Fényszögek és együttállás

ARANYI SÁNDOR, SEJBEN LAJOS ÉS POPOVICS LŐRINC A CSONGRÁDI VÁROSI GALÉRIÁBAN

A kiállítás is egy műfaj. Művészeti alkotások társulása, időleges kapcsolódása egy kiválasztott térben. A művek – bár önálló életet élnek – egymás társaságában való közös hatásuk is fontos. Ha több alkotó munkáit kell kontextusba helyezni, megtörténhet, hogy a művek egymás erejét gyengítik. Csongrádon a Városi Galériában Aranyi Sándor, Sejben Lajos és Popovics Lőrinc Fényszögek című kiállításán ennek épp ellenkezője történt, festmények, fotók, kisplasztikák együttállása különös hatást generált. A vizualitás három instrumentumán, három művész, három szólamban játszott, olyan összhangot keletkeztetve, mely a művek saját erejéhez is hozzáadott. Egyszerűen: jól állnak egymásnak a három művész alkotásai (rendező: Tanács Gábor). Aranyi és Sejben izgalmas kalandokba bocsátkozó világának Popovics tömör, formarendje kiegyensúlyozó nyugalmat kölcsönöz, a szobrász nemesen megállapodott formarendjét pedig  jótékonyan oldja társai munkáinak színessége, játékossága.Izgalmas együttállás ez: Aranyi vízkékjei dinamikusan felelgetnek Popovics üvegzöldjeinek, Sejben patinatürkizeinek, csillogó aranyainak, selymes sárgáinak. Fénytől átitatott derű lengi át az egész kiállítást. Sejben narratív és groteszk plasztikai világa és Popovics jelbe komponált, tömbben való gondolkodása nagyon különböző, műveik mégis szeretik egymást. Aranyi a kenőolaj, a kohéziót teremtő kapocs ezen a tárlaton, hisz fotóit a két művész művei (is) ihlették.

Az első traktusban Popovics plasztikái fogadják a nézőt: semmi fecsegés, letisztult formavilág az övé, anyagszeretettel simogatott elegancia. A jelszerű kő-üveg kombinációk a formaredukálás mesterművei, a Mágikus jel, a Szintező, az Üzenet, az Útjelző afféle kultikus töltetű bálvány-művek. Ezerféle finom csiszolat, téri megcsillanás rejtezik bennük, az apró üveglapokból mozaikolt metszeteket zárványokként örökítette kövekbe az alkotó. Egyszer az üvegrétegek, „palás szerkezetével”, átlátszóságával, másszor – talán tükröket is elrejtve (?) – a törésvonalak megsokszorozásával játszott komolyan a szobrász. Elvarázsolja a nézőt, aki a kőszerkezetekbe bekukkantva nem tudja milyen térbeli hatás illúziójának lett fogja. Popovics plasztikái kis méretben is monumentálisak. A Labirintus a tárlat talán legtitokzatikusabb műve: egy üvegprizma, melyen keresztül a fények egymást kergetni látszanak, mindez valamely ősi, etruszk kultúrából, vagy a Machu Picchuból származó kőtalapzatra állítva. Így lett belőle mitikus tárgy, vagy valamiféle archaikus csillagászati mérőeszköz égi mása.

Sejben festményeket és objekt-plasztikákat tett be a közösbe. Északi fények I. II. a gesztusfestészet remekei, ezeken egy jégvilág kék-zöldjei és az olvadást ígérő napfény sárgái osztoznak, ezer árnyalatban. Finoman lengő, lágyan illó költészet ez. Más hangnemben szólnak hozzánk, az archaikus világhoz való vonzódás remekei, Sejben, apró kövekből épített bástyái, idoljai, melyekben az ókori és középkori várfalak ereje is benne lakik. Az Itáliai emlék: az opálos kőzetdarabra installált Fórum Románum részlet, római oszlopsorokat sorjáztat elénk, a Colosseum görbülete is megjelenítődik egy másik munkán, idolformába beépítve. A Mesés kelet sorozat egyik márvány-fehérre hangolt opusza, egy erőd-torony, a tetején arany kupolácskával ékszer és mini építészet egyszerre. Egy másik, féldrágakövekből készült mesebeli körépítmény tetejét színjátszó üvegbuborékokkal fedte le az alkotó, csúcsdíszként valódi rézcsengőt használt. Sejben miközben gyermekien „legózik” és az anyag himnikus lehetőségeit ünnepli, mesésen meséli a mesét. A sokoldalú művésztől jó ideig absztrakt síkbeli munkákat láttuk, egy ideje azonban a plasztikák, objektek megszállottja lett, konkrét tárgyakat is használ montázsaihoz. A humor és a groteszk is sajátja, a most kiállított Angyalcsapda, egy korsószerű toronyféle, aminek tetején gyilkos fémtüskék várják a gyanútlan angyalokat. A Cloaca Maxima pedig profánul szellemes műtárgy, ami mosolyra fakasztja a nézőt.

Aranyi fotókollekciója művészet a művészetről. A festő izgalmas fotó-parafrázisokat készít, Sejben és Popovics plasztikáiról, azoknak részleteiről, miközben saját, önálló fény-kép-műfajt alkot. Az Ezotér bentről sorozat üvegzöldjei és a Tükröződések textúrája fényből szövődik. A Villanásé is fénytől ragyogó szín-organikus világ, a Macskaszemek című kép pirosai mágikus fény-erőként villannak elő egy sötéten szürkéllő közegből. A Tenger alatti történetben a víz és a homokszemcsés felület ötvöződik mikro-bio-világgá, a Jégvilág fényei, színei pedig úgy keverednek, tükröződnek, mint gyermekkorunk vásári kaleidoszkópjában az üvegcsillámok. A Jaj de szép a cápa foga, vagy a Vízinyuszi című művekben a humor is felfedezhető, de ezekben is a márványló, erezetes finomságok a domináns elemek. Az Áradat és a Hullám című képek láttán eszébe jut a nézőnek Gauguin, Van Gogh, Matisse és azok a posztimpresszionisták, akik a tiszta kékeket, zöldeket ilyen bátran használták. Vagy felrémlik a japán Hokuszai:A nagy hullám Kanagavánál című műve is, amit az impresszionisták tekintettek példának. Aranyi fotóiról leordít, hogy alkotójuk a festészet boszorkánykonyhájában tanulta a művészetet. Az Enyészet című sorozat is árulkodó, az Ország Lili világára emlékeztető, hieroglifa-képen a textúrát képező, egymást átölelő vonal-szálak organikus buborékokat zárnak struktúrákba. A fotó Sejben Varázslatok című képe mellé került, talán mert a két mű nagyon is rokon vonásokat mutat, de míg Sejben a valódi anyaggal, homokkal, rusztikus felületekkel örömködik mesterien, addig Aranyi az anyagok kohézióját a fotós szemével láttatja.

A művészek e tárlaton két kollégának is emléket állítottak. Sejben Szuromi Pál emlékére című kisplasztikájával az elhunyt barát írói tevékenysége előtt tiszteleg, ünnepélyes kisplasztikáján üvegtömbbe „fagyasztott” egy nyomtatott könyvlapot. Aranyi is feldolgozta a művet ő a „Befagyasztott információ címet adta fotójának. Lázár Pál festőművész emlékét, a festő mozaikos „poentilizmusát” is megidézték a kollégák. Sejben fehér kőkockába bújtatott el áttetsző kicsi sárga kockákat, a mozaikot Aranyi átvilágította és Napcsapda címmel készített „ragyogó”fotót róla.

Saját világának kiteljesítésében mindhárom alkotó pengeélen táncol, de a veszélyes zónákba egyikőjük se szédül bele: Sejben a mesés munkáival kifeszített kötélen jár, ha egy kicsit félrelépne, akár bele is szédülhetne egy édeskés kifejezésmódba, Popovics a jól bevált struktúraépítés során beletévedhetne a veszélyes önismétlés, sematizmus zsákutcájába, Aranyi pedig, a szépséges felületekbe beleszeretve eshetne a hatásvadászat az öncélú dekorativitás csapdájába. De nagyon nem ez történik. A három művész pontosan ismeri a mezsgyéket, az artisztikum teremtés játék-szabályait. Tudja, hogy saját belső töltete, szellemi élményvilága tartja frissen a műveket és, hogy a befogadó is megérzi hol ér véget a művészi hitelesség és hol kezdődik a rutin, a hatáskeltés mantrája.

És a mai atomizált világban nagyon jó látni, hogy tehetséges művészek képesek szellemi szimbiózisban létezni, meghallani egymás szavát, látni, keresni egymás munkájának értékeit s kapcsolódni azokhoz. Az együttállás a csillagok sajátossága s néha talán nem árt felfelé tekinteni, leképezni az égi szokásokat, és közben visszatükrözni a fényt, ami onnan érkezik.

Pacsika Emília