Lackfi János: Tovább, még!
Kívül-belől
leselkedő halál elől
(mint adócsaló a joghézagba)
amíg mozogsz,
az élethez úgy kuncsorogsz,
rejtsen el téged készakarva.
Nemcsak a vér
csábít oda, nemcsak a tér,
a mozgás, de vad kalandvágy is –
[…]
Kívül-belől
leselkedő halál elől
(mint adócsaló a joghézagba)
amíg mozogsz,
az élethez úgy kuncsorogsz,
rejtsen el téged készakarva.
Nemcsak a vér
csábít oda, nemcsak a tér,
a mozgás, de vad kalandvágy is –
ezért is él
az is, ki semmit sem remél,
míg rá nem hűl ágyruha, ágy is.
Sokszorozott
kín és öröm, hogy élni fogok.
Ki élő, de a lét elhagyta,
szellem csupán,
derengés, mely áthat ruhán,
vagy vak és göthös kóbormacska.
Hová ugorsz
a lét elől? Nincs az a polc,
ahol el nem trafálhat játszva!
Mégis akad
emberből egy jó nagy rakat,
ki önmagát élve elássa.
Ki beszorul
és elvagyogat jámborul,
zsibbadtan, érzéstelenítve,
akár a fog,
mely nem lüktet és nem sajog,
fullasztva konténernyi sittbe.
És hogy hogyan
ébredjen, kinek kedve van?
Hangolja rá a rádióját
a sávra, mely
a semmiben számunkra hely,
ringjunk rajta, mint bamba bóják.
Nem kell biza
műveltség vagy sznobéria,
csak kíváncsiság, jó adagnyi –
mint a sakál,
az életöröm ordibál,
orgazmusa a lenni-vanni.
Lám, aki meg
meg is írja az életet,
elfelejthet élni a végén.
Kinn a napon
leéghet az arcod nagyon.
De beléd is éghet az élmény.
Szürcsöljetek
utcán, buszon részleteket,
vérszagra gyűlve, mint a farkas.
Lányarcokon
párnagyűrődés vagy pofon
nyomát vizslatva szólj: Tovább, még!
Gyűjts nénikét,
ki aprót szortíroz ma szét
rossz újságpapírba: Tovább, még!
Gyűjts kismamát,
kin tenger-áram vágtat át,
tengeri sün vibrál: Tovább, még!
Homlesseket,
kiket eső és jég veret,
arcuk roncsolt térkép: Tovább, még!
Férfiakat,
zihálva hajtják magukat,
rágják a körmüket: Tovább, még!
Macskák fejét
bontsátok szét, mit gondol épp,
párkányon tipegve: Tovább, még!
Lessünk halat,
mely üveges semmit harap
egy akváriumban: Tovább, még!
Romló fogat,
melybe az étel beakad,
sajog, piszkálják, kínzó játék…
S az életet,
hogyha már így begyűjtitek,
noszogassátok: Tovább, még!
Mint szenvedély
csúcsán, ha közelít a kéj,
remegjetek sok semmiséget
markolva, mert
boldog barom, kit orrba vert
bottal vagy pihével az élet.
