Tiszatájonline | 2019. március 31.

Oláh András versei

ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok
jutnak eszembe… vízesések várromok
erődtemplomok patakban gázolás
fáradtságöröm és szomjúság… ha rád
gondolok a Székelykő gerincén figyeljük
az öregedő fényeket a madarak
röptét az egymást navigáló szöcskéket
a párába rejtőző szentgyörgyi várat
az évtizedekre visszamutató remetei
zarándokutat a kőfolyást a vízmosást
[…]

[ha rád gondolok]

ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok

jutnak eszembe… vízesések várromok

erődtemplomok patakban gázolás

fáradtságöröm és szomjúság… ha rád

gondolok a Székelykő gerincén figyeljük

az öregedő fényeket a madarak

röptét az egymást navigáló szöcskéket

a párába rejtőző szentgyörgyi várat

az évtizedekre visszamutató remetei

zarándokutat a kőfolyást a vízmosást

ahol hűsével a nyár megkínál

foszladozik a sokat próbált hátizsák

de nem lehet megunni jövünk

sebesülten is – lezáratlanul maradt

viták után – cipelve tegnapot és mát

megannyi félreértést és árulkodást

mert itt elmúlik a szorongás: ajtók

nyílnak egymás felé kihátrál a sietség

s egy pillanatra az idő is megáll

a bűntudat

míg összetakarítod a tegnapi földrengés

maradványait száműzöm magam a

részletekbe: sértődötten a sarkot bámulom

ahol kezem majd öntörvényűen kezed

után kutat… megnyílik a bűntudat

a szédület s rovott múltú csábító írja át

sorsodat… arcod fehér mint akit hidegrázás

gyötör nincs benne semmi érzékiség

s már nem érdekel az árrés

sem a hirdetés… tudod hogy nem adlak

vissza te pedig habozás nélkül rám bízod

az életed – újabb üzemi baleset a színpadon –

így lesz sötét veremmé a másnap is

ahova már csak saját meséimet viszem