Tiszatájonline | 2020. január 29.

Balogh Hanna Dorka: Dobozok

Muszáj volt nekilátnia, már tényleg nem lehetett mire fogni. Az édesanyja lassan másfél, édesapja tíz éve ment el. Mégis minden alkalommal, mikor benyitott a posta fölötti lakásba, az ismerős, dohos bútorok és a dohányfüsttől sárga falak közé, elfogta a szomorúság. Ez a hely az ő múltja, a szüleivel töltött idő, pótolhatatlan érték számára. Semmi sem ilyen fontos neki, mint ezek a tárgyak, ezekben talált megnyugvást gyerekkorától kezdve. Édesapja karosszékébe kucorodott sírva […]

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán néhány éve, BA specializációs szinten, Kreatív írás képzés folyik. Az egyetemi képzés nyúlványaként a városban is elindult egy fizetős képzés: a Benkő Imola vezette ZUG Színház szervezésében, csekély összegért, szerda esténként kreatív írás órákat tartunk. A találkozások workshop jellegűek: az elmúlt félévben a (két oldalas) napló és a (másfél oldalas) kispróza műfajában alkottunk szövegeket. A szövegeket közösen felolvastuk, megbeszéltük, kijavítottuk, s így álltak össze azok a művek, amiket az év végi mustrán, képi és zenés kíséret mellett, felolvastunk egymásnak és a közönségnek. Számomra úgy tűnik, hogy az egyetemi kreditek okozta rendnél erősebb a befizettet pénz hatalma: igen egységes lett a dolgozatok színvonala. Ezekből válogattuk ki most a legjobbakat.

Szilasi László
SZTE BTK
egyetemi docens

Muszáj volt nekilátnia, már tényleg nem lehetett mire fogni. Az édesanyja lassan másfél, édesapja tíz éve ment el. Mégis minden alkalommal, mikor benyitott a posta fölötti lakásba, az ismerős, dohos bútorok és a dohányfüsttől sárga falak közé, elfogta a szomorúság. Ez a hely az ő múltja, a szüleivel töltött idő, pótolhatatlan érték számára. Semmi sem ilyen fontos neki, mint ezek a tárgyak, ezekben talált megnyugvást gyerekkorától kezdve. Édesapja karosszékébe kucorodott sírva, a jótékony pipafüst és a finoman egymáshoz súrlódó barnuló könyvlapok pedig elfeledtették vele az elvesztett focimeccseket, porba hullott nyalókákat, meg a hatodikos Lucát a matekszakkörről.

Ma láthatja utoljára a szülei megmaradt jelenét, erre gondol. Ebben a tudatban nyitja az ajtót és forgat minden tárgyat, ami a keze ügyébe kerül. A fiai kartondobozokat hoznak fel, vidáman nevetgélnek a komor, kivilágítatlan lépcsőházban. Számára itt minden kincs, apa xanaxos receptje, anya minden bizsuja, bontatlan symphonia szivarkája. Nem tudja őket bedobozolni, lezárni, mintha sosem léteztek volna. Nem is csinálja. Egy pillanatra átfut az agyán, hogy a saját családját hagyja most cserben. Hiszen Klári is megmondta, kell a pénz, amit a múzeum ad a holmikért, pláne, ha kiadnák a lakást, nagyon jó helyen van, kiváló fekvésű, lehetne belőle finanszírozni a gyerekek tanulmányait. Sok ez neki, mondja, és az üresen álló kisszobába megy át.

Mintha az ajtónyitással felszálló porfelhő a hangokat is megszűrné, alig jut el hozzá, amit utánakiabálnak a fiúk. Soha nem jönnek már vissza, ezekkel a tárgyakkal nem tudja őket életben tartani, el kellene engednie. Ne is akarjon a saját szüleivé válni, csak mindenkinek megnehezíti az egészet. Sokáig figyeli, ahogy lassan megtelik a esővízzel a horpadás a bádogpárkányon, mielőtt visszaindul segíteni nekik.

Az ő könyvstóca helyén egyetlen kötet várja. Gyászfeldolgozás hat lépésben. Fel sem emeli a földről, egyszerűen a kidobandók kupacába rúgja. Utoljára átnézi inkább az apja kutatásait. Agrártörténetileg meghatározó, így mondta a múzeum igazgatóhelyettese. Apa minden kézzel írt feljegyzése, gyűjteményei kartondobozokba csomagolva, anya rendszerezte őket ilyen gondosan az utolsó pár évében.

Az ablakból látszik, ahogy behajt a parkolóba a furgon. Csengetnek, a fiúk rögtön ajtót nyitnak. A nagyobb dobozokat mind most viszik el, a maradék három – tele szerelmeslevelekkel, régi verseskötetekkel meg törött tükrökkel – antikváriumba vagy a szeméttelepre kerül. Sokáig együtt cipekednek, gyorsan ürül ki a lakás, mégsem érzi a várt felszabadulást. Megfosztják valamitől, ami hozzá tartozik, csak az övé és nem lett volna szabad elengednie. Nézi, ahogyan az utolsó dobozt is elviszik, hosszú percekig csak dacosan áll a vendégszoba küszöbén.