02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Csutak Gabi: Leia hercegnő hazafelé száguld
2020.04.19 - tiszatáj

 

Csutak Gabi (író) 1977-ben született Szatmárnémetiben. Jelenleg Budapesten él. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végzett filozófia szakon, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen esztétikát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen pedig drámaírást tanult. Csendélet sárkánnyal című első novelláskötete 2017-ben jelent meg a JAK és a Prae.hu gondozásában. 2018-ban ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Ugyanebben az évben a Margó-díj döntőjébe jutott, és a KKM Publishing Hungary különdíjában részesült. Novelláit eddig angol, bolgár, észt, lengyel, horvát és szerb nyelvre fordították.

 

A tizennegyedik születésnapomat a Royale-ban ünnepeltük. Az iskola melletti kocsma hirtelen bújt ki a földből, rögtön a forradalom után, megelőzve azt a rengeteg családi vállalkozást, amivel fél év múlva már tele volt a város. Joli néni és Karcsi bácsi nem engedhette meg magának, hogy megválogassa a vendégeit, így minden aggály nélkül kiszolgáltak minket is. A kedvünkért még szálra is lehetett cigit kapni. Ott porosodtak a pulton kúp alakú poharakban, mint az asztalokon a művirágcsokrok. Nem mindenkinek volt pénze egy teljes dobozra, ráadásul így nem buktunk le otthon.

Amint beléptem, Joli néni már töltötte is a kisfröccsöt. Zsolti, Andi és Üzsü pedig ott várt a törzsasztalunknál: mögöttük pálmafás poszter, előttük az ajándékaim. Az egyiket karácsonyi papírba csomagolták, így jól passzolt az égősorhoz, ami egész évben ott villogott fölöttünk. Anditól szegecses csuklóvédőt kaptam, Zsolti egy új Metallica-koncertfelvételt szerzett. Ő már akkor is tudta, mi a titkos kívánságom, amikor még Pompom mesekönyvekről álmodoztam. Üzsü mégis túltett mindenkin: halálfejes felvarróst hozott, amit a nagymamája hímzett egy Metal Hammerből kiválasztott minta alapján. Még patenteket is vart rá, hogy könnyen feltehessem a dzsekimre. Korábban így hordtuk az iskolai karszámokat.

Üzsü azért kapta a nevét, mert úgy beszélt, mintha mindig kása lenne a szájában, ezért indokolatlanul gyakran használta a zsé betűt. Ő volt a helyi félkegyelmű. Azt mondta, azért ilyen, mert az ikertestvére elszívta előle a levegőt, amikor megszületett. De volt valami, amiben ő volt a legjobb: jelenetről jelenetre el tudta mesélni a Csillagok háborúját. Több ideig tartott, mint maga a film, mert részletesen elmagyarázott minden akciót, utána pedig szóról szóra elismételte a párbeszédeket is. Házibulikon sokszor előadta a műsorszámát – állandóan cserélődő hallgatóság mellett, persze –, és sosem hagyta abba, amíg oda nem ért, hogy: „És akkor mentek felfelé a betűk.”

Már két órája ünnepeltünk, amikor hirtelen lekapcsolták a zenét. Csak akkor vettük észre, hogy öt rendőr támasztja a pultot, unott arccal, mintha már régóta ott lennének. Karcsi bácsi falfehéren válaszolgatott a kérdéseikre, halántékáról az álláig csorgott a verejték. Minden mondatot meghajlással fejezett be, majd megtoldotta egy kézmozdulattal, ami leginkább egy félbehagyott szalutáláshoz hasonlított.

Az idősebbekkel kezdték az igazoltatást. Ők sem voltak többek huszonötnél, de már gyárban dolgoztak, és tetoválásuk is volt. A főrendőr először Slash személyijét kérte el. Többször ide-oda cikázott a tekintete a fénykép és a srác félmosolyba torzult arca között. Aztán gyanakodva kérdezett rá a nevére: Ludovic? Erre az egész bandából kirobbant a röhögés. Sokan nem is tudták, hogy Slasht valójában Lajosnak hívják, arról meg végképp nem volt fogalma senkinek, hogy mi a név román megfelelője. Slash arcáról eltűnt a mosoly, összeráncolt homlokkal nézte a személyijét, mintha aggódna, hogy mégsem az övé. Hobó, Sirkán és Gubli már rutinosabban válaszolt: illedelmesen elmondták, hogy kik ők, és miért vannak ott.

A felsősökkel már gond volt, csak egy-két személyi került elő, a többiek szemlesütve vonogatták a vállukat. A rendőr rájuk parancsolt, hogy álljanak a falhoz. Némi lökdösődés után három sorba tömörültek a kocsma végében, mint egy leszidott kórus, akik várják, hogy ismét lendüljön a karmesteri pálca.

Minket hagytak a végére. Amikor odajöttek az asztalunkhoz, reflexből felálltunk, mint amikor az osztályba belépett egy tanár. A főrendőr addigra már nagyon belelendült a szerepébe, üvöltve kérdezte, hány évesek vagyunk. Azt hazudtam, hogy tizenhat, bár tudtam, hogy nem segít. Andi válaszát nem lehetett érteni, mert kitört belőle a zokogás.

Pár perc múlva kitereltek minket a kocsmából a bejárat előtt álló rabszállítóhoz, mégsem hittük el, hogy tényleg bevisznek minket. Lassan kapaszkodtunk fel a kocsira, mint egy álomban. Andival legbelülre kerültünk, egymással szembe a két keskeny padon. Már nem sírt, a dzsekije ujjával éppen szétkente az arcán a szemfestéket. Amint sorra felmásztak a többiek is, egyre inkább a kocsi hátsó falához préselődtünk. Látszott, hogy nem férünk be mind, de a rendőröket nem érdekelte. Tíz fiút a két pad közötti sávba tuszkoltak, még löktek is rajtuk egyet, mielőtt ránk csapták az ajtót.

Egy darabig semmit sem lehetett látni, csak éreztük az egymáshoz préselt izzadó testeket, ahogy elzárják előlünk a levegőt. Kintről csak annyi fény szivárgott be, hogy sejteni lehessen a körvonalakat. A srácok görnyedten álltak, megpróbálták kitámasztani magukat a kocsi tetejének vagy oldalának feszítve a karjukat. De minden kanyarban elvesztették az egyensúlyukat, ide-oda dülöngéltek, csak azért nem estek el, mert nem volt hozzá elég hely, kapkodva kerestek támasztékot, belegabalyodtak egymás végtagjaiba, és mire találtak egy viszonylagos nyugvópontot, már jött is a következő kanyar, megint összevissza hajlongtak, mint a hínár a tó mélyén.

Nyitott szemmel merültem, meg sem próbáltam kapálódzni, csak süllyedtem, mint egy kő az egyre sötétebb és zavarosabb vízben. Hagytam, hogy a hínár rátekeredjen a lábamra, és még lejjebb húzzon. Csak akkor kezdtem érezni, hogy mindjárt szétpattan a tüdőm a visszatartott levegőtől, de már nem akartam semmit, csak belefúródni a hűvös iszapba. Egyre sötétebb lett, a lábamat bevonta a gumiszerű massza, előbb csak a bokámat nyelte el, majd a lábszáramra és a térdemre is felkúszott, tudtam, ha már a combomat is megkaparintja, nem szabadulok többet, örökre ott maradok a tó alatti sötétségben.

Zsolti hangja rántott a felszínre: rátapadt az ablakra, ott, ahol kicsit lekopott a sötét festék, és tudósított minket, hogy éppen hol vagyunk. Ő mindig kitalálta a titkos kívánságokat. Egyre csak sorolta az utcaneveket, a boltokat, a fontosabb épületeket, néha még a krizantémbokrokat is a virágágyásban. Megnyugtatott, hogy odakint még minden megvan, láttam magunkat a térképen, ki tudtam számolni, hány percig tarthat még az út. Az utcanevek ritmusához igazítottam a szívverésemet. Akkor vettem észre, hogy a sokkal halkabb monoton mormolást, ami mintha nagyon mélyről hallatszott volna. Üzsü volt az, de valami nem stimmelt vele, megakadt benne a lemez, pár mondat után újra és újra visszatért a film elejére. Felfeküdtem a vízre, és hagytam, hogy a két duruzsoló hullám a felszínen tartson:

 

ez a birodalmi űrállomás egy egész bolygó, ötös iskola, törvényszék, Tabac vendéglő, elpusztítására képes balkanyar jön, a piacnál vagyunk, jobbra a félbehagyott templom, Leia hercegnő, Deportált Mártírok utca, nyomában a birodalom, mészárszék, kenyérüzlet, fagyizó, hírnökeivel hazafelé száguld, már majdnem a hídnál, gyalogátjáró, virágbolt, a tervek, amelyek megmenthetik népét, toronyház, park, szökőkút, szálloda, visszaállíthatják a galaxisban a szabadságot, Forradalom tér végre sikeres támadás, nagytemplom, pereces, a rendőrség utcája, a gonosz galaktikus birodalom, az épület mögött, hátsó kapu, a rendőrség udvarán vagyunk, réges-régen egy messzi-messzi galaxisban, javában dúl a polgárháború, titkos támaszpontjukról a felkelők először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz Galaktikus birodalom ellen, az ütközet során hírszerzőik megkaparintották a halálcsillag titkos terveit, ez a birodalmi űrállomás egy egész bolygó elpusztítására képes. Leia hercegnő, nyomában a birodalom ügynökeivel, hazafelé száguld űrhajóján. Nála vannak a tervek, melyek megmenthetik népét, s visszaállíthatják a galaxisban a szabadságot… Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban…

 

Nem tudom, hogy Üzsü hányszor kezdte elölről, mert ismét merülni kezdtem. Aztán már ott támolyogtunk hunyorogva a rendőrség kórház szagú folyosóin. Nem ülhettünk le a padlóhoz csavarozott székekre, megint a falnál kellett sorakozni. Megfájdult a talpam az álldogálástól. Lábujjhegyre emelkedtem, aztán hátragördültem a sarkamra, aztán megint előre, megint hátra. Szemben a falon három kép koszcsíkkal keretezett nyoma, pont, mint az osztályban, ahol tavaly még a vezér képe lógott az ország és a pártcímer között. Hintáztam előre-hátra. Eszembe jutott egy régi szülinap, és a büntetés, amit még Zsolti Pompom-rajza miatt kaptam. Ő mindig kitalálta a titkos kívánságokat. A könyvet ugyan csak egy napra tudta kölcsönkérni, de zsírpapírral lemásolta nekem a borítót, és kiszínezte ceruzával, szépen egyenletesen, mintha nyomtatott festék lenne.

Apám aznap dühösen jött haza, ezt már a kulcs zörgetéséből tudni lehetett. Amikor benyitott a szobámba, szinte ráfeküdtem a matekfüzetre, hogy lássa, milyen elmélyülten írom a leckét. Már majdnem becsukta maga után az ajtót, amikor meglátta az ágyam fölé kiragasztott színes rajzot, és üvölteni kezdett. Egy mozdulattal letépte, és galacsinná gyűrte, közben azt ismételgette, hogy nézzem meg mit csináltam. Eltartott egy darabig, amíg rájöttem, hogy a falfesték miatt dühöng. Engedelmesen néztem, hogy mit csinált: négy sötétzöld folt maradt a világoszöld falon. Azt mondta, hogy térdepeljek az ágyhoz, és addig nézzem a falat, amíg nem szól, hogy elég, aztán becsapta maga mögött az ajtót. Alaposan megfigyeltem a foltokat, tekintetem ide-oda cikázott közöttük, az egyiken maradt egy kis papírréteg, a másik három még egészen nedves volt. Találgattam, hogy vajon mennyire szakadt el a rajz, ki lehet-e még simítani. Vasalóval esetleg? Csak a földre dobta vagy egyenesen a szemétbe? Átázott, vagy ki lehet még menteni? Hátha nincs még tele a vödör, nehogy levigye valaki. Leültem a sarkamra, aztán vissza a szabályos térdepelésbe, mint amikor nagymamánál imádkozni kellett. Aztán megint le, megint fel, hogy ne zsibbadjon el a lábam. Latolgattam, mi lenne, ha párnát csempésznék a térdem alá, de végül nem mertem kockáztatni. Ringattam magam előre-hátra, amíg olyan sötét nem lett, hogy nem is látszottak a foltok.

Közben már behívtak néhány srácot, ráérősen, egyenként, de még senki nem jött ki. Úgy képzeltem, hogy a végén megint össze fogunk préselődni, mint a rabszállítóban, csak most már a rendőrökkel is összefonódunk, aztán az egész szétpattan majd, mint a kisgömböc a mesében.

Amikor beléptem csak két rendőr volt ott, egy fiatal, aki jegyzetfüzet fölé görnyedt, és egy idősebb, pengearcú, aki fel-alá sétált. A másik kijáratot nem vettem észre rögtön, beleolvadt a fal mintájába. A pengearcú kiborította a nylonszatyorból az ajándékaimat. Mindent végigtapogatott, egy-egy tárgyat mintegy undorodva odébb lökött az asztalon, az egyik kazettát sokáig nézegette, forgatta, majd azt mondta, ígérjem meg, hogy nem hallgatok soha többet ilyen zenét. „De hát hogy ígér­hetnék ilyet?” – csúszott ki számon. Felröhögött. Nem tudhattam, hogy eleve viccelt, vagy bárgyú őszinteségem nevettette meg, mint ahogy azt sem, hogy ez most ront vagy javít a helyzetemen. Éreztem, ahogy a fülemen meg az arcomon kicsapódik a szégyen.

Akkor jutott eszükbe, hogy még meg sem kérdezték a nevemet. Olyan rutinosan és gyorsan betűztem románul a családnevemet, hogy nem tudtak követni. Végül le kellett írnom. A pengearcú összeráncolt homlokkal nézte a reszketeg nyomtatott betűket, aztán megkérdezte, hogy nem a doktor úr lánya vagyok-e véletlenül? Bólintottam, és még jobban felizzott a fülem. A pengearcúnak viszont azonnal kisimult a homloka, ráncai átvándoroltak a szája köré, és a lehető legmézesmázosabb hangon mondta, hogy, á, a doktor úr és a főorvos asszony kislánya! Ettől kezdve magázott, halmozta a kicsinyítő képzőket, és olyan szélesen vigyorgott, hogy még a leghátsó fogtömése is látszott. Azt mondta, ideje megbeszélnie a szüleimmel ezt a problémácskát, és már tárcsázta is a számunkat a csillogó fekete telefonon. Koncentráltam, hogy ne vegyék fel. Már hallottam is apám hangjait: a pácienseknek fenntartott kedélyeskedő heherészést, a hozzátartozókhoz intézett lassan artikulált szavakat, a vészjósló suttogást, ahogy a tanáraim előtt beszélt velem. Elképzelni sem tudtam, hogyan beszélne egy rendőrrel. Visszatartott lélegzettel számoltam a csörgéseket:


réges-régen

egy messzi-messzi galaxisban

javában dúl a polgárháború

titkos támaszpontjukról a felkelők

először hajtottak végre

sikeres támadást

a gonosz Galaktikus birodalom ellen

az ütközet során hírszerzőik

megkaparintották a halálcsillag titkos terveit

ez a birodalmi űrállomás

egy egész bolygó elpusztítására képes

Leia hercegnő

nyomában a birodalom ügynökeivel

hazafelé száguld űrhajóján.

A pengearcú türelmesen várt, mosolyba dermedve, mintha figyelnék minden rezdülését. Amikor már másodjára is hiába próbálkozott, letette a kagylót, egyenként visszarakosgatta az ajándékaimat a szatyorba, és a hátsó kijárathoz kísért. Kitárta az ajtót, és mélyen a szemembe nézve megkért, hogy feltétlenül adjam át a szüleimnek Poumboiu őrmester szívélyes üdvözletét.

 

Európai elsőkönyvesekről18 éve indult a Francia Intézet kezdeményezésére a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja. Évente közel húsz fiatal író vesz részt ezen a találkozón az európai kulturális intézetek, a EUNIC és a könyvfesztivál meghívására. Katalógus készül első, a hazájukban díjat nyert regényükből vagy prózakötetükből vett részletekkel az eredeti nyelven, angolul és magyarul, fordításokat közölt a műveikből a litera.hu, évekig a Lettre és az Élet és Irodalom is, s a sikeres bemutatkozás után sokuknak egész kötete megjelent magyar kiadóknál.  Angol, francia, ír, holland, belga, portugál, spanyol, olasz, ciprusi, német, svájci, osztrák, dán, norvég, finn, észt, lett, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát, román, bolgár és magyar pályakezdő írók voltak az évek során az elsőkönyvesek között. Köztük volt Dragomán György és Grecsó Krisztián, magyarul is megjelent kötete utóbb olyan szerzőknek közülük, mint a svájci Arno Camenisch, a belga David van Rey­bruck, a román Filip Florian, a lett Inga Żolude, a francia Olivier Bourdeut, az osztrák Verena Rossbacher, a németül író délszláv Saša Stanišić, a finn Tommi Kinnu­nen, az olasz Alessandro Mari, a cseh David Zábranský és Dora Čechova, a lengyel Weronika Murek, a portugál Rui Cardoso Martens, a holland Gerbrandt Bakker, a ciprusi Maria A. Ioannou és még sokan mások.

A Tiszatájban most 2018 elsőkönyveseinek írásaiból közlünk válogatást.

Karádi Éva

 

(Megjelent a Tiszatáj 2019. januári számában)


Címke: , , , ,
2021.03.07 - tiszatáj

LAUDÁCIÓ GERGELY ÁGNES
TISZATÁJ-DÍJÁHOZ
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Legutóbb például a szintén Tiszatáj-díjas Sándor Iván írt 12 pontból álló kommentárt Az utolsó pillanat című költeményéről, amely a folyóirat 2017/10-es számában jelent meg. A vers azért is jelentős esemény a Tiszatáj számára, mert Gergely egyrészt tanúként szólal meg, Nagy Imre nem pusztán metaforikus alak a költeményében. XX. századi szerzőként a soá, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője… – ORCSIK ROLAND LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.07 - tiszatáj

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

Tovább olvasom >>>
2021.03.05 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
Markó Béla politikai pályájának lezárása után a kétezer tízes évektől kezdve fokozatosan visszatért az irodalmi életbe. A költő képes volt a megújulásra, újabb köteteiben először kötött versformákkal és bravúros szonettekkel foglalta vissza az őt megillető helyet az irodalomban, majd a 2020-ban kiadott Egy mondat a szabadságról cíművel szakított az általa ápolt költői hagyományokkal. A haikuk és szonettek után új formákat és új tematikákat hoz, éppen a szabadversek frissessége és az érdekes tematika kölcsönzik azt a mentális lüktetést a kötetnek, amely nem csak irodalomkedvelők számára lehet érdekes, hiszen a kötet egy idősödő költő-politikus számvetése is, feleselése az elmúlással… – NAGY IGNÁC KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő