Kovács Dávid versei
szúrós fűágyba bújva
lapulok rád
elfogyasztom az ajkad
két elveszett vad
lakmározunk a hűvösben
egy bogár
bemászik az alsóneműdbe
belenyúlok és kiveszem
pedig
nem is vagyok az a féltékeny fajta
[…]
| A legfiatalabbakkal folytatjuk a tehetséggondozó műhelyeket bemutató sorozatunkat. A szabadkai Kosztolányi Dezső gimnázium Tehetséggondozó Gimnáziumban a tanítási órákon kívül tehetséggondozás is folyik. A kosztolányis diákok munkáival Bicskei Gabriella foglalkozik rendszeresen. Bagdal Zoltán és Kovács Dávid versei legutóbb a Hídban, Szabó Réka Dorottya versei a Hídban és a zEtnán jelentek meg, míg Kozma Szabolcs nálunk mutatkozik be. |
vulpes
szúrós fűágyba bújva
lapulok rád
elfogyasztom az ajkad
két elveszett vad
lakmározunk a hűvösben
egy bogár
bemászik az alsóneműdbe
belenyúlok és kiveszem
pedig
nem is vagyok az a féltékeny fajta
két nyúl szalad át a földeken
ők lopták el a ruháinkat
betakarlak a hajammal
cserébe az orromba fészkel az illatod
tőled vörös az én bundám is
szőrszálaim közé settenkedsz
vért fakasztasz a száddal
a veszettség a nyáladból
megfertőz
kiéget az a lázas rókaszem
Antropofágia
I.
menü
felhőként kenődsz az alkonyat közé
nyelvem gyümölcscukorral bevont felületéről
felszívódsz
valaki más emésztőrendszerébe
irritálod a gyomrát
túl savas
az a nézés amit bárcsak inkább
rám szegeznél
visszaöklendezlek
lenyellek
hányást nem ettem még
II.
ismét először
édes feromonok,
a mirigyek által kibocsájtott
állatias nyögéseid
öntenek el és mossák le
rólam az állott dögszagot.
a hullájával feküdtem,
két tekergő féreg
a koporsószagú matractetemen,
de most veled vagyok –
ismét először.
az illatod hasonlít az övéhez
de máshogy oldódsz
a nyelvemen
máshogy feszül a bőröd,
máshogy itatsz fel melegeddel,
a testem felülete szomjas föld,
remegve szívlak magamba,
összeszorítalak,
így öltődsz belém.
hozzád érnem muszáj,
karcolnom a peremed,
az ágyad
(a mi ágyunk)
nem koporsó
két tetem helyett
inkább két újszülött hempereg.
az újrahasznosított hullából
megint csecsemő lesz.
III.
döglött Naptest
megsültem a nyári aszfalton.
talpam hozzáragadt
a benned hagyott
lábnyomomra,
egy zsebkendőbe törölt
nyálkás váladék vagy.
az étvágyam még nem vetted el,
nem csak áldozat,
hanem préda.
szólíts a szeretőd nevén,
és beragyoglak,
amíg a bőrrák
fel nem fal helyettem.
én visszaköpnélek úgyis.
IV.
nikotin
csak egy éjszakára kellesz.
az íriszem kékjéből szikrákat pattintok
minden pillantásommal
tüzet szítok
ott lent, a nadrágodban.
parazsad bennem ég,
szédülten marja a tüdőm
– halkan csomót sző.
az áttét miatt
a szívem is betakartad,
télen sikerült beolvasztanod.
az idén már
a nyár is pipacsok nélkül virágzott el.
utoljára még beléd szívok,
majd elnyomlak egy üzenetben.
