Tiszatájonline | 2012. szeptember 8.

Fotófilmet készített Vancsó Zoltán fotográfus

Álomvölgy – Az üresség felfedezése címmel szeptember 20-ától látható Vancsó Zoltán fotográfus kísérleti “fotófilmje” a Művész, illetve a Toldi Moziban. A mintegy 70 perces alkotás meditatív utazásra hívja a nézőket – mondta el az MTI-nek az alkotó.

Vancsó Zoltán az MTI-nek elmondta: nem is annyira filmről, mint egy moziterembe vitt kiállításról van szó. A szöveg és történet nélküli, kizárólag fotókból és a hozzájuk komponált zenéből álló alkotás képanyagát 2010 és 2012 között fényképezte a főként a fekete-fehér képeiről ismert fotográfus Magyarország, Románia, Szlovénia erdeiben.

Arra a kérdésre, hogy miért moziban mutatja be az Álomvölgyet, azt felelte, az ötlet még a Sóhajtenger című, Kubáról szóló slideshow-jánál megszületett, amelyet Wim Wenders a Kívül tágasabb című filmjének kísérőfilmjeként vetítettek a magyar mozikban. “Ennek hatására évről évre több slideshow-t készítettem, mert ezeket az emberek sokkal szívesebben nézik, ráadásul mélyebb impressziókat kapnak ezektől a zenés kisfilmektől, mintha csak képeket mutatnék” – magyarázta Vancsó Zoltán, aki szerint a filmbe került, festményszerűen elmosódott képek “igénylik” a mozvászon méretet, így tudják leginkább hatásuk alá vonni a nézőket. A fotográfus szerint a filmet nem is kell a “teljes intellektusunkkal” figyelni, inkább a “belső világunk felfedezésére valók”.

Vancsó Zoltán hangsúlyozta, hogy a képeken semmilyen utólagos manipuláció nem történt. “Nincs semmi trükk. Az exponálás pillanatában berezdítem a gépet, ettől jön létre a festményszerű hatás” – magyarázta, hozzátéve, a munka nem volt könnyű, előfordult, hogy húsz kockából csupán egy lett megfelelő.

Arra a kérdésre, hogy a korábbi fekete-fehér munkáihoz képest, miért váltott stílust, azt felelte, már régóta kereste a megújulás lehetőségét. “Régóta járom a természetet, de az korábban sosem jutott eszembe, hogy géppel a nyakamban induljak el.  Azt gondoltam, ott nincs is mit fotózni. Később persze rájöttem, mekkorát tévedtem. Aztán egyik alkalommal a kevés fény miatt bemozdult az egyik kép” – idézte fel a technika születését. Vancsó Zoltánt az elkészült kép “álomszerű életlensége” fogta meg, mint fogalmazott, olyan világ tárult fel a fotón, amely a valóságban sosem létezett. “Még mindig meg tud lepni, hogy mi történik a képen a látható valósághoz képest” – tette hozzá.

A film zenéjét az elektronikus és popzenei szcénából ismert Tius és maga a fotográfus írta. Tius az MTI-nek elmondta: körülbelül az elhangzó zene felét komponálta ő. “Tanulságos munka volt. Előfordult, hogy a képre valós időben zenéltem, máskor a már létező zenéket lassítottam le felismerhetetlenségig” – fogalmazott a zeneszerző, hozzátéve, a munka során felhasznált kültéri zajokat is.

Tius és Vancsó Zoltán szerint a film sikere azon múlik, hogy a nézők hajlandók-e elfogadni a “felkínált dramaturgiát”. “Aki hajlandó lelassulni, meditatív állapotba kerülni, annak tetszeni fog az Álomvölgy” – vélekedett Tius.

MTI 2012. szeptember 7., péntek 11:41