Vihar utáni balkán-disco

BESZÁMOLÓ
A MALOMFESZTIVÁL
MÁSODIK NAPJÁRÓL

Sátor, napfelkelte, kakasszó, nehézkés ébredés. Következzen a Malomfesztivál második – esős – napjáról szóló beszámoló, ahogyan azt “elsőmalmozó” tudósítónk látta. 

A fesztivál vizesblokkjának felfedezésével kapcsolatban, már az előzetes egyeztetések során elhangzik néhány biztató szó: „Ne mondj neki semmit, kelleni fog a beszámolókhoz az első benyomás”. A meleg víz hiányát gyorsan feldolgozom, a fesztivál környezettudatos működése pedig el is nyeri a szimpátiámat. Ez az első olyan fesztiválom, ahol mindez nem pusztán jól hangzó szlogenként érvényesül, hanem tényleg működik. Ami csak lehet, természetes anyagokból van felépítve, így például a zuhanyzók is. Talán ezt az atmoszféra teremti meg, vagy a Malomfesztiválra tényleg csak a legjobb fej emberek járnak, mindenesetre valahogy a résztvevők is teljes összhangban működnek a környezettudatos koncepcióval. Sehol nem találkozok eldobált műanyagtányérokkal vagy evőeszközökkel. Kőkút van a malom tövében, a szélén nagymamák konyhájából kölcsönvett étkészletek, békebeli virágmintás porcelánok – mindenki mosogat maga után és őrzi a re-poharát.

A délután a malom árnyékában telik, próbáljuk pótolni az éjszaka kimaradt alvásmennyiséget. Nem nagyon jön össze a dolog, úgyhogy belemélyedek némi otthonról hozott szépirodalomba. Később elkezdődik az idei slam poetry verseny az Akácos színpadon, de sajnos nem az én műfajom. Társaságunkkal meglátogatjuk inkább a kézműves workshopokat.

Ekkor szól közbe a minden fesztiválon rettegett időjárás, és ránk szakad az ég – hiába mantrázom, hogy csak futó zápor. Valahogy sorsszerű, hogy a Malomfesztiválon még a vihar is villámok és ragyogó napsütés kellemes eklektikájában jelentkezik. Miközben fedett térbe menekülve imádkozunk a sátrunkért, bátrabb emberek arra a belátásra jutnak, hogy nem lesznek már vizesebbek a medencében. Sajnos az időjárás nemcsak az övékbe, de a teljes fesztiválprogramba beleszól, csúsznak az esti koncertek. Egy sörsátor védelmét élvezve veszek el a lírai képben, ahogy füst szűrődik át a szakadó esőn és a szürkülő fényeken.

Az este tökéletes összhangban folytatódik, keserédes hangulattal: Platon Karatev koncert, az elmúlt heteim egyik legkellemesebb felfedezése zenei téren. Lélektépő akusztika, Orange nights in Orom. Később vissza egy vidámabb valóságba, a sZempöl Offchestra segítségével. Korábban nem ismertem őket, most viszont rendesen átmozgatják az izomzatom. A magukat balkan-teatro-discoként besoroló zenekar koncertélményét csak tovább fokozza az erőteljes vizuál a háttérben. A visszatapsolás után elhangzik a Béla vagyok című műremek adaptációja a szokásos koreográfiával, mely, biztos vagyok benne, hogy nem csak bennem ébreszti fel az egyetemi gólyatáborok meghatározó emlékeit ennek a mondókának a lelkes skandálásával.

Az estét a Sin Seekas reggae performansza zárja – Sóti Juli közönség által táncoltatott hatalmas szoknyája fokozza az élményt. Gyorsan átszaladok az akácok alá Csaknekedkislány koncertre, amely már a Momés lány felcsendülésétől kezdve biztosítja az utánozhatatlan, szalmabálákon ugrálós táncot. A röszkei határ nem csak a mi útjainkat nehezíti a fesztiválra, a Bohemian Betyars kettőkor tudja elkezdeni a koncertjét, így bármennyire próbálok rendíthetetlen kitartást tanúsítani, sajnos a sátor vonzó nyugalma erősebbnek bizonyul nálam. Holnap vár minket az utolsó nap, mely kötelező jelleggel magában hordozza, hogy meg kell néznünk, ahogy a malom mögül feljön a nap.

Varga Réka

Fotó: Miskolci Renné [Instagram]