: (kirántja a kiskatona kezéből a seprűt) Jó-jó. Csak bele ne nyomorodjunk ebbe a maga demokráciájába.

KISKATONA: (ingerülten rácsap a homlokára) Én nem értem, miért ilyen pesszimisták ezek az öregek. Maguknak semmi sem jó. Itt nyögtek, meg sóhajtoztak egy életen át Ceaușescu alatt, aztán amikor ez a vén vérszívó végre nagy nehezen megpattan, maguk csak nyavalyognak, siránkoznak, hogy így a forradalom, meg úgy a forradalom. (dühében a földre dobja a cigarettát és hosszasan eltapossa)

Csend.

ÖREGASSZONY: (odamegy és felsepri a csikket egy lapátra) Hogy-hogy semmi sem jó? Nekem csak az nem jó, amikor lőnek.

KISKATONA: (Kikémlel az ajtón) Értse meg, rendet kell csinálni, ebben a kurva országban! Azt meg csak puskaropogással lehet. Éles golyóval! Ki kell pucolni a szekusokat, ha nem akarunk ebben a vöröscsillagos kuplerájban rohadni kongresszustól kongresszusig!

ÖREGASSZONY: Hát, maga tudja. Maga a katona. Én azért jobban szeretem, ha nem halnak meg ártatlan járókelők és fiatalok az utcán. Csak azért, mert forradalom van.

KISKATONA: Márpedig anélkül nem megy, mama! Ceaușescu nem adja magát könnyen. Amíg le nem puffantják (kezével a puskalövést utánozza az öregasszony irányába), itt nem lesz nyugalom.

ÖREGASSZONY: (kihull a kezéből a seprű) Jaj, Istenem. Eddig is féltünk. De most már az életünket is féltenünk kell.

KISKATONA: Látja, mégis csak jó, hogy minket nem vezéreltek ki a kaszárnyából. Mégis csak jobb itt bent, mint kint.

ÖREGASSZONY: Na látja. Ott maga se lenne ilyen fene nagy okos, és főleg nem bátor.

KISKATONA: (csendesebben) Hát, szegény anyám bele is pusztulna, ha valami bajom esne. (Kivesz egy újabb szál cigarettát)

ÖREGASSZONY: Hát akkor vigyázzon a bőrére és ne hősködjön. És ne bagózzon itt, mert a százados elvtárs rajtam veri el a port.

KISKATONA: Úr az már, nem elvtárs.

ÖREGASSZONY: Ja, és akkor maga már ott bagózhat, ahol akar?

KISKATONA: Hát, azt éppen nem. Csak, ha nem látja senki. (cinkosan rákacsint az öregasszonyra)

ÖREGASSZONY: Márpedig én látom, azzal a vaksi vén szememmel. Rakja csak vissza a helyére.

KISKATONA: (visszacsúsztatja a cigarettát a dobozba. Felnevet) Ne féljen, mama! Pár nap múlva béke lesz. A terroristák már nem sokáig tartják magukat.

ÖREGASSZONY: Bár csak igaza lenne, fiam. Nekem akkor sem tetszik ez az egész. Öreg vagyok én már az ilyen forradalmakhoz.

Csend.

KISKATONA: (körbejár) Hanem aztán mire ez a hirtelen takarítás? Már hetek óta senki sem ült a dutyiban. Csak nem az a vadbarom Tanase borult el megint? Minden hónapban itt tölt néhány napot. Már egész megszokta.

ÖREGASSZONY: Nekem nem mondják, kit hoznak ide, csak azt, hogy takarítsak ki. Felőlem jöhet a maga Tanase barátja is. Meg is érdemli a lüke fejével. Tanuljon emberséget.

KISKATONA: Attól várhatja! Az így fog a sírba menni. Verekedős vademberként.

ÖREGASSZONY: Kész! Na, jöhet az a bandita Tanase. Vagy bárki más. Csak aztán nehogy feltegye megint a sáros bakancsát a frissen vetett ágyra, mert magam kaparom ki a két szemét!

KISKATONA: Annak mondhatja. Már az óvodában is sáros bakancs volt a jele.

(Odakint közelednek a lövések.)

ÖREGASSZONY: (ijedten) Hallja?

KISKATONA: (Az ablakhoz megy, hallgatózik) Hallom, hát. Forradalom van, mama! Az meg zajjal jár. Tücsökciripeléssel nem lehet rendszert váltani. (Megint V betűt formál és kiabálni kezd az ablak irányába) Jos Ceaușescu! Jos comunismul!

ÖREGASSZONY: Hallgasson már, az Isten szerelmére! Még meghallja valaki.

KISKATONA: (Nevet) Mindenki ezt kiabálja most, mama! 23 millió román ezt üvölti. Hallgattunk eleget!

ÖREGASSZONY: (Legyint) Hát akkor csak üvöltözzenek.

Csend. Elsötétedik a szín.

Kintről lövések zaja hallatszik. Este van, Ceaușescu az asztalnál ül, fejét a tenyerébe hajtja. Sokáig nem szól semmit. Majd a ruhástól az ágyon fekvő Elena felé fordul.

CEAUȘESCU: Alszol, kedvesem?

ELENA: Ugyan, hogy is tudnék?

CEAUȘESCU: Még mindig lőnek.

ELENA: Biztosan nem a mieink azok?

CEAUȘESCU: Biztosan nem. Azt kiabálják: Le Ceaușescuval.

ELENA: (felül az ágyon) Piszkok! Aljas söpredék! Ezeket etetted?! Ezeknek építettél országot, hogy aztán az életünkre törjenek és azt ordítsák, miközben a taknyuk, nyáluk összefolyik: Le Ceaușescuval?

CEAUȘESCU: Hagyd. Nem az a fontos, mit ordibál néhány tucatnyi félrevezetett ember.

ELENA: (Feláll, Ceaușescu elé áll) Hanem mi? Mi a fontos, amikor itt ülünk a semmi közepén, bezárva a saját országunkba, amiért mindent feláldoztunk? És öregségünkre arra ébredünk, hogy nem kellünk. Egy mozdulattal lesepernek a színről. Bezzeg elvették a kezünkből a kenyeret, a munkát! Hálásak voltak az államadósságok visszafizetéséért, beköltöztek a szép, új blokklakásokba, és most meg az üvöltik, mint a fába szorult férgek, hogy: Le Ceaușescuval!

CEAUȘESCU: (odalép hozzá, a karjára teszi a kezét) Jó, jó. Ne idegeskedj, drága.

ELENA: (elrántja a kezét) Ne idegeskedjek? Ne idegeskedjek?! Nem láttad mi történt a nagygyűlésen? Nem láttad, ahogy felbomlott a rend? Nem láttad, ahogy szétfutott a többezer ember, ahogy szétfütyölték a beszédedet?

CEAUȘESCU: Azok Moszkva emberei voltak.

ELENA: Mindenki?! Mindenki nem lehet Moszkva embere! Mindenkit nem küldhetett Moszkva, Budapest, Amerika, London, Párizs! Ezek, kedvesem, a mi drága román népünk, akikkel együtt indultunk a szocializmus útján. És akiket kiszedtük a koszból, a nyomorból, iskoláztattunk, szakmát és munkát adtunk nekik, egyetemre küldtük őket. És ez a nép, a mi népünk, most azt kiáltja, hogy: Le Ceaușescuval. Az életünkre tör és nekünk menekülnünk kell, mint egy rühes kutyának, mint egy utolsó bűnözőnek.

CEAUȘESCU: (töpreng körbejárja a termet) A külföldi ügynökök beépültek és fellázították a népet. Ez volt a nagygyűlésen is. Elég tíz-húsz ember elkezdje a rendzavarást, a többi megy utána.

ELENA: (Ceaușescu elé áll) Nem azt mondogattad mindig, hogy huszonhárommillió ügynökünk van az országban?

CEAUȘESCU: Nyilván túloztam. (Ismét Elena karjára teszi a kezét) Elena, kedvesem, ezek csak szórványos rendbontások. A katonaság majd rendet csinál.

ELENA: (megint elrántja a karját) Kicsoda? A katonaság, amely fogva tart bennünket? Mileara már nem számíthatsz. Inkább a halálba menekült, minthogy rendet tegyen. Stanculescu? Már rég itt kellene legyen értünk.

CEAUȘESCU: Talán nem tudják, hol vagyunk.

ELENA: (A tükör elé áll, megigazítja a haját) Ugyan ne viccelj, Nicu! Ezt nem mondod komolyan. Átállt az is szépen az puccsisták közé.

CEAUȘESCU: (felkiált) Gorbacsov! Mondtad neked, hogy semmi jót nem várhatunk tőle. Glasznoszty… Peresztrojka… Leszerelés… Többet van Amerikában, mint otthon. És a végén nekünk támad. Hitted volna Elena, hogy éppen a saját elvtársaink akarnak majd bennünket kicsinálni? Végig attól tartottam, hogy a Nyugat, meg Amerika, meg ezek az irredenta magyarok próbálnak ellenünk áskálódni. A sajtójuk tele van Erdéllyel. Hogy Ceaușescu így, kisebbségi jogok úgy, falurombolás amúgy. Meg Tokés, meg Temesvár. És akkor tessék, itt van ez a sunyi Gorbacsov, a glasznoszty nagy hőse és hátbatámadja a saját kommunista testvérét!

ELENA: (odalép, ráteszi az arcára a kezét) Nyugodj meg, kedves. Ne idegesítsd fel magad. Megárthat.

Csend.

CEAUȘESCU: (Az ajtóhoz megy. Lenyomja a kilicset. Nem nyílik. Dühösen ráver kettőt az ajtóra) Ezek meg itt tartanak egy bezárt cellában és nem mondanak semmit.

Csend. Az ajtó túloldaláról valaki bekiabál: Jos Ceaușescu! Jos comunismul!

ELENA: (idegesen felnevet) Nem mondanak semmit?

CEAUȘESCU: Marhák! Ha a katonaság átállt, akkor nekünk végünk… De nem, ez nem… Ez nem történhet meg. Ez az én országom, ezek az én fiaim! Itt nincs olyan, hogy jobbra állunk, meg balra állunk. Itt én vagyok a rend!

ELENA: Na, az kellene most, látod. Rend. (Az ajtó elé megy és kifelé kiabálja) Meg, hogy ezek ott kint végre befogják a pofájukat! Állnának csak veled szemtől szemben az Elnöki palotában, remegnének, mint a nyárfalevél. Most bezzeg ugatnak, mint a veszett kutyák!

CEAUȘESCU: (leül az ágyra) Azok. Kutyák. Szemtől szemben nyalják a kezedet, ha meg elfordulsz egy pillanatra, máris belédmarnak.

ELENA: (leül Ceaușescu mellé, megfogja a kezét. Lágy a hangja) Tisztára olyan ez, mint fiatal korunkban. Az illegalitásban. Amikor bujkálnunk kellett és téged börtönbe zártak. Emlékszel?

CEAUȘESCU: Jó, de most mi vagyunk hatalmon. Én vagyok az elnök, én vagyok a hadsereg főparancsnoka, én vagyok az isten! És én bujdossak? Én, aki felépítettem ezt az országot?

ELENA: Hadd el, Nicu drága, nincs minden veszve. Ezek bezártak ugyan, de meg is védenek. Nem engedik be a lázadókat. Lőnek rájuk.

CEAUȘESCU: (legyint) Lehet itt tudni, ki lő? És mi van, ha a Securitate lövi a kaszárnyát, mert ki akarnak szabadítani? Ezek meg fogva tartanak, hogy átadjanak a puccistáknak?

ELENA: Hát, ha abból indulunk ki, amit bekiabált ez az idióta, azt hiszem foglyok vagyunk.

CEAUȘESCU: (feláll, az ajtóhoz megy, ráver kettőt) Küldd ide a parancsnokot!

Kintől gúnyos nevetés hallatszik, majd megszólal valaki: elhallgassatok végre, mert a parancsnok nélkül is belétek eresztek egy sorozatot!

Csend.

CEAUȘESCU: Na, majd a Securitate! Azok az én fiaim! Azokat nem veszi meg a moszkvai kutya. Az utolsó vérükig kitartanak mellettem.

ELENA: (int, hogy hallgasson) Bárcsak így lenne. Bárcsak holnap arra ébrednénk, hogy ez az egész egy rossz álom. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan álom, ami soha nem tér vissza.

CEAUȘESCU: (Ruhástól rádől a másik ágyra) Bárcsak álom lenne ez az egész, drágám. De félek, nagyon is ébren vagyunk.

Csend. Elsötétedik a szín.

Kintről kulcszörgés hallatszik, nyílik az ajtó. A kiskatona kintről bekiált.

KISKATONA: Reggeli, Tanase koma!

ÖREGASSZONY: (belép, kezében reggelit tartalmazó tálcával) Itt a reggeli, drágaságom!

ELENA: (A tükör előtt áll, fésülködik) Tegye az asztalra. Remélem valami ehető.

ÖREGASSZONY: (ránéz Elenára, majd az ágyon fekvő Ceaușescura, megrémül, keresztet vet, az égre néz) Ó, Uram, Teremtőm, ne hagyj el!

ELENA: Na-na-na, el ne ejtse azt az ételt.

Csend.

ÖREGASSZONY: (leteszi a tálcát, majd két kezét az arcára szorítva rémüldözik) Jaj, bocsássanak meg nekem, buta vénasszonynak! Azt hittem egy bűnöző van itt. Az a Tanase fiú, a bajkeverő. (Odamegy Elenához és megcsókolja a kezét, majd Ceaușescuhoz is, aki felül az ágyon.)

ELENA: (Ceaușescuhoz) Látod? A nép nem hagyott el minket. A nép mindig őszinte gyermeki szeretettel volt irántunk.

CEAUȘESCU: (a ruhájába törli a megcsókolt kézfejét és alaposan eldörzsöli) Ezt majd akkor mond kérlek, amikor újra az Elnöki palotában leszünk. Ott majd anekdotázhatsz a népről az és ő gyermeki szeretetéről.

ELENA: Kicsoda maga, mamóka?

ÖREGASSZONY: (Megilletődött, sírós hangon) Jaj nekem, öreg fejemnek. Ilyen nagy megtiszteltetést! Ha én ezt otthon elmesélem a vénembernek, el sem hiszi. Most már nyugodtan meghalhatok.

ELENA: Előtte azért még mondja már meg, kicsoda maga néni?

ÖREGASSZONY: Jaj, ne tessék rám haragudni. Nem vagyok én szokva az ilyen finom emberekhez. A Mariora tánti vagyok. Tudja, a Radué, Moinesti-ről. Aki a templom mellett lakott, az alvégen. Harangozó volt a lelkem, jóapám. A százados elvtárs meg pár éve idevett a konyhára, segítsek betanítani a kiskatonákat. Mert azoknak meg kell ám mutatni, hogy fogják a seprűt, meg hogy készítsenek el egy jó csorbát. Asszonykéz nélkül nem boldogulnak.

ELENA: (vigyorog) Mondtam én, Nicu, amíg minden templomot le nem rombolunk, addig ezekből nem vered ki a vallás mételyét.

CEAUȘESCU: (leinti) Hagyjál már. Hányszor mondjam már, hogy kiegyeztünk velük. Jó kommunisták ők is. Hadd vessék a keresztet, ha cserébe minket szolgálnak. A pátriárkájuk, az a ronda nagyszakállas, a mi emberünk. Nem lehet mindenhova buldózert küldeni. Oszd meg és uralkodj. Tudod, ki mondta ezt?

ELENA: Honnan tudnám? Miért, te tudod?

CEAUȘESCU: Most hirtelen nem ugrik be, de mindegy is.

Csend.

ELENA: (az asztalhoz lép, fintorogva emelgeti és szagolgatja a tányért) Százszor elmondtam neked… Nem! Ezerszer! A mi népünk csak az erő nyelvén ért, Nicu. Ha nem csapsz oda, hogy ketté álljon a fülük, máris azt hiszik, hogy gyenge vagy.

CEAUȘESCU: (lassan felhúzza a cipőjét) Marioara elvtársnő, kik lövöldöznek odakint?

ÖREGASSZONY: Jaj, Istenem, nem értek én ehhez drága Ceaușescu elvtárs. Nekem csak annyit mondtak a tegnap, hogy kitört valami forradalom.

ELENA: For-ra-da-lom?! Az anyjuk picsáját! Azt! Legfeljebb államcsíny. Külföldi beavatkozással. Tele az ország orosz és magyar ügynökkel! Hemzseg a sok görény. A szaguk alapján felismerjük őket.

ÖREGASSZONY: Meg azt is mondta ez a kiskatona (az ajtó felé int), hogy el tetszettek menekülni és megbukott a kommunizmus. Meg, hogy ezután már szabadság lesz. Meg valami furcsaság, ami most nem jut eszembe. (A fejéhez kap) Ja, igen. Demokrácia. Az.

ELENA: (a fejéhez kap. Ceaușescuhoz) Látod? Látod?! Ez a te néped. Most aztán kimutatja a foga fehérjét. Az első adandó alkalommal beléd mar.

Csend.

CEAUȘESCU: (a kagylóhoz megy, vizet enged, megmossa az arcát. Az öregasszony odaugrik, kezébe adja a törölközőt) Hazudtak magának, mama. Ha nincs kommunizmus, nincs szabadság sem. Nélkülünk a maguk szabadsága egy nagy nulla.

ÖREGASSZONY: De, tetszik tudni, azt mondja a tévé, a rádió, meg mindenki, még az én öregem is, hogy a Ceaușescu elvtárséknak meg tetszett bukni.

ELENA: (odalép az öregasszonyhoz és közelről az arcába sziszegi) Hát tetszett egy frászt, buta vénasszony!

ÖREGASSZONY: Jaj, ne tessék rám haragudni, drága elvtársnő. Én csak egy buta, 6 osztályos parasztasszony vagyok. Örülök, ha a nevemet le tudom írni. Egész életemben a földet túrtam. Könnyű engem becsapni.

Csend.

CEAUȘESCU: Értse meg, mama! Kommunizmus nélkül ennek az országnak vége. Erdélyt elveszik a magyarok, Moldvát az oroszok, Dobrudzsát a bolgárok. A maradék? A maradékot majd elveszik a kapitalisták. Alig várják, hogy elvigyék az értékeinket, leszereljék a gyárainkat.

ÖREGASSZONY: (pityeregni kezd) Jaj, Istenem, mi lesz most már velünk? Ne tessenek akkor megbukni, ha abból ilyen nagy baj van.

ELENA: (éles hangon kiabál) Majd meglátjátok ti! Fogtok ti még sírni utánunk! Még az unokáitok is visszasírnak bennünket! Kéne majd nektek Ceaușescu! De úgy kell nektek! Nem tudtatok bennünket megbecsülni és szeretni. (felemeli a fejét és a két karját, mintha átkot mondna) Ó, Isten, ha mégis vagy, ha mégis lakozol az égben, azt kérem tőled, hogy még az anyaföldben se leljen nyugodalmat ez a hűtlen nép, amely mindenkit elárult a történelme során, és most végül minket is.

ÖREGASSZONY: Jaj, lelkem, Ceaușescu elvtárs! Mi lesz most már velünk?

ELENA: Most nem ez a kérdés jóasszony, hanem az, hogy mi lesz velünk (magára mutat)? A ti sorsotok tőlünk függ ugyanis. Nélkülünk nektek annyi!

Csend.

CEAUȘESCU: (elgondolkodva sétál fel és alá, kezében kiflivel és teáscsuporral) Csak tudnám, ki áll az államcsíny mögött? Iliescu? Brucan? Vagy egy harmadik, akire nem gondoltunk?

ELENA: (a székre rogy) Kerüljünk csak vissza Bukarestbe, ki fogjuk végeztetni mind! Ezek csak az erőből értenek. Ha irgalmazol nekik, máris összejátszanak ellened az oroszokkal, leveleznek a külföldi sajtóval, küldik a lázadó szövegeket a Szabad Európának. A jó kurva anyjukat!

CEAUȘESCU: (odanyújtja a kiflivéget) Egyél, kedvesem. Kimerültél te is.

ÖREGASSZONY: Tessenek csak megreggelizni, drága Elena elvtársnő. Hozok még egy porciót, mert csak erre a bitang Tanase-ra számítottam. Én tudom, hogy a kommunisták nem hisznek az Istenben, de higyjék el az öreg Mariora néninek, jó az Isten, jót ád. Hátha minden rendbe jön és elhallgatnak a fegyverek.

CEAUȘESCU: Hát mama, az Isten itt nem segít. Csak a katonaság.

ELENA: (felemeli a mutatóujját) Amelyik, mellettünk áll.

Kintről többször ráütnek az ajtóra

KISKATONA: (bekiált) Mama, jöjjön már kifelé végre, vagy maga is ott töltheti az egész napot Tanasevel.

ÖREGASSZONY: Bocsássanak meg nekem, de nem maradhatok tovább. Isten áldja magukat, elnök elvtárs. (ismét kezet csókol mindkettőjüknek, keresztet vet és hajlongva kihátrál)

 

Csend. Elsötétedik a szín.

Kulcs zörög a zárban. Belép a katonaorvos, fehér köpenye alatt katonaegyenruha, jobb karja trikolór szalaggal van átkötve, nyakában fonendoszkóp. Ceaușescuék egymással szemben, némán az ágyon ülnek.

Csend.

KATONAORVOS: (belülről megkopogtatja az ajtót, hogy felhívja magára a figyelmet) Halló! Jó reggelt! Velem kell jönniük az orvosi rendelőbe. Meg fogom vizsgálni önöket.

ELENA: (felpattan) Ki maga? Mit hallózik itt? Nem tanult tiszteletet? Itt hallózni csak nekünk van jogunk!

KATONAORVOS: (gúnyosan) Na ne mondja, mádám.

ELENA: Ki küldte magát? Miféle vizsgálatról beszél?

KATONAORVOS: Nyugalom, elvtársnő. Stelica katonaorvos vagyok. Az egészségi állapotukat kell megvizsgáljam. Egyszerű rutineljárás.

ELENA: Maga csak ne csitítson engemet! Tudja maga, kivel beszél?

KATONAORVOS: (gúnyosan felnevet, karba teszi a kezét) Hogyne tudnám, az egész országban a maguk fényképe néz szembe az emberekkel, már nem is tudom mióta. Akarom mondani tegnap óta már nem annyira. Egy nap alatt hihetetlen mennyiségű Ceaușescu-képet bírtak szétszaggatni, eltépni, elégetni, megköpdösni, megtaposni az emberek.

ELENA: Aljas provokáció! Miféle tiszt maga? Kinek az ügynöke? Hogy mer velünk ilyen hangon beszélni? Várjon csak, majd megkapja érte a jutalmát!

KATONAORVOS: (felnevet) Ó, drága asszonyom, azok az idők, huss, elmúltak. Magának itt már nincs szava.

CEAUȘESCU: (Elenához. Kezével leinti) Hagyd, kedvesem. Ez csak provokál. Csőbe akar húzni minket.

ELENA: (a katonaorvoshoz) Na, várj csak te szemét, ezért még számolunk! A saját kezemmel kaparom ki a két szemed!

KATONAORVOS: Tévedni tetszik, kedves doktor akadémikus asszony. Most maguk vannak soron. Most magukkal számolunk.

CEAUȘESCU: (feláll, az orvoshoz lép) Jó ember! Mit akar tőlünk?

KATONAORVOS: (megkaparja a torkát) Szóval, amint mondtam, egészségügyi vizsgálatra velem jönnek az egység orvosi rendelőjébe.

ELENA: Ó, vannak nekünk orvosaink. A legjobb orvosok. Nehogy már egy szemtelen orosz kém vizsgálgasson minket. Aki idejön és a szemünkbe röhög.

KATONAORVOS: (gúnyosan mosolyog) Amerre néznek, mindenütt ügynököt látnak. Maguk aztán teljesen elszakadtak a valóságtól. Nyomorba taszították az országot és még csak tudatában sincsennek annak, mit tettek.

CEAUȘESCU: (Elenához lép) Hagyd, drágám! Nem vitatkozunk egy ócska provokatőrrel. Vizsgáljon meg és kész. De nem fog nekünk semmiféle gyógyszert vagy injekciót beadni.

KATONAORVOS: Á, olyan könnyen nem ússzák meg. Csak szeretnék. Nem akarja itt senki megmérgezni magukat. Vár magukra a népbíróság.

CEAUȘESCU: (idegesen gesztikulál) Ránk az Elnöki Hivatal vár, fiam. Magára meg, ha így folytatja, a katonai ügyészség. Úgyhogy gondolja meg, mit mond. (leül a székre)

KATONAORVOS: (legyint, majd az ajtóra int) Jó. Addig is erre tessék. (megkopogtatja az ajtót, mire az kinyílik. Belép a kiskatona)

Csend.

KISKATONA: (hol Ceaușescura, hol Elenára mutat) Ez meg, ez meg…, mi a büdös istennyila?!

KATONAORVOS: (vigyorog) Te nem is tudtad, hogy ezek itt vannak? Ja persze. A százados teljes titoktartást rendelt el.

KISKATONA: Hát ezért vetette a keresztet az öregasszony, amikor kijött innen. Azt hittem látomása volt, vagy agyvérzése van, vagy ez a Tanase csinált vele valami rondát. Mire megkérdeztem volna, mi a baja, már árkon-bokron túl volt a vén bolond.

KATONAORVOS: Na látod. Tegnap még ott üvöltözted te is a többiekkel az udvaron, hogy Le Ceaușescuval, ma meg már őt magát kísérheted. Az elvtársat, meg az elvtársnőt. Húzd ki magad, nem mindenkinek adatik meg, hogy két ilyen hitvány zsarnokra vigyázzon.

ELENA: Zsarnok a jó kurva anyád! Az. (kiköp a földre).

KISKATONA: (felemeli a kezét) Tudod kit szidjál, vénasszony! Ó, Istenem, mióta várom ezt a percet!

KATONAORVOS: Most már minden jó lesz. Jó kell, hogy legyen. Ez a kettő elnyeri a méltó büntetését, és akkor olyan örömünnep lesz itt, amilyet még nem látott a világ.

KISKATONA: Doktor elvtárs, izé, doktor úr, ha nem tetszik haragudni, hogy ezt mondom, én olyan boldog vagyok! Ha ezt otthon elmesélem, én leszek a falu hőse.

ELENA: (keserűen felnevet) Az leszel, idióta.

KISKATONA: De most már tényleg megütlek, vén boszorka! Te négyosztályos senki! Tönkre tettétek az életünket!

ELENA: Nem drágám. Az majd ezután következik. Vered te még a falba a fejedet, a társaiddal együtt. Jön még idő, amikor titkolni fogod, hogy itt voltál.

KISKATONA: Na, azt várhatod, vénasszony. Csak szeretnéd. Életem legszebb napja lesz, amikor az akasztófához kísérhetlek!

KATONAORVOS: (leinti) Jó, elég a gyereknapból. Látom az akadémikus asszony ebben a fiúban megtalálta a méltó szellemi partnerét.

KISKATONA: Ne hasonlítson már engem a tiszt elvtárs, izé úr, ehhez a négyosztályos nullához. Nekem mégiscsak tíz osztályom van!

KATONAORVOS: Nem is értem, miért nem hívtak még be az akadémiára levelező tagnak.

KISKATONA: (vigyorog) Még hívhatnak.

ELENA: Csak várjad, csipkerózsika.

KISKATONA: Tiszt elvtárs, izé úr. Mit tudom én már, hogy mi. Szóval, megüthetem? Tessék megengedni, csak egyetlen egy pofont! Kérem! Vagy egy orrbavágást. Egy ország népe örökké lesz hálás nekem.

KATONAORVOS: (leinti) Nem kell belőlük mártírt csinálni. Ne mondja senki ránk, hogy a forradalom fiai visszaéltek a hatalmukkal. Mi nem vagyunk olyanok, mint ezek itt ketten, akik tönkretették a román népet. (Ceaușescuékra néz és az ajtóra mutat) Irány!

Mind kimennek. Elől a katonaorvos, mögötte Elena és Ceaușescu, a kiskatona zárja a sort.

Csend.

Bejön az öregasszony. Megveti az ágyakat, takarít, majd megáll és imádkozik.

Csend.

ÖREGASSZONY: Ó, Istenem! Mi lesz most velünk? Ceaușescu elvtárs, ne hagyj el minket, mert nekünk akkor végünk. Azt mi nem bírjuk ki. Ide erős kéz kell, mert szétzüllik minden. Uram, teremtőm, néz rá erre a nyomorult országra, mert tégláról téglára szétrombolunk mindent egy hét alatt.

Bejön a százados.

SZÁZADOS: (jókedvű) Mit motyog itt, tánti?

ÖREGASSZONY: Takarítok, százados elvtárs.

SZÁZADOS: Most már úr. Százados úr.

ÖREGASSZONY: Bocsánat. Százados úr. Még nem jön a nyelvemre.

SZÁZADOS: (körülnéz) Tegnap már takarított itt. Nem kell kivételezni. A Ceaușescu házaspár ugyanolyan fogoly itt, mint bárki más.

ÖREGASSZONY: Értem én, százados elvtárs.

SZÁZADOS: Úr.

ÖREGASSZONY: Úr. Csak éppen teszek-veszek egy kicsit.

SZÁZADOS: (legyint.) Csinálja.

ÖREGASSZONY: Százados úr. Elvtárs. Mi lesz most?

SZÁZADOS: Mi lenne? Győz a forradalom. Demokrácia lesz. Szabadság. Vége a kommunizmusnak. (ökölbe szorítja a kezét) Örül, mama?

ÖREGASSZONY: Nem tudom, mi az a demokrácia. Remélem ehető, iható és meleget is csinál. És nem kell félni tőle. Meg hátha lesz áram is, meg minden, ami most nincs.

Csend.

SZÁZADOS: (a tükörhöz lép, kezével a haját simítja) Látja, pont erről van szó, mama. Elsöpörjük a kommunizmust. Elég volt a vörös nyomorúságból. Új élet vár ránk. Nyugat, fejlődés, utazás.

ÖREGASSZONY: Hát, akkor jó. Ha jó lesz.

SZÁZADOS: (hátrafordul) Jó lesz.

ÖREGASSZONY: De, ha nem lesz kommunizmus, mi lesz az elvtársakkal?

SZÁZADOS: Aki bűnös, megbűnhődik. A többi meg megy dolgozni.

ÖREGASSZONY: Ceaușescu elvtársék is?

SZÁZADOS: (megvakarja a fejét). Na az már keményebb dió. Őket nem lehet futni hagyni.

ÖREGASSZONY: Hova futnának, lelkem? Alig bírnak már mozogni. Olyan ijedt tekintetük van. Különösen az elvtársnak. Szegény, hogy megöregedett. Szerintem beteg is.

SZÁZADOS: Szegény egy fenét. Tönkretette az országot. És, hogy hová futnának? Kubába, Koreába, Kínába, Iránba, Líbiába. Sok helyen fogadnák őket.

ÖREGASSZONY: Hadd menjenek. Már nem árthatnak onnan senkinek.

SZÁZADOS: (felemeli a hangját) Az nem úgy van, Marioara néni! Felelniük kell. Emberéleteket tettek tönkre és üldöztek. Egy népet nyomorítottak meg! Börtönben a helyük.

Csend.

ÖREGASSZONY: Tetszik tudni, olyan furcsa ez az egész. Tegnap még ők voltak élet és halál urai, most meg egy hajszálon függ az életük. A százados úr szerint nem furcsa ez?

SZÁZADOS: Hát, senki sincs odabetonozva az elnöki székhez. Látja, a népnek is elege lett.

ÖREGASSZONY: Azért én mégis félek, százados úr.

SZÁZADOS: Ugyan mitől?

ÖREGASSZONY: Attól, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége. Hogy túl gyors ez az egész. Hogy valami még rosszabb jön reánk.

SZÁZADOS: Még rosszabb, mint ezek itt ketten? Olyan nincs. Demokrácia lesz. A nép választ. Mi döntünk ezután.

ÖREGASSZONY: Azt mondja?

SZÁZADOS: Azt.

Csend.

ÖREGASSZONY: (Hümmög) Én azért nem vagyok nyugodt.

SZÁZADOS: Amíg ezek ketten élnek, ne is legyen.

ÖREGASSZONY: Ezen múlik a boldogságunk? A miénk? Az országé? Hogy él-e vagy hal az elnök elvtárs?

SZÁZADOS: Lehet, hogy furcsán hangzik, de jelenleg igen. A terroristák és a szekusok nem hagyják abba a lövöldözést, amíg ezek ketten életben vannak.

ÖREGASSZONY: Drága jó anyám azt mondta mindig. Fiam, kiontott vér által még soha nem született béke. Csak újabb szenvedés.

SZÁZADOS: Hát most fog. Megszületik az új Románia. Micsoda nagy idők ezek, mama!

ÖREGASSZONY: Csak a vér, százados úr, a vér ne folyna.

Csend. Belép a katonaorvos. Tiszteleg.

KATONAORVOS: Százados úrnak jelentem, a két fogoly állapota kielégítő.

SZÁZADOS: Egyéb észrevétel?

KATONAORVOS: Mindketten kimerültek, a vérnyomásuk is magas, ami a körülményeket tekintve érthető. De ez már nem a mi gondunk.

SZÁZADOS: (az öregasszonyhoz) Mama, most már eleget sertepertélt. Menjen a dolgára!

ÖREGASSZONY: (keresztet vet) Jaj, Istenem! Mondtam én, hogy ebből még baj lesz. Uram, segítsd meg ezt a nyomorult országot! (kimegy).

SZÁZADOS: (kivárja, amíg becsukódik az ajtó) Kibírják a tárgyalást?

KATONAORVOS: Ez attól függ, mennyi ideig akarják húzni a dolgot.

SZÁZADOS: Az egész országban csetepaté van. Bukarest gyorsan le akarja bonyolítani az egészet, mert attól tartnak, amíg Ceaușescu él, bármi megtörténhet.

KATONAORVOS: Mennyire gyorsan?

SZÁZADOS: Legtöbb egy nap. Vagy annyi sem. Nincs mit húzni az időt.

KATONAORVOS: Itt lesz a tárgyalás nálunk?

SZÁZADOS: Igen, az irodában.

KATONAORVOS: Gondolom, akkor a ítéletvégrehajtás is…

Csend.

SZÁZADOS: (hátat fordít) Igen.

Csend.

KATONAORVOS: (töpreng) Látod, ez a nagybetűs történelem. Tegnap vagy tegnapelőtt gondoltad volna ezt, százados úr?

SZÁZADOS: Nem gondolt is senki semmire. Legfőképpen ez a két vén gazember nem. Most a fő, hogy minden rendben menjen. Mi biztosítjuk a helyszínt, a kivégzést, a többi az új vezetés dolga.

KATONAORVOS: Rendben van. Ha szükséged van rám, tudod hol találsz.

SZÁZADOS: Állj készenlétben. Ki kell bírniuk a tárgyalást, anélkül nincs ítélet.

KATONAORVOS: Jó, csak ne húzzák sokat a dolgot. Az elvtárs cukros. Az elvtársnő idegbeteg. Egy hisztérika. Dühkitörései vannak. Nem lehet tudni, hogy reagálnak a dolgokra. (tiszteleg, kimegy).

Csend. Százados töprengve, hosszasan föl-alá sétál a teremben. Nyílik az ajtó, belép a kiskatona.

KISKATONA: (tiszteleg) Százados úr, elvtárs, jelentem. Meghoztam a foglyokat az orvosi vizsgálatról.

SZÁZADOS: (tűnődve) Jó-jó.

KISKATONA: Akkor most mi legyen?

SZÁZADOS: Hozzad őket.

KISKATONA: (tiszteleg) Igenis, százados elvtárs! (kimegy, belépnek Ceaușescuék, tanácstalanul megállnak a százados előtt)

Csend.

SZÁZADOS: (odafordul a foglyokhoz) Marin Ionescu százados vagyok. A katonai egység vezetője. Önöket a biztonságuk érdekében itt tartjuk. Az országban forradalom van. Az utcára lépve önöket egy perc alatt meglincselné a tömeg.

ELENA: Százados elvtárs, drága! Nem az utcára akarunk mi menni, hanem az Elnöki hivatalba. Ha épségben odavitet minket, maga holnaptól a Román Szocialista Köztársaság hadügyminisztere. (Ceaușescuhoz fordul) Ugye, Nicu?

CEAUȘESCU: Így van. Méghozzá tábornoki rangban. Erre szavamat adom.

SZÁZADOS: (udvariasan elmosolyodik) Attól tartok nem értettek meg világosan. Forradalom zajlik. A katonaság időközben átállt a felkelők oldalára. A Nemzeti Megmentés Front vette át az ország irányítását.

Csend.

ELENA: (a fejéhez kap és az ablak alá siet) Levegőt! Levegőt! Mindjárt rosszul leszek!

CEAUȘESCU: (zavartan dadogni kezd) Mi? Mi-fé-le megmentés? Miféle front? Ez államcsíny! Külföldi titkosszolgálatok beavatkozása. De le fogjuk verni ezt az aljas puccsot, akár segít benne, akár nem!

SZÁZADOS: Értse meg, Ceaușescu elvtárs, az egész ország kivonult az utcákra. A kommunizmusnak vége. Már csak szórványos lövöldözések zajlanak. A szekusok és valami ismeretlen eredetű terroristák lőnek a népre. A dolgok eldőltek.

ELENA: Miféle terroristák?

SZÁZADOS: (köhint) Azt hiszem ezt önöknek jobban kellene tudniuk.

CEAUȘESCU: (Kérdően Elenára néz.) Nem hiszek önnek. Abból ahogy az előbb az a flegma katonaorvos beszélt velünk, arra következtetek, hogy önök is idegen befolyás alatt állnak.

SZÁZADOS: Nem, kérem. Mi csak a szabadság befolyása alatt állunk. Az ország új irányt vett. Új utat követ.

CEAUȘESCU: Miféle új utat? Dobjuk oda magunkat a kapitalistáknak, ahogy Budapest és Moszkva teszi? Cseberből vederbe? Alattam függetlenek voltunk a Nyugattól és Moszkvától egyaránt. Felnéztek ránk, mert önállóak voltunk, politikailag és gazdaságilag is erősek.

SZÁZADOS: (széttárja a kezét) Nem vitatkozom önnel. Értsék meg, a dolgok eldőltek. Ön a foglyunk. Holnap reggel katonai bíróság dönt a sorsukról. Szerintem nem jók a kilátásaik.

ELENA: (odalép Ceaușescu mellé, bátorítólag belékarol) Miféle bíróság? Miféle megmentési front? Inkább mondja meg a valóságot, hogy ki akarnak végezni minket. Moszkva ügynökei el akarnak takarítani az útból.

SZÁZADOS: Ahogy gondolja, elvtársnő. De ezzel sem lesz jobb a helyzetük.

ELENA: (Odalép a századoshoz, a karjára teszi a kezét) Nézze, százados elvtárs. Az előbbi ajánlatunkat fenntartjuk. Ön katonai járművel Bukarestbe vitet minket és mi azon nyomban kinevezzük hadügyminiszternek. És az élet megy tovább. Gondolja meg!

Csend.

SZÁZADOS: (kényszeredetten elmosolyodik) Máskor, más körülmények között köszönettel elfogadtam volna ezt a megtisztelő ajánlatot, de most a halálos ítéletemet írnám vele alá.

CEAUȘESCU: Akkor mégis, mit tanácsol, százados elvtárs?

SZÁZADOS: Ismerjenek be mindent. Tanúsítsanak megbánást. Hátha úgy elkerülik a halálos ítéletet.

ELENA: (idegesen felnevet) Beismerés? Megbánás? Hallod ezt, Nicu? Mégis mit? Ismerjük be? Hogy felépítettük az országot? Mert ez a mi nagy bűnünk!

SZÁZADOS: Ismerjék el a kommunizmus bűneit és a személyes felelősségüket az ország tönkretételében. Nincs más kiút. Ez az egyetlen esély, hogy megnyerjék a bírák kegyelmét. Higgyék el, ellenállni nem érdemes.

CEAUȘESCU: Márpedig nekem nincs miért könyörögnöm olyanok előtt, akiket Moszkva azért küldött ide, hogy félreállítsanak. Vigyenek a Nagy Nemzetgyűlés elé, ott minden kérdésre válaszolok. A nemzetgyűlés az egyedüli illetékes fórum.

SZÁZADOS: Abból nem lesz semmi. Ezt maga is tudja. Sőt, nemzetgyűlés sem lesz. Semmi, ami eddig volt.

Csend.

CEAUȘESCU: Ki ennek a frontnak a vezetője?

SZÁZADOS: Úgy tudom, Ion Iliescu elvtárs. Vagyis hát, úr.

ELENA: (felkiált) Iliescu?! Az a gyáva patkány? Az a képmutató vigyori? (Ceaușescuhoz) Ugye mondtam neked, hogy végeztesd ki?! Most meg tessék, ő csinál ki minket. Érdemes volt megkönyörülni rajta. Mert ő aztán nem fog nekünk.

CEAUȘESCU: Moszkva nélkül Iliescu ugyanolyan senki lenne, mint eddig. Gorbacsovnak kellett valaki, akiről tudta, hogy kegyvesztett. Akit nyugodtan tologathat a sakktábláján.

SZÁZADOS: (türelmetlenül) Értsék már meg, nincs itt semmilyen moszkvai befolyás. Forradalom van, a nép felkelt az önök rendszere ellen. Fogadják el a tényeket.

ELENA: Ó, gyermekem, nem kell a rossz duma. Maga még fiatal, de mi már láttunk egyet és mást a politikában. Elhiheti nekünk, hogy ez a forradalom, ahogy maga nevezi, meg ez a front, csak egy ügyes álca, ami mögött valójában államcsíny zajlik külföldi beavatkozással és itthoni árulókkal.

CEAUȘESCU: Igazad van. Ha ez valóban egy népfelkelés lenne, biztosan nem egy kommunistát állítanának az élére.

Csend.

SZÁZADOS: (vállat von és gúnyosan elmosolyodik) Úgy látszik ez a kommunisták forradalma. De ez az önök helyzetén semmit sem változtat. Inkább azon gondolkodjanak, hogy megfogadják-e a tanácsomat, vagy sem. Az életükről van szó.

CEAUȘESCU: Nem fogunk megalázkodni semmilyen idegen ügynökök előtt. Én a Román Szocialista Köztársaság elnöke vagyok! Ha valakinek számolni valója van velem, a Nagy Nemzetgyűlés előtt megteheti.

SZÁZADOS: Nagy Nemzetgyűlés már nincs. Az ön tisztsége sincs már. Ön jelenleg a Nemzeti Megmentési Front foglya. Holnap reggel bíróság ítél önökről. Van még egy kis idejük, hogy felkészüljenek.

ELENA: (hisztérikusan) Nem gyermekem! Mi nem fogunk megalázkodni. Nem könyörgünk, nem borulunk térdre senki előtt. Tiszta a lelkiismeretünk. Mi csak építettük ezt az országot.

SZÁZADOS: Értem. Van valamire szükségük?

CEAUȘESCU: Igen. Vitessen Bukarestbe.

SZÁZADOS: Ezt a kérését nem teljesíthetem.

ELENA: Ez nem kérés. Ez a román hadsereg vezetőjének parancsa.

SZÁZADOS: Már nem az. Csak egy fogoly. Próbálják meg elfogadni a helyzetüket. (Reflexből tisztelegne, de félúton lehajtja a kezét. Kopog az ajtón, kimegy.)

 

Csend. Elsötétül a szín.

Belép az öregasszony. Kezében tálca, rajta vacsora. Elena az ágyon ül, Ceaușescu az ablak alatt áll.

ÖREGASSZONY: (meghajol) Jó estét, Ceaușescu elvtárs és elvtársnő.

ELENA: Figyeljen csak, tánti.

ÖREGASSZONY: Tessék, aranyoskám!

ELENA: Odakint…, tudja, kint az országban, mi a helyzet most?

CEAUȘESCU: (hátrafordul) Még mindig ez a front van hatalmon?

ELENA: Nem állt még helyre a rend?

ÖREGASSZONY: Jaj, kedveseim, hát jótól kérdik. Azt mondja a tévé, hogy keresik Ceaușescut, mármint önöket, de nem tudni hol bujkál. Azt mondják, a szekusok bújtatják magukat.

ELENA: Bár úgy lenne!

CEAUȘESCU: (Elenához) Szóval nem árulták el, hol vagyunk.

ELENA: Biztos valami céljuk van ezzel.

CEAUȘESCU: Szépen, csendben le akarják bonyolítani a pert.

ELENA: Vagyis attól tartanak, a hozzánk hű egységek kiszabadítanának. Látod, nincs minden veszve.

Csend.

ÖREGASSZONY: Valami magasrangú katona elvtársak érkeztek pár órája Bukarestből.

ELENA: (felpattan az ágyról, odalép Ceaușescuhoz) Ezek lesznek azok. A mi sírásóink.

CEAUȘESCU: Az emberek, mit mondanak, mamóka?

ÖREGASSZONY: (Tördeli a kezét) Hát mondjam, ne mondjam…

ELENA: Mondja!

ÖREGASSZONY: Azt kiabálják, hogy le a kommunizmussal és le Ceaușescuval. Még az öregemmel is összevesztem ezen. Őt is megbolondította ez a forradalom.

ELENA: Szerencsétlenek! Nem tudják mit beszélnek.

CEAUȘESCU: Nem megígértem nekik a száz lejes fizetésemelést? Hát ezeknek semmi sem elég?

ELENA: Vérszemet kaptak, drágám. Itt száz lej már nem elég. Nudli.

CEAUȘESCU: Kifizettük a külföldi adósságainkat. Mindenki dolgozik, fejlődik, gyarapodik az ország. Mit akarnak még?

Csend.

ÖREGASSZONY: Hát, nem tudom, hogy mondhatom-e, de tetszenek tudni a boltok nagyon üresek. Tegnapelőtt is három órát álltunk sorba kenyérért. Azt mondja mindenki, hogy elegük van az éhezésből és a hideg lakásokból.

ELENA: Tessék! Ha kenyeret adsz nekik, akkor túl hosszú a sor. Ha lakást adsz nekik, akkor túl hideg. Ez a te néped, Nicu. Ezekért dolgoztunk annyi éven át.

ÖREGASSZONY: Jaj, bocsánat, én nem akartam megsérteni Ceaușescu elvtársat és Elena elvtársnőt. Csak hát tetszettek kérdezni, hogy mi hír az utcán.

CEAUȘESCU: Jól van, mama. Maga nem hibás. Ha kikerülünk innen, gondunk lesz magára. Kap majd egy kétszobás blokkot.

ÖREGASSZONY: Csakugyan? Jaj, de régóta várok rá. Azt mondták nem vagyok rá jogosult, mert falusi buletinem van.

CEAUȘESCU: Majd én elintézem.

ELENA: Mit intézel, Nicu? Nézz körül? Minket intéznek el ezek a ganék. Nem hallod? Megérkeztek a puccsisták és holnap bíróságot játszanak. Már ácsolják az akasztófánkat.

ÖREGASSZONY: Jaj, Istenem! Pedig milyen jól jött volna az a blokk.

ELENA: (az öregasszonyra mutat) Ez a te néped, Nicu. Mit vársz tőlük? A blokkokat bezzeg elfogadták, aztán forradalmasdit játszanak az utcán és üvöltenek ellened.

CEAUȘESCU: Mondasz valamit. Túl kevés volt az a száz lejes emelés. Ha blokkot vagy egy Daciát ígérek, kiugrottak volna a bőrükből örömükben.

Csend. Nyílik az ajtó, bedugja a fejét a kiskatona, majd belép. A szájában cigaretta.

KISKATONA: Nagyanyó, maga megint ezekkel a gazemberekkel trécsel? Maga vén kommunista!

ÖREGASSZONY: Segít az ember, fiam, ahol tud.

KISKATONA: Magát aztán az sem érdekli, hogy forradalom van. Már mindenki elpártolt ezektől, erre maga meg itt kedveskedik nekik. Szép kis alak, mondhatom!

ELENA: Fiam!

KISKATONA: Mit akar? Különben meg nem vagyok sem a fia, sem az elvtársa. Sem semmije!

ELENA: Most utaltunk ki egy kétszobás blokkot a mamának. Tudja, mi az elvtárssal mindig figyeltünk az emberekre.

KISKATONA: (felnevet) Blokkot utaltak? Innen a tömlöcből? Hát ezeknek a kommunistáknak aztán van bőr a képükön.

ELENA: Maga hol lakik?

KISKATONA: Az anyámnál, ha annyira érdekli. Még nem vagyok nős.

ELENA: Ejnye. Hát pedig maga derék fiúnak látszik. Magának sem ártana már egy saját lakás.

KISKATONA: Na, arra várhatok. Előbb szereljek le.

ELENA: Mi, az elvtárssal tudnánk magának segíteni.

KISKATONA: Ne kábítson már! Maguk foglyok. De már nem sokáig.

ELENA: Ezt mondom én is. Ha kijutunk innen, gondolunk magára.

KISKATONA: Hát azt, hogy nem sokáig, nem éppen így értettem.

Csend.

ELENA: (közelebb lép a kiskatonához és lehalkítja a hangját) Hát, ha éjszaka véletlenül nyitva maradna ez az ajtó és valaki véletlenül felvinne Bukarestbe, az többet is kapna, mint egy blokklakás. Az lehetne százados vagy akár ezredes is. Ezekben a nehéz időkben kellenek a derék, rátermett emberek.

KISKATONA: (a földre dobja a cigarettacsikket és eltapossa) Hát drágáim, akkor maguk rossz lóra tettek. Itt már senki nem akarja Ceaușescut. Sem az elvtársat, sem az elvtársnőt. Ígérhet fűt-fát, még a bukaresti Népek házát is, mert ezen a meggyőződéses kommunista vénasszonyon kívül senkit sem fog tudni elkábítani.

ELENA: (legyint, felemeli a hangját) Jó! Majd, mikor 5-10, vagy 20 év múlva eszedbe jut ez a beszélgetés, verheted a fejedet a falba! Akkor bánni fogod, hogy a semmit választottad, a minden helyett. De akkor már késő lesz.

KISKATONA: Legyen maga nyugodt afelől. Na mama, kifelé innen. Eleget hallgattuk ezeket az olcsó kommunista hazugságokat.

ÖREGASSZONY: (meghajol, suttogja) Jó éjszakát! Akkor ugye nem tetszenek megfeledkezni rólam?

Csend. Az öregasszony és a kiskatona kimegy. Elsötétül a szín.

Éjszaka. Ceaușescu és Elena az ágyban fekszik. Egy sápadt égő világítja meg a termet.

CEAUȘESCU: Alszol, kedves?

ELENA: Dehogy alszom.

CEAUȘESCU: (felül) Gondolkodtál azon, amit a százados mondott?

ELENA: Hogy alázkodjunk meg a puccsisták előtt?

CEAUȘESCU: Igen.

ELENA: Eszembe sem jutott. Gazemberek előtt, akiket idegen hatalom segít ellenünk? Hogy aztán, ha netán életben hagynak, ketrecben mutogassanak, mint valami vadállatokat?

Csend.

CEAUȘESCU: (felkel, körbejár és megáll a tükör előtt) Ha Moszkva áll mögöttük, hátha van egy kis esélyünk. Gorbacsov is kommunista, még ha a gyenge típusból is való.

ELENA: (felül) Nicu, drága! Ha Gorbacsovnak kicsit is fájna mi van velünk, mi már rég Moszkvában lennénk, egy hatalmas dácsában és éppen kaviárt kenegetnénk.

CEAUȘESCU: Azt hiszem igazad van. Odadobtak minket, ennek az Iliescu-bandának.

ELENA: Hátha nem mernek elítélni minket. Hátha félnek a nép haragjától. Vagy a hátha a többi szocialista ország kiáll mellettünk.

CEAUȘESCU: Azt várhatod. Nem tudom, hová tűnt az országból egyik napról a másikra a 23 millió kommunista. Hová lett a katonaság, a szekuritate? Hol vannak a mieink, a párttagok? Hol vannak, akik évtizedeken át vörösre tapsolták előttünk a tenyerüket? Akik órák hosszat skandálták a nevem. Minden csak hazugság volt? Mindenki megjátszotta magát?

ELENA: Megmondom én hol vannak! Mindenki kussol és javában nyalja az új gazdi kezét!

CEAUȘESCU: Azt hittem szeretnek.

ELENA: (gúnyosan felnevet) Ja. Meg tisztelnek.

Csend.

CEAUȘESCU: (odaül Elena mellé) Hiszen mindent nekem köszönhetnek. Én modernizáltam ezt az országot. Nélkülem még a középkorban lenne.

ELENA: (megveregeti Ceaușescu vállát) Köszönik szépen, mehetsz a süllyesztőbe. Jöhet a vigyori, Moszkva bábja. Az a senkiházi.

CEAUȘESCU: Leéltem 71 évet és nem értem az embereket. Hűséget mutatnak és az első adandó alkalommal elárulnak.

ELENA: Nem megmondtam neked mindig, úgy nézz az emberekre, mint a kutyákra? Közelről nyalnak, távolról ugatnak.

CEAUȘESCU: Eddig nem ugatott senki.

ELENA: Eddig nem.

CEAUȘESCU: Most meg hirtelen mindenki ránk veti magát. Te érted ezt?

ELENA: Emlékszem fél éve ugyanez volt a helyzet Kínában, azon a kimondhatatlan nevű téren. A hadsereg tankjai szépen bepaszírozták a lázadókat a betonba. Ha mi is ezt tettük volna első perctől, légy nyugodt, most egy mukk sem lenne.

CEAUȘESCU: Jó, itt már a hadsereg sincs mellettünk.

ELENA: Csak egy buta öregasszony.

Csend.

CEAUȘESCU: Senki sem maradt?

ELENA: Hallottad, mit mondtak. Lövöldözések vannak. Az egyik oldalon akkor csak a mieink állhatnak.

CEAUȘESCU: Félek, hogy ez rajtunk már nem segít.

ELENA: Holnap kiderül, mit akar ez a puccsista bagázs.

CEAUȘESCU: Éspedig?

ELENA: (feláll, lassan körbejár) Éspedig a zsebükben hozták az ítéletet. Három lehetőség van. Egy: pár órás látszattárgyalás után halálra ítélnek és kivégeznek. Kettő: száműznek egy kommunista országba. Három: életünk végéig börtönbe zárnak.

CEAUȘESCU: Négy: megbukik ez a nyomorult felkelés és az egész puccsista társaság megy a dutyiba.

Csend.

ELENA: (odalép az ágyhoz megsimogatja Ceaușescu arcát) Te mindig optimistább és érzelmesebb voltál. Meg naivabb is. Mindig jobban akartál hinni az emberekben.

CEAUȘESCU: Ez lett a vesztem. A saját elvtársaim puccsolnak meg. Ha jönnének az amerikaiak, a nyugatiak, bárki, azt mondanám jó, ez a dolguk: kapitalisták. Szét akarják verni a kommunizmust. De a mieink!? A saját elvtársaim?

ELENA: Kommunista, kapitalista, egy lére megy. Egyikben sem bízhatsz. A néped addig hajlongott előtted, amíg féltek tőled. Amíg rettegtek az életükért és örültek a mindennapi fekete kenyérnek. A kapitalisták, meg örültek, hogy valaki szóba állt velük a keleti blokkból. És nem győzték küldeni a hivatalos meghívókat és aggatni a zakódra a kitüntetéseket.

Csend.

CEAUȘESCU: Fáradt vagyok, Elena. Jó lenne egy kicsit pihenni. Holnap alighanem alaposan meggyomroznak minket.

ELENA: Na nehogy már! Te vagy az ország elnöke! Te vagy Nicolae Ceaușescu! Csak hajlongjanak! Csak csókolgassák a kezed, mert te vagy az istenük!

CEAUȘESCU: Ezeknek mondhatod. Láttad, mit csináltak a nagygyűlésen, Bukarestben. Ha öt perccel tovább maradunk, lehet már nem is élnénk.

ELENA: Kutyák! Aljas, képmutatók!

CEAUȘESCU: Ott már be voltak építve a provokátorok. Száz provokátor öt perc alatt megváltoztat egy százezres tömeget. Szegény anyám mondogatta mindig, amikor néztük otthon a birkák vonulását, a nép is olyan, mint a birka. Pásztor és pásztorkutyák nélkül szétszéled, de egy füttyentéssel oda tereled őket, ahová akarod.

ELENA: Jól mondta.

CEAUȘESCU: Azt viszont soha nem bocsátom meg magamnak, hogy vak voltam. Nem láttam előre, hogy bármi megtörténhet. Soha nem hittem volna, hogy ilyen törékeny tud lenni a hatalom. Egy pillanat alatt elillan.

ELENA: Honnan tudtad volna? Egy hónapja, a kongresszuson még vörösre tapsolták a tenyerüket.

CEAUȘESCU: És mire gondoltak közben? Ezek szerint arra, ha nem tapsolnak, jön értük a fekete autó.

ELENA: Az még egy engedelmes nyáj volt.

CEAUȘESCU: Ami most szétrohant.

ELENA: Vagy új pásztor tereli őket.

Csend.

CEAUȘESCU: Most még egységesek. De holnap, ha minket likvidáltak, mi tartja majd őket össze?

ELENA: Hidd el, nagyon hamar vissza fognak sírni téged, meg a kommunizmust. Ennek az országnak mindig erős kéz kellett. Ez mindig így volt. Akár Stefan cel Mare-nak hívták, akár Ceaușescunak.

CEAUȘESCU: Hát Stefan ellen nem is mertek lázadni.

Csend.

ELENA: Pihenjünk, Nicu.

CEAUȘESCU: (felkel és lefekszik a saját ágyára) Igazad van, kedvesem. Neked mindig igazad van.

ELENA: (betakarja, majd odaül mellé az ágy szélére) Együtt vezettük ezt az országot, Nicu. Együtt építettük fel a semmiből. És most lehet együtt is halunk meg.

CEAUȘESCU: Félsz?

Csend.

ELENA: Ha együtt maradunk, akkor nem.

CEAUȘESCU: Azért szép volt az életünk.

ELENA: Szép.

Csend.

CEAUȘESCU: Most azt mondják, le Ceaușescuval, de amikor egy nappal később felkelnek, és aztán minden nap, azt látják majd, amit én hagytam rájuk. Ez az egész ország az én örökségem. Az én gyáraimban dolgoznak ezután is, és az én blokkjaimban laknak tovább. Mindent én teremtettem nekik. Az utcákat, a tereket, a blokknegyedeket. Mindent.

ELENA: És ez nélkülünk is a mi örökségünk marad.

CEAUȘESCU: Tudod, hogy nem hiszek az istenben. De azért mégsem bánnám, ha lenne túlvilág, hogy odaátról lássam, ahogy visszasírnak majd minket.

ELENA: Hidd el, ez az aljas, rókaképű Iliescu semmit sem képes majd építeni. Csak rombolni fog. Csak szétverni. Majd meglátja a mi népünk. Majd előveszik őt is. De akkor már késő lesz. Nagyon késő.

CEAUȘESCU: Aludjunk, kedvesem. Holnap kell az erő.

ELENA: Álmodj szépeket, Nicu. (dúdolni kezd, majd halkan énekel)

„Foaie verde sălcioară,
Nicio frunză nu-i amară
Ca mama de-a doua oară,
Mamă, dor de mamă.

Nicio frunză nu-i amară
Ca mama de-a doua oară,
Mamă, dor de mamă.”

Emlékszel, mennyit énekeltem neked ezt a dalt, amikor összekerültünk?

CEAUȘESCU: Hogy szerettél énekelni.

ELENA: Rég volt. Túl rég.

CEAUȘESCU: Aztán, amikor elnökké választottak, soha nem énekeltél többé.

ELENA: Akkor már fontosabb dolgaink voltak.

CEAUȘESCU: Pedig jó lett volna, ha néha énekelsz. Egész biztosan jó lett volna…

Csend. Elsötétül a szín.

Kintről ütik az ajtót.

KISKATONA: Ébresztő! Öltözzenek fel és készüljenek. Itt az igazság pillanata! Tíz percük van.

Belép az öregasszony, kezében reggeli.

ÖREGASSZONY: Jó reggelt kedveseim! Egyenek valamit. Azt mondják kihallgatják magukat, azok a bukaresti urak.

Ceaușescuék lassan, némán felkelnek, készülődnek.

ÖREGASSZONY: Tessenek inni a teát, még forró. Hoztam otthonról egy kis túrót is maguknak. Gyenge ez a kaszárnya-koszt.

CEAUȘESCU: Jó ember maga, mama. Ha nem lennék ateista, azt mondanám: az isten áldja meg!

ÖREGASSZONY: (odahajol, súgja) Azt mondják ezek (kifelé int), hogy el akarják intézni magukat. Valami bíróságot emlegettek, ami gyorsan ítél. Meg folyton a bosszúról papolnak. De ezek csak kiskatonák, csak mondják a magukét ész nélkül. Na megyek, mert irtó ideges most mindenki. (kimegy)

ELENA: Hallod? Idegesek. Félnek tőlünk a kutyák.

Kintről megverik az ajtót.

KISKATONA: (kintről) Még öt percük van. Szedjék rendbe magukat!

Ceaușescuék némán leülnek az asztal elé. Reggeliznek.

ELENA: (Leteszi a kenyeret) Nincs étvágyam.

CEAUȘESCU: Egyél csak, drága. Kell az erő. Étlen-szomjan nem fogjuk ezt bírni.

ELENA: (eszik pár falatot, majd feláll. Ceaușescu háta mögé áll és némán simogatja férje haját.)

Csend.

CEAUȘESCU: Minden rendben lesz, drága.

ELENA: Tudom. Amíg együtt vagyunk, nem lehet baj.

CEAUȘESCU: Bármi történjék, ragaszkodom hozzá, hogy együtt maradjunk.

ELENA: Igen, ahogy egész életünkben.

Csend.

Nyílik az ajtó. Belép a százados, mögötte a kiskatona.

SZÁZADOS: Jó reggelt! Itt az idő, Ceaușescu elvtárs.

ELENA: Átkozottak legyenek a Román Szocialista Köztársaság árulói!

CEAUȘESCU: (Elenához) Hagyd. Menjünk. (mindannyian kimennek)

Csend. Elsötétül a szín.

Belép az öregasszony. Térdre esik az egyik ágy előtt és csendben imádkozik.

Csend.

Odakintről kiabálás hallatszik. Az öregasszony erre sírós hangon mondani kezdi a miatyánkot. Közben Ceaușescu es Elena hangja hallatszik be.

CEAUȘESCU: (énekel) „Föl, föl, ti rabjai a földnek, / Föl, föl, te éhes proletár! / a győzelem napjai jönnek, / Rabságodnak vége már. / A múltat végképp eltörölni, / Rabszolga-had, indulj velünk!”…

KISKATONA: Kuss legyen már!

ELENA: Gyilkosok vagytok! Az anyátoknak mit mondtok majd? Hogy néztek majd a szemébe? Hogy fogtok ezzel elszámolni? Soha nem fogjátok tudni lemosni a vért a kezetekről!

CEAUȘESCU: Elena! Elena! Kedvesem!

ELENA: Nyomorult disznók! Egy percnyi nyugtotok ne legyen többet az életben!

KISKATONA: Kuss legyen, ha mondom!

CEAUȘESCU: Elena! Nézz rám! Ne őket nézd! Engem nézz!

ELENA: Nicu! Drága Nicu!

CEAUȘESCU: „Éljen a szabad és független Román Szocialista Köztársaság!”

Sortűz dördül.

Csend.

ÖREGASSZONY: (felsikolt) Ó, édes Istenem! Mi lesz velünk? (kirohan a teremből. A háttérben halkan, egyre hangosabban megszólal egy dal)

Foaie verde sălcioară,
Nicio frunză nu-i amară
Ca mama de-a doua oară,
Mamă, dor de mamă.

Nicio frunză nu-i amară
Ca mama de-a doua oară,
Mamă, dor de mamă.

Că măicuța când trăia, of, of,
Toți frații ne aduna,
Toți frații ne aduna,
Mamă, dor de mamă.

Tăia pâinea-n opt felii
Și-o-mpărțea la opt copii,
Mamă, dor de mamă.

Tot am zis mă duc, mă duc
La măicuța la mormânt, of,
La măicuța la mormânt,
Mamă, dor de mamă.

Să-i dau pleoapa la o parte,
Pânza de pe ochi jumate,
Mamă, dor de mamă.

Să-i sărut, mâinile moi
Care ne-a’ crescut pe noi,
Care ne-a’ crescut pe noi,
Mamă, dor de mamă.

De când maica a murit, o-of,
Toți frații ne-am risipit,
Mamă, dor de mamă.

(Fărâmiță Lambru: Dor de mamă)

Függöny