Tiszatájonline | 2019. június 15.

Szeged, a vágyott szerelem

GRECSÓ KRISZTIÁN KÖNYVBEMUTATÓJA
A szegedi könyvhét nyitónapján Grecsó Krisztián volt a főszereplő: a Dugonics téri megnyitóbeszédet követő dedikálás után kötetbemutatóra került sor, ahol Balog József újságíró kérdezte a szerzőt legújabb regényéről. Annak ellenére, hogy Szegeden már bemutatták a Verát március elején teltházas érdeklődés mellett, ezúttal is népes hallgatóság gyűlt össze a Somogyi-könyvtár első emeleti olvasótermében… – SZÁNTAI MÁRK BESZÁMOLÓJA

GRECSÓ KRISZTIÁN KÖNYVBEMUTATÓJA

A szegedi könyvhét nyitónapján Grecsó Krisztián volt a főszereplő: a Dugonics téri megnyitóbeszédet követő dedikálás után kötetbemutatóra került sor, ahol Balog József újságíró kérdezte a szerzőt legújabb regényéről. Annak ellenére, hogy Szegeden már bemutatták a Verát március elején teltházas érdeklődés mellett, ezúttal is népes hallgatóság gyűlt össze a Somogyi-könyvtár első emeleti olvasótermében.

Balog kérdésére, hogy különleges helyzetet jelent-e a regényről annak helyszínén, Szegeden beszélni, Grecsó határozott igenlő választ adott. A könyv ugyanis azt az olvasói elvárást gerjeszti, hogy a fiktív alakok a valódi Szeged tereiben mozognak. Sok minden felismerhető, bár vannak szándékos és véletlen elcsúszások. Ilyen tudatos változtatás a lovastorna történetbe emelése, amely nem létezett Szegeden 1980-ban, viszont a sportágválasztás révén is érzékeltetni akarta, hogy kiváltságos elvtársakról van szó. A hiba poétikája is különös módon rajzolja és értelmezi a regényt: Vera élete első miséje után a Somogyi-könyvtár előtt beszélget Józeffel, ami a regény cselekményének idejében lehetetlen, mert a könyvtár 1984-ben épült. Az újranyomott változatban a gyerekek már nem a könyvtár előtt, hanem a Somogyi utca sarkán állnak meg. Hozzátette, egy olyan várost választott a regény helyszínéül, ahol felnőttként sohasem élt; bár az egyetem után nagyon szeretett volna szegedi polgárrá válni, ez nem sikerült, Szeged megmaradt számára egy vágyott szerelemnek.

Beleír-e a helyszín valamit a szereplők jellemébe? – hangzott a következő kérdés. A Verában a földrajzi hovatartozás nagyon erősen, nyelvi szinten is tematizálódik, mert a borsodi származású mama folyton honvágyat érez, saját szavait hozza, amelyek idegenül hatnak a szegedi közegben. A Szegedhez tartozás végpontjai is megjelennek a regényben: Vera kezdetben sok rokont és ismerőst szeretne, irigykedik a kiterjedt városi élettel rendelkezőkre; később ugyanakkor azt mondja egy ponton, hogy a város nem, csak legjobb barátnője, Sári hiányozna neki, ha elköltözne innen – ez, persze, a korán jött szerelem által torzított nézőpont.

Józef, a lengyel fiú idegensége nem a város kirekesztő arcát akarja megmutatni, hanem azt, ahogyan a fiú „házhoz megy a pofonért”, provokálja a helyzeteket. Ezzel kapcsolatban egy személyes emléket is felidézett az író: a nyolcvanas években a vándorcirkuszosok gyermekei a vándorló életformának megfelelően mindig máshol tanultak, csupán egy-két hétig jártak egy adott iskolába. Azt a mintát próbálta Józef alakjában megírni, ahogyan ezek a gyerekek annak idején előremenekültek, konfliktusokat generáltak. A lengyel város, Tarnowskie Góry ugyancsak személyes élményekre vezethető vissza: egy költészeti fesztivál és egy Auschwitzot megjárt idős hölggyel való találkozás tette számára különlegessé a helyet. Fontos motívum továbbá, hogy miként köszönnek vissza a szövegben egy-egy város terei: a szegedi Széchenyi tér egy krízis metaforája lesz, a lengyel település egykori gyémántbányáiban található csónakázótó pedig a honvágyat jeleníti meg.

Aki ismeri a Grecsó-szövegeket, tudja, hogy a szerző régi mániája az elhallgatás és a mesterséges felejtés családon belüli problémája. A hatalmas drámák rendszerint egy elrontott félmondattal kezdődnek, és évtizedeken át széttartó életeket eredményeznek. A családi történetek elmesélése, felidézése révén azonban lehetővé válik a megbocsátás és az emlékezés. Ilyen értelemben a Vera még akkor is koherens része az életműnek, ha nem alanyi könyv abban az értelemben, ahogyan azt a korábbi regények esetében megszokhattuk.

Grecsó nyíltan beszélt a regényírás nehézségeiről, dilemmáiról is, betekintést nyújtva ezáltal írói műhelytitkaiba. A munka során az egyes terek (pl. a színház) sajátos logikája mellett fontos volt számára a lelki motivációk pontos megértése is. Hogyan reagál egy temperamentumos színésznő, ha a lányát vesztes helyzetben látja? Hogyan telefonál egy férfi annak, aki őt megszégyenítette, végletekig megalázta? Mit érez egy tízéves kislány, amikor megtudja, hogy őt örökbe fogadták? Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban részletesen mesélt arról, hogy érintett adatközlőt is talált, akitől megtudta, nem a sértettség és a harag, hanem a szorongás, a bizonytalanság és a végtelen szeretetéhség jelentkezik ilyenkor. Grecsó szimpatikus módon, kellő lazasággal és öniróniával reflektált saját írói manírjaira is: elmondta, hajlamos egyes jeleneteket megmagyarázni, utólag összegezni, írótársai tanácsai révén azonban sikerül ezeket korrigálnia.

A műhelytitkokról szólva az is elhangzott, hogy olyankor tud leginkább írni, amikor egy-másfél órán belül indulnia kell valahová: amikor sok egybefüggő ideje van, inkább korábbi szövegeit javítja. Minden esetben laptopon dolgozik – a beszélgetés során kiderült, egyetlen kézzel írt szövege Esterházy Péter nekrológja volt.

A Vera kiterjedtebb recepciót kapott, mint bármely eddigi Grecsó-írás: a szakmabeli és laikus olvasók mellett a közönség ezúttal az egészen fiatal korosztállyal is gyarapodott, akiktől újszerű reflexiók érkeznek. A könyv iránti fokozott érdeklődés természetesen nemcsak irodalmi szempontokkal magyarázható, hanem szorosan összekapcsolódik Grecsó Krisztián betegségének és sikeres felépülésének krónikájával is. Nyíltan beszélt ezzel kapcsolatos lelki vívódásáról: arról, hogy kezdetben nem tudta fogadni a felé áradó szeretetet, mígnem egy számára ismeretlen tanárnőtől érkezett ezer darab origami daru segített neki megnyílni a jókívánságok felé.

Szántai Márk

Fotó: Erlauer Balázs / Elephant Studio