A radnai Mária

HÉTKÖZNAPI CSODÁK

Családunk Aradon élt. Édesanyám is ott született. Nagyapámék 5-en voltak testvérek, két lánytestvére vele élt, és nagyapámnak is 7 gyereke volt. Mint mondta: az én vagyonom: a családom… Nyakas református volt az öreg. Katolikus lányt vett feleségül, de reverzálist nem adott. Így a fiúk reformátusok, a lányok katolikusok lettek. S nagyanyánk, az akkori szabályoknak megfelelően, nem járulhatott a szentségekhez… Hét gyereket azonban szegénységben, tisztességben felneveltek – hiszen nagyapának ott kellett hagynia az állását, mert Trianon után nem esküdött fel az új hatalomra… Sőt: egy ideig egy pót-gyereket is felvállaltak, akinek az édesanyját a 19-es forradalom miatt letartóztatták, börtönbe került, majd kicserélték a foglyokkal, s a Szovjetunióba került. Csak évek múlva tudta a Vöröskereszten keresztül az édesanyja kivitetni magához. A gyerek az én anyámmal egy ágyban aludt, lábtól-fejtől, hisz több fekhely nem volt… A zsidó egyházközség adott valami szerény támogatást az eltartásához. (Édesapja zsidó házitanító volt egy grófi családnál, ott fogant meg a kis lány, mint szerelemgyerek – persze a grófi család kitagadta a leányanyát… Így sodródott a forradalomba…) Mindenesetre, más nem akadt az osztályból – együtt jártak iskolába Aradon az édesanyámmal az apácákhoz –, aki felvállalta volna a magára maradt kislányt, csak az én hétgyerekes nagyszüleim…

Telt-múlt az idő, nagyapám meghalt. A családi legenda szerint ágyban, párnák közt, s körülötte volt az egész család. Úgy mesélik, hogy nagyapám szelíden felnézett – az ajtó megcsikordult, és kinyílt – de a családtagok nem láttak senkit. Nagyapám elmosolyodott: „Hát megjöttél…” – mondta. A jelenlévők szerint az Urat látta…

Nemsokára lezárult a II. világháború. A hadi cselekmények idején mintegy 20 orosz katona volt beszállásolva az aradi lakásba. Nagyanyám főzött rájuk. Van egy fényképem 1944-ből, a családi archívumból, amelyen 1944 december 30-án látjuk a 17 orosz katonát és tisztet, a kis karácsonyfa körül… Nem történt semmi atrocitás a család hölgytagjaival szemben, nem úgy mint számos magyarországi településen, így például Csongrádon is. Természetesen, a környékbeli vidéki tanyákat megsarcolták, nyilván onnan került hozzánk az általuk hozott főzni – való…

Mindenesetre, a háború után – Arad maradt. Mint számos történelmi nagyvárosunk a határ mentén, a Kisantant országaihoz lett csatolva. Szülővárosom, Nagyvárad is, 15 km-nyire a határtól. A szovjet érdekövezetbe kerültünk mindnyájan. A nagy béketábor barátsága azonban nem terjedt annyira, hogy szabadon lehetett volna a román határon át közlekedni. Barátom, Gyöngyössy István mesélte: Kijelölt nagykövet volt a háború után. Petru Grozáék azonban nem fogadták el, mert Nagyváradon született, és így elfogult lehet… A búcsúvacsora alkalmával „magyaros” zene volt. Az új nagykövet jelölt – aki nem is tudott románul – elandalodott: milyen rendesek ezek a Grozáék… De Gyöngyössy István szomorkásan mondta: Te nem tudod e dal szövegét: „Vakulj magyar, ne láss tót…” Ennyit a román kormány akkori „barátságáról”.

Mi, édesanyámékkal a Dunántúlra kerültünk, még az első bécsi döntés után, mivel édesapám ott kapott állást. Jómagam itt éltem át a II. világháborút. Ipari város volt, rengeteget bombázták…

Így aztán hosszú évekig nem láthatta anyám a testvéreit és az édesanyját. Pedig rendkívüli módon összetartó família voltunk. Sokszor idézte anyám nagyapám mondását: „Hogyan legyen egy országban összetartás, ha nincsen a családban?!” Később, amikor már lehetett utazni, a hatvanas és hetvenes években édesanyám rendszeresen ment is ki, s nyugdíjasként hónapokat töltött a nagyanyai házban, ahol több a testvére is élt.

De az ötvenes évek legelején még bizony sehogyan nem kaptunk útlevelet. Nagyanyám, aki akkor már özvegy volt, elzarándokolt a radnai Szűzhöz. Meggyónt, megáldozott. Most már, hogy özvegy volt, tehette… Könyörgött Máriához, hogy hadd lássa meg még egyszer az anyaországba szakadt Etelka lányát, aki ráadásul az ő nevét viselte…

És ilyenek a hétköznapi csodák. Másnap megkaptuk otthon az útlevelet…

Botos Kata