06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

„A lélek az olyan, hogy dolgozzon”
2018.11.18 - tiszatáj

INTERJÚ PASS ANDREÁVAL

Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről.

– A szerzői színházról gondolkodom. Ez a sor jut eszembe: Kárpáti Péter, Pintér Béla, Pass Andrea és még Kelemen Kristóf is.

Esetemben egyetlen egy olyan előadás született, amit nem én írtam és rendeztem, úgyhogy azt lehet mondani, hogy igen, szerzői színházat csinálok, de ez nem zárja ki azt, hogy ne nyúlnék szívesen, vagy ne akarnék klasszikus szerzőktől is rendezni később.

– Hogy indultál el ezen az úton?

Ez egy kisregény, amit el kellene mondanom neked, de megpróbálom röviden. Amikor először elkezdett érdekelni a színházcsinálás, akkor a meglévő megírt irodalmi alapanyagokat át kellett dolgoznom. Ez volt az első lépés. Akkor az ember már szabott, nyesett, beleírt, kitalált, komponált. Átírtam például az Anyegint, A vonzás szabályait, és nagyon szerettem ezt a részét a munkának. Utána sokáig nem csináltam igazából semmit, mert Pintér Bélához kerültem asszisztensként, és inkább figyeltem őt. Mikor először újra akartam saját előadást rendezni, akkor ismerkedtem meg a tantermi színházzal. Az esetek nagy részében ott aktuális problémákra reagálunk, nagyon gyakran meg kell írni hozzá a darabot, így született meg a Kő, papír, olló is. Gyakorlatilag onnantól kezdve bármi kezdte el izgatni a fantáziámat, kitaláltam hozzá egy történetet és megírtam. Persze ez nem úgy van, hogy az ember egyből meg tud csinálni egy anyagot. Először próbálgatja a tollát, sokat szenved, megírja az első nagyívűbb munkáját, kiderül, hogy használhatatlanul pocsék, és aztán egyre több tapasztalat után egyre nehezebb témákhoz tud nyúlni. Most már nagyon sokat kell termelni csúnya szóval, és ilyenkor már kicsit kívánom, hogy klasszikus drámával foglalkozzak. Még nem rendeztem Lear királyt például, pedig nagyon szeretnék egyszer. Egy évben három darabot vállalni, az embert próbáló feladat, holott muszáj, mert ebből élek. Hála istennek vannak felkéréseim, de ezt a mennyiséget hosszú távon nem lehet tartani.

– 2008-ban jelentkeztél A vonzás szabályaival. Ha jól számolom tíz évvel később, 2018-ban most már a tizenkettedik drámádnál tartasz. Lelkileg mennyire visel meg ez téged?

Inkább iszonyúan felszabadító. Most kezdtük el az Eltűnő ingereket, két napja, vagy három, és ahogy a színészek erről az egész történetről gondolkodnak, amilyen szellemiségben, amilyen lelki állapotban beszélünk az apukám halálán keresztül, a darab témájáról, az egyszerűen kárpótol mindenért. Írás közben belehalsz, de ha jól sikerül az a dráma, amin dolgoztál, és a színészek elé kerül, akkor az meg repít, jön érte a jutalom. Agyilag borzasztóan fárasztó, mert ezeket a személyes történeteket mégis drámává kell átlényegíteni, ami pokolian nehéz, és akkor is nehéz, ha nem a saját életedről írsz. Az idegrendszeremet sajnálom ilyenkor, nem is a lelkemet. A lélek az olyan, hogy dolgozzon.

– Az Eltűnő ingereket mennyi idő alatt írtad?

Több mint egy éve augusztusban jutott eszembe a dramaturgiai ötlet, amivel ezt meg tudtam írni. De hogy meg akarom csinálni, az már régi vágyam volt. Sőt írtam is belőle egy ifjúsági drámát. Első írói próbálkozás volt, nem voltam vele elégedett, de sok része belekerült az Eltűnő ingerekbe. Valami hiányzott belőle, amitől nem csak az én történetem marad. Most az olvasópróba után bizakodó vagyok. Januárban kaptam meg erre az Örkény István-ösztöndíjat, de nem volt könnyű, mert közben a Vígszínháznak is írtam  A vándorkutyát.

– Milyen lett végül A vándorkutya a Vígszínházban?

A szakmából, akik eddig látták, méltányolták ezt az előadást, figyeltem a nézőket, a Víg közönsége más, mint amit én megszoktam. Néha nagyon meglepődnek, néha pedig iszonyú lelkesen reagálnak, azt hiszem, hogy elég merészen fogalmaz A vándorkutya.

Egy plüsskutya a címszereplő, akitől mindenki fél. „Igaz élethazugságok” a darab műfaja. Egy barátnőm mesélte nekem egyszer, hogy létezik ilyen egy óvodában: a vándorkutya vándorol, és minden héten más családnál vendégeskedik. Utána hétfőn, amikor megy vissza a kisgyerek az óvodába, akkor el kell mesélni, hogy mi történt vele. Na, hát ez egy csomó frusztrációt okozhat egy családnak, de nem erről szól igazán a darab, csak ez a motorja. A vándorkutya mindent lát, és mindent hall. Az előadásban nincsenek gyerek szerepek, csak felnőttek, és minden frusztrációjukat megtestesíti ez a kutya. Kezdenek tőle teljesen szélsőségesen rettegni, amit csúcsra járatunk az előadásban. Magunkra tudunk ebben ismerni, hogy mennyi bűntudat, mennyi paranoia van bennünk. Van egyfajta hitchcock-i párhuzam is az előadásban, és ezt kihasználtuk a vizualitásban, a jelmezben, a díszletben, a fénytervezésben, a motívumokban és a Keresztes Tamás által komponált zenében is. Nagyon-nagyon szeretem. Az első kőszínházi munkám. Nagyon furcsa világ. Nyilván, én a függetleneknél szocializálódtam.

– Térjünk vissza a soron következő bemutatódra. A Staféta Program keretében nyertél újra, így a Trafó Kortárs Művészetek Házában lesz látható az édesapádról írt drámád idén decemberben. Az Eltűnő ingerek főszereplőjének miért Hajdu Szabolcsot választottad?

A jó sorsnak köszönhető. Felmerült annak idején, hogy Pintér Béla játssza, akit én ugye nagyon jól ismerek, a mesterem meg mindenem, de azért igazából úgy féltem volna ettől a dologtól, ám neki is decemberben van bemutatója, úgyhogy nem ért rá. Utána Szabolcs neve rögtön az elején felmerült, még Béla is mondta, hogy ő milyen szuper lenne. Persze az ember mindig tart egy picit attól, hogy rendező rendezzen rendezőt, ráadásul ő író, rendező, színész, azt gondoltam, hogy biztosan nagyon sok munkája van. Tudtam, hogy megy januárban a Radnótiba, forgat is, tehát félretoltuk rögtön az elején a Hajdu Szabolcs-víziónkat. Elkezdtünk Kiss Rékával castingolni erre a szerepre, de nagyon kevés színésznek állna jól ez a szerep, arra jöttünk rá. Már úgy volt, hogy el kell hagynunk a bemutatót, nem találjuk a megfelelő főszereplőt. Ismét eszünkbe jutott Szabolcs, gondoltuk, próbáljuk meg, nincs veszíteni valónk. Felhívtuk, és kiderült, hogy pont ebben az időszakban ráér. Elküldtük az anyagot, egyébként látott tőlem egy előadást, és azt válaszolta, hogy szívesen kalandozik el ebben a világban. Azt hiszem, hogy ennek így kellett lennie.

– Mondhatjuk azt, hogy az eddigi drámáid közül ez szól a legszemélyesebben rólad?

Igen, abszolút. Ez az édesapám és az én történetem, ugyanakkor mindannyiunké, mert a halálról is szól, egy bizonyos betegségről, és arról, hogy ezt nem kell szégyellni. Kamasz voltam, amikor meghalt agydaganatban. Ez a legdokumentaristább darab a többi közül, miközben van egy nagyon erős költői síkja is, hiszen belelátunk Endre, a főszereplő fejébe. Persze nem teljesen úgy zajlottak a dolgok, mint ahogy azt megírtam. Igen, így is ez a darab szól leginkább az én életemről.

– Hogy érzed most magad?

Az olvasó próba után, akkor, amikor elmentek a színészek, borzasztó nagy űr keletkezett bennem. Elmentem futni, kóvályogtam, sírtam, este ittam, fura módon akkor tört rám az a depresszió, amit bemutató után szoktunk érezni. Azt hiszem, hogy nagyon fontos az elengedés. Bizakodó vagyok.

Drubina Orsolya

 

Fotók: Dömölky Dániel


Címke: , , , ,
2021.06.15 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
KORMÁNYOS ÁKOS: PARAVÁN
Írjuk le anyánk kezét, írjuk le partnerünk testét. Cirok Szabó István Agancspark című kötetében párhuzamként kínálkozik az erdő. A Paraván beszélője ezzel szemben próbálja analitikusan, anatómiai pontosságra törekedve leírni partnere testét, mégis csak az agytekervények közé jutva kiált fel: „Megtaláltalak. / Itt eredsz. / Itt vagy.” A szelíd Agancspark és a nyers Paraván eredője, a felismerés mégis ugyanaz: ember és természet csak együtt értelmezhetők […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.15 - tiszatáj

DÓMKERTI ZENÉS ESTÉK
A „püspöki fészek” udvarán ezen a nyáron is megrendezik a Dómkerti Zenés Estéket, a következő évadban pedig világsztárok is fellépnek Szegeden a Filharmónia Magyarország koncertsorozatában, a Tisza bérletben […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.14 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
Az utóbbi időben számos fiatal költő figyelemre méltó kiadványát vehette kézbe az érdeklődő olvasó. Ezek egyike az Agancspark című verskötet volt, Cirok Szabó István tollából. A karcsú, mintegy hatvan oldalt kóstáló könyvecske három ciklusába – Lékhorgászat, Nem tapsol senki, A madarak már elmentek, most a halak vándorolnak – mindössze harminchárom verset gyűjtött össze a szerző… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZABÓ IMOLA JULIANNÁVAL
Június 19-én Szabó Imola Julianna is vendége lesz a Tricikli Fesztiválnak. A Megálló Közösségi Házban a gyerekirodalom és illusztrációk viszonyáról beszélget majd Kollár Árpáddal, segít bemutatni Darvasi László Pálcika, a detektív című könyvét, és részt vesz a Grand Café Ráolvasás Extra elnevezésű zenés felolvasásán. A szegedi meghívás apropóján gyermekirodalmi-szépirodalmi-illusztrátori pozíciójáról, a 2020 decemberében megjelent Holtak aranya, holdak ezüstje című könyvéről, és a fesztivállal kapcsolatos várakozásairól, terveiről kérdeztük… – VESZPRÉMI SZILVESZTER INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

Tovább olvasom >>>
2021.06.11 - tiszatáj

GUNDA
Növényi táplálkozást szorgalmaz, leölt állatok milliárdjai ellen szólal fel. Szerencsére azonban Viktor Kosszakovszkij nem nyílt propagandában érdekelt: a Gunda intim közelségből szemléli egy mikroközeg állatvilágát… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.09 - tiszatáj

OPERA ÚJRA ÉLŐBEN – ANDREA CHÉNIER
Az opera azért nagyszerű dolog! Különösen élőben, színpadon. Vagy 8 hónap után ismét élőben hallgatni operát – leírhatatlan mámor! Különösen, hogy az ember egyik kedvencét, a francia forradalom balladáját zúdítja rá a Magyar Állami Operaház amúgy nem létező társulata. Május 29-én Giordano szeszélyes remekének sodró dallamai csendültek föl az Erkel Színházban. Nehezen indul a történet […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.08 - tiszatáj

GRÁF DÓRA: KÖRNYEZETISMERET
Az érzékiség halmozása érzéketlenséghez vezet – rendszerint ez a premisszája azoknak a történeteknek, amelyekben a főszereplő az egymást tételesen követő randevúiról, viszonyairól számol be. Monoton sorban felbukkanó és eltűnő (fél)idegenek, utánuk egyre nagyobb űr, elszakadás a valóságtól, stb. – gyakran találkozunk ennek a lélektani folyamatnak az ábrázolásával. Gráf Dóra Környezetismeret című, debütáló lírakötete először is azzal lep meg, hogy habár jelentős részben ilyen versszituációkból építkezik – a női beszélő férfiakkal találkozik, akik valamilyen benyomást tesznek rá, függetlenül attól, (kiderül-e,) mi történik köztük –, merőben szokatlan irányba futtatja ki a szövegeket. Ugyanis derű sugárzik belőlük… – PUROSZ LEONIDASZ KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.06 - tiszatáj

EGY LÉTKÖTÉLEN EGYENSÚLYOZÓ GONDOLATAI A TÚLSÓ PART FELÉ.
Nem kellett ehhez a rövid esszéhez címet keresnem. Maga a kötet fedőlapja annyira találó. Nem tudok jobbat. Emlékidő. Őszintén megvallva, nem az esztéta igényességével, hanem a személyes érintettség miatt olvastam el, szinte egy szuszra, a kötetet. Javíthatatlan individualistaként, mindig magamat, a saját életemet kerestem – és találtam meg – a versekben… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)