02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

100 éve halt meg Ady
2019.01.27 - tiszatáj

Kicsoda neked Ady? Miért szereted, vagy esetleg miért nem áll közel hozzád? Debreczeni Tibor drámapedagógus, népművelő, tanár barátunk teszi föl a kérdést a Kuckó-egyesület tagjainak. Neki, tudjuk, kedvenc költője volt. Mindig azt hangsúlyozta: „Neked mit mond most a költő?”

Levettem a polcról a harmincas évekből, nagynénémtől örökölt, agyon-forgatott Ady-kötetemet. Rengeteg versét tudom kívülről. Ifjú koromban engem is megfogott Ady mindennel szembeni lázadása. Melyik fiatalban nincsenek lázadó gondolatok? De azért már kamaszként is más kedvencet választottam a Nyugatos magyar költők közül. Ma se tartom a legnagyobbnak a XX században. Elvitatni azonban néhány versének kivételes nagyságát nem lehet. Igen, ez az, amit ki kell emelni. Néhány verse csodálatos… De nem az összes. Ami azonban kiemelkedő, az megkerülhetetlen a magyar irodalomban.

Hatalmas egója volt. Az Értől az Óceánig. Tisztában volt saját értékeivel. Én-központú világunknak akár logója is lehetne Ady. Mindent az egyén, pontosabban, önmaga szemszögéből ítélt meg. Mindnyájan a saját szemünkön keresztül látjuk a világot. Na, de ennyire… Petőfinek is megvolt a véleménye saját tehetségéről. „Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön, Levett kalappal szóljanak velem…” Nem egyedülálló tehát a költő önbizalma. Igaz, azt írta, nem érdekli, „hogy tempóz Arany, s Petőfi hogy istenül…” Azért Petőfi nem Szabolcska Mihály. S Arany nyelvi gazdagsága nélkül sem lenne magyar irodalom. Ady minden egyéni szófacsarásai ellenére sem. Meglehet, nem hatná meg ez az összehasonlítás nagyjainkkal Hiszen még verseit is csak cifra szolgának tartotta, önmaga, a „nagyúr” sírja mellett. Ami kétségkívül Attila temetésére utaló, nem épp szerény hasonlat.

Tudott azért olykor azonosulni a társadalommal, annak bizonyos rétegeivel. S ilyenkor – szerintem- még nagyobbat alkotott, mint amikor csak saját maga istenítését öntötte versbe. Kivételesen nagy mű a Grófi szérűn. Itt a vers formája, lüktetése, rímei, ritmusa is első osztályú. A kisemmizett parasztság, az úri Magyarország legnagyobb bűne, szinte zokog benne. A vagyont csak herdáló, népével mit sem törődő úri osztály és a földet a magáénak érző földműves ellentéte mesteri. És a Proletár fiú verse, vagy az Álmodik a nyomor is gyönyörűen fejezi ki a munkás-lét kétségbeejtő állapotát. Kicsit túl gyönyörűen… De az általános emberi, ami messze nem csak anyagi, kifejeződik soraiban: „Tiszta ágyat és tiszta asszonyt álmodik, s vígan felkacag, Kicsit több bért, egy jó tál ételt, foltatlan ruhát, tisztességet, s emberibb szavakat…” később József Attilánál is visszaköszön ez a szemlélet, anyjánál, aki „álmában tiszta kötényt hordott s a postás olyankor köszönt néki…”

Nem tudom, miért ezekkel a manapság kevésbé divatos verseivel kezdtem. Nem azért, mert az ötvenes években a munkásmozgalmi Adyt „nyomatták”. Engem apácák tanítottak, nem voltam agyon politizálva. De rettenetesen zavar, hogy mai korunk embere szinte képtelen megérteni a XX. század szörnyű társadalmi igazságtalanságait, amelyek még a legpolgáribb költőket is az ember vörös csillagának csodálatára indították. Szegény Ady, dehogyis sejthette, hogy a „sose hull le a vörös csillag” nagyon is lehullik majd 1956-ban, munkások ovációja mellett, mert az elnyomás gyűlölt szimbólumává vált. Csak néhány évtized választotta el a forradalmat, a Petőfi Kört, a Galilei-Körtől Utóbbi tagjainak sok versét ajánlotta Ady. De azért nem Ady Körnek nevezték a forradalom előkészítőjét. (Igaz, Gímes Miklós, a forradalom egyik mártírja a Galilei- körös apa fia volt…) Az Ady által „geszti bolondnak” nevezett konzervatív Tisza Istvánról is megoszlik a történelemtudomány ítélete. Verseiben, indulatos publicisztikáiban is ő meglehetősen egyoldalúan láttatta. S a nagyváradi kanonoksort ostorozva, ugyancsak nem látta Prohászka Ottokár püspök szociálisan rendkívül haladó magatartását. (Csupán a sajnálatos módon jólétben fürdő felsőpapság életének visszásságát.) De a társadalmi igazságtalanságok meglátása messze nem akadályozta meg abban, hogy gazdag polgári szeretője kitartottjaként ne vágyakozzék éppen az után az élet után, amit másoknál megvetett. Nagy verse a Harc a disznófejű Nagyúrral. Ugyanakkor árulkodik is arról a sóvár vágyról, ami a nagypolgári élet lehetőségei után megvolt benne. Ez a tudathasadás engem nagyon zavar. Mondják ugyan az esztétikai elemzők, hogy csak a művet magát nézzük, s nem számít, milyen az élete a művésznek magának. Ezt a véleményt soha nem tudom 100%-ig elfogadni, még ha művek saját jogon való megítélését el is ismerem. Az élmény-hajszolás, bármi áron, nem igazán vonzó számomra. „Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze…” Nekem nem mindegy. Noha, abszolút értékelem Ady törekvését: „Én nem leszek a szürkék hegedőse”.

Megértjük, hogy az „érted haragszom, nem ellened” motiválja a Magyar Ugar leírásában is, a gatyás, bamba társak emlegetésekor. S szép, hogy föl-földobott kőként visszahullva, mégis csak ide tartozónak érzi magát. Kedvesek nekem azok a versei, amelyekben a megkeseredett kurucok mondatait énekli meg. Ő, aki a látványos „kuruckodást” megvetette… Nekem ma is üzen: „Lehet, hogy az Isten nem engedi vesztünk, De már ne rohanjunk és ne lelkendezzünk”.

Míg a Léda versek nem tudtak hozzám közel kerülni, a Csinszka-versek annál inkább.. Kőrösgégényben laktak szüleim, amikor születtem, s nem messze van oda Csucsa. 1956-ban voltam elsőéves gimnazista, néhány száz méternyire a Corvin köztől. Láttam, érzékeltem, milyen az, mikor „mindenek vesznek, tűnnek.” Sokat foglalkoztam az elmúlás kérdésével, és ezért a társsal való összekapaszkodást nagyon átéreztem. „Gondoltam drága kicsi társam, Próbáljunk mégis megmaradni Ebben a gyilkos, vad dúlásban”. Isten úgy adta, hogy ötvenöt év múltán is a társammal való összekapaszkodás segített megmaradni embernek a nagy tülekedésben. Még hallottam a hatvanas években az Egyetemi Színpadon Neményi Lili énekét is, a Reinitz-féle megzenésített verset: „Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet…” Nagyon megindít, ma is. (Radnóti mintha folytatta volna: „Két karodban a halálon, mint egy álmon, átesem”…)

De számomra a legmeghatározóbbak Adyból: az istenes versei. „Az Isten van valamiként minden gondolatnak alján”. Igen, a századelő, a XX. század kezdetének nagy eszmei kavarodása köszön vissza verseiből. „Az Isten: az Én és a kín, A terv s a csók, minden az Isten.” Egy olyan személyiségnek, mint ő, saját maga volt az istene. Istennel akart folyton versenyezni. „Még meg se leltem s akkor is Kötődtem vele s versenyeztem.” Nyakas kálvinistaként „unta a faragott képet, s dalolt mikor keresztre nézett…” De eljön az életnek az a pillanata, amikor átérezte az Idő múlását, bölcsebb lett valamivel, s amit ifjan, az erdőben a havas Krisztus-kereszt előtt elmulasztott, megemelte a kalapját mélyen… Megélte, hogy szent mennydörgést néz a két szeme, s eldadogta:

Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Íme, most is a halál. Mindig a halál. A csongrádi temetőnkben járva tőle idézett sorokat olvasok egy faragott kövön:

Amikor elhagytak,
Amikor a lelkem roskadozva vittem,
Csendesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Hányan élték, éltük át ezt az érzést! De a legmegrázóbb, amikor a beteg ember ráeszmél, hogy micsoda érték, amit korábban kikacagott. „Hiszek hitetlenül Istenben, mert hinni akarok. Mert sohse volt úgy rászorulva Sem élő, sem halott.” És én meg nem hiszem, hogy van szebb vallomás, mint az „Istenhez hanyatló árnyék” című verse:

Meghalok szent Szined előtt
S akarom, hogy hited akarjam.

Megűzeték s nem nyugszom addig,
Míg hitedet meg nem nyerem,
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.

S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.

Nekem, most, ezt mondja Ady.

Botos Katalin


Címke: , , ,
2021.03.05 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
Markó Béla politikai pályájának lezárása után a kétezer tízes évektől kezdve fokozatosan visszatért az irodalmi életbe. A költő képes volt a megújulásra, újabb köteteiben először kötött versformákkal és bravúros szonettekkel foglalta vissza az őt megillető helyet az irodalomban, majd a 2020-ban kiadott Egy mondat a szabadságról cíművel szakított az általa ápolt költői hagyományokkal. A haikuk és szonettek után új formákat és új tematikákat hoz, éppen a szabadversek frissessége és az érdekes tematika kölcsönzik azt a mentális lüktetést a kötetnek, amely nem csak irodalomkedvelők számára lehet érdekes, hiszen a kötet egy idősödő költő-politikus számvetése is, feleselése az elmúlással… – NAGY IGNÁC KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő