Tiszatájonline | 2020. április 26.

Radnai István: Olajozott gépezet

Ágyszomszédom éjszaka utazni indult. Vezényelt a kirándulóknak: felszállni! leszállni! Olykor ingerült volt felemelte a hangját. Lehet, hogy ifjúkorában idegenvezetőnek, nagy felfedezőnek készült, aki egzotikus tájakon vezeti a karavánját. De csak könyvelő lett belőle. Igaz, elvégezte az egyetemet, ledoktorált, okleveles könyvvizsgáló lett, önálló irodát nyitott vagy harminc éve. Helyzeti előnyét erősítette, hogy értette a hivatali bikkfanyelvet. És segített könyvelni. Már ahogy egy ilyen trükkös országban illik. Nem is hagyta volna abba a kliensei boldogítását, szédítette volna élete végéig az adóhivatalt. De egyszer csak ő maga kezdett szédülni […]

A háborúnak vége. A kibombázott városba a vas és acél országát álmodták. Budapesthez csatoltak kisvárosokat és feltereltek, falusit, tanyasit és kisvárosit. Felterelték a fővárosba, ahol egyébként is lakásínség volt. A vas- és acéljárvány szaporította a rossz emlékű társbérletet. Ahol meg kellett küzdeni a konyháért, a gáztűzhelyért és – amikor már helyreállították – a fürdőszobáért. A tulajdonos örülhetett, ha megtűrték a garázsban.

Aztán jöttek a kiutalások – az egyenlőbbeknek. Persze lehettél egyenlőbb, ha leszóltak telefonon, esetleg volt egy kis fogaranyad. Később már a forintot is elfogadták.

Ágyszomszédom éjszaka utazni indult. Vezényelt a kirándulóknak: felszállni! leszállni! Olykor ingerült volt felemelte a hangját. Lehet, hogy ifjúkorában idegenvezetőnek, nagy felfedezőnek készült, aki egzotikus tájakon vezeti a karavánját. De csak könyvelő lett belőle. Igaz, elvégezte az egyetemet, ledoktorált, okleveles könyvvizsgáló lett, önálló irodát nyitott vagy harminc éve. Helyzeti előnyét erősítette, hogy értette a hivatali bikkfanyelvet. És segített könyvelni. Már ahogy egy ilyen trükkös országban illik.

Nem is hagyta volna abba a kliensei boldogítását, szédítette volna élete végéig az adóhivatalt. De egyszer csak ő maga kezdett szédülni.

Miért jutott eszembe trükk-ország, ahol mindent el lehet intézni? Ott van például a kórházi ágy, a modern társbérlet. Kell hozzá egy főorvos, egy 95 éves nagypapa és egy aktív ágy. No, persze aktív ápolószemélyzet vagyis a nővérke, aki a pelenkát cseréli és kell hozzá a lánc-lánc-eszterlánc. Utóbbit és a csön-csön-gyűrűt már csak az egészségügy játssza. Olajozottan mennek a dolgok.

Amikor elérkezik az igazság pillanata, sohasem az igazság győz.

Az öregúr a nálánál gazdagabb családjának terhére volt. Már nem termelt, nem hozott profitot – és láb alatt volt. Képes volt azt megtenni a családjával, hogy a tágas lakásban, villában, kúriában elvágódott és a cselédlány sem tudta a kétméteres, jó karban lévő testet felsegíteni.

Aki keres az talál. Lehet, hogy a szíve, lehet, hogy a vérnyomása. Istenem, hát veséje is van az öregnek. Jöhet a csön-csön-gyűrű. Ebben a játékban ki kell feszíteni a körben álló gyerekek közt egy közönséges madzagot, a szülők használaton kívüli karikagyűrűjét ügyesen körbe kell küldeni, úgy, hogy ne derüljön ki, hogy éppen kinél van. A felnőttek még emlékeznek erre a játékra.

Ennek egy változata könnyen elsajátítható. Madzag helyett kell egy-két mentőautó, bizonyítandó, hogy nagybeteget utaltak be. Kell az állam részéről a pénztár, amely az ágyat és az ellátást fizeti, kell a család, aki a főorvost fizeti, kell a beteg – aki a karikagyűrű szerepét eljátssza. Ugyan ki tudja ebben a játékban, hol és miért van gyűrű. Egyetlen kizárt dolog van. A papa, aki három gyereket felnevelt, akinek felnőtt unokái vannak, csak úton lehet, de semmiképp sem otthon.

Az öregnek van egy darab mája, két veséje, két használaton kívüli lába, egy szíve. Ez utóbbi szerv a három fiából, számtalan unokájából hiányzik – gyárilag. A szív nem termel profitot, mármint a jó szív. Hát legyen akkor az öregé ugyancsak rossz. Enni adott pénzügyi vállalkozó utódainak, iskoláztatta őket, társasjátékot játszott vagy tanult velük. Végül fejenként kaptak egy-egy villalakást. Jó egyetemekre járatta őket, keresnek annyit, hogy két évenként cserélik az autót. De a papa nem fér el a százötven-kétszáz négyzetméteres villában, amelyből a család legalább hármat birtokol. De mit kezdenének az öreggel? Ki fogja megkeresni melyik szobában tartózkodik? Ki akarná karon fogni, hogy a parkosított kertben kedvére sétáljon. A gond mindössze annyi, hogy mindezekből három van. Nem lehet eldönteni – sajnos – melyikben lehetne elhelyezni, anélkül, hogy valaki a három közül ne úgy érezze, hogy a papa igazságtalan vele szemben.

Eljött az igazság pillanata. Amikor éppen tovább kellett volna adni a gyűrűt. Bocsánat, az öreget, hogy meggyőződjenek, működik-e a veséje, netán a mája, éppen lejárt a tartózkodási engedélye a tüdőosztályon.

Koronavírus ide, koronavírus oda, az ágyfelszabadítás kényelmetlensége szembeállítva egy zacskó arannyal, talán mégis a szívére kellene apellálni egy sürgősségi beutaló érdekében. Előáll a mentő, kicsit szirénázik a kóbor apácák megtévesztésére.

Bekerül egy újabb társbérletbe, szigorúan mindössze kétágyas kórterembe, lehet éppen a főorvos rendelkezésére álló víájpí ágy is.

Aki ott feküdne… Jobb erről nem beszélni. Hátha nincs egy vasa sem.

A háborúnak vége, szépen süt a nap. A három fia kupaktanácsot tart. Ha már nem vitte el az öreget a koronavírus, most mit tegyünk?

Amikor a vérhígító patkányméregtől feldagadt a lábam, de mégsem kellett amputálni, az osztályra behozták az öregurat. Amíg ilyen cső meg olyan cső akadályozott a felkelésben kaptam egy kacsát. Persze, nem rucát, nem pecsenyekacsát, csak egy szükséges műanyag edényt.

Elhaladt mellettem a három fiú közül a legbölcsebb. Elújságoltam neki, hogy az apja már tud járni.

– Igen, húsz métert… – válaszolta szárazon.

Sőt elújságoltam, hogy önállóan kijár a toalettre.

– Felháborító! – szólalt meg a leghűségesebb gyermek és szaladt az orvosért, aki elrendelte a pelenkázást és berácsoztatta az ágyat.

– Úgy-e ma éjjel is együtt utazunk? – érdeklődött szobatársam. És emlékezetből bejárta a Tátrát, az Alpokat és Appalache-hegységet. Emlékezetből, mert egy uraságoktól levetett tévé nem sok, de arról sem gondoskodtak szerető gyermekei, akik majdan fájdalomtól megtört szívvel állnak a legjobb apa ravatalánál.

A koronavírussal nem volt szerencséjük, temetés elhalasztva.