Tiszatájonline | 2020. június 26.

Németh Zoltán: Csáth Géza Stubnyafürdőn

Mindennap nőt vágtam magamnak.

Befeküdtem a kipakolt petefészek,
cuppogó szájjal lihegő máj és tüdő helyébe,
és kétoldalt

magamra zártam a ruhát.

Szivárványszínű hólyagos szervek,
szemükre átlátszó halálfüggönyt
varrt kezem.
[…]

Mindennap nőt vágtam magamnak.

Befeküdtem a kipakolt petefészek,

cuppogó szájjal lihegő máj és tüdő helyébe,

és kétoldalt

magamra zártam a ruhát.

Szivárványszínű hólyagos szervek,

szemükre átlátszó halálfüggönyt

varrt kezem.

Amelynek kiütöttem a fogát,

letéptem fogsorát, hogy lágyabb hangon

énekeljenek,

mozgott.

Egyetlen gyógymódot alkalmaztam

a nők gyógyítására, a baszást.

Nátha ellen, isiász ellen,

tüdőembólia és torokfájás ellen,

a női hisztériának coitusszal szorítottam el

a torkát.

Kertet építettem női testekből.

Stubnyafürdő parkját saját kezemmel

alakítottam át. Meztelen nőfák

és nőbokrok ácsorogtak várakozón,

napernyővel, tujaként, női karokból

csinos sövény nyúlt át a kis patak fölé,

és gondosan nyírt gyepszőnyeg fogadott

a lábak közt.

És nők voltak a felhők és a nap az égen.

Ondót csorgattam a női torkokba,

hónaljakba, köldökbe,

a könnyes-párás női szemeket

megtöltöttem.

Annyi életem van, ahány nőt tönkretettem.

(Megjelent a Tiszatáj 2019. februári számában)