04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A művészi halál állapotából kimozdított nő
2020.03.13 - tiszatáj

JÁSZ ATTILA: BOLDOG TEMETŐ

Magyarországon az utóbbi évtizedben megélénkült az érdeklődés Amrita Sher-Gil indiai-magyar festőnő élete és képzőművészeti tevékenysége iránt. Lanczkor Gábor Hétsarkúkönyv (Kalligram, 2011) című verseskötetében hosszan foglalkozik az életmű egy-egy mozzanatával. Alfredo de Braganza Amrita – Egy magyar nő, aki India legnagyobb festőművésze lett című regényének magyar fordítását 2016-ban jelentette meg az Európa Kiadó. Alapos monográfiát olvashatunk a festőnőről, amelyet Keserü Katalin készített a Kelet Kiadónak 2007-ben. Sára Sándor 2001-ben bemutatott háromrészes dokumentumfilmjének jelentős szerepe van abban, hogy megindulhatott a kulturális közbeszéd Amrita Sher-Gilről.

Az indiai-magyar alkotó iránti hazai érdeklődés feltételezhetően annak is köszönhető, hogy a XIX. század első évtizedében egyre nagyobb figyelmet kapott Amrita Sher-Gil tevékenysége mind Indiában, mind az angol nyelvű sajtóban. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2013-ra esett a festőnő születésének 100 éves jubileuma. Ennek kapcsán többször szóba került a nemzetközi kulturális életben és médiában az életrajz és az életmű magyar vonatkozása.

Amrita Sher-Gil története egyébként is könnyen helyet találhat a fiatal művészhalálokban bővelkedő magyar közegben, ahol életkor tekintetében Petőfi Sándor és József Attila között foglal helyet a maga 28 évével. Egzotikus származása (édesanyja magyar, édesapja indiai), kalandokban bővelkedő élete önmagában is izgalmas történeteket tartogat a jelen olvasójának.

Jász Attila sem véletlenül találhatott rá erre a témára, hiszen már Xantusiana című verses regényében is egy olyan figurát helyez a középpontba, aki két kultúra közt ingázva éli életét. A Xántus János néprajzkutatóról, természettudósról szóló nagyszabású kiváló munka méltatlanul kevés kritikai visszhangot kapott. Azzal, hogy Jász Attila Csendes Tollal megteremti saját alteregóját, maga is belekezd a két identitás közti utazgatásba, ahogy ez gyakran Amrita esetében is történt. A szakralitás is állandó témája Jász Attilának, hiszen az Alvó szalmakutyák – avagy áldozati énekek, az Isten bőre és a Naptemplom villanyfényben számos darabja a Boldog temetőben is fellelhető lételméleti kérdéseket érint.

Jász Attila 2017-es Boldog temető című verseskötete kommentárokat fűz a 28 évesen elhunyt Amrita Sher-Gil életéhez és festményeihez. A könyv az életrajz egyes mozzanatait prózai formában foglalja össze, és a kötetben megszólaló érzékeny hang ezt egészíti ki saját meglátásaival. A versek nagyrészt képértelmezések, amelyek átlépik az egyszerű képleírás kereteit, hiszen sokszor beszámolnak a műveknek a lírai énre tett hatásáról. A Boldog temető egy olyan albumnak is tekinthető, amelyben a festményeket a kommentárok pótolják, így az olvasó feladata maguknak a képeknek a megkeresése. Az életrajzi átvezető részek is erősítik a csonka, kép nélküli albumként való megközelítést.

Jász Attila kötetének egyik különlegessége a szerkezetében keresendő. A Boldog temető a IV. résszel, az Utóiratokkal kezdődik, majd a Befejezetlen kép (III.–I.) című fejezettel zárul. A fordított időrendet a fejezetek számozása mellett mind az életrajzi megjegyzések, mind a képcímek mellett elhelyezett keletkezési dátumok hangsúlyozzák. Jász a halállal vezet be minket Amrita világába, és szemünk előtt támad fel, fiatalodik meg a művész és számos alkotása. A könyv végén egy kamaszlánnyal találkozunk, aki tizenhárom évesen ismerkedik a festészettel. Jász Attilát tehát maga a művész és a művészet születése érdekli. A biográfiai adalékok annak megértését segíthetik, milyen fordulatot vett a művész sorsa, és a változások hatására hogyan formálódott tovább világszemlélete, alkotói látásmódja, miként bővültek témái. A halálból, a temetőből történő feltámasztás, az újraalkotás, a művészi halál állapotából való kimozdítás lehet a kötetben olvasható rítusnak az egyik célja. A kulturális szellemidézés egy szertartás részesévé avatja az olvasót, a lírai ént pedig egy olyan művelt táltossá, aki szavakkal kelti életre az alkotót és az alkotásokat.

A kötetben megszólaló hangokat érdemes két csoportba sorolni. Az egyik a fent is említett lírai tónus, amely a művészetet értelmező költő esztétizált, lelki rezdüléseket is bensőségesen közvetítő, olykor szakrális mozzanatokat tartalmazó hangja. A másik pedig a prózai részek megszólalásaiból rajzolódik ki, és egy művészettörténész személyes intuícióktól sem mentes meglátásait tárja elénk Amrita pályájának egyes elemeit kiemelve. Utóbbiak tehát nem egy-egy konkrét műalkotáshoz kapcsolódnak, hanem összegző jellegűek, akár a következő: „Minden egyszerűnek látszott, csak meg kellett találnia a megfelelő témákat, formákat, színeket a hétköznapi életben. Bele kellett szeretnie az életébe, ami nem volt számára nehéz. Indiában végre otthon érezhette magát.” Ezek a prózai átvezetők könnyebbé teszik az Amrita-életműben való elmerülést a képzőművésszel ismerkedőknek, jó szerzői, kiadói döntés volt a szerepeltetésük. Segítségükkel a műalkotásokon túl könnyebben utat találunk Amritához is, ami azt jelzi: a művész van olyan fontos, mint műalkotása. Azt is mondhatnánk, hogy megteremtődik a kényes egyensúly alkotó és alkotás között, összefonódik élet és mű, a festménykommentárok többségébe mégsem szüremkednek be a művészettörténeti adalékok.

A Boldog temető felvállalja az egyenetlenséget, az aránytalanságot. Mindez abból adódik, hogy láthatóan Amrita festményei különböző mélységekben érintették meg a szemlélőt. Előfordul, hogy csak ennyit olvashatunk egy műről: „sötét folt ez a két test / minden más világos / kopár” (Elefántetetés, 1940). Máskor olyan kérdések merülnek fel a megszólalóban, amelyek az ábrázolt témával való azonosulás nehézségeire irányítják a figyelmünket: „milyen gyereknek lenni? / és lánynak? / színes álmokban élni?” (Falusi lányok, 1940). Jász Attila felvállalja ezeket a töredékes, látszólag az értelmezés felszínességét tükröző gondolatokat. Ez a vázlatosság azonban értelmet nyerhet, ha emlékeztetjük magunkat a Befejezetlen festmény cikluscímre, amely azon kívül, hogy Amrita 1941-es kultikus művének címe, Jász értelmezői-alkotói hozzáállására is rávilágít. A befejezetlenség azt sugallja, hogy a költő tisztában van azzal: egy mű befogadása sohasem zárulhat le. Ehhez a közhelyhez még azt teszi hozzá, hogy gyakran a csírában maradt interpretációinkat is érdemes felvállalni. Lehet, hogy ez csak három együgyű kérdésnek tűnik, de akkor pillanatnyilag ennyiben merül ki a kép hatása. Ebben a gesztusban, a megkomponált esetlenségben vetkezi le a kötet olykor sznobnak tűnő attitűdjét.

Jász nem egyszerűen naplót ír a látottakról, olvasottakról, hanem társalog vizsgálatának tárgyával. Már az első vers (A távolság izgalma) a bensőséges magánbeszéd helyzetét teremti meg: „és egyre csökkenő izgalommal várjuk // a pillanatot / amikor többé már nem használhatunk ecsetet / a szabadság tökéletes eléréséhez / kedves Amrita”. A halott művész megszólítása különleges szerepet kölcsönöz a lírai énnek, egy olyan megszólalóvá teszi, aki csevegni szeretne a halottal, és ezért próbál közelebb kerülni hozzá művein keresztül. Azt szeretné megtudni tőle, mi vár a művészekre a halál után, ezt a sorsközösséget érzékelteti a korábban idézett rész „használhatunk” igéjében található többes szám. A kötet azt sugallja már a nyitánnyal, hogy két művész, két magasabb rendű ember beszédéről lesz szó, és aki nem jár utána Amrita életének, aki nem kutatja fel a versek megidézte festményeket, annak idegenebb maradhat a Boldog temető. Ebből a szempontból a könyv beavató olvasmány, és az olvasónak kellő nyitottsággal kell ehhez a néhol patetikus, néhol már sznobnak tűnő gesztushoz viszonyulnia.

Az viszont végig érezhető a köteten, hogy a lírai én küzd Amrita történetével, így az írás a téma érzelmi és értelmi feldolgozásának terepévé is válik. A temetésre, magára a könyv megírására a továbblépés miatt van szüksége a megszólalónak: „el akartam temetni magamban valahogy / ezt a felzaklató történetet” (Utólagos temetés). A terápiás céllal történő szellemidézés, a halottal való beszélgetés túl hatásosra sikerül. Így Amrita Sher-Gil alakjának és művészetének szemünk előtt történő rituális feltámasztása, megidézése egyszerre az ő eltemetéséről, a hatásán való túllépésről is szól a lírai énnek. Jász kötete exhumál, és miután megismerkedett a halottal, újra eltemeti őt, a folyamatról pedig alaposan beszámol. A versbeszélő a rá gyakorolt hatás iszonyatától próbál szabadulni, miközben csodálatát is kifejezi Amrita iránt.

A Boldog temető így érzékletes metaforájává válik annak a tevékenységnek, amelynek Jász kötetében tanúi lehetünk. A temető, benne a halottal, élni kezd, akár Amrita azonos című festményén a színek segítségével. Ahhoz pedig az olvasó keleti gondolkodásra való nyitottságára van szükség, hogy ehhez a festmény értelmezése nélkül elég ellentmondásos vershez közel kerüljön.

A csonka versalbum címadó darabja jól tükrözi azt, hogyan válik egységgé Amrita látásmódjában a magyar és az indiai. Ebben az esetben a téma (a temető) magyar, az ábrázolásmód indiai: „hiszen Indiában nincsenek temetők / kálváriák // se bánat / nem kell jeleket hagyni / hogy emlékezzenek egymásra” (Boldog temető). Amrita tekintete kiszínezi a látottakat, szintetizálja a képben identitásának két elemét (a magyart és az indiait), és a lírai én tekintete fölfedezi ebben a képben két világ egymásra hatását és azt, mit üzen a kelet a nyugatnak a halálról, az ahhoz való viszonyulásról.

Amrita alkotásainak kulturális emlékezetben tartása fontos küldetése a mai művészeknek, hiszen emlékezteti az olvasókat arra, hogy a magyar és más kultúrák között milyen átjárók nyílhatnak meg. Ezeket az utakat, vezessenek kelet vagy nyugat felé, érdemes bejárnunk, hogy a magyar művészet határait ne kizárólag a Kárpátok vonulataival azonosítsuk. Jász Attila Boldog temetője egy olyan fontos híd, amelyen érdemes lassan, a kutatásra és a felfedezésre nyitottan végigsétálnunk. Hiszen az út éppen nem egy temetőhöz, hanem egy feltámadáshoz vezet.

Boldog Zoltán

(Megjelent a Tiszatáj 2019. márciusi számában)

 

Kortárs Könyvkiadó Kft.

Budapest, 2017

80 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.22 - tiszatáj

INTERJÚ JÓNÁS ZOLTÁNNAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL 
Jónás Zoltán előadóművész, kultúraszervező, az erdélyi, felvidéki és észak-magyarországi egyetemeket összefogó Kortárs Hangon irodalmi pályázatának és műhelyének alapító főszervezője beszél a tehetséggondozásban szerzett tapasztalatairól… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő