A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatról

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

65. Vásárhelyi Őszi Tárlat

2018. 10. 07 – 2018. 12. 02.

Alföldi Galéria – 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.

Abafáy-Deák Csillag: Nem rozsdázó emlékezet

Még mielőtt beléptem az Alföldi Galériába, azon gondolkodtam, vajon ki lehet az idei Tornyai plakettes fődíjas. Ahogy próbáltam számba venni a korábbi résztvevőket, akiket esetleg esélyesnek tartottam, a fejemben állandóan a tavalyi nyertes, Keserű Ilona triptichonja jelent meg, a szín kavalkád és az a kellemes meglepetés, hogy az őszi tárlat az absztrakt művészetet is kitüntette. Mi jöhet ezután? Átvettem a katalógust, de nem néztem bele, hagytam magam meglepni. Beléptem a nagyterembe és a főfalra néztem, fejemben még mindig Keserű Ilona színeivel, formáival, amelyeket valósággal a hófehér falra, mert szín ott nem volt. Szobrok álltak a fal előtt, hófehérek, mintha gipszbe-gézbe burkolták volna a traumatológián egy baleset áldozatait, és néhol már ez sem segíthetett. Anyaguk valóban gipsz és még a Victim (Áldozat) című szobor, amely márványból készült, az is kapott kötést. A kiállított szobor együttes, mintha egy történetet mesélne el, képregényszerűen, a még sima arcú Áldozattól, a Madonnán át a dekonstruált Judit és Holofernész alkotásig. A három plasztika így erősítette hatását, és a puszta formát szemlélve, megsejthettük, mi van a gipsz mögött, a fájdalom, minden érzelgősség nélkül tört át ezen a burkon, ami még úgy-ahogy összetartotta a formát, nem hagyta teljességében összeomolni.

Aztán jött a következő meglepetés. Az első alkalommal kiosztásra kerülő életműdíjat Fehér László kapta. Hármasa sem a színekkel kápráztatott el (Kavicsok és gyerekek, Szürke cserepek, Önarckép táci kanálissal). Szelleme, szellemképei a gyerektől a felnőtten át az önarcképig, számomra egy életutat idéztek meg. Az ismert nagy kavicsok, a gyerekek azon állnak, átugornának a másikra, a kisebbre, az ismeretlenre, a nagy feketeségben. A hófehér kavicsok akár selyemhernyógubók is lehetnének, amelyekből majd kikel a pillangó, a jövő. Időkapszulák.

A VÖT kortárs seregszemle, nyitott és befogadó, országos rangja vitathatatlan, ezt igazolják a visszatérők és az újonnan megjelentek is. Patinás nevek, feltörekvő művészek egyaránt jelen vannak. A kiállított művek minősége jelzi, a zsűri válogatott, és jól, teret adva a művészeti trendeknek és hagyományoknak is. Esterházyt idézve: Ha én főnök lennék, bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá (Termelési regény). A grémium, Pogány Gábor művészettörténész, a VÖT címzetes kurátora és a tárlat rendezője, Hegedűsné Dékány Magdolna művészeti tanácsadó, Fehér Dávid művészettörténész, Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, és a grémium munkáját segítő Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója háromnapos tanácskozás után hozta meg 241 művész 530 alkotásáról bátran vállalható döntését. 135 művész 205 művét találta bemutathatónak, 114 festményt (75 művésztől), 38 grafikát (27 alkotótól), 47 plasztikát (30 szobrásztól), valamint 6 egyéb, műfajilag be nem sorolható művet (5 alkotótól).

A kiállításon látható alkotásokat a mély humanizmus, pajkos, játékos és sziporkázó humor, irónia, frappáns táj- és emberábrázolás, kivételes megfigyelőkészség, gyengéd érzelmesség, a kreativitás és szabadságfelfogás, a művészeti stílusok sokoldalúsága, művészeti filozófiák, egészen a groteszkig elmenő vonulata jellemzi. A jó és szép jelentésének újra gondolását és kifejezését bemutató, az élet napos oldala mellett az árnyas oldalát is hangsúlyozó művek között járhatunk. Nincs kultusz, kritikai diskurzussal közelíthető meg a nagy ívű tárlat. Még mindig sok a művész és sok az alkotás.

Önbizalmat sugároznak a művek, az élet szeretetét, az arcra terelődik a figyelem, a személyiség karakterére, vonására, jellegzetességére. Az emberre, mondhatnám. Miként is van jelen a mai ember, kinézetével, vágyaival, gondolataival, emlékeivel. Kik vagyunk és kik szeretnénk lenni? Milyen identitást hordozunk, hogy önmagunk maradhassunk, lehessünk. Minden változásban van. És látjuk, ami örök, ami nem változik.

Püspöky István Corpus című műve akár egy épület oszlopa is lehetne, még van annyi ereje, hogy megtartson valamit. Támasz. Életjel a halálból, Stefanovits Péter (Elhagyott oltár I., IV.) grafikája a szentséget jeleníti meg, a titkos gyülekezetet. Egyszerre kint és bent is, szétvágott piramis, mint talapzat. Háromszög, talán szentháromság a három figura, a másik kép is lehetne sírkamra, nyitott ajtóval. Szabó Ábel is a szentséget járja körül, a tájkép szentségét (Dunapart, Parkoló, Táj híddal), a szokatlan perspektíva, és a mindennapi látvány, a szépség (tájkép) új formáit hozva létre. A szándékosan össze- és átfestett formák a tünékenységet hangsúlyozzák, a közhelyet, nincs is már tájkép, csak egy vastraverz. Mintha összefestett ablaküvegen keresztül néznénk a tájat, nem vagyunk benne a tájban, szinte légszomjunk keletkezik, a vastraverz ledőlt, áramszünet van, kommunikáció sincs.

A természet világát, benne az embert és az állatot jeleníti meg Pinczés József Az élők szigete című tájképe. Itt az ember alkotta világ fölé nőtt zsiráf. Mintha valami kővé változtatta volna az embert. Vagy mint Hölderlin, magába fordult. A kompozíciós rend elbűvöl, a kép közepén a zöld, onnan haladva mindkét irányban fehéredik a mű, a tenger tükre a zöld színt veri vissza, sejtelmes, titokzatos a mélység. Odüsszeusz pihent meg Kyrkénél?

A régi polgári világra utal Takáts Márton Régi titkok – Vendégségben című triptichonja. A három szereplő képviseli a múltat, az emlékeket. Van mit őrizni. A meleg barna színek ellenére valami hidegséget érzek. Talán a meg nem értett, a fel nem tárt titkot? Kutya, család, csendélet, más szóval nature morte. Vendégségben vagyunk a saját otthonunkban? Vidovits Iván A történelem nagy alakjai 43. című műve gyufaszálakat ábrázol, át vannak kötve. Mircea Cantor Kétfejű gyufa című alkotása jut eszembe. A gyár, az őrület, a groteszk lehetetlenség. Valami létezhet, miközben nem is létezik talán. Mikádó, pálcikajáték, gyufaszállal kiegészítve. Kihúzta valaki a gyufát? Vagy valakik? Zoltai Attila monokrómjai (Kék gesztus, Sárga ritmus) festői tanulmányok, Csernus Tibor nyomdokain.

Szőnyi Borbála alkotása (Ablak) deszkákból áll. Jön a hurrikán? Vagy mindenki elköltözött a faluból? Bedeszkázza, háromszor tagadja meg az ablakot, a be és kilátást. Gresa Márton Dan és a Motívumok – A fáradt arcú srác című műve a hiperrealista, színgazdag megoldással. A figura háttere csendes, virágos, nem Coca Cola doboz a falon hanem kőbányai sör, az aljzat a kapcsolatokat jelképezi, globalizmus. Ázbej Kristóf A műtárgykereskedő című műve fuzionista alkotás, izgalmas kirándulás, ebben a műben is a művészettörténetből kölcsönzött motívumok harmonikus egységgé, új mondanivalóvá kovácsolása látható.

Papageorgiu Andrea Vigyázz rám című műve is két szereplős, a figurák mintha az űrben lebegnének, a felfordított világot látjuk – szerelmesek pillanata, az összetartozásé, az egymásba feledkezésé. Fölfele igyekszünk, miközben csak fekszünk a padlón. Padlót fogtunk, de hogy! Bíró Botond B.N.I.  című műve – miként a szobrok egy része – a passzivitást jeleníti meg, a befelé fordulást. Műve halotti maszkra hasonlít, talán az is. Lehet egy épp restaurált régi szoborfej. Pompeji emlék.

Különös alkotásaival hívta fel magára a figyelmet Donka Gergely. A Miben hordod ki? című műve raklap, középen szépen kidolgozott ívekkel.  Az alkotás iróniája? Kell a forma, a vasfegyelem, a minta. A tátongó lyukak miatt kis tárgyak kihordására nem alkalmas szerkezet, miközben a lyukak funkcióját nem értjük. Hullám? Az Aranyozott lánctalp negatív a bankban őrzött aranytömböket idézi fel. Az aranyozás csak egy sérülékeny bevonat, még groteszkebbé teszi a lánctalpat. Aranyrög, röghöz köt, hiába fénylik, nem rozsdásodik, ahogy az emlékezet sem, A lánctalp. A hernyó. Nem 56-os emlékmű, annál általánosabb. A harcról, a háborúról szól és a Tienanmen térről A lánctalpak eltaposnak…minek is kell fegyvert veretni/ belőled, arany öntudat! – írta József Attila Eszmélet című versciklusában. Az idők változása, hogy Szentjóby Tamás téglája híres lett, 1968 okán.

A VÖT65 ízig-vérig kortárskiállítás, üzenet a mának és holnapnak, a művészet él, örök és mégis változik.

Kölüs Lajos: Újragombolt hagyomány

Nyitottság és sokszínűség jellemzi a tárlatot…a képzőművészet legmélyebb hagyományai kerülnek itt újra gondolásra és megfogalmazásra – hangsúlyozta Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója. Nyitottság a világ felé, sokszínűség az alkotók által képviselt művészi elgondolásokban.

Ámmer Gergő szobrász (Kő Pál tanítványa) kapta a Tornyai-plakettet. Victim című szoborportréja márvány, szakrális mű, a lélek találkozása istennel, de lehetne egy sebesült vagy álmodó ember utolsó lehelete is. Az idő előttiséget sugározza, amely leginkább az emberi áldozatokat jellemzi, idő előtt lépnek a halálba, az életen túlra. Kényszerből. Az arc fiatal, redőtlen, lehunyt szemű, már-már kortalan. Elfogadja sorsát, beletörődik sorsába? Nem  tudhatom. Csak azt, hogy Ámmer az áldozatban nem a kényszert, a tragikumot jeleníti meg, hanem a helytállást, a belső tartást.

Érdekes párhuzam Kotormán Ábel egész alakos szobra (Pihenő ember), a tükör előtt ülő izmos, kigyúrt testű meztelen férfi, korunk ikonja, Arnold Alois Schwarzeneggere. A kissé narcisztikus jelenetben is ott a magabiztosság, a nyugalom, a visszafogott erő. Erőszakmentes a figura beállítása is. Ám itt önmagának nem tud ellenállni a figura, horizontja saját énje, míg Ámmer épp az énvesztésben, a védtelenségben mutatja meg az én vitalitását, legyőzhetetlenségét. Ámmer Gergő Judit és Holofernész című műve számomra áthallásos mű, Dalit idézi fel bennem (S. Dali Pilietinio karo nuojauta). Madonna szoborportréja szintén csukott szemű figura, a test- és fejtartásban ott a női leleményesség, kitartás és hűség gesztusa. A várakozás időtlensége, nyugalma jelenik meg. Czigándy Varga Sándor Viktória című fejszobra is a női szépség belső erejét hangsúlyozza.

Szabó Tamás Újrahasznosítva I. című szobra a feje tetejére állt világot mutatja be, groteszk eszközökkel ábrázolva figuráit. Humor és önirónia hatja át a művet, a hulladék váratlan feltámadása, a szobor ledöntések, szobor megtagadások látványát idézi meg, valami múlhatatlan, és változó. Czinder Antal Kék szemű lány című szobra az igéző, boszorkány erővel bíró nőt ábrázolja. Mozdulata kihívó, nyugalmat áraszt.

Kotormán Norbert Anonimusz-ában is megjelenik az áldozat, bárány formájában. Ember és állat egyesül, természetes mozdulattal, békességben. Egy fából faragva. A halál az élet velejárója, tapasztalata, ebben nincs semmi megrendítő. Az arctalanságban is az idő végtelensége, ill. a hagyomány mozdulatlansága jelenik meg.

Székó Gábor Csend című egész alakos szobra a keleti világot jellemző filozófiát és ezt a filozófiát képviselő emberi magatartást, testtartást ábrázolja. Itt is a végtelenség az, ami áthatja a figura testtartását, a végtelen nyugalomé, sorsáért, helyzetéért nem aggódik, bátran és büszkén tekint maga elé és talán a jövőbe is. Rendíthetetlen. Gálhidy Péter (Életdér, Fenyőfa, Támasz) művei a mesterséget dicsérik és a fát, a formát. Görbe Adrien (Délután kettőkor) kőszobra a lenyomatot, az anyag redőzetét, tömörségét és átláthatóságát (sebezhetőségét) hangsúlyozza. Kutas László (Daniella) női fejportréja érett, klasszikus alkotás. Szkok Iván Az idős Görgei és Görgei tábornok kettős portréja az ereje teljében és az idős tábornokot ábrázolja, kéztartásuk jelzi az időt, a belső feszültséget, kételyt és magabiztosságot. A szobor festett felülete számomra elidegenítő, díszletszerű.

Tóth Sándor pálcikaszobrai Alberto Giacometti világát idézik fel, játékosan, humorosan (Prof. Dr. Blazovich László, Edit Stein filozófus). Varga-Amár László egyénien közelít a hagyományhoz, az elődökhöz. Motívum Rodin-től című alkotása eltünteti a testet, mintha múmia lenne. Érdekes jelenség, hogy a kötés, a fásli Ámmer művében is megjelenik. Itt kizárólagos eszköz és látvány lesz, figura nélkül. Fekete László Ördögi szerelem című kerámiaszobra az egyesülés örömét és kínját (iszamos voltát) egyaránt felidézi, a szobor színe a tűzre, a lángra, a szeretkezés hevére is utal.

Mindig is irigyeltem a képzőművészeket, mert üzeneteik közvetítéséhez nem kellett tolmács, fordító – mondta a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatot megnyitó beszédében Szentmártoni János író, a Magyar Írószövetség elnöke az Alföldi Galériában. A legfontosabb közös jegy a különböző – zene, tánc, képzőművészet, írás – alkotások között a látás, a láttatás. Sokáig nem értettem az Alföld misztikumát, de egy kiskocsma ablakánál ülve azt vettem észre, már nem is a tájat nézem, hanem a saját gondolataimat.

Ifjúkoromban, 1967-ben és azt követő évtizedben Hézső Ferenc festményeit kedveltem. Öröm volt látni ismét, hogy jelen van a művész, sőt nyolcvanon túl is követi a világ változásait (Turisták a Csomorkány Templomromnál), stilizált, elmosódó figurái a gyorsan futó időt, perceket idézi fel a nézőben, mintha egy filmrészletet látnánk. A tárlaton a festmények túlsúlya jelzi, a figuralitás itt nem divat, hanem hagyomány. Nem elvárás, csak annak kifejeződése, hogy az ember és az emberi test képezi a művészi eszmény tárgyát, az általa megragadható világot és jelent.

Fehér László életműdíjat kapott. Önarckép táci kanálissal című műve is a hely szellemét, hagyományos kinézetét ragadja meg.  Ez a műve – címe ellenére – lehetne vásárhelyi is. Zártság, kötődés. A zsidó hagyomány vállalható hagyomány. Itt is. Kaliczka Patrícia A víz horizontális és vertikális formái című műve is az emlékezést jeleníti meg, az emlékezés hiányosságát, homályosságát, álomszerűségét, szürrealitását. Mintha azt kérdezné: Aztán mi végre az egész teremtés? (Hubay Miklós, Jegyzetek az Úr és Madách Imre műveinek margójára). Kéri Imre Kísérteteim I.,II., A Biblia éjszakái III. is a kételyt, a magában töprengő embert jelképezi. Kéri László Vita, Egy csomó jó tanács II. mozgalmassága, sejtelmes bizonytalansága is a teremtés és a világ (benne a jelen) értelmezéséről tesz vallomást, mintha a görög agorán lennénk.

Lőrincz Tamás Repülő 2. című alkotása egy repülőgép (egymotoros) piros orrát mutatja, bohócorr? Ikarusz óta a repülni vágyást kifejező pillanatát látjuk, a vágyat és az élményt, most szakadunk el a földtől, vagy már a levegőben vagyunk? Hard-edge alkotás, nekem feLugossy IL-22-es repülőgépe, installációja (Levitáció, Művészetmalom, 2017) ugrik be. Rózsa Luca Sára indokoltan kapta meg a Fiatal Festők Nívódíját. Alkotása, a Piéta, (Hommage a Boris Mikhailov) a földről való felemelkedést, a lebegést mutatja. Humorosnak ható mű (mintha egyik szereplő sem lenne magánál, arcuk szinte felismerhetetlenségig elmosódott, a közrefogott személy női idomokat hord. Ez már blaszfémia is lehetne. Máshol talán igen, de itt művészet.

Kondor Attila Vizualizáció II., Németh László Rahal című művei formajátékok is, Kondor leszállópályát épít, míg Németh az élet sűrűjébe, vízbe vezeti a néző tekintetét, semmi sem azonosítható, minden csak homályos forma. Basa Anikó Székek című objektje a jelenlét, a jelen nem lét kettősségét ragadja meg, mire is emlékszünk, és mire nem, a hiányt és a hiányzót foglalja formába, mintha középen egy szellemalak állna. Végh Júlia Elrejtett műemlék a Moszkva téri nosztalgiából épít emlékművet, egy szputnyikkal a kép középpontjában, mintha mindenki ide zarándokolna, ám az arra járók ügyet sem vetnek a csodára.

Bodor Zoltán Július délelőtt a Halmi utcában című műve minimalista, dokumentarista alkotás, ismerős benyomást kelt. Serban Savu lakótelepeinek, tereinek, placcainak szürkeségét, egyhangúságát idézi fel.  Az Őszi este a Halmi utcában Mészöly Géza világába vezethető vissza. Mészöly előszeretettel festette a tájat, az ott élő embereket, halászkunyhókat. Képeit nagy gonddal és aprólékos kidolgozással alkotta. Regős István meseszerűen formázza meg egy nyári lak világát (Örök nyár). Bauhaust megidézve, a formák tiszták és átláthatók, arányosak, összeillenek, mintha egy zenei kompozíciót festett volna meg, egy fúgát. A rend ember nélkül. Incze Mózes Új kert-je az alkotó, a teremtő kertje. Nincs neve, csak keze látszik, ahogy fest vagy ír. A mocsárból nő ki a test sziluettje, az ismeretlenből, a fel nem foghatóból. Jagicza Patrícia Linda Beauty című műve az idealizált szépségeszményt figurázza ki, annak ürességét, rózsaszín ködét.

Király Gábor festményei könnyen felismerhetőek. A fekete-szürke színekkel való játék izgalmas figurákat hoz létre, egyszerre túlvilágiak, idegenek. Valójában ismerősek, naponta találkozunk velük, csak nem vesszük észre. Király Gábor igen. Kovács Johanna grafikus a képi felület felbontásával, felhasításával teremti meg egy nyírfatörzs képzetét (Sodrások). Torzója a valóságot idézi fel, szálkásan, töredezetten, semmi abszurd, semmi képtelenség. Mintha Pilinszky János Apokrifjából hallanám: Nem értem én az emberi beszédet, és nem beszélem a te nyelvedet./ Hazátlanabb az én szavam a szónál!/ Az ember helyett a természet jelenik meg, az emberi nyelv helyett a természet nyelve szólal meg.

A VÖT is egy metszet, a kortárs képzőművészet metszete. A napos oldalt mutatja, a festészet megújuló hagyományát, az inspirációkat, a kapcsolódásokat elődökhöz, kortársakhoz. A VÖT története jövőre is folytatódni fog. Nem is az eddig múlt jogán, hanem inkább a mindenkori kortárs képviselete miatt. Hogy képben legyünk. Vásárhelyen is. A világ itt sem ér véget, igaz, hogy nem is itt kezdődik. Csak folytatódik. Sodrásban.