Tiszatájonline | 2018. július 28.

Irodalom és királyréti őzek

FISZ-TÁBOR, 2018
A 20 éves Fiatal Írók Szövetsége idén is megrendezte nyári alkotótáborát, melynek ebben az évben a nagy múltra visszatekintő Visegrádi Mogyoróhegy helyett Királyrét adott otthont. Nekem ez volt az első FISZ-táborom, még csak ízlelgettem a hangulatot, de a többiek hangjában érződött a keserédes nosztalgia a régi helyszín iránt. A kulturális medencés bulikhoz azonban minden feltétel adott, ez a társaság nagy részét kellőképpen kárpótolta… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

FISZ-TÁBOR, 2018

A 20 éves Fiatal Írók Szövetsége idén is megrendezte nyári alkotótáborát, melynek ebben az évben a nagy múltra visszatekintő Visegrádi Mogyoróhegy helyett Királyrét adott otthont. Nekem ez volt az első FISZ-táborom, még csak ízlelgettem a hangulatot, de a többiek hangjában érződött a keserédes nosztalgia a régi helyszín iránt. A kulturális medencés bulikhoz azonban minden feltétel adott, ez a társaság nagy részét kellőképpen kárpótolta.

A tábor hét műhellyel vette kezdetét, a fiatal költőket Kollár Árpád és László Noémi, a prózásokat Szilasi László és Láng Zsolt vezette, a műfordítók mentora Nádasdy Ádám volt, míg a kritikus hajlamú táborlakókat Szirák Péter és Károlyi Csaba koordinálta a munkában.

Szirák Péter kritikuscsapatában töltöttem a délelőttjeim nagyrészét, ahol az új könyvek közül elemeztünk néhányat, Garaczi legújabb lemúrját, a Hasítást szedegettük darabokra, Térey Káli holtjaival egyetemben. Mások szétcincálása mellett természetesen magunkat sem kíméltük, egymás megjelent, vagy megjelenés alatt álló kritikáit vizsgáltuk. Pénteken a műhely tagjai között üdvözölhettük Szilágyi Zsófiát, innentől szinte otthon éreztük magunkat a szegedi hallgatótársakkal, mintha egy szokásos csütörtök délutáni szemináriumon ülnénk az egyetem falai között, csupán fényesebb térben. Mellettünk a legfiatalabb táborlakók játszanak a lugasban, néha érdeklődve hallgatják a titokzatos munkát az asztaloknál. Kollár Árpád hangos líraműhelyére néha igazán szívderítő egy-egy pillantást vetni, ahogy valaki már az asztalon állva reprezentálja az alkotás képeinek zavarosságát. Mi többnyire csendben diskurálunk.

FISZ-táborban természetesen a hűséges ebek is szeretett vendégek, ahogy telik az idő egyre többen vannak, egyik kedves szobatársam meg is állapítja, hogy a fényre jönnek. Nos igen, valahol a Káli-medence élőhalottjai, máshol a vidám kutyák.

Az első nap fő attrakciója Kemény István, kinek frissen megjelent Nílus című verseskötetéről Korpa Tamással, a FISZ társelnökével beszélgetett. A moderátor szinte már önmagukban is lírába hajló kérdései kapcsán Kemény megjegyzi, hogy

esszében beszélni nehéz, de természetesen nem lehetetlen,

mint ahogy tanúbizonyságot tett erről a másnap érkező Földényi F. László is.

A beszélgetés a 82’-es Melankólia című kötet és a frissen megjelent Melankólia dicsérete viszonyát tárja fel. A szerző elmondja, hogy míg az előbbiben a fogalom diakronikus körbejárása volt a cél, addig az új kötetnél a melankólia mindenkori jelentésváltozásának viszonyára volt kíváncsi, hogy hol található meg a közös pont. A címet ebben a tekintetben tévedésnek érzi, nem egy folytatás megírása volt a cél. Odáig jut el, hogy a zsenialitás, az elmebetegség, a veszélyeztetettség, minden, ami a melankólia fogalma alá tartozik, tulajdonképpen a határátlépés mozzanata körül zajlik, melynek során a szubjektum nem csupán közel kerül Istenhez, hanem önmaga is Istenné válik, ami igencsak veszélyes.

Pénteken Ladik Katalin látogatott a táborba, akivel Bencsik Orsolya beszélgetett, tovább erősítve a szegedi különítményt. A költőnő két hangversének performatív előadásával is megörvendeztette a közönséget, majd jugoszláv identitástudatáról, a tárgyakhoz fűzött viszonyáról és a 60-as 70-es évek avantgárd művészeti teréről adott érzékletes képet. A tudattalanból előtörő emberi hang az üvöltés ösztönszerű kifejező ereje beépül Ladik hangköltészetébe. Itt ismét visszakanyarodunk Földényihez, aki a Medúza pillantásában az üvöltést, mint az isteni jelenlétet kifejező hanghatást definiálja, ezáltal itt is a határátlépések témakörébe kerülünk.

Az este során egy kritikustusára és egy audiovizuális koncertre is sor került. Előbbin Szilágyi Zsófia beszélgetett Borbáth Péterrel, Balogh Gergővel és Konkoly Dániellel, tehát a Zsófi and the boys felkonferálás teljesen helyénvalónak tűnt az adott helyzetben. A kritikusok Csombor Rita Smink nélkül, Szolcsányi Ákos Semmi meglepő vagy fontos és Kali Ágnes Ópia című verseskötetéről beszélgettek. Szilágyi Zsófia már a kritikustusát megelőző műhelyen megemlítette, hogy lírakritikát írni korántsem egyszerű feladat, erre a többiek is hasonlóan reflektáltak. A beszélgetés során felmerült

a kötet, mint könyvtárgy problematikája,

Szolcsányi kapcsán például az, hogy egy kötetbe került interjú hogyan módosítja a kritikus hozzáállását, vagy a tartalomjegyzék verscímei mellé rendelt szüzsé jellegű feljegyzések hogyan ironizálnak az olvasó attitűdjén. Vita tárgyát képezi, hogy egy első kötet tulajdonképpen milyen írói tendenciákat hordoz magában és ehhez képest hol helyezkednek el a kritikusaink által vizsgált szövegek.

Az estét a Beatwándor nevű formáció tagjai, Horváth Benji és André Ferenc pszihedelikus, audiovizuális vers-performansza zárta, mely egy furcsa, szuggesztív képiséggel rendelkező  líravilággal működik.

A szombati zárónapon Zoltán Gáborral folyt beszélgetés, majd bemutatkozott a tábor nemzetközi műhelye, idén indiai és román szerzők verseit hallgatta a közönség, a végén kénytelen volt zárt térbe menekülni a társaság az érkező vihar elől.

És itt következett a tábor hagyományos zárlata, egyben csúcspontja, a programban Műhelyes felolvasásként szereplő seregszemle, mely elnevezést az eseményt felkonferáló és koordináló Korpa Tamás határozottan sérelmezett, jövőre szeretné végre a hagyományoknak megfelelő Szövegpokol címet viszontlátni a műsorfüzetben. Az elnevezés valóban találóbb, az asztalon mécses, kint apokaliptikus vihar, mely egy-egy villámlással megteremti a nondiegetikus hanghatásokat a műhelyvezetőket övező taps alatt. Majd elkezdődik a közel három órás felolvasás, melynek során már határozottan Bulgakov sátáni bálján érzem magam, az élményre csak rásegít a sorok között néha elsuhanó, Szilva névre hallgató kutya, mint Behemót allegorikus alakja. A műhelyekben született alkotások változatossága gyönyörködtető,

gyakran belekapaszkodok egy-egy eltalált sorba és sokáig mantrázom még.

Éjfélre vége, az eső is eláll, akciós a FISZ 20 kézműves sör. A dj pultból szóló szívmelengetőn eklektikus talpalávaló kettőig még legyőzi a fáradtságunkat, majd Akkezdet Phiai nevű rap formáció Nyugat 100 című számának közösen skandált „Éljen a Nyugat, éljen Babits” sora még sokáig a fejemben zúg, így térek nyugovóra.

Másnap vadregényes út veszi kezdetét az erdei kisvasúton, mellettem zötykölődik kedves ex-szobatársam, Adriana, aki egyenesen Varsóból jött a táborba, és Grendel Lajos Négy hét az élet című regényének lengyel fordításába mélyed.

Megérkezünk Budapestre, mindenkin ott ül a földényis, szigorúan határátlépős melankólia, de már szervezzük a jövőre esedékes szobabeosztást.

Varga Réka

Fotók: FISZ/Facebook