„Kisfiam, a dolgok egyféleképpen történhetnek…”

GERLÓCZY MÁRTON KÖNYVBEMUTATÓJA

Október 16-án, a 23. Őszi Kulturális Fesztivál keretében került megrendezésre Gerlóczy Márton Nézd csak, itt egy japán! című könyvének bemutatója.  A szerzővel Pikó András Phd. hallgató beszélgetett a Grand Café mozitermében. Az író legutóbbi, nagysikerű regényét (Altató) követően egy újabb furcsa és kétségkívül egyedülálló kötetet ismerhet meg az olvasó.

Pikó András a beszélgetés felütésében azonnal az Altató és a Nézd csak, itt egy japán! – az Altató borítójának története című kötet kapcsolatára terelte a szót. Miért ír valaki könyvet az előző könyve borítójáról? – tette fel a meglehetősen profán kérdést. A szerző válaszából megtudhattuk, kiegészítő kötetként értelmezte legújabb könyvét, mely számára korántsem hordoz több jelentőséget a csupasz esztétikánál. „Úgy alakult, hogy érdekes lett a borító”, mondta, majd hangsúlyosan hozzátette: a kötet mégsem kizárólag a borítóról szól, hanem egy japán fiúról. Arról a fiatal fotósról, aki az Altató című kötet borítójául szolgáló képet rögzítette, és akivel az író Japánba vezető útja során találkozott. Az új kötet képeit érintően – melyek között az utazások friss képein kívül a régi családi fotók is helyet kaptak – az író állításából kiderült, közel sem volt tervbe véve egy egész kötet kiadása, csupán képeslapok nyomtatásán kezdett el dolgozni, hogy az olvasók találkozhassanak a kép keletkezéstörténetének húsvér szereplőivel.

A beszélgetés folytatásában a műfaji jellegzetességek kérdése merült fel: a tanmeséhez, vagy egyfajta összetett életfilozófiához áll közel a kötet üzenete? És: ha az író keleti tapasztalataiból indulunk ki, mennyiben kapcsolódik össze és töltekezik ez a kötet az utazások élményeivel és tanulságaival? Pikó András felsorakozó kérdései mellett, mintegy észrevételként, rámutatott aztán Gerlóczy írói munkafolyamatára, életvitelére is: „otthon a négy fal között írni”, szigorú magányban alkotni már-már hasonlatos a keleti kolostori élet mindennapjaihoz. A kolostori tapasztalatokról és az utazásról végül összegzően így fogalmazott az író: „A szerzetes-lét lenne a legjobb életforma, csak nem tudok leszokni az italról és a cigarettáról.”

Az Altató című kötet kapcsán Pikó András ezt követően a témaválasztás céljáról, és okairól kérdezte az írót. Gerlóczy válaszából kiderült, saját családtörténetét nem a könyvsiker reményében írta:

Az első gondolatom: legalább a családnak jó lesz.

Az író kitért az Altató esetében a műfajból adódóan hosszúra nyúlt kutatómunkára is, a gyűjtés során ugyanis egy nagy kartondoboznyi családi örökség várt megtalálásra és kutatásra. Levelek, fényképek és írásos emlékek nyomán kezdett az író saját családfája kutatásába, mely során sok meglepetés és főként egy regénybeillő családtörténet drámai részletei bukkantak napvilágra. Hat év kutatómunkájának eredményeként jöhetett tehát létre a sikeres családtörténeti regény: az Altató.

Tudom, hogy ez a generáció már nem vigyáz ezekre [a hagyatékokra] annyira, mint régen. Magamhoz vettem, és tudtam, hogy a nagymamámról akarok könyvet írni.

A kutatómunka és a családtörténet írása, szerkesztése kapcsán a következő kérdés az írói munkára, személyes motivációjára fokuszált: „Te akkor író vagy? …mert korábban ezt hárítottad.” Gerlóczy – vonakodó válaszai és hárításai ellenére – végül megállapodott az írói hivatás definíciója mellett. Mint megtudhatta a közönség, a hárító megfogalmazások mögött egy olyan egyetemes kétely állt, mely okkal adna alkalmat és témát egy külön beszélgetésre, melynek azt az elnevezést adhatnák: „Ki dönti el, hogy ki író?”

Ugyanakkor arra is kitért a szerző, hogy ezek a kétségek a kezdeti időszak kritikáinak is „köszönhetőek”, mivel azokban gyakran illették a „kiforratlan” szóhasználattal. Magáról az írás alkotófolyamatáról elmondta: „kezdetben csak írtam, nem értettem hozzá”. Folytatva gondolatmenetét egy személyes történetet is megosztott a hallgatósággal. Ebben egy kalandregényt említett, melyet az irodalmi siker és a meggazdagodás reményében kezdett el írni, de végül rájött, hogy így képtelen dolgozni – kudarcba fulladt a kötet.

Altató című regényről aztán bővebben mesélt az író. Elárulta, hogy könyve a narráció stílusában jelentős eltérést mutat az addig megjelent műveinek elbeszélés-technikáitól, hiszen azt egy jóval fókuszáltabb és visszafogottabb hangnem jellemzi. Narrátora: Gerlóczy Márton nagyanyjának első, korán elvesztett gyermeke, Mikecs Anna (M. A.). A visszafogott stílust az író a családot érintő témával és az emlékek tiszteletére való törekvéssel magyarázta. Kötetében fontosnak tartotta a családot érintő elbeszélések diszkrét megfogalmazását.

Tiszteletben kell tartanom a családot. […] Lesz majd olyan, amikor sokan megsértődnek, de ez nem olyan.

Az író a narráció kapcsán megjegyezte, nem is tudott Mikecs Anna létezéséről, amíg meg nem találta a róla készült fényképet. Szerettem volna női elbeszélőt, aki be tudja járni azt a 150 évet, amit a családtörténet felölel, tette hozzá, ehhez pedig a nagyapja M.A.-ról szólóverse adta az ötletet. Beavatta a közönséget továbbá abba is, hogy korábban több verziója is volt a narrációt illetően, de végül Mikecs Anna narrációja illett legtökéletesebben a kötet egészéhez. Persze a szerzői névként feltüntetett Mikecs Anna eleinte felvetett problémákat is:

amikor nyomdába mentem, a nyomdász azzal fogadott: „Azt hittük, az írónő jön.”

A beszélgetés fonala a fényképek szálán kapcsolt vissza az aktuális kötethez,  a Nézd csak, itt egy japán! – az Altató borítójának története című könyv ugyanis szintén kortárs és családi fotókkal színesíti a különleges alkotást. Pikó András kíváncsisága éppen ezért a fényképek műben betöltött funkciójára irányult: „A könyvben található képek illusztrálnak vagy dokumentálnak?” Az író válasza szerint a japán fotóssal való utazások (Japán, Magyarország, Erdély) során mindketten végigfotózták az utat, és ezeket a fényképeket használták fel. Inkább illusztrációként működtetik a szöveget, margózta a szerző.

Az író személyes témákra való koncentrált írásmódja került terítékre ezt követően. Pikó ezt az író „híresen zárkózott” természetével állította párhuzamba, amit a későbbiekben az író sem cáfolt. Sőt, a magányos munka kapcsán az író által említett „szellemi szellőzés”, vagyis az utazások munkában betöltött szerepe is újra előkerült.

Ha tehetem, a lehető legmesszebb utazom.

A beszélgetés végén Gerlóczy kitért a következő könyvére, melyet az Altató párjának szán. Az anya-kálvária után ez – tervei szerint – az apák viszontagságairól fog szólni. A férfi felmenők emlékezete, nehéz sorstörténeteinek kutatása kapcsán hangzott el az akár címbe is illő apai mondás: „Kisfiam, a dolgok egyféleképpen történhetnek: ahogy megtörténtek…”

Végezetül megtudhattuk azt is, hogy az író jelenleg a saját családfáját kutatja – saját bevallása szerint már most annyi anyag áll rendelkezésre, amennyire annak idején az Altató megírásához volt szüksége. Utolsó mondataiban kihangsúlyozta: „…valószínűleg ez még fontosabb könyvem lesz, mint az Altató.”

Németh Zsófia

Fotó: Höffler Norbert

Gerlóczy Márton: Nézd csak, itt egy japán! – az Altató borítójának története

Scolar Kiadó, 2018

109 oldal, 2.549 Ft.