Egy ősi indián mosómedvetemetőre épült stúdió

INTERJÚ A GRIBEDLI STÚDIÓ ALAPÍTÓIVAL

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a szegedi Grand Caféban a Gribedli Feszt május 31. és június 2. között. A Gribedli amellett, hogy frissen alakult zenei stúdió, egyben zenekarok közössége is, mely széles választékot kínál az alternatív zenei stílusok és az experimentális irányzatok kedvelőinek egyaránt. A fesztivál és az újonnan alakult stúdió apropóján Török Dénessel, a Gribedli producerével, az Artur zenekar frontemberével és Varga Leventével, a Not The Bees frontemberével, képzőművésszel beszélgettünk.

– Legutóbbi alkalommal, amikor itt jártam a hely még szegedi képzőművészek titkos bázisaként működött.[1] Mikor született meg az elképzelés, hogy itt egyszer egy stúdiót is szeretnétek csinálni? Meddig tartottak a munkálatok?

Varga Levente: – Van egy “ősi” verziója a stúdiónknak. Az ötlet először akkor született meg, amikor az épület másik felében még aktív szociális életet éltünk, sokan jártunk ide rendszeresen festegetni és zenélgetni is. Akkor elhatároztuk, hogy az épület egyik fele képzőművészeti, a másik pedig zenei célokra lesz fenntartva. Ez öt évvel ezelőtt volt; mielőtt Dénessel találkoztunk volna. A felújítást 2016-ban kezdtük, azon a nyáron értünk a hangszigetelés végére, és az álmennyezet is akkor lett befejezve.

Török Dénes: – Én stúdiózással akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni, amikor Leventéék első lemezét vettem fel, 2013-ban – akkor jött a név is egyébként. Az ablakok bekerülésével, 2018 szeptember elejétől vesszük úgy, hogy a munka a végéhez ért. Nagyjából két és fél évig tartott az építkezés.

– Honnan jött a név? Mit jelent? Hogy függ ez össze a mosómedvével, ami a “totemállatotok”?

VL: – A girbedli a mosolygödör szó archaikus változata. Eleinte senki nem tudta, mi ez. Zelei Zoli (az Artur szólógitárosa) magyarázott egyszer valakiről, hogy ,,Micsoda kis gribedlije van!”, de egyikőnk sem tudta, hogy ez mit jelent. Akkor derült ki. Az új hivatalos történetünk az, hogy egy ősi indián mosómedvetemető helyére épült a stúdió.

TD: – Zelei Zoli találta ki, nekem csak tetszett ez a szó. A mosómedve elég sok vitát szült közöttünk. Kellett valami jelkép, amihez lehet kötni ezt az egészet, és hónapokon keresztül kitömött állatokat nézegettünk a neten. Levente egy aligátort, azaz mindenképp valami menő állatot szeretett volna, de én végül beleszerettem a mosómedvébe, ami Levente szerint valójában én vagyok. Az is lehet, hogy időközben a mosómedve kezdett el rám hasonlítani.

– Mennyiben állt összhangban a stúdiónyitási igényetek azzal a helyzettel, hogy a szegedi zenekarok számára megszámlálható opció van felvételeket készíteni profi körülmények között, és/vagy a saját ízlésüknek megfelelően?

TD: – Mindenképp valami más dolgot akartunk csinálni, mint ami helyileg adott volt. Nekem a KEXP, Third Man Records törekvései mindig is közel álltak a szívemhez, a koncertfelvételek, live session-ök a kedvenc műfajaim. Nyilván hangsúlyos volt, hogy ami nekem tetszik, és az én ízlésemet formálta, arra itt lehetőség legyen, de igazából bármilyen felvételi koncepciót meg tudunk valósítani. 2014-2016-ig az A38 Hajón tanultam hangtechnikát – amit ott tanultam, azzal szerettem volna valamit kezdeni.

– Hogy kezdtetek neki a stúdió építésének?

VL: – A dologhoz az is hozzátartozott, hogy az Arturral sokat koncerteztünk együtt, aztán Dénes csinálta a lemezünket (Not The Bees – Mérföldkőnek Látszó Tárgy, 2015.) Sokat dolgoztunk együtt, szerveztünk koncerteket, vagy építettünk például színpadot, és egy idő után úgy gondoltuk, hogy az itt eredetileg rendelkezésre álló két szobából csináljunk egy hangszigetelt nagyot, egy stúdiót.

TD: – A hangszigetelés nagyon fontos volt, mivel a stúdió környéke sűrűn lakott terület, egészen a legvégéig nem voltunk biztosak, hogy ez így, ebben a formában működőképes lesz. A tervek az elejétől fogva adottak voltak, ezektől nem is tértünk el. Egy 3D-s programmal mindent megrajzoltam, hiszen az illesztéseket elég nehéz lett volna helyben kigondolni, egyedül a legkülsőbb rétegeket találtuk ki a végső mérések után. Maga a fal is sokrétegű: levegő, kőzetgyapot, különböző határolórétegek és a végén gipszkarton.

VL: – A diffúzorok, amik a hanghullámok széttöredezésére szolgálnak – habár könnyen összetéveszhetőek egyszerű dizájnelemekkel – voltak a legkegyetlenebb részei a kivitelezésnek. Tavaly előtt télen csináltuk őket két hét alatt. Kb. 5000 db. méretre vágott és csiszolt fadarabból készültek, melyeket összeragasztottunk és lefestettünk a hidegben. A mérettartományok egyes hullámhosszoknak felelnek meg.

– Hányan vettetek részt a munkában, kiktől kaptatok segítséget?

TD: – Ivánkovits Márk (a Not The Bees basszusgitárosa) kezdetektől fogva a segítségünkre volt – 2016 nyarát végigdolgozta. A kőművesmunkálatokban Zelei Zoli és Levente faterjai voltak a segítségünkre, de volt egy rendes kőművesbrigád is, aki dolgozott az álmennyezeten. Az Artur és a Not The Bees zenekar tagjai rendszeresen hozzájárultak az építkezésekhez. Vinkó Leó festőművész barátunk tervezte meg a színeket, amelyeket a mázolásnál használtunk. A hangszereket és a hangtechnikát magunk intéztük – persze családi segítséggel, tekintve hogy már áldoztunk annyi időt és energiát a helyre, hogy megérdemeljen olyan felszerelést, mint bármelyik másik stúdió. Ez másfél évet vett igénybe.

VL: – Szerelőkből is elfogyasztott a hely egy párat. Kőkemény villanyszerelések mentek végbe. Az első villanyszerelőnk tragikus körülmények között összetörte magát: leesett a létráról, de nem itt, hanem otthon. A második villanyszerelőnk, miután átfúrta másodszorra is az elátkozott falat, Dénesnek nyújtott segítséget telefonon, aki végül egyedül megcsinálta.

– Egy, a felújítási folyamatokat dokumentáló kiállításra is sor került a Grand Caféban.

VL: – A kiállítás egy filmvetítés nyomán alakult ki. Tavaly nyáron tartottunk egy nyitóbulit, ahol a felújításról készült több ezer képből 20 percnyit slideshow formájában vetítettettünk. Én nagyon szeretem a régi béna filmekben a montázsjeleneteket, amikor elindul a zene – jellegzetesen 80-as, 90-es évekbeli –, a főszereplők valami nagyon nagy munkán dolgoznak, és mindössze 3 perc alatt elkészül például egy ház az ilyen jelenetekben. A kiállítás a filmben szereplő 500 képből van leszűkítve 15-re, azokra, amik elmesélik a sztorinkat, és nem csak belső poénok.

Képek a kiállítás anyagából

– Mióta használjátok rendeltetésszerűen a stúdiót? Milyen projekteken dolgoztatok eddig, és mikre számíthatunk a jövőben?

TD: – Október környékén lett facebook oldalunk, és mostmár jönnek a zenekarok is felvételt csinálni. De még valamennyire szokni kell a helyet és a technikát is. Ez egy olyan műfaj, hogy folyamatosan tanulsz. A Lucy Dreamin’nek készítettem lemezt, azután következett a Lajka – ezzel már egészen elégedett voltam, pedig szakmailag nagy kihívást jelentett. A minimal Bogartnak immár az ötödik anyagán működtem közre: a hosszú együttműködés és a régóta megérdemelt körülményeknek köszönhetően nagyon jó kis korongot sikerült összehoznunk. De voltak olyan projektek, amelyekben csak felvettem, és voltak olyanok is, ahol csak a keverést csináltam. Jelenleg a Johnny In The Jungle, a Huckleberry Guys, a Not the Bees és Chimpull hanganyagain dolgozom, a közeljövőben pedig Krumpliczukor és Winnie Stones felvételek lesznek. Ezeken kívül szeretnénk elkészíteni a nyár folyamán az Artur nagylemezt.

– Kikkel találkozhatunk a Gribedli Feszten?

TD: – Azokkal a zenekarokkal, akiknek felvételt készítettünk és készítünk, valamint valamilyen formában csatlakoznak a kezdeményezésünkhöz. Összesen 10 együttes a két nap alatt. A koncertek hangját természetesen rögzítjük, valamint minden zenekartól néhány számot videó formájában is felveszünk, szóval utóélete is lesz az eseménynek. Készülünk egyéb meglepetésekkel is – május 31-én mindenre fény derül, nagyon jó lesz, mindenkit szeretettel várunk!  Elővételes bérletek a Grand Café pultjában kaphatóak.

Taskovics Viktória

Fotó: Höffler Norbert

[1] Pál Anna Viktória: A titkok földje bújik meg a szegedi kísétetházban (nlc.hu)