Tiszatájonline | 2019. július 3.

„Legjobban a zenei unokáimban szeretek gyönyörködni…”

BESZÉLGETÉS SZECSŐDI FERENC HEGEDŰMŰVÉSSZEL
Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, de a tanítást tovább folytatja… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

BESZÉLGETÉS
SZECSŐDI FERENC
HEGEDŰMŰVÉSSZEL

Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, utódja Kosztándi István, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere lesz, de a tanítást tovább folytatja.

– Budapesten születtem, de a tanári pályám Szegeden kezdődött. 43 éve ez az én egyetlen munkahelyem. Soha nem mentem el. Pedig sokszor hívtak. Amikor például 30 évesen megnyertem a Cziffra Versenyt, akkor Pestre hívtak az összes szimfonikus zenekarhoz. Akkor ezek az együttesek rengeteget turnéztak, nagyon jól éltek. Nagyon csábító volt, de soha nem akartam itthagyni Szegedet, és mindig is tanítani szerettem volna. Ma is elsősorban tanárnak érzem magamat. Nem lehet megtervezni, meddig tanítson egy muzsikus. Úgy érzem, az eredményeim, a növendékeim minősítenek engem, és ameddig szükség lesz rá, csinálom.

– Miért szeret annyira tanítani?

Nem tudom. A pályámon 42 év alatt rengeteg tanítványom volt, sok sikeres művész került ki a kezem alól, de egy kezemen meg tudom számolni, hány igazi tanáregyéniség! Sokan próbálják megmagyarázni, egy mitől függ, de szerintem pedagógusnak születni kell. Sok a jó hangszeres művész – de attól még nem lesz automatikusan jó tanár. Aztán van, aki azt állítja: én ugyan nem tudok hegedülni, zongorázni, fagottozni – de jól tudok tanítani! Én ebben nem hiszek. A nagy iskolák élén mindig nagy művész-egyéniségek álltak. Meg kell érezni, mi az, amiben segíteni tudunk. Mindenkinek más a lelki habitusa, mindenkivel másképp kell foglalkozni. A tanárnak is alkalmazkodni kell a növendékhez.

Nagyban növeli a tanár hitelét, ha meg is tudja mutatni, amit magyaráz.

– Igen, és is ki szoktam állni játszani a növendékekkel tanszaki koncertekre. És ott látják, hogy föllépés előtt jéghideg a kezem, ugyanúgy izgulok, mint ők. Ezt még nem tudtam a pályám során megszokni.

– Mi a lényege tanításnak?

– Az első az, hogy embert nevelek. Sokan nem hiszik el, hogy a művészeti oktatásban az emberi kapcsolat milyen fontos. Másodszor: muzsikust nevelek. Mit sem ér a technika, hogyha valaki nem képes alkalmazkodni a társaihoz, egy zenekarba beilleszkedni. És végül a legeslegfontosabb, hogy átadjam azt a zenei örökséget, amit az őseimtől kaptam. És a világhírű Hubay-hegedűiskola talán utolsó leszármazottja vagyok, az ő módszereit adom tovább.

– Mi fő a jellemzője ennek az iskolának?

– Tanárom, Bodonyi Pista bácsi azt mondta, hegedülni nagyon egyszerű, csak a három váltást kell megtanulni: a vonóváltást, a fekvésváltást meg a húrváltást. Ha valaki ezeket tudja, nagy baj már nem lehet. Csak ezeket bizony össze kell hangolni. És ez hosszú évek munkája.

– Kik a legismertebb növendékei?

– Nemrég koncerezett Szegeden Szűcs Máté, aki a Berlini Filharmonikusoknak volt a szólóbrácsása, most a Genfi Zeneakadémián tanít, a világ egyik legkeresettebb előadóművésze. De hogy egy kicsit más műfajt említsek: 12 évig tanítottam Szirtes Edina Mókust, aki csodálatos zenész. Énekel is, bár azt nem tőlem tanulta. De mondhatnám Várnagy Katit, aki a Londoni Filharmonikusoknál koncertmester. De mondok egy szegedi példát: Pécsiné Pánczél Mária, a Király-König Péter zeneiskola tanszakvezetője, aki tavaly megnyerte a hegedűtanárok országos versenyét. De a legnagyobb boldogság nem is az, amikor egy tanítványom jól játszik, hanem amikor ő is átadja az ő tanítványainak. Legjobban a zenei unokáimban szeretek gyönyörködni. És még egy nevet hadd mondjak, amelyet kevesebben ismernek. Most érettségizett nálam a különleges tehetségek osztályában Sztathatosz Sebestyén. Ő most New Yorkba készül, ahol egy nagyszerű orosz hegedűsnél, Albert Markovnál fog tanulni. Róla még sokat fogunk hallani.

– Sok országban vendégszerepelt. Szegedről nehezebb egy nemzetközi karriert kialakítani?

– Talán én vagyok az országban az egyetlen, aki nem vidékről fölment Budapestre, hanem a fővárosban születtem, ott tanultam, ott szereztem diplomát és úgy jöttem Szegedre. Nem ismerek más muzsikust, aki vidéken élve hasonló nemzetközi karriert futott volna be. Innen is eljutottam mindenhova. Persze nehezebb volt, de én szeretem a kihívásokat. Persze a fővárosnak azért sok hátránya is van. Ez a Budapest már nem az, ami az én gyerekkoromban és fiatalságomban volt! Olyan tumultus van, hogy mindig ideges leszek. Autóval már nem is nagyon merek fölmenni és a városban közlekedni. Szegeden sokkal kevesebb az autó, bár én inkább biciklizni szeretek.

– Önnek egy ‘kortárs’ magyar mesterhegedűje van. Miért nem valami patinás régit választott?

– Nekem mindig problémáim voltak a hangszereimmel. Vagy túl nagy volt a mérete, vagy kicsi volt a hangja, a harmadik meg időjárásfüggő volt. És akkor 13 éve találkoztam Székely Mártonnal, aki megmutatta a hegedűjét, és nyomban azt mondtam: ezt én soha többet ki nem adom a kezemből! Az első koncertemet egy nemzetközi kamarazenekari fesztiválon játszottam, és nyomban megrohantak az emberek, hogy milyen nagy olasz hangszerem van? Senki nem akarta elhinni, és azóta se hiszik, hogy ez egy új magyar hegedű. Később megismerkedtem az összes fiatal magyar hangszerkészítővel, akik nagyon tehetségesek és legtöbbjük Cremonában tanult. 2008-ban tartottam is egy koncertet a Régi Zeneakadémián Mesterhangszerek mesterkézben címmel. Minden darabot másik hegedűn játszottam. Ez akkora sikert aratott, hogy, hogy a következő évben a Duna TV jóvoltából az egész világon láthatták a koncertet.

– Mitől jó egy hegedű?

– Kézre áll, szépen szól. Sok titka van. Nekünk, művészeknek egy mű akkor a legizgalmasabb, amikor tanuljuk, amikor ismerkedünk vele, fölfedezzük a titkait, megküzdünk érte. Aztán ha már „bejátszottuk” akkor minden egyszerűbb lesz. Ezek a fiatal mesterek ugyanezt mondják a munkájukról. Az a legtitkosabb időszak, amíg készül a hangszer. Ez egészen addig tart, amíg először meg nem szólal. Utána még lehet rajta egy picit finomítani, de a nagy dolgok addigra már eldőltek.

– Egy hosszú pálya van már Ön mögött. A 65 év nem éles korhatár, de valami mégis változott. Hogyan hegedült a 30 éves Szecsődi Ferenc, az 50 vagy a 65 éves?

– Talán értem. Sokkal higgadtabb és tudatosabb lettem. Ebben a tanítás sokat segített: mert ott mindent meg kell magyarázni. A hegedülésnek is megvannak a maga szakmai szabályai. S ha ezeket az ember szigorúan betartja, az olyan szabadságot ad, hogy megdobban a szív és szárnyal a lélek.

Márok Tamás

   

Fotó: Rómer János
Szecsődi Ferenc hegedűművész jubileumi hangversenye. Zongorán közreműködött: Benedekfi István
(Az SZTE kulturális irodája által szervezett Egyetemi Tavasz rendezvénye, 2019. május 15.)