„Bízom az emberekben, mást nem is tehetek”

INTERJÚ TAKÁCS MÁRIÁVAL

Takács Mária dokumentumfilm rendező, videós újságíró és LMBT-aktivista a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett tévérendező szakon. Erős társadalmi érzékenységgel nyúl témái kiválasztásához. Provokatív kérdéseket feszegetve tár fel olyan össztársadalmi tabukat, melyekről a magyar lakosság a belföldi közszolgáltató médiában rendszerint csak kis mértékben tájékozódhat. A közéletben is tevékeny rendezővel, legújabb filmjéről, az egész estés A Mandák ház lelkésze című politikailag reflexív dokumentumfilm-szociográfiájáról beszélgettünk.

– Főszereplődet, Bolba Mártát meggyőződéses emberbarátként mutatod be, aki a szociális érzékenységben, a segítségnyújtásban, a párbeszédben hisz. Számodra miért volt fontos ezt a dokumentumfilmet elkészíteni?

– Rácsodálkoztam Márta lelkészként végzett közösségszervező munkájára. Személyesen nem találkoztam még olyan egyházi emberrel, aki gyakorlatban is ennyire nyitott a körülötte lévő problémákra. Nem csak problémameglátásai vannak, de elképzelései is, hogyan oldjuk meg ezeket. Az például nagyon tetszett ahogy teret ad a Mandák Házban azoknak a közösségeknek, akiknek nincs hova menniük. Munkanélküliek álláshoz jutását segítő csoportnak, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozóknak, baba-mama körnek stb. Kíváncsi a problémáikra, lehetőséget ad nekik, de nem akarja őket kontrollálni.

– Milyen háttérmunkálatok és kutatások előzték meg a film forgatását? Kikkel dolgoztál együtt témád kibontásánál, szoktál-e szakemberekkel, szociológussal egyeztetni?

– Márta 2017-ben indult az időközi önkormányzati választáson. Egy aktív, a kerület problémáira érzékeny civil csapat segítette ebben, ezt az összefonódást nagyon izgalmasnak találtam. Egy lelkész, aki együttműködik egy világi, szakmai kis körrel és a hitből fakadó elveket egy csapattal fordítja át konkrét megoldásokra.

Két kollégámmal, Rab Lászlóval és Seregély Ágnessel kezdtünk Mártával interjúzni és videós anyagokat készíteni a nyolc óra negyven című Facebook oldalunkra. Később a dokumentumfilmnél Dr. Schwarcz Gyöngyi néprajzos-szociológus lett a dramaturg (korábbi egész estés filmjeim munkatársa), vele konzultáltunk sokat a film tematikájáról.

– Előző dokumentumfilmjeid, az Eltitkolt évek és a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák, témájukban emberi jogi aspektusból párhuzamba állíthatóak a legújabb alkotásoddal, viszont a filmek szerkezetében és a témák feldolgozásában különbségeket vélek felfedezni. Dokumentumfilmjeid készítésének módszere vagy a megközelítésmódod, ahogyan egy témát kibontasz, változott-e az évek során?

– Fontos megemlíteni, hogy míg az Eltitkolt évek és a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák a múltat próbálta megidézni, addig A Mandák Ház lelkésze a jelenben játszódik. Márta és közössége egy évét követtük, ez egészen más megközelítési és feldolgozási szempontokat igényelt. Mártával intenzíven tartottam a kapcsolatot a forgatási időszak alatt, el kellett döntenem melyik esemény és miért lesz fontos ahhoz, hogy a lehető legteljesebben bemutassuk a munkásságát, valamint mindezeket úgy megközelíteni, hogy a film dramaturgiailag egyben építkezni is tudjon.

Az első két filmemnél viszont visszafele kellett gondolkodnom, sokkal kiszámíthatóbb volt, hogy dolgozzuk fel a szereplők élettörténeteit, illetve a Meleg Férfiakban a sok szereplő és a generációs különbségek miatt egyfajta játékosságot, kreatív jeleneteket is belevihettünk a történetmesélésbe.

– Filmed a budapesti nyolcadik kerületben játszódik és egy különlegesnek számító lelkészre összpontosít, annak különböző csoportjaira és segítőire, valamint családjára, miközben a film nagy vonalakban bemutat egy organikusan fejlődő közösségi teret, ahol a józsefvárosi egyházközség mint független, plurális közösség jelenik meg, továbbá kortárs politikai kérdések is hangot kapnak. Ha a dokumentumfilm társadalmi diagnózis, A Mandák ház lelkésze szerinted mire világított rá leginkább?

– Aktivista filmesnek, vagy funkcionalista filmesnek is szoktam magamat nevezni. Számomra azoknak a filmeknek van igazán értéke, melyek társadalmi kérdésekkel foglalkoznak, azokat dolgozzák fel, vagy éppen próbálják követni és bemutatni. A Mandák Ház lelkésze azt mutatja meg, individualista társadalmunkban mennyire szükségünk van közösségre, szeretetteli, befogadó közegre. Ahol nem a társadalmi különbségek (osztály, etnikum, vallásos – nem vallásos) számítanak, hanem a kölcsönös elfogadás, a másik iránti nyitottság. Annak a felismerése, hogy bármilyen életszínvonalbeli, politikai nézetkülönbség ellenére is csak egy a fontos, az ember és az ő méltósága.

– Dokumentumfilmedben szimbolikus értékkel bír az a filmrendezői szemlélet, ami az érintettséget tanúsító, politikailag is reflexív dokumentumfilmes ábrázolást újfent megpróbálja honosítani a hazai filmkultúrában. Szabad, szókimondó, a regnáló hatalommal szemben szelíd hangnemben, következetes pedagógiát gyakorló, az elesettekkel és migránsokkal szemben az egyenlőséget hirdető filmed, szerinted olyan alkotói atmoszférát működtet, ami Magyarországon nehezebben tud érvényesülni, mint máshol?

– A Média Mecenatúra program Ember Judit dokumentumfilmes alapja és a Holland Nagykövetség emberi jogi alapja támogatta a filmünket. Az előbbi szabályzatában benne van, hogy kortárs politikai kérdésekkel az általa támogatott filmekben nem lehet foglalkozni, ez büntetést von maga után. Ennek ellenére én nem gyakoroltam öncenzúrát, bele tettük a filmbe Márta politikai állásfoglalását is, mely a 2018-as országgyűlési választásokról szólt. Meg is büntettek emiatt, az utófinanszírozást, mely 1 millió forint lett volna és előre el kellett saját pénzből költenünk, nem fizették ki.

A mostani rendszer bünteti azokat, akik az övétől eltérő közéleti és politikai állásfoglalást fogalmaznak meg. Ennek ellenére kritikusan gondolkodó értelmiségiként mindenfajta fenyegetés ellenére azt tartom fontosnak, hogy elmondjuk a véleményünket, kérdezzünk, ha valamivel nem értünk egyet. Finoman szólva sem vagyok túl jó véleménnyel azokról, akik lefekszenek (bármilyen) hatalomnak.

Hogy más országokban a filmkészítés terén ez hogy lehet, arra csak a politikai helyzetükből tudok következtetni. Általában szerencsések az alkotók, ha független (nem államilag támogatott) filmeket tudnak készíteni. De pl. egy televíziós csatorna által finanszírozott alkotásba meg más kritériumok alapján szólhatnak bele a végső vágásba. Egyik sem könnyű.

– A film készítése, mennyire volt kihatással a résztvevők életére? Mivel tud egy dokumentumfilmes hozzájárulni az alkotás mögötti valóság alakításához, hol itt a mérhető társadalmi haszon? A mai magyarországi kulturális közszolgáltató közeg mennyire támogatja ezt a tevékenységet és hol található filmjeid nyilvánossága?

– A filmtervet eredetileg a Hír TV fogadta be 2017-ben. A pályázathoz kötelező volt egy elsődleges médiaszolgáltató befogadó nyilatkozata. 2018-ban a Hír Tv-nél tulajdonosi váltás történt, az új vezetés a tartalma miatt elutasította az elkészült film vetítését. Hirtelen találtuk meg az RTL Klubot, mely 2019 júniusában bemutatta a filmet. Ugyanebben a hónapban számos fővárosi és vidéki moziba szerveztünk vetítést és közönségtalálkozót. Nagyon fontos volt nekem is és Mártának is az élő párbeszéd, ahol a film mentén megbeszélhettük a közönséggel személyes tapasztalatainkat, ki hogy érzi magát saját közösségében, egyáltalán léteznek-e elfogadó, működő közösségek körülöttük. Ősszel az Ars Sacra Filmfesztivál, a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál és a Faludi Filmszemle tűzte programjára a filmet.

A jövőben a Summa Artium támogatásával folytatjuk a közönségtalálkozókat, igyekszünk vidékre vinni a filmet, ahova kevésbé jutnak el kortárs kérdésekkel foglalkozó dokumentumfilmek. Beszélgetünk a helyiek tapasztalatairól, az alulról építkező közösségek fontosságáról.

– A média és a szórakoztatóipar mára, talán jobban, mint valaha, a láthatatlan kultúra részévé tette a szabadidős tevékenységek közül a komoly, elgondolkodtató, klasszikus középosztálybeli tartalmak zömét. Szerinted ebből egy dokumentumfilmes hogyan „profitálhat”? Milyen a helyes hozzáállás egy értékek mentén építkező „kultúrharcos” számára?

– A helyes hozzáállás a nehezebb út választását jelenti, nem bízom abban, hogy az újonnan alakuló állami filmkomplexum támogatni fogja a társadalmilag kritikus filmek elkészítését. A kis- és nagyjátékfilmekben elvétve jelenik meg egy-egy kritikusabb hang, ezek is inkább egzisztenciális kérdéseket érintenek.

Itthon nincsenek kisebb filmes/audiovizuális alapítványok (kiv. a Magyar Művészeti Akadémia pályázatai talán) mint pl. Hollandiában, ahova legalább az induláshoz elegendő kisebb összegért lehetne pályázni. Maradnak a külföldi pályázatok, külföldi TV-s csatornák támogatásai, illetve a magántőke, mint a kezdéshez és egy leendő koprodukció megvalósulásához szükséges önerő.

– A főszereplőt a film folyamatosan, mint kommunikátort ábrázolja. Ezt a tevékenységet Márta egyik legalapvetőbb cselekvőképességének is tekinted, ami a film formai és tartalmi egységét erősíti?

– Az események követése során fontos volt, hogy ezekre Márta szóban is reflektáljon, ezeket értelmezze, további gondolatokat fogalmazzon meg. Derüljön ki a néző számára, mit gondol ez a progresszív lelkész a közéletről, az olyan fontos társadalmi kérdésekről, mint lakhatás és szegénység.

Miért tartja fontosnak, hogy aktív állampolgár legyen az ember: legyen felelős a családjáért, munkájáért és a körülötte lévő világ alakulásáért. Az ember tudatos, alkotó, aktív polgár legyen.

Lelkészekről, egyházi emberekről amúgy alig készül dokumentumfilm, ha készül is egy ilyen a néző jellemzően valami csodabogárként nézi ezeket az embereket. Nekünk szerencsénk volt, Márta közvetlen személye és személyes élettörténetének alakulása segítheti a nézőt a közeledésben a lelkésznő által felvetett kérdésekkel való azonosulásban.

– Ahogyan ezt jelezted egy interjúban a filmet szeretted volna tovább forgatni. De a tényfilm, talán a „befejezetlensége” okán, szemlélhető nemcsak úgy, mint ami – Márta bemutatásával – a problémákra kielégítő megoldásokkal szolgál, hanem úgy is, mint ami újabb aktuális társadalmi kérdéseket tesz fel? Hogy látod, a film által érintett témák és kérdések, újabb kérdéseket generáltak a közéletben? Számítottál erre a hatásra vagy úgy érzed, ez a film ebben a formában nem teljes értékű? Mi az, ami kimaradhatott? Szerinted melyek a filmed által árnyalt legfontosabb tények, kérdések?

– Márta gyülekezetének egyik tagja, aki amúgy gimnáziumi tanár is, úgy fogalmazott mikor megnézte a filmet, hogy ez a film egyszerre állít és kérdez. Ennek a meglátásnak nagyon örültem, tényleg így van. Általam fontosnak tartott értékek vannak benne kimondva és finoman megkérdezve: te néző mit gondolsz ezekről, mennyit teszel a személyes életedben mindezekért.

Amit még lehetett volna forgatni a lelkésznő hétköznapjainak dilemmáit, ott lenni a kamerával ezekben az apró pillanataiban. És talán azokban a „lelkészi helyzetekben” amikor Márti egy személyes beszélgetéssel segít megerősíteni, talpra állítani egy hozzáfordulót. Nagyon erős személyes megnyilvánulásai vannak, sokszor szerettem azokat a pillanatokat, amikor dühös lett pl. egy igazságtalan helyzet hallatán, ilyenkor nagyon sok erő jön belőle. Ezeket a „jeleneteket” sajnos nem sikerült lencsevégre kapnunk.

– Mit üzentek a számodra a filmeddel szemben megfogalmazott kritikák? Pl.: Mártával egyetértésben, mondhatjuk, hogy ma egy harcos keresztényi kiállás indokolt és szerencsés az, ha egy lelkész ilyen intenzitással vesz részt civilként a közéletben?

– Nekem ez a hozzáállás nagyon tetszik, de nem mondanám azt, hogy minden lelkésznek ez a dolga. Ezt mindenki maga érzi. Az biztos, hogy Márta nekem kaput nyitott az egyház (nem csak az evangélikus) mai tevékenységének megfigyelésére. Szerintem a jól működő egyház élő közösséget teremt, olyat, ahol az emberek mindenféle kétségükkel együtt szabadon lélegezhetnek. A mai közélet nem ilyen, de egy „privát templom”, vallásos közösség a maga határain belül megteremtheti ezt a szabadságot, egészséges társadalmi sejtként működhet.

– Filmed, mint megannyi kortárs dokumentumfilm, azt a trendet követi, miszerint az alkotó együtt érez, megérti szereplőjét és segít a helyes mederbe terelni ügyét. Filmes és lefilmezett alanya vagy tárgya egy valóságban léteznek. Mintha a film egy újabb kommunikációs, cselekvő és cselekvésre késztető valóságszintet teremtene, ami tulajdonképpen egyenlő a szabad, individuális, szerzői aspektusból bemutatott nyers valósággal?

– Igen :)

– A végeredményt nézve, filmedben az antagonista tulajdonképpeni hiányára a film felépítéséből adódóan, dramatikus eszközként, lehetőségként tekintettél vagy az ellenpont kihagyására a párbeszédtől eleve elzárkózó, ámbár látható „másik oldal” kényszerített? A mindenkori közszolgálatban alkalmazott pedagógiának ezt a Márta által bemutatott, „másik oldal” felé irányított szigorát, mint büntetést tudom elképzelni, ahol a hitelét vesztett körüli empátia elfogyott. Számodra rendezőként ebben az értelemben mi volt a felismerés?

– Itt a rendező valóban főszereplője pártolója, tényleg sok mindenben egyetértettünk, de az opponens hangok hiánya a film készítése során engem is elgondolkodtatott. Ugye ezek csak Mártán keresztül szólalnak meg (az egyházból néhányan kárhoztatják, hogy miért jár tüntetésekre, a filmben konkrétan a Lakhatásért tüntetésen jelenik meg), sajnos nem volt olyan élő helyzet, ahol mondjuk egy ilyen, pl. kérdőre vonó párbeszédet elcsíphettünk volna. De az is lehet, hogy a kamera jelenlétében ez nem törtét volna meg, nem tudom, most már csak találgatni tudok. Az a tapasztalatom, hogy a konfrontációt kevesen vállalják, pedig sokszor jót tenne a tisztánlátásnak.

– Hogy tapasztalod, hol tart ma Magyarországon az emberek polgári önazonosságának érési folyamata? Mintha ez a dokumentumfilm ennek a gondolatnak a továbbérlelője lenne és a fejlődésre rámutató valóságnak a hírnökeként vesz részt a közéletben. Tehát, ha fogalmazhatok így, Márta és Mária filmjének aktuális tabukat feszegető, a problémákat kibeszélő, új és veszélyes a szemlélete, mert nyíltan a hatalom ellen tör pálcát a humánum, az igazság és hitelesség nevében, de hát nem pont ez az egyik legfontosabb manifesztuma a dokumentumfilm-szociográfiáknak?

– Én bízom az emberekben, mást nem is tehetek. Az őszi folyamtok is azt mutatták meg a nyolcadik kerületben, ahol Márta és én is lakom, hogy ha az embereket személyesen szólítják meg, őszintén kíváncsiak a problémáikra, akkor létrejöhet egy bizalmi alap ami mentén változást lehet elérni, alulról szerveződve, a szolidaritás mentén egymásra emberként, közösségként tekinteni.

Dokumentumfilmünk is ezt a folyamatot támogatja, ezért is szervezünk közönségtalálkozókat, lehet minket hívni bárhova, most van is erre támogatásunk ahogy fentebb írtam. A film Facebook-oldalán közzétettük a felhívást, ezen keresztül bárki elér minket.

– Mik a jövőbeni terveid? Márta tevékenységét és a Mandák ház közösségének az életét a jövőben is figyelemmel fogod kísérni?

Mártával és gyülekezete néhány tagjával nagyon jó ma is a kapcsolatunk. A szerdai vacsorákon néha mi főzünk, ez közös öröm. Mivel Márta nemrég szülte meg harmadik gyermekét, ezért most visszafogottabb életet él. De ha visszatér az átlagos hétköznapokba és valami nagyobb, a társadalmi folyamatokat is érintő tevékenységbe kezd bele, akkor szerintem mi kamerástul ott leszünk.

Szász Csongor

A Mandák ház lelkésze
magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2019

Rendező: Takács Mária
Producer: Tímár Magdi
Operatőr: Trencsényi Klára
Hangmérnök: Almásy Péter
Vágó: Bodoky Eszter
Zene: Balog Gallusz
Fotográfus: Román Péter