Tiszatájonline | 2020. március 24.

Jenei Gyula: Ítélőképesség és tisztesség

AVAGY HIÁNYCIKKEK A KOCSMÁBAN
Itt ülök a kocsmában, az ifjú tavasz épp télre vált, a kezem ügyében pedig féldeci ötvenfokos birspálinka. Fertőtlenítőnek. Minap egyik barátom magyarázta, miközben szigorúan tartottuk a másfél méteres térközt, hogy az előbb azért húzott le egy portoricóit, mert orvosfelesége hatvanfokos alkoholt javasolt a vírus ellen. Nem kézmosásra, hanem szájüreg-fertőtlenítésre. Különben sört ivott volna. Vagy fröccsöt, száraz fehérből […]

AVAGY HIÁNYCIKKEK A KOCSMÁBAN

Itt ülök a kocsmában, az ifjú tavasz épp télre vált, a kezem ügyében pedig féldeci ötvenfokos birspálinka. Fertőtlenítőnek. Minap egyik barátom magyarázta, miközben szigorúan tartottuk a másfél méteres térközt, hogy az előbb azért húzott le egy portoricóit, mert orvosfelesége hatvanfokos alkoholt javasolt a vírus ellen. Nem kézmosásra, hanem szájüreg-fertőtlenítésre. Különben sört ivott volna. Vagy fröccsöt, száraz fehérből.

Hatvanfokost mi már nem kaptunk, de gondoltam, megteszi az ötvenes is, ha másra nem, hát pszichésen jó. Oldja a hülyeséget. Elvégre szájmaszkból is sokféle létezik. A minap például egy asszonyság saját készítésűt mutogatott itt a kocsmában. Két lepedődarab közé nejlont varrt. Az a szűrő. Nem kérdeztem meg, hogy előtte biztostűvel kilyuggatja-e.

Ez a kocsma egyébként, ahol most ülök, virtuális (csak a pálinka igazi), Facebooknak hívják, s mondanak róla sok rosszat, de az is állandóan itt lóg, aki szidja. Most baromi nagy a tolongás, iszonyatos a hangzavar. Művelt ivócimborám ezt, kissé nagyképűen, digitális zajnak nevezi.

Hát most bele lehet süketülni, akkora. Minden kocsmaasztalnál kiabálnak. Többnyire nem úgy, hogy vitatkoznak, hanem hogy a más asztaloknál ülőket szidják. Elvannak a maguk… Hogy is mondja pallérozott haverom? Véleménybuborék! Elvannak a maguk véleménybuborékjában. Egymást erősítik, átkiabálnak a szomszéd asztalokhoz. Ha nem virtuális hely lenne, akkor naponta többször ki kellene jönni a rendőrségnek a hullákat eltakarítani. Mert a légkör olyan, hogy ha valaki egy adott asztal törzsközönségéből (törzsi közösségéből) óvatos, halk ellenvéleményt fogalmaz meg, vagy csak rákérdez valamire, esetleg megkérdőjelezi egy adat, egy statisztika, egy címadás, egy poszt hitelességét, etikusságát, könnyen megkapja az ajánlatot, még ha szmájlit biggyesztenek is mellé: lehet, jobban jársz, ha törlöd magad az FB-ről. Ez maga a selyemzsinór. Ki vagy nézve a kaszinóból, az életből. Törölheted, felkötheted magad. Eláshatod.

Nézzük, hallgatjuk, aztán megosztjuk, továbbadjuk a híreket a Facebook-kocsmában, mindegy, hogy igaz vagy hamis. A lényeg csak az, hogy találkozzon aktuális félelmeinkkel, reményeinkkel, politikai szimpátiánkkal vagy indulatainkkal.

Hogy a maszkban vécépapírból vagy nejlonból van a szűrő? Hát nem mindegy az? Lesznek, akiket az egyik, másokat a másik nyugtat meg. És meg is magyarázzák. Bármit megmagyaráznak. És lájkolnak, és megosztanak vadul. Nem tehetnek róla: ők a hívők. Akármit elhisznek, ami nekik jólesik, főleg ha az egybecseng saját csoportjuk, asztaltársaságuk, politikai vagy törzsi közösségük dogmáival.

Azért az ötvenfokos üt. Mondjuk el is szoktam tőle. Könyökömre támaszkodva bambulok, hogy most akkor, mi van. Mindenki beszél, fontoskodik, én meg csak kapkodom a fejem a zsongásban.

A szegedi tanárképzőn történelmet is tanultam, s kiváló tanáraink nagyon belénk sulykoltak egy szót: forráskritika. (Forráskritika, kollégák! Forráskritika!) Emlékszem egy történetre, kiváló középkoros tanárunk mesélte: egy régész egyetemi hallgatókkal ásott, s a diákok valami másik régészeti kultúra maradványait, cserépdarabjait csempészték a lelőhelyen talált tárgyak közé. A régész csodálkozott, aztán tanulmányokban megmagyarázta a dolgot; de amikor a turpisság kiderült, állítólag önkritikát gyakorolt, és visszavonult a szakmából.

Egyszer, még a nyolcvanas években, amikor az orosz volt a kötelező nyelv, megkérdezték Simonyi Imrét, mit tanítana a gimnazistáknak. Ez volt a szarkasztikus, pengeéles válasz: „Ítélőképességre tanítanék. Emellett két nyelvet…, a magyart és egy idegent, például az oroszt, hogy oroszul is legyen ítélőképessége a palinak.” Az orosz természetesen behelyettesíthető bármilyen ideológiai vonzalommal.

Persze olykor tévedni is lehet. (Simonyinak erre is volt egy bon mot-ja: „tévedni emberi dolog / de nem tévedni is az”.) Szóval tévedni lehet, sőt könnyebb, mint olykor bevallani a tévedést, a tévedésünket. Tévedéseinket. Mert a bevalláshoz tisztesség is kell.

Ebben a Facebook nevű kocsmában, néhány szájüreg-fertőtlenítő feles után már nem tudja eldönteni az ember, hogy egyeseknél az ítélőképesség vagy a tisztesség van híján. De hogy valamelyik, esetleg mindkettő hiányzik, az bizonyos.