Tiszatájonline | 2018. november 8.

Fény és árnyék

TÓTH KRISZTINA: ZSEBLÁMPÁS MESÉK
Egér a jelzőlámpában, csizmaevő szörny és százlábú a metróban, hóember a fagyasztóban, megelevenedő játékok az óvodában. Újabb remek rejtekhelyek Tóth Krisztina Zseblámpás meséiben és a fantázia mélyén… – HEGYESI GABRIELLA KRITIKÁJA

TÓTH KRISZTINA: ZSEBLÁMPÁS MESÉK

Egér a jelzőlámpában, csizmaevő szörny és százlábú a metróban, hóember a fagyasztóban, megelevenedő játékok az óvodában. Újabb remek rejtekhelyek Tóth Krisztina Zseblámpás meséiben és a fantázia mélyén.

Tóth Krisztina legújabb mesekönyvében a zseblámpa halvány fénye vetül rá homályos zugokra, és szó szerint más megvilágításba helyezi az óvodás hétköznapokat. A 2017 őszén megjelent Zseblámpás mesék öt története a 2017 tavaszán megjelent Felhőmesék folytatásaként, avagy párjaként is olvasható: a szivárványszínű szappanbuborékok, a madarak röptét irigylő denevér látványos kalandjai után ezúttal a jelzőlámpában éldegélő egérke, a sötét metróalagútban rejtőző óriás százlábú és társaik kevésbé feltűnő világába leshet be a fülszöveg ajánlása szerint óvodás célközönség.

Ez a publikum pedig – legalábbis városban élő gyerekek esetében – a Zseblámpás mesék helyszínein éli az életét: metróval jut el az óvodába, járdaszegélyen épít hóembert, vagy jelzőlámpás kereszteződésen kel át a zebrán hazafelé. Az ismerős helyeken ismerős, az adott korcsoportban népszerű témák bukkannak fel, hiszen a kicsik és a rutinos gyerekkönyvírók is imádják a mesekönyvekben például a tömegközlekedési eszközöket, és hosszú listát lehetne összeállítani az éjszaka életre kelt játékoknak szentelt történetekből is, kezdve a klasszikus Diótörővel.
Ám senkit ne tévesszenek meg a más gyerekkönyvekben is előforduló témák, motívumok, ugyanis Tóth Krisztina egészen másképp nyúl ezekhez, mint ahogyan „szokás”. Nem a didaktikus ismeretterjesztés jut eszünkbe a csizmaevő szörny meséje esetében, jóllehet kiderül belőle, hogy valóban pórul járhat az ember, ha beszorul a lába a metróperon és a szerelvény közé. Ennél jóval fontosabb, hogy nem minden az, aminek látszik, illetve ugyanazt a történést egészen másképp éli meg egy kisgyerek és egy felnőtt. Tóth Krisztina világos, logikus, egyszerű, az ovisok számára is érthető nyelven fűzi a mondatait szöveggé, mégsem egyszerűsít: gondosan kiválasztott szavaival mintegy „verbális zseblámpaként” világítja meg a magyar nyelv bámulatos hangulatfestő képességét, és építi fel a szereplők jellemét, világát. Rendkívül találó például Cincurnak, a lámpaegérnek már a neve is. Cincur tökéletes kisemberként áll előttünk, aki „évek óta nem volt már szabadságon”, de most végre meglátogatta a bácsikáját, akivel üdvözlésképpen „összedörgölték a bajuszukat” és „üdítőskupakból ittak egy kis szörpöt.” A letisztult stíluson keresztül mégis csak a „kiválasztottak”, vagyis a valóságból a képzeletbe bátran fejest ugrók – legyenek bár gyerekek vagy felnőttek – találkozhatnak a magányos óriás százlábúval, az apró hóemberrel, vagy tudhatnak a lámpaegérről, aki hősiesen váltja a jelzést zöldről pirosra, majd megint zöldre.

Ilyen kiválasztott lehet Lili is, akit már a Felhőmesékből ismerhet az olvasó. A Zseblámpás mesékben éppen miniatűr hóembert épít, akitől annyira sajnál megválni, hogy az örök hó és jég birodalmába költözteti – a konyhai fagyasztószekrénybe. Az elbeszélő játszik a nézőpontokkal: Lili például egyszerre lehet a mesék hallgatója, szereplője és mesélője is. Ebben a történetben, hasonlóan, mint a Felhőmesékben a majdnem százéves bácsi történetében, felnőttként is látjuk, aki majd maga meséli tovább a gyerekeinek, unokáinak például a hóember történetét. Másutt pedig akár egyike lehet azoknak a gyerekeknek, aki az óvodában hallgatják Andi néni meséjét az óvodai játékok titkos életéről. Ez utóbbi mese, a kötet záró története különösen csavaros, hiszen olvashatjuk akár Andi néni meséjeként is, de önálló darabként is, amelyben az óvó néni csak szereplő. llyenformán a játékok éjszakai kalandjának meséje a könyv végén újra és újra elkezdődik, ahányszor csak elolvassuk.

A könyvek fontos szerepet játszanak a Zseblámpás mesékben. Az illusztrációkon mindenki olvas, a lámpaegér apró otthonában az Egerek és emberek hever kinyitva, az óvodában az Andersen-kötet önmagából olvas fel a kis hableánynak, a százlábú Orwell Állatfarm című regényével a hasán hortyog, és még sorolhatnánk a pazar, keresztbe-kasul szövődő utalásokat képben és szövegben egyaránt. Timkó Bíbor rajzai aktív alkotói a Zseblámpás mesék univerzumának, tágítva is a leírt mese horizontját. Például az időtlen idők óta a föld alatt élő százlábú esetében a nyitóképen – mintegy prológusként – a millenniumi földalatti építését látjuk sétapálcás, kalapos járókelőkkel, míg a szöveg a jóval későbbi, ötven évvel ezelőtti metróépítésnél veszi fel a fonalat. Timkó Bíbor finom képi világa a Felhőmesékből már ismerős meseteret alkotja meg Tóth Krisztina képzelete alapján, gondosan magába ágyazza a fizikailag megjelenő szöveget is, a pasztellszínek harmonikus világát pedig át- meg átvilágítja a majd minden oldalon megvillanó zseblámpa fénye.

Hegyesi Gabriella

 

Magvető Kiadó

Budapest, 2017

illusztráció: Timkó Bíbor

2990 Ft, 57 oldal