Az emberközpontúság utáni táj

BESZÉLGETÉS SÜVEGES RITÁVAL ÉS ZILAHI ANNÁVAL

Október 28-án két, klímaváltozást tematizáló alkotás bemutatójának adott otthont a Nyugi. A Fordulat 25. Klímaválság és kapitalizmus számát Nagy Kristóf, míg az extrodæsia – Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz című kötetet Zilahi Anna, Süveges Rita és Losonc Márk ismertette Hódosy Annamária moderálásában. Az esemény után az extrodæsia szerkesztőivel, az xtro realm művészcsoport tagjaival, Süveges Ritával és Zilahi Annával készítettünk interjút a kötet létrejöttéről, intermedialitásáról és a nemzetközi diskurzushoz való viszonyáról.

– Honnan jött a kötet ötlete? Hogyan jött létre?

Zilahi Anna: – Lassan három éve, hogy az alkotói figyelmünk a klímaválság felé fordult. 2017-ben azzal szembesültünk, hogy ez az egzisztenciális fontosságú téma hiányzik a magyar képzőművészeti, irodalmi közbeszédből. Ez azóta megváltozott, megjelent például a Prae antropocén lapszáma, az újrealista filozófiák felől nézve pedig az Ex Symposion Újrealizmusok című száma, amit a szegedi bemutatón Losoncz Márk is említett. Ezeket megelőzően azonban, kis túlzással élve, diszkurzív vákuumban találtuk magunkat. Szerettük volna behozni a köztudatba ezeket a témákat, diskurzust akartunk kezdeményezni, ezért hoztuk létre az xtro realmet Horváth Gideonnal. Először az újrealista filozófiák felől közelítve spekulatív olvasókört indítottunk, ahová beemeltük az antropocén problémakörét is. Az olvasóköri tapasztalatok alapján egy folyamatalapú, együtt gondolkodásra épülő kiállítást hoztunk létre tizenegy művésszel, majd egy újabb olvasókörsorozat keretében főleg Bruno Latour szövegeire fókuszáltunk Keresztes Balázs segítségével. Eközben kibővültünk Ritával, aki antropocén terepgyakorlatokat szervezett ökokritikailag izgalmasan tárgyalható tájakra. Szerettük volna, ha a szerteágazó tudásmegosztó képzőművészeti munkánknak kézzel fogható eredménye is lenne, és már a kezdetekkor is felmerült, hogy létrehozunk egy szótárt azokból a fogalmakból, amelyek a megelőző egy évben repkedtek, hogy hozzájárulhassunk a diskurzus tényleges létrejöttéhez magyar nyelven, magyar értelmezések mentén, magyar szerzők közreműködésével.

Nem szerettük volna, hogy az extrodæsia pusztán elméleti szöveggyűjtemény legyen, hiszen képzőművészek vagyunk. Ezért találtuk ki azt, hogy ebben az intermediális kiadványban versek, elmélet és vizuális anyagok párbeszédéből szülessen meg egy diskurzuskezdeményező, gondolatébresztő kötet.

Süveges Rita: – Én csak annyit tennék hozzá, hogy az enciklopédia címet Losoncz Márknak köszönhetjük, aki a bevezetőben „enciklopédikus vállalkozásként” emlegette a kötetet. Tágabban értelmezve a diskurzus, amelynek alakításán munkálkodunk, kritikailag vizsgálja a természet és ember kapcsolatát. Azt gondoljuk, hogy rettentő szükség van a perspektívaváltásra, amely az embernek a bolygó életében betöltött kiemelt szerepét felülvizsgálja. A kötetben igazából nem a világ összes tudásának a gyűjteményét szerettük volna átadni – és itt arra utalok vissza, amit Anna mondott, hogy képzőművészek vagyunk, és nem tudósok vagy filozófusok –, szándékos célunk is volt, hogy kitörjünk a filozófiatörténet kereteiből, és a műfaji határátlépések által a perspektívaváltás lehetőségéhez érzéki hozzáférést adjunk.

– Már Losoncz Márk bevezetője előtt megvolt ez a forma, vagy inkább utána alakult ki? Esetleg volt valamilyen mintátok?

S. R.: – Georges Bataille Encyclopaedica Acephalicája ágyazott meg az extrodæsiának, amit képzőművészek és a szellemtudományok különféle képviselői közösen alkottak.

Z. A.: – Főleg Bataille irodalmár és képzőművész kortársai.

S. R.: – Tehát egy avantgárd montázskötet, amelyben különféle szövegek, fotók, illusztrációk alkotnak egy tartalmi hálózatot, amelyet a szerzőiség jelöletlensége is megerősít… Igazából az extrodæsia munkaneve végig a „szótár” volt, hiszen a tudásmegosztás és diskurzusteremtés lebegett a szemünk előtt.

Z. A.: – Annyit tennék hozzá, hogy az enciklopédikus formát megpróbáltuk egy kicsit kizökkenteni a klasszikus értelméből. Nyilvánvalóan nem egy olyan kötetben gondolkodtunk, amely összefoglalja az újrealizmusokról elérhető összes tudást és összes irányzatot, valamint az antropocénről való gondolkodás minden lehetséges iskoláját. Egy olyan kötetet szerettünk volna, amely különböző nem emberközpontú irányokat ölel fel, és rendel egymás mellé. Mindemellett az is a célunk volt, hogy újrafogalmazzuk, vagy újragondoljuk azt, mit tekintünk tudásnak. Itt végülis arról van szó, hogy van egy elméleti, egy versnyelvi és egy vizuális szint, és mi mindhárom dimenziót egyenjogú tudáshordozónak tekintjük. Tehát azt gondoljuk, ebben az enciklopédiában a prózaversek ugyanolyan ismeretet hordoznak a tárgyalt témákról, mint a kötet vizuális – egy elképzelt emberközpontúság utáni táj – kerete, vagy mint az elmélet. Szóval alapvetően egy másfajta tudásfelfogásra is szerettünk volna ajánlatot tenni ezzel a kötettel.

S. R.: – Igen, és ez a tudás egy folyamatban lévő dolog, nem befejezett, nem abszolút és nem objektív tudás, emellett nagyon fontos a kötetben a relacionalitás a különböző inkoherens vagy inkoherensnek tűnő megközelítések között.

Z. A.: – Még egy gondolat, pont ez a lényeg: nem egy koherens logikai ívet szerettünk volna elképzelni, aminek van eleje, közepe, vége és lezárt tudásként tételezi önmagát, hanem egy olyan munkát, ami rákérdez a puszta létével arra a racionális tudásfelfogásra, amelyet egyébként kritizálunk az elméletek, a versek és a vizuális munkák által. Szóval…

S. R.: – Van egy meta-üzenete is.

Z. A.: – Igen.

– Honnan jött az ötlet, hogy kétnyelvű legyen?

S. R.: – A kötetben bemutatott filozófiák, az OOO, a spekulatív realizmus, a cselekvő-hálózat-elmélet stb. olyan hegemón nyugat-európai szellemi áramlatok, amelyeket nem kritikátlanul szerettük volna behozni a magyar diskurzusba. Pont ezért kerültek melléjük különféle alternatív ökológiákat bemutató bejegyzések, a vizuál illetve a szépirodalom, amelyek ezeknek a gondolatoknak a lokális ábrázolását vagyis az érzékelhetőségét biztosítják .

Nem szerettük volna kolonizálni magunkat az elméletekkel, hanem azt gondoltuk, ez a hármas egység megteremti a helyi kritikai olvasatot.

Úgy véltük, pont ez, a lírán keresztüli lokális olvasatunk az, amellyel hozzá tudunk járulni a nemzetközi diskurzushoz. Ezért lett kétnyelvű a könyv.

Z. A.: – Hat költőhöz köthető a szépirodalmi rész; Deres Kornélia, Kele Fodor Ákos, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Tóth Kinga és én is írtam bele prózaverseket. A kortárs költészetben a nem emberközpontú gondolkodás már jó ideje jelen van, így nem azt szerettük volna, hogy az elméletek hirtelen izzítsanak be egy újfajta lírai írásmódot, hanem arra próbáltunk építeni, ami már benne van a költészeti hagyományban. Így olyan szerzőket kértünk fel, akiknek a költészete színre viszi ezt a látásmódot. Ezt a poétikát egyfajta lokális tudásnak tekintettük, és ezt szerettük volna láthatóvá tenni angolul úgy, hogy becsatornázható legyen a nemzetközi diskurzusba.

– Mesélnétek a kötet intermediális szerkezetéről?

S. R.: – Három pillére van a kötetnek, amelyeknek a hálózatosságát szeretnénk hangsúlyozni. A lírai, az elméleti, illetve a vizuális bejegyzések más regiszterekben mozognak, és azt gondoljuk, hogy ahogyan létrejönnek a kapcsolatok közöttük, az tár fel olyan izgalmas jelentéseket, amik külön-külön nem jöhetnének létre

Z. A.: – Ami még érdekes – és azért merek így beszélni róla, mert alapvetően a kötet vizuális része Rita munkája –, ahogy maga a kötet is egyfajta emberközpontúság utáni tájjá válik a szövegképpel. A furcsa topografikus tördelés jól párbeszédbe lép az elképzelt CGI-tájjal és annak különböző ágenseivel. Szóval azt szerettük volna, ha ez a kötet vizualitásában is, és tartalmában is bőven túlmutat egy könyvön, hogy könyvtárgy formájában ténylegesen egy másfajta gondolkodás újfajta világát teremtse meg.

– Hogyan és kik kapcsolódtak be a projektbe?

Z. A.: – Az olvasókörökre már eleve meghívtunk olyan elméleti szereplőket, akik a beszélgetéseket moderálták, irányították az olvasóköri alkalmakat. Így kerültünk összeköttetésbe például Keresztes Balázzsal, aki a Latour-köreinket vezette 2018 tavaszán. Az olvasókörök előrehaladtával összeállítottunk egy első fogalomlistát, a fogalmakhoz pedig elég gyorsan megtaláltuk a szerzőinket. A szerkesztési fázisban, hogy ne váljon egyoldalúan nyugati fókuszúvá a kötet, megkerestük Bereznai Rékát, aki az alternatív ökológiákat és bennszülött ontológiákat hozta be. Nagy szükségét éreztük, hogy ezek reprezentálva legyenek a kötetben, ha nem is mint főirány, legalább alternatív csapásirányként.

S. R.: – Egy ponton felkértük Losoncz Márkot, legyen a szakmai lektorunk, és onnantól kezdve az elméleti szövegek, illetve a bejegyzések gondozásában nagyon sokat segített. Sőt, ő is tett javaslatokat egy fázisban arra, hogy esetleg még milyen szócikkekre lenne szükség.

Z. A.: – A szegedi Kiss Lórántot is az elméleti szerzőink között tudhattuk, ő a legfiatalabb kontribútorunk. Nem mellesleg a Warwicki Egyetemen tanul, ami erős kontinentális filozófiai központ jelenleg Európában. Lóri Angliából levelezett velünk a Warwicki Egyetemről, ahol a ‘90-es években az a CCRU nevű interdiszciplináris műhely működött – többek között Sadie Plant, Nick Land és Mark Fisher részvételével –, melynek szellemisége megtermékenyítette a spekulatív realisták gondolkodását is.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve? Esetleg maradnátok valamilyen hasonló téma mentén, és várható egy hasonló kötet, vagy egészen új irányokba tekintetek?

S. R.: – Az xtro realm egy képzőművészeti csoport,, és ez az intermediális kötet az egyik összefoglalója eddigi tevékenységünknek. Jelenleg is hasonló módszerrel dolgozunk, csak nem írók, hanem képzőművészek bevonásával. A 2020-as OFF-Biennáléra, ami egy független képzőművészeti fesztivál, szervezünk egy nagy csoportos kiállítást tizenegy művésszel, emellett mi is kiállítunk. A klímaválság kulturális és a társadalmi képzelet felőli meghatározottságait próbáljuk meg feltárni művészekkel, kutatókkal és különféle gondolkodókkal együtt dolgozva. Ezalatt azt értjük, hogy a természetből önmagát kiemelő ember a katasztrófa árnyékában kénytelen szembenézni azzal, hogy nem áll semmilyen hierarchia csúcsán, éppen annyira ki van téve a természeti létnek, mint bármely más, nem emberi létező, vagyis a természet fölötti emberi uralom képzete egy hagyományosan kártékony illúzió.

Azt gondoljuk, hogy a képzőművészek transzdiszciplináris munkája hozzájárulhat ahhoz, hogy új víziókkal, új képzelőerővel felvértezve vegyük fel a harcot az ökológiai és klímaválság kiváltó ágenseivel.

Épp egy előkészítő beszélgetés- és terepgyakorlat-sorozat közepén vagyunk, amit Képzelet és klímaválság – diszkusszív gyakorlatoknak neveztünk el – ebből egy írásos kötetet is szeretnénk majd a jövőben kihozni. Április 24-én nyílik a kiállításunk, amelyről elmondható, hogy az extrodæsia képzőművészeti, időben és térben színre vitt verziója lesz, azzal együtt, hogy a témáink közvetett politikai irányt vesznek. .

Z. A.: – Talán a hangsúlyok tolódnak a tekintetben, hogy mivel foglalkozunk. A szemléletünk hasonló maradt, de sokkal lokálisabb, gyakorlatibb kérdések felé fordultunk. A kiállításban tényleg olyan témákat szeretnénk megjeleníteni, amelyek lokálisan értelmezhetők a klímaválság fényében.

S. R.: – Így van, tehát rá kellett jönnünk, hogy szükség van politikai mozgósításra az ügyben, és a gondolkozásunk megváltoztatása egyéni és társadalmi szinten az egyik legnagyobb kihívás.

Z. A.: – Meg alapból átpolitizálódott a klímaválság kérdése az elmúlt egy évben nemzetközileg, és ezáltal Magyarországon is. Ez nyilván másfajta megközelítésre sarkall minket is.

Borbíró Aletta