Oláh András versei
ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok
jutnak eszembe… vízesések várromok
erődtemplomok patakban gázolás
fáradtságöröm és szomjúság… ha rád
gondolok a Székelykő gerincén figyeljük
az öregedő fényeket a madarak
röptét az egymást navigáló szöcskéket
a párába rejtőző szentgyörgyi várat
az évtizedekre visszamutató remetei
zarándokutat a kőfolyást a vízmosást
[…]
[ha rád gondolok]
ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok
jutnak eszembe… vízesések várromok
erődtemplomok patakban gázolás
fáradtságöröm és szomjúság… ha rád
gondolok a Székelykő gerincén figyeljük
az öregedő fényeket a madarak
röptét az egymást navigáló szöcskéket
a párába rejtőző szentgyörgyi várat
az évtizedekre visszamutató remetei
zarándokutat a kőfolyást a vízmosást
ahol hűsével a nyár megkínál
foszladozik a sokat próbált hátizsák
de nem lehet megunni jövünk
sebesülten is – lezáratlanul maradt
viták után – cipelve tegnapot és mát
megannyi félreértést és árulkodást
mert itt elmúlik a szorongás: ajtók
nyílnak egymás felé kihátrál a sietség
s egy pillanatra az idő is megáll
a bűntudat
míg összetakarítod a tegnapi földrengés
maradványait száműzöm magam a
részletekbe: sértődötten a sarkot bámulom
ahol kezem majd öntörvényűen kezed
után kutat… megnyílik a bűntudat
a szédület s rovott múltú csábító írja át
sorsodat… arcod fehér mint akit hidegrázás
gyötör nincs benne semmi érzékiség
s már nem érdekel az árrés
sem a hirdetés… tudod hogy nem adlak
vissza te pedig habozás nélkül rám bízod
az életed – újabb üzemi baleset a színpadon –
így lesz sötét veremmé a másnap is
ahova már csak saját meséimet viszem