Markó Béla: Éhség
Annus Gábor Markó Béla versét ajánlja. Az erdélyi költő először 1975-ben közölt a Tiszatájban, 2009-től rendszeres szerzőnknek számít. Éhség című – Baudelaire-re emlékeztetően naturálisan szimbolista – verse, mely Frida Kahlo budapesti kiállításának költői kritikája, a Tiszatáj 2019 áprilisi számában jelent meg.
| Megkértük a Tiszatáj munkatársait, hogy a magyar költészet napjára ajánljanak olvasóinknak egy-egy olyan verset a nyomtatott Tiszatájból, mely az előző költészet napja óta jelent meg lapunkban.
Annus Gábor Markó Béla versét ajánlja. Az erdélyi költő először 1975-ben közölt a Tiszatájban, 2009-től rendszeres szerzőnknek számít. Éhség című – Baudelaire-re emlékeztetően naturálisan szimbolista – verse, mely Frida Kahlo budapesti kiállításának költői kritikája, a Tiszatáj 2019. áprilisi számában jelent meg. |
Frida Kahlo-kiállítás,
Magyar Nemzeti Galéria,
július 7 – november 4.
Járkálunk fel-alá Frida Kahlóban,
de már kiettek belőle mindent,
se vér, se genny, se könny a falakon.
Csak vérpiros nap és gennysárga hold,
csak szénfekete boltívek a szemüreg fölött.
Megállunk a fejében, a hasában,
hosszan elidőzünk a méhében,
mielőtt szétnyitott ágyékából kicsusszanunk,
és éhesen hunyorgunk a délelőtti fényben.
Ilyen egy belülről kitisztított,
képekkel teleaggatott test,
hiszen a templom sem Isten háza,
és nem is maga az Isten,
hanem ami megmaradt belőle
a közös lakoma után.
