Emelgetem a lábam vagy talán inkább csoszogok. Szó szerint lábadozom.
Ez tegnap volt.
Járkáltam, üldögéltem a parkban. Rám sütött Isten Napja, átfújtak a böjti szelek. Telik majd egyik vasárnap a másik után, egyik húsvét a másik után. Barka nélküli virágvasárnap. Felrémlik a negyvenkét évvel ezelőtti passió.
Most, Pilátusként, egymás után háromszor mosok kezet. Akkor csak elénekeltem, hogy olyan ártatlan vagyok ANNAK AZ EMBERNEK a halálában, AZ AZ EMBER MÉG MA IS ÉLHETNE! Na, nem. Ez utóbbit egy másik helytartó mondta.
Öregszem, keverem a passiókat.
Inkább egy ember haljon, mint az egész nép, vagy hogy is van fordítva. Inkább az egész nép haljon? Hiszen a birodalomhoz képest, ugyebár arányaiban… Egy ember is arányaiban, tíz millió húsvér ember arányaiban mindössze?
Most harminckilenc, hatszáz, tizenötezer – nem gondolattal fertőzött – fekszik abban a majdnem sírban. Majdnem ártatlanok.
Tegnap még csak néhány műemléket akart látni néhány turistacsoport, valaki tartotta előttük villámhárítóként az esernyőjét. Vagy másképpen jelezte: emberek utánam! Ma még húsz-harminc műemléképület, kőcsipkés dóm. Ékszerdoboz kis templom, égre törő katedrális…
Holnap már másutt carpe diem. Minden napnak szakítsd le virágát. Ártatlan vagy! Nem kívánod a Mester halálát, nem kiabáltad, hogy Barabás, istenem, hát ki kell mozdulnom, nekem ez jár az élettől! Előszezonban olcsó. Látod azokat a csíkokat fenn az égen?
Ebből csak egy a mienk, a mi gépünk húzta csík, látod, már el is oszlott, már nem is látod. Ha mi nem utaznánk, karcolná az eget valaki más…
Ez tegnap volt.
Ma az, aki odautazott és az, aki éppen ott él, aki a galambokat etette a Szent Márk téren, a gondolás, aki énekelt, aki Kínába vagy a Maldív-szigetekre utazott, aki méregdrága luxushajón ringatózott, aki halat vett a piacon, aki denevért, cibetmacskát, erdei húst evett – mind rádöbben, hogy terjednek a vírusok!
Most éppen ezzel a modern pestissel küzd a modern tudomány. Az ember mindenható… Mindenható?
Mondják, hogy minél többet tudunk, annál jobban szembetalálkozunk a ténnyel, hogy milyen keveset tudunk.
Ez mind tegnap volt.
Ami ma vár reánk pontosan olyan, mint amilyennek az Utolsó Ítéletet elképzelték elődeink.
De addig – párhuzamosan a borzongással – építgették a birodalmaikat.
Mi is építjük a birodalmainkat, a birodalmunkat. Számolgatjuk a harminc vagy harminc milliárd ezüstpénzünket.
Ez tegnap volt.
Ma már visszavinnénk, de nincs hová!
Radnai István
