Tiszatájonline | 2019. október 21.

Nagy Hajnal Csilla versei

Prágában él a világ
legszebb férfija.
Ő nem tud erről.

Ellenben tud rengeteg másról.

Tudja hogy a Nap
felszíne
nagyszerű hely lehet
a reggeli kávéd
elfogyasztására.

Nem tudja mennyire
hasonlít rád.
[…]

Bedřich

Prágában él a világ

legszebb férfija.

Ő nem tud erről.

Ellenben tud rengeteg másról.

Tudja hogy a Nap

felszíne

nagyszerű hely lehet

a reggeli kávéd

elfogyasztására.

Nem tudja mennyire

hasonlít rád.

Tudja hogy nem az a napi

egy alma

tartja távol

az apját.

Nem tudja milyen

mintázatúak a repedések a szívemen

és hogy ettől milyen

szerencsés.

Tudja hogy ha az

első mondat amit hallok tőle

az lenne hogy

légy a feleségem

sikítva szaladnék el

menyasszonyi ruhában.

Nem tudja a nevemet

az irányítószámomat

a macskám nevét

és bár sejti a szemem színét

nem tudja hogy

téved.

Tudja hogy talán Lennon

a nagyapja

de azt nem tudja hogy

nagyobb valószínűséggel

Ringo az.

Tudja hogy sosem fogom

elfelejteni őt

de azt nem hogy

miért.

Tudja hogy szeretem a zenét

de csak azért mert

mindenki.

Nem tudja hogy holnap

már nem leszek itt

és hogy ettől milyen

szerencsés.

Tudja hogy maszturbálni

bűn

de azt nem hogy

Isten halott.

Nem tudja hogy ezt a

verset a Károly hídon írtam

és hogy a tömegtől milyen

törékenynek éreztem magam

és hogy tőle még

törékenyebbnek érezném.

Nem tudja hogy jövő áprilisban

meg fog halni

nem látja még a

daganatokat a tüdején és hogy

milyen gyönyörűek.

Tudja hogy ha ugyanannál a

megállónál szálltunk volna le

a villamosról

két és fél óra alatt

egymásba szeretünk

és tudja azt is ez

mennyire mindegy.

Tudja hogy sosem készítenék

fényképeket az ebédjéről

vagy az anyjáról.

Tudja mit kéne tennie ha

valakinek a közelében

torkán akadna egy

falat alma.

De azt is tudja hogy

nem tenné meg.

Tudja hogyan kell egy

nevető lány kezét fogni

de nem tudja hogyan kell azét aki sír.

Már kezd unni engem.

Az öt percet amíg

őt nézem

a városban amely nyugodtabb még a

szemeinél is.

„Ješte kousek více, Bedřichu”[1]

nyugtatom

csak amíg meg nem halsz

már nagyon közel van

még két megálló

egy törött végtag és

százhuszonkettő sör múlva

csak hadd nézzelek

majdnem észszerű távolságból

abban a

tizenegy hónapban és

négy napban

amennyit még ezen a bolygón töltesz.

Borzalmas lesz.

És unalmas.

Rengeteg kimerült csókolózással.

És egy macskával aki

elszökik amikor eltöröm a

kedvenc tányérod

a zöld és piros csempénken

te pedig elviharzol

az összeomló légrendszereddel és

nyitva hagyod ajtód.

Kislépésaz

De azt remélem

tudod hogy mindig csak

egyetlen

lépésre állok a

tébolytól.

Egy nagyon

határozott és csakis

szándékosan

valamint

tudatom teljes birtokában

megtehető lépésre.

De csak egyre.

Mész

Ugyanaz a ház

ugyanott vagyunk

ugyanabban a konyhában

talán a csempe

hogy most valamelyik másik

fugára csöppen a kávé

vagy egyáltalán nem is iszunk kávét

ezúttal nem kávét hanem

zöldteát

vagy tejet vagy egyenesen

fehér festéket

arról most sokat tudok

de te

erről most nem tudhatsz

talán most olyan ételeket és

italokat fogyasztunk

amelyeket könnyebb kihozni a ruhákból

pedig soha életemben nem mostam

de talán most

majd most máshogy csináljuk

lehet ebben a konyhában egyáltalán nem lesz csempe

se kávé vagy zöldtea ejtette

jelzések a padló térképén

lehet az új ingjeiden nem ejt foltot

az ügyetlenségem

lehet ebben a házban nem lesz

földre hullt pohár

kutyaól

alárendelő mondatok

boldogság lesz és a dolgok úgy

olyan formában ahogyan

lenniük kell

hogy ezekben a szobákban olyan

falak lesznek amiket

senki sem meszelt le

ebben a házban nem leszek én

ebben a házban nem leszel te.

Nem lettem szívsebész

Árulta el tortasütés közben

mert tovább nem halogathatta már

holott amúgy sem tudtam róla

szinte

semmit

lenyelt egy ananászt

meg volt engedve mert véletlenül

sokat

vettem

és még nyelvén volt az íz amikor

mintha csak véletlenül jutna eszébe

és amúgy is lényegtelen volna

szóval

nem lettem szívsebész

mondta

és egy gyakorlott mozdulattal

mint könyvet elalvás előtt

összezárta a bordáimat.

JEGYZET

[1] Csak egy kicsit még, Bedřich

(Megjelent a Tiszatáj 2018. októberi számában)