01.27.
| A Homo Ludens Project a Szövegdiszkó maratonnal zárja a telet >>>
01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Az értelem álma
2020.01.14 - tiszatáj

GONDOLATOK SZILÁK ANDREA BUNKER CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL

Nem tudom, hogy Neked, kedves olvasó, mi jut eszedbe arról a szóról, hogy „bunker” – nekem a bátyám, aki a gyerekkorunk nagy részét azzal töltötte, hogy a haverjaival „bunkert épített” a közeli „kiserdőnek” csúfolt területen – ami legfeljebb akkora lehetett, mint egy nagyobb udvar.

Mindez még a kilencvenes években történt, akkoriban még nem volt jelen a maihoz hasonló erővel a közbeszédben a klímaváltozás, sőt, az „antropocén” fogalma sem volt használatos (a mai értelmében) a klímáról való diszkurzusban – ezt a 2000-es évek elején kezdte el népszerűsíteni a Nobel-díjas atmoszféra-kémikus, Paul Crutzen. Ez az az időszak, amiről az én generációm is hajlamos keresetlen nosztalgiával nyilatkozni: bezzeg akkor még voltak telek, bezzeg akkor még minden évben befagyott a Tisza-holtág, ami mellett laktunk, így karácsony és újév között gyakorlatilag le sem vettük a lábunkról a korcsolyát.

A művész előző egyéni kiállításának az volt a címe, hogy „Make yourself a home”. Az ott kiállított munkákban számomra az az ösztön jelent meg, ami arra sarkallja az embert, hogy keressen valahol a tájban egy helyet, ahol készíthet vagy építhet magának egy otthont. A tájban keresni egy helyet, ahol építeni lehet, egy viszonylag pozitív előjelű tevékenység. Amikor a testvérem és barátai a kilencvenes években folyton bunkeresdit játszottak, ők építettek. Ebben benne volt a remény: egy óvóhelyet hoztak létre, aminek elsődleges célja a fizikai túlélés biztosítása volt.

A művész jelenlegi kiállításnak előkészítése során a galéria terében egy olyan urbánus természeti képződményre talált, amit bunkerré lehet tenni – vagy legalábbis kihasználta azokat az adottságait, amik lehetővé teszik, hogy bunkerként is funkcionálhasson. Jelentősebb környezetalakítás nélkül birtokba vette ezt a helyet (vagy ide menekült), és berendezett benne egy otthont, egy helyet, ahol túl lehet élni. Ezután megtöltötte ezt a helyet olyan dolgokkal, amik azt sugallják, hogy itt nem csak egyetlen bombatámadást kell átvészelni, amik azt sugallják, hogy itt hosszútávra rendezkedik be az ember – és mindezt azért teszi, mert nemcsak fizikailag szeretne túlélni. Vagy azt, hogy a fizikai túlélés kevés, illetve lelki túlélés nélkül értelmetlen.

 

 

Az emberiség „lelki” túlélésének egyik bevett módszere, hogy megőrzünk bizonyos tárgyi emlékeket, letűnt kultúrák tárgyi emlékeit például. Az itt látható tárgyak azonban nem illenének egy (mondjuk etnográfiai) múzeum gyűjteményébe, mert ezek nem eredeti tárgyak, (egy kivételével), hanem, – úgy tűnik – valaha volt tárgyakra emlékeztető dolgok.

A kiállítótér sarkában álló üvegekben élőlények preparátumaira emlékeztető, apró szobrok lakoznak. Damien Hirst vagy Szöllősi Géza például igazi preparátumokat használnak a munkáikban, itt azonban látható egy jelentőségteljes eltolódás az anyag-használatban: maguk a „preparátumok” a művészi alkotómunka eredményei. Ez az áttétel azért nagyon hangsúlyos, mert ez az alkotó gesztus azt feltételezi, hogy elérkeztünk abba a korba, amelyben ezek az élőlények már csak emlékek, csak emlékezetből tudjuk őket reprodukálni: az élővilágnak már csak az emlékeit tudjuk őrizgetni formalinban. Nem is formalinban, hanem abban, amit épp találunk, és abból készítjük a reprodukciót is, ami épp a rendelkezésünkre áll. Vagy: már annyira távoliak az emlékeink, hogy nem tudjuk, milyen anyaghoz kellene nyúlnunk, ezzel végképp szkeuomorf dolgokat hozunk létre, mert már fogalmunk sincs, mi volt például egy szobanövény értelme, csak képekről ismerjük az esztétikai funkcióját.

 

 

Hiszen nemcsak az élővilágról van szó: a saját környezetünk emlékeit is őrizgetjük. Őrizgetni akarjuk az emlékét annak, hogy milyen volt egy ágy, egy párna, egy takaró, egy növény. Egy otthon. A bunkert azért építjük, hogy otthon hiányában egy kis otthon legyen, a védelem reménye valamilyen szörnyű külső körülmények között. Lehet bunker egy matraccal betakart fürdőkád a hurrikánban. Lehet egy pince bombázások idején. Lehet egy ágakból eszkábált menedék a kiserdőben.

A kiállított művek között van egy, ami anyagi értelemben nem reprodukció, ezért kicsit ki is lóg a sorból: egy hímzett törölköző. Zárójelben jegyzem meg, én személy szerint nagyon szeretem ezeket a mikroszálas törölközőket, mert elég kicsire össze lehet őket hajtogatni, gyorsan száradnak, szuperül beleférnek a kézipoggyászba, és így – az egyébként is szuperolcsó jegyek mellett, plusz költségek nélkül repülhetek ide-oda a világban (jelentősen megdobva a karbonlábnyomomat), hogy megnézzem a Velencei Biennálét, például. Vagy a madridi Pradóban Goya fekete képeit. Mert ugye azokat azért egyszer látni kell.  És persze, minden alkalommal, amikor kimosom a törölközőt, a vízzel együtt a törölköző szálairól leszakadó mikroműanyag-részecskék ezrei (milliói?) kerülnek az élővilágba – ennek megakadályozása reményében vettem egy mikroműanyag-szűrő mosózsákot, amivel körülbelül ugyanolyan módon nyugtatgatom a lelkiismeretemet, mint a repülőjegyeim mellé vásárolt karbonlábnyom-csökkentő búcsúcédulákkal.

 

 

Bizonyos értelemben azonban ez a törölköző is reprodukció, hiszen a mondat, amit a művész ráhímzett, reprodukciója egy Goya-rézkarc részletének. Az eredeti mondat (a művész itt megkurtította) úgy szól, hogy „El sueño de la razón produce monstruos”, ami körülbelül annyit tesz, hogy „Az értelem álma szörnyeket szül”. Goya Los caprichos című sorozatának egyik legtöbbet reprodukált lapja ez, ami még több mint kétszáz év távlatából is csontig hatolóan aktuális. A gondolat a felvilágosodás korában a saját társadalmának babonás „visszamaradottságát” figyelő, kritikus művész görbe tükre, ami megidézi annak a techno-optimizmusnak a jelenkori paradoxonját, ami épp a felvilágosodás kora óta határozza meg olyannyira a nyugati kultúrák világképét.

Amikor először elkezdtünk a kiállítás tervéről beszélgetni, és a művész megmutatta a képeket a készülő munkákról a számítógépén, abból a mappából, amiben ezeknek a tárgyaknak a tervei is voltak, előbukkant egy fotó a 2018-as Velencei Építészeti Biennále ausztrál pavilonjáról (a kiállítás részeként a Baracco+Wright Architects és Linda Tegg egy 65 növényfajból álló füves pusztát hozott létre a pavilonban.) Szívbemarkoló volt, mert éppen néhány nappal azelőtt jöttek meg az első hírek arról, hogy Velence az elmúlt hatvan év legnagyobb áradását éli meg, hogy felbecsülhetetlen károk keletkeztek az emberiség kulturális örökségén. Azon a kulturális örökségen, ami (többek között) a lelki túléléshez kell.

A művész saját szavaival élve, a kiállítás „azzal a jelenséggel foglalkozik, melynek során a folytonos múlt-idézés és jövő-felvetés a jelen felszámolásához vezet. A nosztalgiát nem valami olyan iránt érezzük, ami már nincs, hanem azok iránt a dolgok iránt, melyek a jövőben már nem lesznek.” A kiállított munkák pedig emléket állítanak egy valaha létezett világnak, egy olyan emléket, aminek a segítségével talán még tényleg túl lehet élni, és bár nem akar lelkiismeret-furdalást kelteni, finoman megjegyzi, hogy ez az egész, ami körülöttünk van, akár pusztán emlék is lehetne.

(PINCE, 2019. december 10 – 2020. január 19.)

Vidra Réka

 

A fotókat Gyuricza Mátyás készítette


Címke: , , , , ,
2021.01.25 - tiszatáj

MARK WAID, ALEX ROSS:
A TE ORSZÁGOD
Waid és Ross 1996-os szuperhősképregénye briliáns munka. Részben Alan Moore hagyományait szövi tovább, ugyanakkor önértékén is lenyűgöző: hagyománytörő darabként ugyanolyan emlékezetes, mint egyenes vonalvezetésű meseként… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.24 - tiszatáj

A Balassi Kiadónál megjelent kötet címében, tartalmának egyes részeiben, illetve nyomdai megjelenési formáját tekintve kapcsolódik az ugyancsak itt először 1997-ben napvilágot látott Szimbólumtárhoz. A közös vonatkozások felsorolása folytatható a genius locival, hiszen a főszerkesztők révén mindkettő a Szegedi (97-ben még József Attila) Tudományegyetem Olasz Tanszéke szellemi közegéből származik… – PÁL JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.23 - tiszatáj

MOESKO PÉTER: MEGYÜNK HAZA
Moesko Péter első novelláskötete kiérlelt, meggyőző bemutatkozás. Az eddigi fogadtatás egyértelműen pozitív, ugyanakkor, hozzá kell tenni, nem túl bőséges: Károlyi Csaba lelkes ÉS-beli rövidkritikáját vagy a moly.hu felületén közzétett olvasói benyomásokat leszámítva nem igazán találkozunk értelmezői megnyilvánulásokkal… – SZÁNTAI MÁRK KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.22 - tiszatáj

ORBÁN JÁNOS DÉNES AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Orbán János Dénes, József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó műhely Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának vezetője – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM MŰVEI NYOMÁN, EGY MŰTEREMLÁTOGATÁS MARGÓJÁRA
Mányoki Ádám (1991) festőművész, grafikus. 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán. Mesterei: Madácsy István és Szurcsik József voltak. Sokoldalú művész, aki már az egri főiskolán is többféle technikával kísérletezett. A kezdetekben illusztrációkat készített, a litográfiát vegyes technikával kombinálva alkotott, főleg Pilinszky verseinek hatására…

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

A fotózásra Miklós kért meg, a Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) válogatott anyaghoz, majd az egyik legszebb könyve, Az én Pannóniám (1991) kapcsán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a mosolygós, kedves ember – aki barátai közé fogadott a második találkozás után, mert hogy én is Szekszárdon születtem ‒ milyen szigorú, már-már kegyetlen. Többször át kellett dolgoznom az egészet. Miután megjelent, én közömbösen lapozgattam. Hogy miért használtak a kritikusok a képek kapcsán szuperlatívuszokat, máig nem értem […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

NAGY GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA
Nagy Gábor festőművész olyan nagyszabású kiállítással jelentkezett október elején Szeged művészetértő közönsége előtt, amely a közel öt évtizedet átfogó képzőművészeti pályafutásának – és az egyes műcsoportokban részletesen dokumentálható – változatos alkotói tevékenységének hiteles bemutatója. Azért is lehet – sőt kell – most az életmű korrekt mérlegét megvonni, mert a REÖK két szintjének összes termeit megtöltik a művész alkotásai, azaz több mint háromszáz művet vonultat föl a kiállítás […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: JERIKÓ ÉPÜL
Formabontó posztapokaliptikus-poszthumanista trilógiájának sokatmondóan vegyes fogadtatása után Bartók Imre az új keretek között sem hagyja el azokat a törekvéseket és irányvonalakat, amelyek előző köteteit vezették és meghatározták. A Jerikó épül családregény, fejlődésregény, de már összetettségét és merészségét tekintve is érdemes összevetni A Patkány évével kezdődő, nagyszabású, transzgresszív trilógiával… – VIDOSA ESZTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő