Best Hits 2018
ÉV VÉGI ALBUMAJÁNLÓ
Vad Zsolt szegedi rendezvényszervező munkája felbecsülhetetlen: 2001 óta megközelítőleg száz küldföldi produkcióval és ötven magyar bandával dolgozott együtt End Hits név alatt. Év végi leltára ezúttal hozzánk is eljutott… – VAD ZSOLT ALBUMAJÁNLÓJA
ÉV VÉGI ALBUMAJÁNLÓ
Vad Zsolt szegedi rendezvényszervező munkája felbecsülhetetlen: 2001 óta megközelítőleg száz küldföldi produkcióval és ötven magyar bandával dolgozott együtt End Hits név alatt. Év végi leltára ezúttal hozzánk is eljutott.
Anguish – Anguish
[Kiadó: RareNoise Records]
Az év vége előtt szép csendben beúszott a képbe egy amolyan szuperprojekt is a RareNoise Recordsnál, amely a képlet alapján hozza a papírformát: Mats Gustaffson szaxofonos trilliomodik projektjében a dälek zenészei és MC-je találkoznak a Fire! Orchestra dobosával és Hans-Joachim Irmlerrel, a krautrock legenda Faust egyik alapítójával. Minden pontosan olyan, ahogyan azt ezek alapján elképzeljük: free jazz szaxi futamok, elektronikus zajok, szintis lebegés, borult hangulat, rap szövegelés a jól ismert hangtól. Nálam beütött.
The Black Dog – Black Daisy Wheel / Post-Truth
[Kiadó: Dust Science Recordings]
Technoban sem volt hiány idén, rá is csúsztam jobban a stílusra, és a komoly választékból számomra a stílus nagy öregjeinek számító The Black Dog emelkedett ki a mezőnyből, egyből két lemezével is. Mivel Dávid barátom („Magyarorszég egyetlen blogjának” egyik fő recenzora) tökéletesen összefoglalta a lényeget, idemásolom sorait, a jogdíjakat pedig majd rendezzük magunk között: „Ahogy a Black Daisy Wheel komor, súlyos, lehúzós és minden hallgatással egyre velőtrázóbb élménnyé váló zseniális ambientje után a Post-Truth kíméletlenül borúlátó militáns technója megmássza az agyad, azt soha nem felejted el. Utóbbi amúgy egyrészt az egyik legjobb lemezük (bár, ez nehéz ügy), másrészt meg az év egyik legjobb lemeze (ez kevésbé). Aki szereti Dominick Fernow (Vatican Shadow, Prurient stb) munkásságát, az Ancient Methodst, vagy Orphx cuccait, az örülni fog. Félhangosan, sötét szobában, késsel a kezedben vagy nyilvános akasztásra menet kell hallgatni őket.”
Belehallgatok az albumba (Black daisy Wheel) >>>
Belehallgatok a másik albumba is (Post-Truth) >>>
Boru – Inertia
[Kiadó: Szerzői kiadás]
Szegedi barátaink, a részben ex-Tomusz tagokból összeállt Boru az év meglepetése számomra! Négy fiatal srác négy éjsötét sludge/doom tétellel elhozza a világvégét, de olyan világszínvonalon, hogy azt a legnagyobbak is megirigyelhetik! Ez most nyilván elfogultan hangzik, ellenben szépen kérek mindenkit, aki éli a stílust, hogy hallgassa végig az Inertiát – bő fél órát vesz igénybe – és az után mondja azt, hogy a fiatal csapatnak nem a tavalyi lemezét bemutató Integrity mellett lenne a helye annak világkörüli turnéján! Na ugye. Szerencsére a lemez egyre több elismerésben részesül, melyek közül kedvencem a Fekete Macska Suicide blog írójának sorai, idézek néhány részletet: „A pusztákon bazdmeg barbárok élnek. A barbárok bazdmeg nem remélnek. Tizenhét perces számokat írnak és ijesztőbbek még a tükörnél is. (…) Negatív katarzis, ezek elmentek a legvégéig. (…) Szóval nem hazudtak a szegediek, tényleg az van, ami először ott volt. Önsorsrontás és elidegenedés mindentől és mindenkitől.” A Boru igazi büszkeségünk, nekünk, a puszták népének. És ez még csak a kezdet…
Hot Snakes – Jericho Sirens
[Kiadó: Sub Pop]
A 14 év után készített visszatérő lemezen a zenekar sokszor hasonlít inkább az Obitsra, azaz Rick Froberg post-Snakes bandájára, mint régi önmagára, ettől függetlenül ez egy nagyon erős 10 számból álló energiabomba a mesterekről. Dallamosabb és slágeresebb, viszont a karcos garázs-punk bőven áthatja az egész anyagot. Egyetlen negatívuma, hogy a borító nem egy klasszikus Froberg-grafika, hanem egy szörfösről készült fotó, az viszont tökéletesen kifejezi a zene sodró erejét – vigyázat, könnyen lecsaphatnak azok a hullámok arról a deszkáról!
The Messthetics – The Messthetics
[Kiadó: Dischord Records]
Ezt a lemezt 3 dologért lehet és kell szeretni: 1) A puszta tény, hogy a Fugazi dobosa (Brandon Canty) és basszistája (Joe Lally) játszik benne hosszú-hosszú idő után először együtt, ezúttal egy tehetséges, ötletes jazz-gitárossal (Anthony Pirog). 2) Zeneileg ugyan semmi köze a Fugazihoz (itt jobb híján: instrumentális jazz-rock a kategória), kedvenc zenekarunk ritmusszekciójának jól ismert hangzása, feszes, precíz-pontos stílusa, játékossága messziről felismerhető, sok rajongó szívét megdobogtatja. 3) Nagyon szerethető anyag, tele hangulatos – ám kellőképpen agyas – témával, amely tökéletes aláfestő zene téli hóban sétáláshoz vagy tavaszi napsütéshez egyaránt. Naná hogy, hiszen nem lehet elégszer elismételni: a Fugazi 2/3-a képezi a The Messthetics-et!
Sleep – The Sciences
[Kiadó: Third Man Records]
Most olyat mondok, ami azonnali kitiltást jelent a világ nagy metal szövetségéből: a kultikus Dopesmoker-t egyáltalán nem szeretem, kínkeservvel hallgatom végig, olyan unalmas, de ez persze egyenesen következik abból, hogy soha nem szívtam füvet (vagy, ami azt illeti, éltem bármilyen más kábítószerrel). Ja igen, itt és most coming out: s o h a. Szegény én, tudom… Ettől függetlenül bírom a jó zenét, és a The Sciences egy hatalmas lemez, leginkább azért, mert sokkal inkább egy gitárral megtámogatott OM (Al Cisneros, basszista-énekes másik – és számomra sokkal jelentősebb – bandája), mint egy klasszikus Sleep anyag. Ez tehát jó pont nálam, még ha tematikát tekintve – azon szent növény éltetése – a Sleep maradt is önmaga. Ami ebben a hat, hosszan kibontott tételben elhangzik, azzal senki nem mer vitatkozni, a stoner fejek elégedettek lehetnek, a Sabbath laborból kiszivárgó esszenciák bódítanak (anyag nélkül is) és bólogatásra késztetnek. A Sleep az egyik legnagyobb név a szakmában és a 15 év után elészült új lemezzel erre csak ráerősítenek. (Na de hol van már az új OM lemez, Al???)
Toby Driver – They are the Shield
[Kiadó: Blood Music]
Toby Driver (Kayo Dot) a New York-i avantgárd/kortárs/progresszív zene fiatal nemzedékének meghatározó alakja. A megjelenése napjától rendkívül sikeres, listavezető They are the Shield egy újabb hatalmas lépés Driver szerteágazó karrierjében, hiszen ezúttal kamarazenei hatásokat (a hegedű hangsúlyos szerephez jut) találkoztat sűrű ködben lebegő szintetizátorhangok által teremtett atmoszférával, amely olyan éteri zenékben utazó előadókat juttathat eszünkbe, mint az Ulver vagy Olafur Arnalds. Úgy is mondhatnánk, hogy Bob Dylan újraértelmezve, avagy a Kayo Dot káosz nélkül. A lemezen egyébként Brian Chase, a Yeah Yeah Yeahs dobosának játéka is hallható. Lenyűgöző anyag!
YOB – Our Raw Heart
[Kiadó: Relapse Records]
Oly sok mindent elmondtak már a YOB idei lemezéről az internet minden szegletében, hogy nehezen tudok mit hozzátenni; egyszerre magasztalja a külföldi és a hazai szaksajtó, különböző zenei blogok és lényegében mindenki, aki kicsit is hallgat metalt – függetlenül attól, mely alstílus a kedvence. Merthogy ez egy nagyon nagy merítés: az életből, de főleg a halálból – mint ismeretes, Mike Scheidt énekes-gitáros onnan jött vissza, hogy megírja ezt a csodálatos, éteri hangulatú doom mesterművet. Nincs mit kiemelni rajta, egyben kell hallgatni, és közben utazni. Önmagunkon belül.
Young Fathers – Cocoa Sugar
[Kiadó: Ninja Tune]
Mint oly sokan, én is a Massive Attacknek köszönhetően figyeltem fel rájuk. Sajnos a közös koncertjük kimaradt, így nem tudom, mit tudnak élőben, lemezt írni viszont most nagyon jól sikerült az ifjú apáknak. Korábbi anyagaikon nem fogtak meg ennyire, a Coca Sugar azonban egy tökéletes pop lemez számomra. Mármint ‘pop’, ahogy azt én 2018-ban képzelem. Akárhányszor jól esik végighallgatni, vannak kiugró slágerei is, de szándékosan nem árulom el, melyekre gondoltam, tessék végighallgatni a teljes lemezt elejétől végig! És azután újra!
Zeal and Ardor – Stranger Fruit
[Kiadó: Mvka, Radicalis]
Rájuk mindössze pár hónapja figyeltem fel, amikor a Szegeden már többször is fellépett NYOS (ex-Khuda) örömmel jelentette be, hogy a Z&A előtt fognak nyitni annak őszi/téli európai turnéján. Kíváncsi voltam, vajon mit élhet meg ekkora megtiszteltetésként Tom, és egyből megértettem, végighallgatva az idei lemezüket. Gospel és black metal ötvözete – a zene elsőre betalált, még ha ez a szaksajtóban előszeretettel használt stílus meghatározás kicsit sántít is: a ’black’ az a nagyokat imitáló gitárhangzásban és témában merül ki egy-egy szám bizonyos részében, a ’gospel’ és soulos énektémák pedig engem leginkább az Algiers-re emlékeztetnek. A lemez tele van jó értelemben vett slágerrel, igazi hipszter cucc, de erősen ajánlott a nyitottabb füleknek! Friss, üdítő, szórakoztató!
Szerettem még (+15):
Alice in Chains – Rainier Fog
American Nightmare – American Nightmare
Bruce Lamont – Broken Limbs Excite No Pity
The Ex – 27 Passports
Kamasi Washington – Heaven and Earth
Low – Double Negative
Ministry – Amerikkkant
Mirrors for Psychic Warfare – I See What I Became
The Necks – Body
Nine Inch Nails – Bad Witch
Preoccupations – New Material
Shahmen – California is Cold
Sumac – Love in Shadow
Underworld and Iggy Pop – Teatime Dub Encounters
Voivod – The Wake
Vad Zsolt (End Hits)