Tiszatájonline | 2020. január 11.

Pózol a panoptikum

LŐRINC LÁSZLÓ: 25 SZELFI AZ ÁRPÁD-KORBÓL
Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című ismeretterjesztő könyve érdekes formát ölt: a mozaikszerűen felvillantott fontosabb történelmi események és kultúrtörténeti adalékok – amelyek a honfoglalás korától III. András uralkodásáig tartó időintervallumot ölelik fel – úgy jelennek meg a könyv oldalain, mintha ma történnének, ráadásul az olvasó Facebook posztok formájában jut az információkhoz… – VOJNICS RÉKA KRITIKÁJA

LŐRINC LÁSZLÓ: 25 SZELFI AZ ÁRPÁD-KORBÓL

Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című ismeretterjesztő könyve érdekes formát ölt: a mozaikszerűen felvillantott fontosabb történelmi események és kultúrtörténeti adalékok – amelyek a honfoglalás korától III. András uralkodásáig tartó időintervallumot ölelik fel – úgy jelennek meg a könyv oldalain, mintha ma történnének, ráadásul az olvasó Facebook posztok formájában jut az információkhoz.

A Történelemtanárok Egyletének (TTE) alelnöke, Lőrinc László azzal a céllal írta meg figyelemfelkeltő könyvét, hogy áthidalja az egyre mélyebb szakadékot a diákok és a tananyag között. Ez a híd pedig nem más, mint a nyelv és a (pozitív értelemben) kultuszromboló attitűd, amellyel saját bevallása szerint az unalmas tényanyaggá csupaszított elődöket szerette volna lehozni a piedesztálról. A tananyag befogadását ugyanis nemcsak a követelmények mennyisége nehezíti, hanem a tanterv felépítése is: a történelemoktatás során a diákok rögtön az időrendben tőlük legtávolabbi korszakokkal találkoznak, amelyek mind a mentalitást, mind a kulturális normákat tekintve idegenek számukra. Lőrinc ezért rafinált módon nemcsak nyelvileg újította meg a tananyag fontosabb elemeit, hanem modern környezetbe és mai viszonylatba is helyezte a megtanítandó ismereteket. Vagyis a könyv – a szerző megfogalmazásában – egy „kortárs platformra helyezett történelemóra.”

Bár a 25 szelfi elolvasása előtt több kétely is megfogalmazódott bennem az ötlettel kapcsolatban, a szerző elébe ment a kritikának, és a bevezetőben kifejtett pedagógiai hitvallása és átgondolt módszertana következetesen rácáfolt az előfeltevéseimre. Az előszó előrebocsájtja a szerző szándékát: „Egy őszinte csaló előre bejelentett hamisítása következik. Ez még mindig sokkal korrektebb annál a titkos és letagadott változatnál, amelyet a krónikások és történetírók nemzedékei évszázadokon keresztül követtek és követnek el, méghozzá tudós álca mögé bújva… Ami itt következik, bevallottan egy játék.” Leendő történelemtanárként abban az esetben tartanám félrevezetőnek a könyvet, ha csak a posztokat tartalmazná, hiszen ezekben gyakoriak a kitalált karakterek, hozzátoldott események, képzeletbeli személyiségjegyek. Azonban ez a kötet ennél okosabban épül fel: mind a huszonöt bejegyzés után egy rövid, maximum két oldalas, de alapos összefoglaló található, amely útmutatóul szolgál az adott poszthoz, például intertextuális és kultúrtörténeti magyarázatokkal egészíti ki azokat, másrészt különválasztja a fantázia és a valóság elemeit. Olvasóként természetesen választhatjuk azt az opciót is, hogy csak a posztokat futjuk át, de a két szövegrész szervesen kapcsolódik egymáshoz, és a posztok megértéséhez elengedhetetlen a magyarázó szövegek átolvasása. A néhol már túlságosan is információgazdag ismeretterjesztő részek történelmileg hitelesek, hiszen hasonlóan a szerző által 2013-ban indított Tényleg!/? – hogy volt, hogy nem volt? című weboldal ars poétikájához, a jelen kötet is a nemzeti tudatot deformáló hamis történelmi legendák kritikus elemzésére és a magyar múlt perifériára szorult témáinak bemutatására vállalkozik. Így nemcsak politika- és eseménytörténeti ismereteket tartalmaz, hanem kitér olyan – a középkori ember mindennapi életét bemutató témákra, mint a gasztronómia, az építészet és az állattartás. A fontosabb adatok kiemelését félkövér betűtípus segíti, emellett a szerző fogalommagyarázatokat is fűzött az ismeretterjesztő részekhez. A fogalmak kiválasztása azonban több helyen következetlenül történt: míg a szerző a zarándok közismert fogalmát több sorban taglalja, a kevésbé ismert szerviens szóhoz nem fűz magyarázatot.

Lőrinc László könyvében a gyerekközpontú szemlélet érvényesül: a mai fiatalság igényeihez alkalmazkodva próbálja elmagyarázni, megértetni az adott történelmi időszakot. Szinte nem lehet olyan iskolással találkozni, aki ne lenne fenn a közösségi oldalakon, így magától értetődőnek tűnik a Facebookot közvetítő csatornává alakítani. A szerző ötletesen használta ki a felület nyújtotta formai és nyelvi lehetőségeket, a poénra kihegyezett, humoros utalások mellett a tudatos médiahasználatra is próbál rávezetni. A különféle álhírek mellett megjelenik a bogumilok hitterjesztő weboldala és Boldog Özséb kamuprofilja, de aktuális közéleti, kulturális és politikai párhuzamokra is bukkanhatnak a szemfülesek. Találkozhatunk a hun-magyar rokonság támogatóival vagy a (stadionok helyett) székesegyházakat építtető keresztény főpappal. A belső borítón a történelmi személyek arcképcsarnokát a kötetben szereplők profilképei adják. A könyvet illusztráló Bertóthy Ágnes és Rátkai Kornél nagyszerű munkát végeztek. A karikatúraszerű képek – melyek ugyanakkor jellemző ikonikus elemeket  közvetítenek – jól harmonizálnak a szöveggel, mozgalmassá, élénkké varázsolják a könyvet. A pózoló panoptikum szelfiken csücsörítő, kacsintó, békejelet mutató alakjai a mai felhasználókra reflektálnak. Szintén ügyes megoldás a Facebook posztok idő-, hely- és érzésjelölőinek használata, és a kommentelés folyamatának leképezése. Erre ugyan számos példát találhatunk az interneten különféle témákban, de oktatási segédanyagként még nem aknázták ki ezt a műfajt. Például a Kun László által posztolt morvamezei csatáról az alapvető információkon túl (dátum, helyszín, győztes fél) olyan plusz adalékokat is megtudunk, mint László hangulati-érzelmi állapota („😎 királyul érzi magát”, illetve „Buli van! Nyertünk! WOW! ✌😀), valamint a kommentelők reakciója (Anjou Izabella, Kun László felesége: „Jó forma vagy, Laci, én is gratulálok. Nagyon izgultam. Tök ciki lett volna 14 évesen megözvegyülni. 😉”)

A könyv komikumforrása a kreatív „átültetésekből” fakad, vagyis az író és az illusztrátorok munkája szerkezeti-formai téren sikeresnek mondható. A nyelvkérdésről azonban már más véleményen vagyok. Alapvetően jó ötletnek tartom a középkori híres-neves vagy akár hétköznapi emberek mindennapi életének bemutatását azáltal, hogy mai nyelvállapotban hangoznak el a beszélgetéseik, de az író túlzásba vitte a szlengesítést, és a szituációidegenség miatt olykor kínossá vált a szöveg. Lehetetlen olyan gyerekkönyvet írni, amelyben tökéletesen leképezhető az adott korosztály által beszélt nyelv, hiszen akár naponta tűnhetnek el és keletkezhetnek új kifejezések. Ezért a szóbeliségben működő fordulatokat nem érdemes automatikusan beépíteni az írott nyelvbe, külön kell választani a beszélt és az írott nyelvet. A mai gyermekirodalmra jellemző szlengimitáció itt is visszafelé sül el: a szerző megfigyelheti egy adott csoport szóhasználatát, a szöveg nyelvezete akkor is csak rozoga másolata lesz a diáktársadalom nyelvének. Tehát a szövegnek pont az az aktualitás és újdonság a legnagyobb erénye, ami egyben a legnagyobb hibája is: a könyv nyelvezete néhány éven belül el fogja veszíteni aktualitását és formai megjelenésének újdonságát. A nyelvezet botlásaiért azonban bőven kárpótolhat minket a szójátékok áradata („A terembulláját már ennek az Andrásnak”) és a sztereotíp kommentelők helyzetkomikumra épülő megszólalásai. Például Isten álnéven kommentel Árpád posztjához, amiben a magyar vezér éppen „nyeregben érzi magát” a honfoglalás sikerének következtében. De megemlíthetném a pogányok és a keresztények kommentháborúját is, melyben az eretnekek a helyesírási hibákat tartalmazó írásuk által különülnek el a keresztényektől.

Bár a kötetről összességében pozitív véleménnyel vagyok, az első kétharmadát lendületesebbnek találtam, a  végére sokszor váltak közhelyessé a viccek, sablonossá a karakterek. A legtöbb poszt és azok kommentjei jól sikerültek, kivéve azokat a hozzászólásokat, melyeken egyértelműen érezhető a didaktikus jelleg. A műfajból adódóan egy Facebook kommentnek nagyon nem áll jól, ha ismeretanyagot tukmál az olvasóra.

A korhatár-besorolást (10+) nem tartom elég átgondoltnak. A jelenlegi közoktatásban az 5. osztályban kezdenek el történelmet tanulni az iskolások, az Árpád-kor anyaga pedig az ötödik osztályos tanterv végén, hatodik osztályos tanterv elején helyezkedik el, így a korhatár-minimumot én inkább 12 éves korra tenném. Az esszék alapos, átgondolt böngészésre sarkallják az olvasót. Ezért elsősorban a történelemszerető nagyobbaknak (és persze szülőknek és tanároknak) ajánlom a könyvet, mert számos olyan nyelvi játék és utalás rejlik a szövegekben, amelyeket egy átlagos 10-12 éves még nem igazán érthet meg.

Vojnics Réka

Kolibri Kiadó

Budapest, 2019

160 oldal, 2999 Ft