04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Az anyag mint alkotótárs
2020.02.06 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SINKÓ JÁNOS FESTŐMŰVÉSSZEL

„A végső cél, amire törünk, a földhöz hasonlatos: az élő anyag megszámlálhatatlan rétegének az összefoglalása. Az igazi érzékenység akkor születik, amikor a festő felfedezi, hogy a fa örvényei és a víz kérgei testvérek, a kövek és a saját arca ikerképek, s ekkor összehúzódik lassan a világ, a művész pedig látja, hogy a látszat esői mögött feltornyosulnak a nagy és lényeges jelek, melyek egyszerre jelentik a személy és a világegyetem igazságát.”

Max Ernst sorait Sinkó János doktori dolgozatába idézte be anno, s ezzel saját ars poeticáját is elárulta. Sinkó festészete az eltelt évtizedek alatt – az anyaggal való filozofikus párbeszéde és folytonos kísérletei folytán – finom „szfumátós” festői bölcsességgé érlelődött. Egyre differenciáltabb kolorizmussal, egye „porózusabb” lírával röpítette időtlen éteri terekbe a nézőt, és ugyan ilyen erővel rántotta le a földre, hogy itt organikus piktúrával, az enyészet jelenségével, az idő dimenziójával is szembesítse. Munkálkodását, pályafutását nem jellemezték nagy váltások, ám egy idő óta a művész festői világa nagyon is megváltozni látszik. Sinkó képeit afféle mágikus valóságdarabkák kezdik benépesíteni. Mintha a gyermekkorból előrajzott álomfoszlányok lennének ezek. Bohócokra, bábukra, színes rongyokra emlékeztető formák, fragmentumok, színes rajzolatok, melyek valahol az űrben röpködnek. E szürreális világban a játék öröme tombol, de mintha benne rejtezne a széthullás drámaisága is.

 

Sinkó János szegedi festőművész Csongrádon született 1949-ben. Első diplomáját 1972-ben a szegedi Tanárképző Főiskola, matematika-rajz szakán szerezte, tanára itt Fischer Ernő volt. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1981-ben diplomázott itt Bráda Tibor és Patay László voltak mesterei. 2010-ben a Temesvári Nyugat Képzőművészeti Egyetem Művészeti és Design Karon kapott DLA fokozatot. 1977-től rendszeresen állít ki. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének 1991-től a SZÖG-ART Művészeti Egyesületnek, amelynek egyik alapítója, titkára. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténet tanszékének nyugalmazott docense, jelenleg is aktív tanára.

 

Sinkó János első mestere Fischer Ernő volt, majd Bráda Tibor, Patay László és Fóth Ernő. A művész az elmúlt évtizedekben számtalan egyéni és csoportos tárlaton vehetett részt, ezek közül érdemes kiemelni az 1988-as Bázeli Világkiállítást, ahol olyan klasszisokkal szerepelt egy teremben, mint Chagall, Hundertwasser, Klimt, Modigliani, Schiele. Ötven éves volt, mikor 1999-ben a Párizsi Magyar Intézetben önálló kiállításon mutatkozhatott be, párhuzamosan a Szög-Art-tal, aminek maga is alapító tagja. Sinkó Jánossal nem csak egyéni alkotómunkájáról beszélgettünk, hanem mint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának művész-tanárát, a hallgatók körében szerzett élményeiről is kérdeztem.

– Az előző évtizedek alatt kiérlelt festői világ, mintha most egyszerre felrobbant volna. A szintézisnek tűnő „finomködű” bölcsesség helyébe mintha a játszadozás harsányabb élményei költöztek volna. Mitől ez a nagy váltás?

– Ott van példának Schéner Mihály, aki pályája végén bábokat gyerekjátékokat csinált, vagy naphosszat ott feküdt a fűben. Bizonyára valamiféle oldódás ez nálam is. Nem tűzök ki semmilyen összegző célokat, nincs már bennem görcsölés, élvezem a festést, a játékot a formákkal. Sok véletlenszerűség és improvizatív elem van ebben a játékban, bizonyára nem véletlenül szeretem a dzsesszt. Afféle saját jam-session ez. A zenében sem a nagy szerkezetek, tételek izgatnak, hanem a hangok, a sok-sok hang, ami akár színekkel is behelyettesíthető.

– Felismerhető ezeken a képeken kidobott dunyha, csíkos zokni, virágos tányér, tarka bohócruha, mobiltelefon is, ezekből valamiféle szürrealista, álomszerű világ épül.

– Mostani képeimben a kor hulladékai is benne vannak. És ezek a töredékek az atmoszférikus térben lebegnek, az egymáshoz való távolságuk s közelségük ad ki egyféle ritmust. Ez a korábbi „fragmentum” képeimen is így volt csak most a motívumok konkrétabbak.

És sokkal dekoratívabbak, mint a korábbiak…

– Először színes papírokból ragasztgattam kompozíciót, aztán eszembe jutott Fischer Ernő, aki még a hetvenes években mondta, hogy a kollázst nem árt megfesteni, annak az anyag-és textúraszerűségét visszaadni. Igyekeztem úgy elkészíteni az említett munkákat, hogy azok a grafika és a festészet határmezsgyéjére kerüljenek. A színes ecsetrajzokat először mozgalmasabb majd egészen homogén háttér elé raktam. A négyzetes kép-formátumot választottam, ezt mindig jobban szerettem, valahogy komplettebbnek éreztem. Nagyobb benne a feszültség, mint a konvencionális, álló, vagy fekvő kompozícióban.

– A néző a technikai varázslat eredményében gyönyörködik, de a mesteri tudásban gondolat, filozófia is rejtezik. Azt mondtad, hogy korábban a mikro- és a makrokozmosz érdekelt és ezek egymáshoz való viszonya, a piciny töredékek és a végtelen tér kontextusa.

– No meg az anyag. Az anyagot hívtam segítségül ahhoz, hogy a kozmikus erőket megjelenítsem. Például, ha a pépes anyagból készített alapba kompresszorral levegőt fújtam afféle kráterek alakultak ki a felületen. Ami létrejött azzal akár a világ keletkezése is lemodellezhető. A képnek finom plasztikája lett, és ami a legfontosabb: így az energia is belekerült az alkotásba. Az anyagban rejlő energiát, mint kifejező erőt próbáltam megjeleníteni. A festék önmaga valóságában is kifejező lehet, az anyagot azonban nem önmagáért becsülöm, természetének mélyebb megismerését is feladatomnak tarom. Társnak tekintem a mű megteremtésében. A változatos anyagok használata sok olyan új formát garantál, amely konvencionális eszközökkel elérhetetlen. A korrodált anyagok például magukban hordják az eltelt időt is, hisz a rozsdásodáshoz évtizedek kellenek. A homok pedig egy hosszú idő alatt erodálódott kőzet. Az erózióban, az enyészetben, a kopottságban is ott rejtezik az idő lenyomata. Az anyag durvasága, nyersszerűsége, látszólagos kidolgozatlansága pedig energikus és eredeti érzeteket hordoz. A szemcsés anyagok – fűrészpor, vasreszelék, vasgálic – beiktatásával a képeim méretét is növelni kellett, hiszen a materiális hatás így érvényesült jobban. Ezek az anyagok bizonyos pigment színeket is kaptak. Retuspisztollyal fúvott olajfestékkel finoman lehetett árnyalni őket. Fúvócsővel is dolgoztam, szájjal is fújtam a festéket.

Minden technikai trükköt elárulsz?

– Nincsenek titkok, ezeket a technikákat nem én találtam föl, a doktori dolgozatomat Anyag és műalkotás címmel írtam, abban sokféle módszert ismertettem, de azt is leszögeztem: A technikai jártasság alapkövetelmény, olyan alapfeltétel, aminek meg kell felelni, de amely önmagában nem teszi a tárgyat műalkotássá.

– Főként nonfiguratív képeket készítesz, címeket hogy adsz nekik, szerinted fontosak a képcímek?

– Nem nagyon szeretem őket, de kellenek. Elindítják a néző gondolkodását valamilyen irányba. Kell valami kapaszkodó, de nem foglalkozom költői címadásokkal.

– A tanítványaid a digitális világ urai és foglyai, a festés az ő szemükben nem számít anakronisztikus tevékenységnek? Mit gondolsz erről a szédítő technikai gyorsulásról, a művészet hogyan tud ezzel együtt élni?

-A technikát be kel vonni az alkotói folyamatokba, ma már én is használom. Ha lefotózom a képemet, azonnal látom, miként hat kis méretben. A hallgatóság persze szélesebb körben is alkalmazza a technikát. A virtuális világban elképesztő programok vannak. Olyan például, amivel a festményt ceruzarajzzá lehet alakítani, a színes képet fekete-fehérbe lehet áttenni és fordítva, de olyan program is létezik, ami Van Gogh, vagy Gauguin stílusában jelenít meg egy adott képet. Ezek az eljárások gyakorlatilag felgyorsított folyamatokat, műveleteket jelentenek. Maga az életforma is így alakul, az autót egyszer csak majd nem kell vezetni, mert megy magától. Esetleg a GPS mondja be, hogy mi a következő lépés, teendő.

– Mi lesz akkor, ha a technika annyira dominánssá válik, hogy nevetséges lesz kézzel, ecsettel festeni?

– Efelé megyünk. Elképzelhető, hogy a világ egyszer csak nem fogja tudni értékelni ezt a tevékenységet. Így változhat meg az életforma, és bizonyára ehhez alakul majd a művészet megítélése, befogadása, és ehhez igazodnak a művészeti, alkotói folyamatok is. Szerintem meg kell mutatni, hogy az anyaggal az anyagban nyomot hagyni milyen nagy öröm. És ha a hallgató nagyobb örömét leli e tevékenységben, mint a gombok nyomogatásában, vagy a klikkelgetésben, akkor talán másként lesz. Akkor észre fogja venni, fel fogja ismerni és be tudja fogadni azt a jelet is, amit a másik ember hagyott számára. A képzőművészet akár terápia is lehet. Receptre persze nem lehet felírni, és mondogatni sem érdemes, hogy sokkal gazdagabb az, aki műalkotások között él, mint aki nem, ehhez élmény és tapasztalat kell.

A minőség fölismeréséhez az idő által már megszűrt etalon műveket kell először megismernünk, vagy elég, a divatos kortárs folyamatokat követni?

– Valamihez mérni kell a minőséget és ez nem feltétlen a szépség, fontosabb az, hogy egy alkotással a befogadóból valamilyen élményt előhívjunk. Picasso egyszer a Guernicáról kérdezte az egyik tárlatlátogatót, aki azt mondta, azért tetszik neki a kép, mert az életben volt már hasonló élménye. Vagyis, akinek van primer tapasztalata, csak az tudja igazán valamihez kötni a művészeti élményt. Aki csak a mobilról gyűjti be az információkat, annak nem lesz valós tapasztalata. Aki a valóságot fotózza, és ott helyben nem éli át a látvány élményét, hanem majd csak otthon, mikor a képet megnézi, az elmulasztja a valódi örömöt. Azt olvastam valahol, hogy el akarják vinni a Mona Lisát a helyéről, mert legtöbben nem azért keresik fel, hogy gyönyörködjenek benne, hanem azért, hogy szelfizzenek vele.

– A rajz tanszéken azt gondolnánk csupa alkotni vágyó fiatal tanul, hogy a hallgatók a vizuális kultúra iránt fokozott affinitással rendelkeznek, mit tapasztalsz?

– Elvileg azok jönnek ide, akiket érdekel a művészet. A tanítványokkal csak akkor könnyű dolgozni, ha élményesítjük számukra a feladatokat. Mindenkit másképp, a saját munkáján keresztül lehet kapacitálni, igyekszem mindenkinek úgy segíteni, hogy közben engedem a saját útján menni. Amikor az egyik lány színes foltokban kezdett dolgozni, megmutattam neki Schéner Mihály munkáit. Örömmel vette, mert érzett affinitást e világ iránt, de volt akinek Giacometti rajzai kellettek az inspirációhoz. Mindig a kapcsolódási pontokat kell megkeresni, amivel ki lehet mozdítani a hallgatót, hogy így előbbre tudjon lépni a saját világában. Először nem baj, ha nem tud jól festeni, fontos, hogy magát a tevékenységet szeresse meg. Élje át az élményt, hogy a festékkel, a színekkel hangulatokat képes létrehozni, mert csak ehhez az élményhez tud majd később hozzáfantáziálni. Nem lehet általános recepteket adni, ha ugyanazt a festéktubust odaadom két embernek, teljesen mást fog vele festeni.

– Mondtad, hogy összegezni nem akarsz, de érdekel, hogy vannak-e új inspirációid?

– Amit mostanában elkezdtem, azt szeretném folytatni. A visszajelzésekből azt látom, hogy olyan emberek tudnak ezzel a világgal azonosulni, akiknek adok a véleményére. Nemrég találkoztam a tiszakécskei művésztelepen Szemadám Györggyel, aki jelezte, hogy számára szimpatikusak a legújabb munkáim. De egyébként olyan sok minden befolyásolja az embert, hogy éppen merre indul el. Nekem például fontos inspiráció volt, hogy megtaláltam a régi festékeimet, amit még Vinkler Laci bácsitól kaptam. Az ember folyamatosan képzőművész, akkor is, ha éppen nem fest. A képzőművészet egy életforma. A festő, ha alkot, ha befogad, vagy ha csak az utcán megy, akkor is képileg gondolkodik.

Pacsika Emília

 


Címke: , , , , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő