04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

„A gondolkodásbeli nyitottság elkötelezettje vagyok”
2018.12.24 - tiszatáj

 

 

 

BESZÉLGETÉS
PALÁNKAI TIBOR
YBL-DÍJAS ÉPÍTÉSSZEL

 

Breuer Marcell gondolatával – „Az építészet társadalmi művészet: koordinálja a különböző specialistákat” – indítjuk útra új sorozatunkat, melyben Pacsika Emília beszélget kortárs építészekkel hivatásról és elhivatottságról, anyagról és szellemről, filozófiáról és művészetről.

 

Szakmai életrajzát, díjait, kitüntetéseit, az általa – és a nevét viselő építészirodája által – tervezett épületek listáját bárki elolvashatja az interneten. Itt csak néhány ismert fontosabb épületét említjük: Külkereskedelmi Bank szegedi székháza; Szentmihály, katolikus templom; Mórahalom, városháza és az Aranyszöm Rendezvényház; Kistelek főtere, térfalai és annak középületei; Zalaegerszeg, fürdő és Szegeden számos társasház, családi ház. Jelen sorok célja az építész személyes indíttatásának, szakmájához való viszonyának, műhelytitkainak felvillantása. Palánkai Tibor szegedi építész ebben az évben zárta életének hetedik évtizedét s számos más kiérdemelt elismerés mellé nemrég kapta meg a Csongrád Megye Építészetéért Díjat.

A jeles építész maga az ellenpontozottság. Alkotásait a játékosság jellemzi, őt magát a szakmai komolyság. Szelíd, visszafogott ember, munkássága azonban formabontó bátorságot mutat. Filozófiájában fontos szerepet kap a választott formarendből való tudatos kilépés, saját szakmai útját azonban nagyon is következetesen járja. Megrendelőinek kéréseit példás alázattal teljesíti, mégis „Palánkai-épület” lesz minden munkája. Hogy miként férnek össze egymással a felsorolt ellentmondások, e titkokról is beszélgettünk az Ybl-díjas építésszel.

– Emlékszem egy fényképre, ahol három csokornyakkendős fiú és egy csinos kislány álldogál orgonasíp alakzatban, te a második vagy a sorban, milyen volt „szendvics” gyereknek lenni?

– Kihívás volt az biztos és ez a szakmai választásommal is összefügg. A családban abból semmi probléma nem származott, hogy második fiú voltam, soha senki nem kivételezett egyikünkkel sem. Gellért bátyám azonban olyan tehetségesnek bizonyult, hogy az iskolában a tanárok folyton hozzá hasonlítgattak. Egymással soha nem volt bajunk, mégis nehéz volt ezt a helyzetet megélni, keményen föladta a leckét nekem.

– Ha jól tudom a bátyád orvos lett, és édesapád is az volt, netán téged is annak szántak?

– A szülőktől példamutatást tanultunk, jó nevelést kaptunk, és minden jót, amit akkoriban a gyerekek adható volt, de így utólag értékelve, úgy látom, meg akartam mutatni, hogy én más vagyok, s nem akarok egy olyan úton járni, ahol megint csak a második lehetek. Emlékszem, még iskolás se voltam, mikor nagy sikert arattam azzal, hogy lerajzoltam egy autót. Gellért is jól rajzolt, de ő sokáig tökéletesítgette a munkáját én viszont meglepően könnyedén dobtam papírra az említett autót. Apám, aki egyáltalán nem tudott rajzolni igen meglepődött, és nagyon megdicsért. Az csak később tudatosult bennem, hogy akkor én valami olyasmit produkáltam, amit még apámnál is jobban tudtam. Persze csak jóval később, a gimnáziumban fogalmazódott meg bennem, hogy építész leszek. Valami az súgta, hogy lépjek ki a családi foglalkozás vonalából, miközben fogalmam se volt róla, mit is jelent építésznek lenni. Azt se tudtam például, hogy a rajzolás egy elementáris dolog egy építésznél. Aki nem jól rajzol kézzel, az maximum rutinházakat tud csinálni, s ezért nincs túl jó véleményem, ha valaki kizárólag számítógéppel tervez. Az egyetemen két éven át tanultunk szabadkézi rajzot, az évfolyamból én voltam az egyik legjobb rajzoló. Amikor elhatároztam, hogy építész leszek, utána néztem a követelményeknek, s láttam, hogy az egyetemen matematikából, és fizikából is kell felvételizni. Ekkor elkezdtem a modern szakirodalmat tanulmányozni, érdekes témákról olvastam, például a kvantumelméletről.

– Hogy is jön a kvantumelmélet az építészethez?

– Úgy, hogy a kvantumfizika eszmeisége nagyon nem az a világ, amiben élünk, ez a tudomány az emberi ösztönösséget, kreativitást, intuíciókat is bekapcsolja a képbe. Arról is szól, hogy a véletlenszerűségeket össze lehet gombolni a törvényszerűségekkel, hogy amikor valami újat akarunk létrehozni, akkor – bizonyos szabályokat betartva – a rendszerbe illeszthetünk néhány kivételt is. Ilyeneket olvasva készültem a felvételire s emlékszem, mikor édesapámmal megkerestünk egy építészt és láttam miként tevékenykedik egy ilyen szakember, szinte megrémültem a gondolattól, hogy ha majd építészmérnök leszek, nekem is ilyen terveket kell készítenem.

– Benned hogyan fér meg a mérnök, aki szerkeszt, a kötöttségeknek felel meg és az alkotó, aki a fantázia szárnyalási lehetőségeit keresési? A mérnöki rendteremtés mechanikus munkálatai közben nem tűnik el az idea? A két attitűdöt hogyan tudod összeegyeztetni?

– Ez eleinte titok volt, még az egyetemen se tudatosult bennem a két oldal viszonya egymáshoz. Később azonban rájöttem, hogy a tervezésben a mérnöki oldalra kell támaszkodni. Az lesz a bázis és ahhoz képest lehet kilépni a művészi, alkotói irányba. Ezt a két oldalt megfordítani nem lehet. Az nem jó, ha kitalálok egy soha nem látott izgalmas házat és abba, utólag akarom beletenni a mérnöki munkát. Hiába attraktív egy épület, ha nem jól működik. Egy lakásban lehet varázslatos a hangulat, de ha például nem lehet egy társaságot kényelmesen leültetni, az nagy probléma, nem beszélve egy sor más funkcióról.

– Elmondtad, hogy mélységesen alárendeled magad az építtető igényeinek, az a titok érdekel, hogyan lesznek a házaid mégis „Palánkai épületek”? A szándékok hogyan találkozik össze?

– Mindent elkövetek, hogy a kettőnk elképzelése ne álljon szemben egymással. Arra gondolok, hogy a megrendelő az építész, csak ő most nem ér rá tervezni, ezért elmondja nekem a kívánságait. Ez kommunikáció kérdése, ami nagyon fontos.

Mi zajlik le benned, amikor a megrendelő igényeire koncentrálsz, de közben saját elképzelésed is van a dologról?

– Mikor kérdezek, a megbízó érzelmei érdekelnek. A reakcióira figyelek. Kihívásnak tekintem, hogy elfogadjam az ő elképzeléseit. Lehet, hogy a kéréssel nem értek egyet, de elfogadom s ilyenkor valami „szokatlant” teszek a megoldásba. S ha ez a megbízó számára is megfelel, akkor lehet, hogy épp ettől a szokatlanságtól lesz az épület „Palánkai”. Nagyon jó érzés átélni, hogy megint sikerült egy olyan házat tervezni, ami a megrendelő elvárásának is megfelelt, ugyanakkor az én személyem is benne van. Meg tudtam oldani! Ez a szakma egy folyamatot feltételez, ahol lépésről lépésre kell haladni, s a munka a kommunikációval kezdődik. Sokszor életemben először találkozom egy-egy házaspárral, aki házat szeretne terveztetni. Van úgy, hogy mindketten mást akarnak. Akkor valamilyen skiccet kell csinálnom, hogy tapogatózzak, s ezek a vázlatok nagyon nyitottak. Szinte semmik, hangulatok, arányok, térkapcsolatok. Szerencsés adottságom, hogy ezeket a rajzokat úgy tudom feldobni, hogy a tartalmuk azonnal átjön. Volt persze olyan is, hogy a megrendelők rögtön azt mondták:„na, ezt nem!” De ez is egy fontos információ volt, mert megtudtam, hogy merre ne menjek! Kaptam egy visszajelzést tehát tovább tudok lépni s haladunk együtt, ameddig a lehetőségek engedik. Ez mind-mind olyan lépés, ami erősíti az ember alkotókedvét.

– Ez történik egy nagyon személyes szférában a családi ház tervezésénél, kicsit más lehet a helyzet, egy középület, köztér estében. Itt gondolom társadalmi elvárásoknak is meg kell felelni. Bizonyára fontos a település jellemzőinek, megismerése. Az ehhez szükséges információkat hogyan szívod föl?

– Egy középületnél nagyon fontos a környezet. Amikor Kistelek főterének tervezését bízta rám a város vezetése, akkor próbáltam úgy tekinteni a tervezendő feladatra, mintha magam is kisteleki lennék. Az alföldi településnek soha nem volt főtere, s a legfontosabb számomra az volt, hogy ezt az új városcentrumot a helyiek a magukénak érezzék. Az alkotási kedvemet mindig növeli, ha az adott környezet léptékét, arány rendszerét, az ott élő emberek életmódját, közlekedési szokásait megismerhetem. Igyekszem a település hangulatát magamba szívni, a dolog érzelmi vetületeit is megkeresni. Ez esetben fontos volt, hogy elérjem: ez az új főtér vonzó, hívogató legyen a helyiek számára. Olyan, ahol otthon érzik magukat. Ez most már nem a sarkon levő maradék térség lesz, hanem a város központja, ahonnan középületek nyílnak. Az itt épülő iskolába fiatalok járna majd, itt rendezvények lesznek, tehát e térnek használhatónak és ünnepélyesnek is kell lennie egyszerre. Így kellett gondolkodnom erről. A helyiek érzelmeit midig tiszteletben kell tartani, vigyázni kell arra, hogy ami a tudat alattijukba már bevésődött abból valami egy építészeti átalakulás után is megmaradjon. Lehet, hogy csak arányokról van szó, mondjuk a telekszélességek léptékének megtartásáról. De a meglevő sajátosságokból úgy kell elvenni, vagy azokhoz hozzátenni, hogy a helyiek érzése ne sérüljön, hanem azt érezzék, hogy a település továbbra is az övéké maradt.

– Egy városháza hogyan lehet a helyieké?

– Fontos, hogy ha bemegyek egy térbe, mennyire uralom azt. Ha egy sötét folyosó fogad, ami ráadásul kanyarog, nagyon is kiszolgáltatva érezhetem magam egy hivatalnak. Viszont, ha fény van és átláthatóság a térben, akkor ez másfajta érzetet ad. A mórahalmi városháza átriumát üvegfödémmel, zártam le, hogy legyen a belső térnek emelkedettsége is. Az épületbe szándékoltan tettem elementáris formákat. Egy városházának többnek kell lennie, mint egy egyszerű középületnek. Az legyen szimbolikus, emelkedjen ki, ugyanakkor ne legyen túlságosan az ég felé törekvő se, és legyen kellően nyitott is.

– És mire kell gondolnia az építésznek, mikor banképületet tervez? A pénz hatalmát nem nagyon lehet ma megkérdőjelezni, az építtető bizonyára abban érdekelt, hogy egy pénzintézet épülete is ezt hirdesse.

– Az építésznek rendkívüli módon föl kell építenie saját belső világát, ugyan akkor a kor kihívásaira is rálátással kell lennie. A saját lelkületének, érzelmeinek „struktúráját” valahogy össze kell kötnie a tevékenységével. Az én értékrendszeremben a pénz nem szent, a bankok hiába sugallják azt a társadalom számára. Számomra az jelentett kihívást, hogy megmutassam, szerintem a bank nem a pénz temploma, hanem egy szolgáltatás színhelye. Én az állampolgár ott tartom a pénzem és elvárom, hogy engem ezért ott kiszolgáljanak. Egy bíróság épületében is azt kell éreznie az állampolgárnak, hogy ott az ő igazságát szolgálják, s nem attól kell szorongnia, hogy ott el fogják ítélni. Az épületnek azt kell sugalmaznia, hogy az értem, az én ügyemért van.

– És a templom, az mit kell, hogy sugalljon ma? Az isteni erőt, azt, hogy minden ember maga is egy templom, vagy, hogy a templom is értünk van?

– Nagyon érdekes könyveket olvasok, és úgy látom a nyugati világ elindult a spirituális értékek felé. Persze a világ sokkal több annál, mint hogy annak vizsgálatát materialista és spiritualista módon leegyszerűsítsük. Szerintem az Isten házának egy nem hívő számára is ki kell fejeznie, hogy mi emberek olyan lények vagyunk, akik képesek az emelkedettség érzésére. Minden emberben van lélek, s a templomnak erre kell hatnia, ezt kell megérintenie. S ha többen vagyunk az épületben, akkor itt az összekapcsolódás felszabadító erejét is átélhetjük. A templomnak a boldogság színhelyének kell lennie.

– A klasszikus templomoknál, a viszonylag egységes világkép századaiban az építész tudta, hogyan kell az emelkedettség érzését kiváltani, a mai építésznek a mai hitvilág sokrétűségében hogyan kell gondolkodnia a szakrális architektúráról?

– Az eszmeiséget le kell hozni valahogy az emberek közé. A szakralitás mindenkiben ott van, csak venni kell a fáradságot ezt megélni. Mikor a Szeged – szentmihályi templomot terveztem, azt éltem meg, hogy az isteni szellemiség itt van közöttünk. Bennünk van fizikailag, valóságosan, ahogy az univerzumban is, a templom épülete ezt a szellemiséget kell átadja nekünk.

– Vagyis a jó építész egyszerre racionális és idealista?

– Az építészet azért szuper jó dolog, mert ebben a tudatos logikus gondolkodás és az ebből való kilépés szétválaszthatatlan. Ez bármilyen épületfélénél így van. Minden épület egy jel a környezetben, a környezetnek pedig hangulata van és erre az építésznek, mint bázisra illik támaszkodnia. Az nem úgy van, hogy lerakok valahova, hogy egy szuper házat, amitől még egy Párizsból érkező is hanyatt esik, azt a jó házat egy adott telekre, egy meglévő miliőbe kell beletennem! Vagyis minden házat, mint egy település rendezési elemet kell kezelnem. Súlyos tévedés, ha az építész olyan házat álmodik meg, ami a világon bárhol állhatna. Egy épület akkor jó, ha ahova került onnan előtte hiányzott.

Mit szólsz ahhoz, hogy ha egy városrészt lebontanak és helyére egy teljesen más struktúra mentén más anyagból épülnek új épületek? Sirassuk-e az előző értékeket, vagy örüljünk az újaknak?

– Ha az építész olyan alkotást tervez, hogy az nem csak úgy „kilóg a sorból”, hanem eszmeisége a kor kihívásaira is válaszol, akkor nincs gond. Ha az a szokatlan elem, ami a megszokott közegbe belekerül nem csak egy formavilágot, hanem egy eszmeiséget is tükröz, akkor annak ott helye van. A szegedi Palánkot lebontották, a régi kis utcák hangulata eltűnt, de a helyükre épült dómtól egy szakralitást kapok. A Reök palota is kilépett az eklektikus közegből, és ez a „jó kivétel” beindított egy folyamatot, a környéken más szecessziós házak is épültek. A kivétel nem ellentmondás, hanem az egy pluszt is adhat. Kaptam egy új értéket, ami ugyan kilóg a sorból, de hozzátett a régiekhez s nem farba rúgta azt.

– Miből táplálkozol. Alkotóként miből építkezel? Optimista embernek látszol, a harmóniát miből hozod létre magadban, hogy sugározni, vagy befogadni tudj? Egy keserű, rosszkedvű ember nem hiszem. hogy jó épületeket tud tervezni.

– Ezzel nagyon egyetértek. Születésemtől van bennem késztetés arra, hogy jól csináljam a dolgom. Hiszem, hogy ha erre törekszem, akkor teljes ember leszek. A hivatásomat is így tudom megélni, gimnazista korom óta a gondolkodásbeli nyitottság elkötelezettje vagyok. A nyitottság az egy felelősséget feltételező tulajdonság és azt is jelenti, hogy tudni kell mindig továbblépni. Én a célkitűzések helyett folyton úton vagyok. Úgy érzem mindig, hogy tovább kell mennem és az utamat kell járnom. Rengeteget köszönhetek a nagybátyámnak, – aki jezsuita pap volt – és hálás vagyok a szüleimnek, hogy megtanították a hitet és a tudást összeegyeztetni, ezek bennem harmonikusan összeépülnek. Úgy vélem a tudásban benne van a tudatalatti is, amivel külön számolni kell az én szakmámban. Ha az ember építész, önmagát is folyton építenie, képeznie kell s ez az önképzés valahol a mélyebb szellemi rétegekben kell, hogy történjen.

– Vitatkozni szoktál?

– Aki a nyitottsággal szemben bezárkózik, azzal vitatkozom.

– Az alkotásaid, a házaid miként tudnak a nyitottság fogalmának megfelelni?

– Ilyen tekintetben az eszmeiségük sokkal fontosabb, mint a fizikális voltuk. Fontos, hogy a terek egymáshoz való kapcsolódása rugalmas legyen, hogy ha idővel változik például egy család összetétele, a lakás sajátos rendje ennek a helyzetnek is megfelelhessen. A felszabadult játékosság például ne tűnjön el belőle, a ház lelke, a hangulata ne sérüljön. Akkor jó egy épület, ha nyitott és időtlen. Mikor egy ház megépül, bizonyos elvárásoknak felel meg, de ha telik az idő továbbra is azt tudja nyújtani, amit a kezdet kezdetén. Sokan azt hiszik, hogy a fejlődés azt jelenti, akkorát kell lépni, amekkorát már nem is bírunk. Nem így van, az embernek önmagához képest kell lépnie úgy, hogy közben önmaga maradjon. Az épület is ilyen; ha jó, akkor idővel hiába változik, mégis ugyanaz marad.

Pacsika Emília

 

                     

Fotók: Pásztor Erika Katalina, Zsitva Tibor

 


Címke: , , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő