Petőcz András: Concrete

EXPERIMENTÁLIS KÖLTÉSZET, 1980–2018

Egy tekintélyes méretű kötet áll előttem, amely még a címében is alátámasztja küllemének erejét és szilárdságát, hiszen a Concrete az angolban nemcsak konkrétumot jelent, hovatovább cementet is. Petőcz András rekapitulációja fizikai mivoltában valóban azt a hatást kelti, hogy a munkákat összefogó szellemi és poétikai kötőanyag nemcsak az elkövetkező téli fagyokat vészeli majd át, hanem a beköszönő évtizedek megpróbáltatásain, kihívásain is túllendül. A képeskönyvekre jellemző terebélyes formátum azonnal jelzi, hogy bizonyára nem csak írott költeményeket találunk benne, hanem legalább annyi vizuális munkát is, avagy a szöveg és a kép egymásra találásának számtalan kirívó példáját. Írott költészetnek ugyanis nem szokás monumentális külsőt adni, hacsak nincs a kiadványban képi illusztráció.

A kötet alcímének láttán már jóval egyértelműbbé válik a költészeti anyag lehetséges műfaji hovatartozása, illetve hova nem tartozása. Az experimentális fogalmának ma egészen más a kicsengése, mint harminc-negyven évvel ezelőtt volt, amikor a haladót, a kánontól elrugaszkodót jelentette. Nemcsak műfaji másságot tehát, hanem a minőségi előrelépés ígéretét is az új, a még ismeretlen felé. Sőt, azt kell mondanom, az experimentális mint irányadó jelző majdnem teljesen kikopott a mai művészetből, ezért ennek a szónak a hallatán elfog bennünket valamiféle kellemes nosztalgia a régi idők iránt. Volt az experimentálisnak egy határozottan pejoratív kicsengése is azoknak a bennfenteseknek a szóhasználatában, akik hitetlenkedve vagy éppen lekicsinylően vélekedtek minden olyan művészeti – főként szépirodalmi – jelenségről, amely nem a megszokott, kitaposott kerékvágásba süppedt bele. Az experimentális ilyképpen bizonyos értelemben az avantgárd, illetve a neoavantgárd szinonimájává vált.

Petőcz 1980 táján kötelezte el magát az avantgárd hagyománya mellett. Ekkorra a nemzetközi színen nagyjából kiformálódtak az ötvenes években erjedésnek indult progresszív költészetnek mindazok az alfajai, szétágazásai, amelyek kivétel nélkül a történeti avantgárd vívmányait tartották mérvadónak és előremutatónak. Magyar vonatkozásban két kútfőre hivatkozhatunk, Kassákra és Tamkó Siratóra, akik mély nyomot hagytak a 80-as években jelentkező fiatal írók-költők gondolkodásában, paradox módon mintegy általuk rehabilitálódva. A pályán induló fiatalok egy olyan nemzedéki áttörést hajtottak végre, amely nemcsak friss szemléletet hozott, hanem új értékrendet is. Ennek az ifjonti frontnak vált egyik központi alakjává néhány esztendő leforgása alatt Petőcz András, aki – íróként, költőként, szerkesztőként és szervezőként – a saját költői hitvallását átlebegtette nemzedéktársainak a szemléletmódján, irányt szabva a korabeli experimentális poézis belső folyamatainak, akkor, amikor ennek a szónak még meg volt az igazi varázsereje.

Térjünk vissza a kötet címéhez, a konkréthoz, hiszen mégiscsak ez a fő elméleti fogódzónk. A konkrét művészet, azon belül a konkrét költészet kialakulásának az előzményei úgyszintén a két világháború közötti időszakra esnek. Azokat az alkotói törekvéseket értjük rajta, amelyek kiiktatják a művekből a jelentést, a külvilágra való utalást, mivel a nyelvet kizárólag olyan formálható anyagként értelmezik, amellyel megteremthető egy a valóságtól elvonatkoztatott autonóm világ. A konkrét költő úgy bánik a nyelvvel, mint számtalan módon megmunkálható matériával, amely akár szét is zúzható. Célja nem a közvetlen ábrázolás, hanem egy asszociatív nyelvi kontextus megteremtése, amely jelentős mértékben igénybe veszi az olvasók, illetve a nézők képzelőerejét, társszerzőként tekintve rájuk. A betűket és a szavakat a végtelen tér szegleteibe vetíti ki, számos esetben elvonatkoztatva az írásjelek eredeti rendeltetésétől, lecsupaszított jelekként, grafikai alakzatokként értelmezve őket, egyszersmind átbillentve a képzőművészet tartományába.

Emellett Siegfried J. Schmidt nyomán létezik a konkrét költészetnek egy későbbi meghatározása is, amely fogalmi ernyője alá vonja a vizuális poézis legtágabb holdudvarában elterülő valamennyi kísérleti elágazást, vagyis gyűjtőfogalomként funkcionál, akárcsak egy családfa. Petőcznél a konkrétnak ez a fajta összefogó rendeltetése érvényesül leginkább, mivel a könyv több experimentális költészeti modellt helyez elénk, mindamellett, hogy az írott poézisnek sincs híján, amely visszavezet bennünket a külső világba, a fizikailag megélhető valóságba. A korai vonalversek központi témájává a lelki és a testi szerelem válik, miközben az erotika a vizualitás különféle eszközeit alkalmazva végigvonul az egész köteten.

A művész tehát az elméletileg ismerttől tágabb keretet ad a konkrét családfájának. Az Önéletrajzi kísérletek epikus versfolyamát követve eljutunk a kötet 48. oldalára, ahol Petőcz szimultanista költőnek vallja magát, kísérletet téve arra, hogy egyidejű, de térben távoli eseményeket kössön össze. A versáradat lépcsőzetesen bukdácsoló szerkezete visszavezet bennünket a személyességen alapuló kassáki elbeszélő költészethez, amely ellentétes hitvallást hirdet a 157. oldalon nyitó non-figuratív poézis elméleti tételével, mi szerint személytelen, „költőietlen” költészetként valósul meg, amely a nevét a képzőművészetből ismert poétikai felfogástól veszi át, tagadva a külső valóság bármilyen aktív szerepvállalását. Idézem a fejezet bevezetőjét: „…az irodalom akkor non-figuratív, ha nem ábrázol: a személyesség, az ember eltűnik, a ‘figura’ kilép a költészetből, (…) a non-figuratív költészet a szó (pontosabban: szöveg) jelentését háttérbe szorítja, feleslegessé teszi, annak csupán formáját – mint kezelhető és hasznos anyagot – veszi tudomásul. (…) a non-figuratív költészet csupán önmaga folyamatait mutatja meg: ez és ez történik a szöveggel, és így alakul. (…) Példát és ‘ihletést’ a képzőművészet olyan munkái adtak számomra, mint Malevics Fekete négyzete vagy Duchamp Palackszárítója. Az irodalom „palackszárítói” akarnak lenni ezek a szövegek. Jelentésük jelentésnélküliségükből fakad.”

Teljesen logikus, hogy Petőcz András elmúlt négy évtizede a dialektika természetének a szellemében különféle poétikai mozgások közepette zajlott. 1980-ban még ezt írta: „nálam építkeznek a szavak. a betűből lesz minden”, hogy második kötetében – már némileg átértékelve kezdeti hitvallását – kimozduljon a kassáki képvers vizuális formái felé. Az, amit vizuális költészeten, avagy konkrét vizuális költészeten értünk, Petőcznél a legváltozatosabb arcát mutatja. A kezdeti lépések után hamarosan túllendül tanítóján, Kassákon, illetve az általa képviselt költészeti felfogáson, s a 20. század nyelvi vívmányainak nyomvonalán előrelépve teljesen új világokat tár fel a magyar költészet számára. Munkáiban újrafogalmazódik és egyéni hangot kap a megelőző korszak, tudniillik a 60-as és a 70-es évek nemzetközi kísérleti költészetének számos mérvadó vívmánya. Egészében véve Petőcz eljut ahhoz a felismeréshez, hogy a költészet nyelvi megformálását ma már a médiumok alakítják.

Petőcz András ez irányú munkálkodása még nem ért véget, napjainkban is alkot, mégpedig úgy, hogy nem ismétli régi önmagát, csupán utal rá. A könyvet záró legfrissebb munkái fénykép útján dokumentált testköltemények, újból felerősítve az erotika iránti vonzalmat, amelynek első felvetései a 80-as évek Jolán-ciklusáig nyúlnak vissza. Van hát a könyvnek egy izgalmas tengelye. Nemcsak látványilag izgalmas, természetesen, hanem a nyelvi játékosság szempontjából is annak bizonyul.

A Concrete Petőcz életművének egyik fő tartóoszlopa, mert bár a hagyományos és népszerűbb írói műfajokban is jelentőset alkotott, mégiscsak kísérleti munkái által hozott radikálisan újat a magyar szépirodalomba, feszegetve annak fogalmi és nyelvi abroncsait, áthágva a művészetek közötti határokat. A változatos vizuális tartalmakat megjelenítő műveket a szerző személye, individuuma tartja egybe, az a bizonyos „petőczi cement”. Ami akár lehetne egy ahhoz hasonlatos márkanév is, mint amilyen az Yves Klein által szabadalmaztatott „international Klein blue” színárnyalat. Kompakt, végtelenül összeálló fogalom, melyet nem lehet félreértelmezni, félremagyarázni, annyira erős a belső szerkezete.

Szombathy Bálint

Gondolat Kiadó

Budapest, 2018

9000 Ft