A Föld című tárlatról

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

2020. 02. 06 – 2020. 03. 28.
Széphárom Közösségi Tér
1053 Budapest, Szép utca 1/B 

Kiállító művészek: Alföldi László, Gábos József, Géczi János, Húber András, Kelemen Katalin, Kováts Borbála, Láng Eszter, Molnar lscsu István, Mózes Katalin, Németh Géza, Székelyi Kati, T. Horváth Éva, Turcsányi Antal, Zsubori Ervin.

Kurátor: S. Nagy Katalin művészettörténész

A kiállítást megnyitotta: Dr. Izsák Éva geográfus

Abafáy-Deák Csillag: A Föld fogságában 

Vagy inkább mi tartjuk fogságban a Földet? És a felelőtlenül elítélt minket is a pusztulás felé visz? Sokan eltemették már a Földet, a jövő nem sok jót ígér, fenyeget a túlnépesedés, a klímaváltozás. Megannyi kihívás, és nem látunk a jövőbe, mert mit is ér, ha a csillagidőt vesszük alapul, a Föld egyszer lakhatatlanná válik, el kell hagyniuk az itt lakóknak.

A Széphárom Közösségi Tér kiállítói a jelenre fókuszálnak. Itt élnek, és itt is fognak élni, emberi időben. A Föld nevű börtönbe vagyunk zárva, nem tudunk belőle szabadulni, ha mégis, kevesek kiváltsága csak. A Marsra utazók visszatérése ingyenes lesz, mondják, de nem biztos, hogy visszatérnek 2050 körül. Távoli még ez az utazás, maradjunk Föld nevű bolygónknál, az öt elem egyikénél (tűz, víz, levegő, föld és a kvinta esszencia – mint olvadás, egyesülés).

A Föld mint ihlet és beteljesülés forrása jelenik meg ezen a kiállításon. Számos arcát láthatjuk, a fekete-fehértől a szivárványszínben pompázóig. Mindig változik, mindig megújul. Kimerítjük az erőforrásait, szennyezzük a folyókat? Veszélyben a jövőnk, a velünk élő más fajoké is? Nem mondunk le vágyainkról, szenvedélyeinkről? Életünk és képzeletünk korlátai nem engedik, hogy mások legyünk, szorongás fog el bennünket, ha ezek a korlátokat nem sikerül áttörnünk. A teljes életre vágyunk, és nem tudjuk, hogy mi a teljes élet. Hiányok hatják mindennapjainkat, miközben lehetőségeinket keressük, hogy egy barátságosabb földön élhessünk, mert életünk összefonódik mások életével, egyedi életünk így lesz univerzális, kozmikus.

Zajban élünk, békére és nyugalomra vágyunk. Ezt igazolja ez a kiállítás is, még ha bánatköveket is tár elénk, az út rögös és nehezen járható, felejtünk és elfelejtenek bennünket, veszteségek érnek, és veszteséget okozunk másoknak, életünk olykor darabokra hullik. Keveselljük az időt és a teret, amely számunkra adatott. Világvárosban élünk, idegen számunkra a természet? Vágyainkban nem. Mintha csapdában élnénk. A fecsegésekre hallgatunk, a fake news-okra, és elmegyünk a fontos információk, adatok mellett, nem figyelünk rájuk, mert valami azt súgja, hogy nem is kell, nem fontosak. Kiszűrni a fontosat a sok információ közül, a mai ember igazi megpróbáltatása.

Ez a kiállítás abban segít, hogy kiszakít megszokott világunkból, szembesít, meditációra, összpontosításra ösztönöz, a belső hallgatásra (csendre), a belső látásra. Milyen is a kapcsolatunk a földdel, a természettel, és önmagunkkal, másokkal? Ez a kiállítás nem mondja meg, hogy mit kell tennünk valójában, de figyelmeztet, valami nincs a helyén, sem időben, sem térben. Milyen dolgokra töltjük drága időnket? Testünk és lelkünk összhangját keressük, és nem mindig tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy mi tesz bennünket boldoggá? Önzőségünk, gyávaságunk? Mi ad ihletet, hogy a mindennapok poklát elviseljük? Mi tartja távol tőlünk az örömünket?

Németh Géza Enigmatikus tájai egy kicsit barátságosabb Földet, vagy Marsfelszínt vizionálnak? Talán ott lelünk újra hazára (van egy elmélet, mely szerint onnan származunk, ezt kutatják és a következő években onnan elhozott anyagmintákat vizsgálva talán kiderítik, van e ennek igazságtartalma). Turcsányi Antal Kis Földmagja mint egy főtusz (magzat) az anyaméhben, látható a törzsfejlődés, ugyanabból az anyagból lettünk, vagyunk. Ősmag.

T. Horváth Éva Aszály és Szorongás objektje diptichon is lehetne, a két cím is összecsengő, a leporellószerű felállítás, a ki- és becsukódás lehetőségével szimbolikus. Gaia táncol c. kollázs, úgy táncol, ahogy mi muzsikálunk, kifelé tart a képből, részleteiben mutatkozik, tört, Gaia mama is haldoklik és a Fosszila kollázsa szabálytalan, megtört keresztet formáz.

Alföldi László Eltemetett mindennapok sorozata, új technikát is (műanyagfólia) felhasználva (sajnos a reprón nem észlelhető) magára vonja a figyelmet, messziről hulladékhalmaz, de hulladék között ezüstös csillogás, mintha nemesfémek, kinyerhető anyagok csillannának meg, de ez nem más, mint a műanyag, az az anyag, ami nem, vagy csak nagyon lassan bomlik le, ami az óceánok élővilágát és ezzel a mi életünket is veszélyezteti. Beépül a halak testébe, és a csomagolóanyagokon keresztül a mi testünkbe is. A mindennapokat nem tudjuk eltemetni.

Gábos József Ritmusai az anyagi világ összetettségét, sokszínűségét jelzik, ez még maradandó, és ebből talán újból élet fakadhat, az élővilág feléled, ez az élet ritmusa, K305 művében minden leegyszerűsödött, a geometria maradt. Kováts Borbála, Lépcső I–III., Lukak, rések, Szél, majd Betömött lukak c. alkotásai egy világvárost idéznek fel bennem, lemegyünk a föld alá, feljövünk a felszínre. Fölénk nőnek az épületek, méretük rég meghaladták már az emberi léptékeket. A képek barna-fekete színei az elmúlásra, az enyészetre utalnak, a természetre, amit oly ritkán látni egy nagyvárosban. A lépcsők elhelyezése váratlan szemszögeket tesz lehetővé, egybe látni a dolgokat, időben és térben. Az ember teremtette világot.

Molnár ISCSU István szerint Fától az erdőt nem látjuk, csak részletet, azt gondolhatjuk, az erdő is ott van, ami azonban az egész földön eltűnőben van. Kiirtják, szaporodnak a megállíthatatlan erdőtüzek, aminek szintén mi vagyunk okozói, akkor is ha nem szándékos gyújtogatás miatt történik. Az Égedelem c. képet látva nem az égben járunk, nem a mennyekben, inkább a pokol tüzén, ott úszik a hal a vörös ködben, -iszapban? Székelyi Kati Föld eső után, halak,madarak, állati lények habzsolják a vizet, ember már sehol? Féltekék című művében, mint régi térképeken a földet síkban ábrázolja, csak itt nem látni már a kontinenseket, minden elmozdult, talán víz alá került, vagy egyéb katasztrófa sújtotta. Kelemen Katalin kövei beszédesek, címükkel is, Bánatkövek, Meghasadt kő, Tűzkő, mintha kőből állna az egész világ, de ha közelről nézzük a műveket, akkor látjuk, puha anyagból vannak, kézimunka, hatása mégis felemelő. Meghasadt kő és Bánatkő diptichonja szerint megszakadt a szív?

Húber András Az erdő elhagyása c. installációjában szoborrá merevíti a megcsonkított, elszáradt fát, nem emlékmű, inkább memento mori, talán mi is csak talapzaton maradunk fönt? A földlabdába zárt fa a földre dőlve, Az erdő elhagyása VI. kiszáradt ágaival kúszna, életteret keresve, nem önként hagyta el az erdőt. Turcsányi Antal Atavizmusok III–IV. művei nem a múltba mutatnak, az itt és most kérdése érdekli, mit teszünk a világunkkal, aminek rémisztő következményei vannak, torzulások, káosz.

Mózes Katalin Víz és Vulkán munkái egyszerű címükkel is hatnak, a víz az évszázad legfontosabb eleme, vagy túl sok, vagy túl kevés van belőle, árvíz, cunami és aszály, a vulkán meg a természeti erők zabolázhatatlanságára hívja fel figyelmünket Úton a kiszámíthatatlan jövő, F-történet meg lehet a Föld története, de fantasy is, ami bekövetkezik, vörös köd uralkodik. Géczi János Földje tőle megszokott izgalmas kollázs, összerakni még, amit lehet, amivel gazdálkodunk, gazdálkodhatunk egyelőre, és ott a Dekollázs is, önmagát robbantja szét, vagy teszünk is ezért, dekonstruálunk, nap, mint nap.

Láng Eszter Langiánum I–III. triptichonja fekete-fehér ember nélküli tájain mintha hosszában átsöpörne egy vihar, nem tudni, víz vagy föld, vagy égbolt, nincs támpont, csak rétegek, élőlényt sem látni. A piros pontok lézermutatókként keresik az élet nyomát. A címben elrejtett, talányos név a művész magán univerzumára is utal. Zsubori Ervin Paleolit–Tél sorozata hét képből áll össze, talán a hét főbűnt is jelzi a szám. Nem a paleolit időkre gondolunk, ha messziről nézzük a sorozatot, mintha egy űrhajóból néznénk Földünkre, ahol tél van nagyon, még nem éledt újra az elpusztult természet. Talán lesz tavasz.

Formában (figurális, absztrakt), színben gazdag kiállítás tematikai egysége a Föld változatos arcát tárja elénk. Egyszerre van jelen a születés és az elmúlás, egyszerre látjuk harmóniájukat és diszharmóniájukat. A Föld nyughatatlan is, földrengések tarkítják mindennapjainkat, máig titkokat őriz, földrajzi értelemben is, van hely, ahová még ember nem jutott el. Az alkotók tisztelettel adóznak a Földnek, a természet rendjének, nem természetátalakítók, nem akarják visszafelé terelni a folyókat. Prófétai tisztánlátással közelítettek tárgyukhoz, és a művek tükröt tartanak elénk. Benne saját arcunkat is felismerhetjük, még ha másként is látjuk a körülöttünk forgó világot.

Kölüs Lajos: Az égi nézőpont keresése 

Németh Géza Enigmatikus tájak IX., 2017című műve komorló színekkel láttatja a hegyvonulatokat, a kék szín, mint egy út, nem tudni, hova vezet, vezet-e bárhová is. Út a semmibe? Első asszociációm a kínai Nagyfal, vagy valamiféle hágó, ami összeköti a hegyeket. Poszthumánus tájat látunk? Egy végzet sújtotta földet? Vagy inkább a teremtés pillanata ez, a harmadik nap, amikor megszületett a föld és a növényzet? Az Enigmatikus tájak VIII., 2017 című képen a vonalak uralkodnak, árkok, mélyedések, karcolt vonások, mint jelek és nyomok. Embertől származik? Németh Géza égi nézőpontot választ, felülről néz a tájra. Szemlél, számba vesz, még nem születtek meg az égitestek, de már a fény igen. Sárgás a táj, tompán aranyló.

Turcsányi Antal Kis Földmag, Erobosz, 2019 képei groteszkek, emberi-állati lényeket látunk, az egyik figura a Földmagot fogja, a másik talán lenyelte, dagadó begye mintha ezt jelezné. Hüllők kora? T. Horváth Éva Aszály, 2019, Szorongás, 2019 című alkotásai a bibliai egyiptomi aszályra, hét csapás egyikére utalnak, ill. arra az emberi szorongásra, amely az aszályt megelőzi és követi, nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Üres a kamra, a Szorongás fekete foltjai, málló falai a pusztulást és a halált is szimbolizálják. Gaia táncol, 2020, Gaia mama él, 2019–2020, minden mozgásban van. Mégis mozog? Azért nem olyan egyszerű, ott a Dőlés, 2019, nem a pisai ferde tornyot látjuk. Valami mindig megdől, egy-egy Celsius fokkal emelkedik, csökken, megdől az út, lefele-felfele. És mi marad végül? A Fosszília, 2020? Semmi más? Azért van még remény? Vagy már nem is számolunk vele? Eltemettük?

Alföldi László is ezt veti fel, a mindennapjainkban meglévő földet, emlékezetet (Eltemetett mindennapok V. (Terraplasztik II.), 2020, Eltemetett mindennapok IV. (Terraplasztik I.), 2020, Eltemetett mindennapok II. (Terranova I.), 2020, Eltemetett mindennapok III. (Terranova II.), 2020, Eltemetett mindennapok I. (Meghasadt Föld), 2020. Az óceánok plasztik (hulladék) szennyezésére, pusztulnak a bálnák, a madarak. Közel az idő, amikor múlt és jövő egymásba omlik? Az se lesz, aki temessen.

Gábos József felveszi a ritmust, ütemre ütem jön, mintha a kiállítás valamiféle többszólamú fúga lenne (Ritmus 100, 2005-2019, Ritmus 81, 2005-2017, Ritmus 79, 2005–2017, K299, 2019, K314, 2019, K305, 2019), ellentpontozó műformák sorakoznak egymás mellett, egymással szemben. Nem frázist, utánzatot szólaltat meg, hanem egy másik szólamot, egy másik társszólamot. Közbeszól, közbekiált. Talán nem véletlen, hogy a főfalon helyezte el a kurátor Gábos három művét.

Molnár ISCSU István művei (Fától az erdőt, 2010-2020, Égedelem, 2019, Golyó I–III.,2020) is felveszik a fonalat, a főtémát hangsúlyozzák, másképp és más módon, egyszerűen és mégis gazdagon, Gábos hangnemét folytatja, absztrakt, de figurális is. Kiáltó madarának hangját halljuk, magunkban. Ez a madár szorong, T. Horváth művével rokon világú. Molnár ISCSU fekete-fehér színe a japán festők-rajzolók természetfelfogását tükrözi. Kiáltozás a titkok kapujából.

Székelyi Kati (Föld eső után, 2019, Féltekék I–II., 2017, Félteke, 2017) játszik, ironikusan. Eső után köpönyeg? Korántsem. Inkább az ózon hatása, illatot érzünk, elbódulunk tőle. A nagy esőzés után érezhető illat részben a spóratermelés alatti kémiai reakcióból szabadul fel, vagy a különböző növényekből kivált olajok okozzák. Kelemen Katalin kövei a másságot jelölik (Bánatköves, 2010, Köveim I–II., 2014, Nagy kő, 2014, Megjelölt kő, 2012, Tűzkő, 2012, Meghasadt kő, 2012, Bánat kő, 2012). Bánatkövek szegélyezik útjainkat, olyan pontok, ahonnan kezdve minden megváltozik, semmi sem lesz már ugyanaz. Az ugyanaz sem. Kelemen Katalin ikonikus textilköveit ékszerként, változatos formájú és színű írásjeleket hordozó felületként is szemlélhetjük, miként a föld, ezek a kövek is átláthatatlanok. Kapcsolódik hozzájuk valamiféle titokzatosság, mágikus erő.

Húber András sorozata valaminek az elhagyását idézi meg és fel (Az erdő elhagyása I–III., IV–V., Az erdő elhagyása A, B (táblaképek), Az erdő elhagyása VI.). Nem arra figyelmeztet, hogy mi tilos az erdőben, pl. a kijelölt út elhagyása. Nem is a fakitermelés elhagyására, ami az erdő fennmaradását segíthetné (őserdők irtása). Régen otthonunk volt az erdő, de elhagytuk, időnként ugyan vissza-visszatérünk. Az erdő pusztul a savas esőtől, önmagától is, öregszik, gyakran ég. Az erdő önmagát hagyta el, ami paradoxon, az ember nem tudott segíteni rajta. Mintha a vallásunkat, hitünket hagytuk volna el, sőt önmagunkat. És egyszer nem csak az erdőt hagyjuk el, hanem a Földet is.

Mózes Katalin az elemekre fókuszál (Víz, 2020, Vulkán, 2020, Úton, 2019, F-történet, 2020, Város, 2019, Táj I–II., 2017, Láva, 2017), sorra veszi őket, és a tudat alatti világunkra bukkan, az ismeretlenre, a csodára, a véletlenre, a sorsra. Műve sziget az óceánban, minden ábrándot elvető. Géczi János olyan földre lép, olyan földön jár, amelyet a múltba helyez, mintha onnan nézne vissza a mára (Föld 1, Dekollázs 1, 2018, Föld 2, Athenaeum 1, 2018. Föld 3, Athenaeum 2, 2018, Föld 4, Athenaeum 3, 2018, Föld 5, Athenaeum 4, 2018, Föld 6, Athenaeum 5, 2018). Köztes helyeket hoz létre, hiányosat, kiegészítésre várót. Így ír egyik versében (Ha kifehéredtek) – Lelkecskéim, a huzat az öblön átjár/ és mindenkit bezár majd/ egy irdatlan száj és a szájzár./ Szórta eléjük, mint anyamadár / hogy megnevezze egyszerre/ saját magát és feladatát/ a döglött szardíniát./ A ki nem mondható érhető tetten kollázsai fénytörésein. Az egész, részletekre bontva.

Láng Eszter három képe (Langiánum I–III., 2011) jelzés, …miként fest ma Langianum, a saját világ, amelyben szabadon lehet barangolni. …újabb ösvények nyílnak Langianumban, amelyeken érdemes elindulni. (http://szalon.arnolfini.hu/zsubori-ervin-langianum-osvenyei/). Önérték, önteremtés és önértelmezés. …direkt utalás a De Constantia metaforikájára: ott ugyanis Langius, a belülről mardosó betegségeket gyógyító bölcs barát, tanításával mintegy „kiégeti” illetve „gyökerestől kimetszi” Lipsius lelkéből a káros szenvedélyeket. (http://real.mtak.hu/8980/1/Filologia_textologia_Rimay_vindicatus.pdf)

Zsubori Ervin sorozata (Paleolit – Tél I–VII., 2020) nem diétára akarja fogni a látogatót, még akkor sem, ha a sorozaton látható formák száma, terjedelme – oda-vissza – egyre csökken, elfogy, egy ívet ad ki, mintha egy őshüllő testét, hátát látnánk. Vagy inkább egy horizontot, lement vagy feljött a nap, nem tudjuk, szürke, majdnem fekete nap. A nézőpont az érdekes, akár egy kocsikerék nyomot is észlelhetnénk. Nyomot az égbolton. A recehártyán.

Kováts Borbála (Lépcső I–III., 2018, Lépcső IV., 2018, Lukak, rések, 2015, Szél, 2015, Betömött lukak, 2015, Rácsos, 2015) műveit közelről is érdemes szemügyre venni, hogy a láthatatlannak tűnő részletek megragadhassák képzeletünket. Lépcsők a mennybe, lépcsők az emberi lélekbe. Csontváry Magányos cédrusa is kapcsolatot teremt az ég és a föld között, a lépcső is kapcsolat, mint Németh Gézánál a hágó, a vonal, ahogy Gábosnál a sok-sok gömb.

És ahogy tovább megyünk az úton/ Árnyékunk magasabb, mint lelkünk (Led Zeppelin – Stairway to Heaven). A kiállítás üzenet is, üzenet a Föld nevű bolygóról és lakóiról. A tárlaton látottak nyomán olyan vízióm támadt, mintha egy túlélési játék (apokalipszis-tréning) résztvevője lennék, ahol az életben maradás a tét. Az erdő elhagyását a Föld elhagyása követi?