02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

„Nem feltétlenül a nagy fa és vászontáblák mellett kell kiállni…”
2018.07.05 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
NÁTYI RÓBERTTEL
A TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENNÁLÉRÓL

Július 7-ig még látogatható a XVII. Táblaképfestészeti Biennálé a REÖK-ben. A palota két szintjén absztrakt és figurális alkotásokra bontva tekinthetik meg a látogatók az országos szintű kortárs festészeti seregszemlét. Nátyi Róbert művészettörténészt, a REÖK művészeti vezetőjét kérdeztük a kiállításról.

– Kérem, meséljen kicsit a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálék történetéről, előzményeiről!

A Reök palota 2008-ban szolgált először kiállításhelyszínként, ez épp egy Táblaképfestészeti Biennálé volt. Kétféle összegző kiállítástípusról beszélhetünk: minden páros évben a Táblaképfestészeti Biennálé kerül megrendezésre, míg minden páratlanban a Szegedi Nyári Tárlat. A kettő között az az alapvető különbség, hogy az előbbi csak a festészeté, míg a Nyári Tárlat szélesebb spektrumot kínál, hiszen grafikák és kisplasztikák is bekerülnek rá. A két kiállítás feltétele megegyezik, mindig két évnél fiatalabb alkotásokat várunk a művészektől.

A szegedi Táblaképfestészeti Biennálék azonban korábban, már ’83-ban indultak, ekkori céljuk az ország kortársművészetének széleskörű bemutatása volt, azonban ez akkor és azóta sem tudott megvalósulni. Amikor elkezdtük ezt a típusú tárlatot szervezni, gyorsan rájöttünk, hogy ez nem is lehet a célunk. Adhatunk szélesebb betekintést, de nem a teljes kortárs magyar művészet keresztmetszetét. El kell mondanom, a tárlat a 80-as években jól indult, majd a 90-es évekre és a kétezres évek elejére teljesen ellaposodott. Országos kiállítás maradt, de beleszürkült a mezőnybe. Még annak ellenére is, hogy a szervezők mezőnye ekkorra már elég szűk volt. A vidéki városok lemondtak a nagy tárlatok rendezéséről, így elvileg a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat és a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé nagyon jó helyzetből indulhatott volna, viszont a szakmai minőség sokat romlott. Az országos nevek, a nagy művészek nem ambicionálták ezt a kiállítást, tehát a nevében szereplő szegediség leginkább helyi jellegűvé vált, holott a cél mindig csupán egy Szegeden rendezett, de országos anyagot reprezentáló kiállítás volt. Az elmúlt tíz évben voltaképpen ezt próbáltuk erősíteni. Felmerült, hogy átalakítsuk-e ezt a tárlatot kurátori kiállítássá. Ez azt jelentette volna, hogy egy kurátor hívja meg a művészeket, vagyis ebben az esetben az évtizedek óta működő szabadbeadásos forma háttérbe szorult volna. Ezt végül nem léptük meg, inkább egy felemás megoldást választottunk. 25–40 közötti főt hívtam meg az ország vezető képzőművészei közül, akik erősítették a tárlatot. Az ő jelenlétük automatikusan hozta magával, hogy idővel a többiek is elkezdtek megjelenni a szabadbeadásos rendszerben. Úgy gondoljuk, ez nagyban erősített a tárlat szakmai színvonalán.

 

 

– Hogyan működik a szabadon beadott művek zsűrizése, illetve kik alkotják a zsűri tagjait? Vannak előre meghatározott esztétikai, esetleg gyakorlati szempontok melyek mentén megtörténik a válogatás?

Minden évben más zsűrit hívunk, én állítom össze a névsort. Voltak évek, amikor inkább a művészetelmélet került túlsúlyba a zsűriben, és olyan is, amikor a gyakorlat volt előtérben. Mindenképpen próbáljuk megtalálni a kettő közötti egyensúlyt. A zsűri tagjainak szakmai felkészültsége a mérvadó, és hogy tudjanak egyéni döntéseket hozni. Egy nagyon fontos szemponttal kell számolni; mivel a szegedi Táblaképfestészeti Biennálék sokszínűek, nincs semmiféle stílusbeli preferencia, így olyanokat igyekszünk hívni, akik több stílusirányzatra is nyitottak.

Nagyon széles a spektrum – a figuratívtól az absztraktig –, csakis a művészi kvalitásra, a modernitásra, a frissességre próbálunk összpontosítani a válogatás során.

Ezt az elmúlt évtizedben egész jól meg is tudtuk valósítani, nem szoktak nagy viták lenni a zsűrizésben. Mindez idén teljesen új szisztémában történt, ugyanis digitális formában tekintettük meg a beküldött alkotásokat. Ez természetesen nem újdonság, nem mi találtuk ki, már több helyen is kísérleteznek vele az országban. Mi néhány éve kezdtük, de az idei volt az első tárlat, amikor csak digitálisan zsűriztünk. A szabadon beadott alkotásokat egy internetes felületre töltötték fel a művészek, a zsűritagok pedig nagyméretben, kivetítve tekintették meg a munkákat, természetesen az alkotó nevének feltüntetése nélkül. Ez értelemszerűen óriási előnyt jelentett, hiszen egy tárlatra 600–700 alkotás érkezik az ország legkülönbözőbb pontjairól, a szállításuk pedig hatalmas anyagi terhet és infrastrukturális hátteret igényel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálé zsűrizése szigorú rendszer. Közel 600 alkotásból 75 került be, tehát több mint 500 alkotást vissza kellett volna szállítani, ha nem digitálisan zsűriztünk volna.

– Ez a módszer mennyire rejti magában, hogy a beválogatott, materializált alkotás esetleg jelentősen eltér a digitális formátumban látottól?

Nem állítom, hogy a digitális zsűrizés száz százalékban fel tudja váltani a fizikálisat, voltak érezhető különbségek, hibák. Általában monitoron vagy reprodukción erősebb az alkotás, tehát a digitális forma inkább javít rajtuk, mint ront. Óriási csalódási lehetőség, hogy a vetítés során mindent meglehetősen nagy, 2×3 méteres méretben tekinthetünk meg. Bár minden információt megkapunk az alkotásról, így a valós méretarányról és a technikáról is, de kell egy erős beleérző készség a zsűri részéről.

 

 

– Kurátorként mennyivel nehezebb egy ennyire szerteágazó művészeti anyagot rendezni, mint például egy életmű-kiállítást?

Érdemes itt egy pillanatra megállni, mert klasszikus értelemben a Táblaképfestészeti Biennálé esetén nem kurátori feladatok folynak. Itt a kurátor dolga egyfajta szervezői, operatőri, összefogó feladat, hiszen a klasszikus értelemben vett kurátor feladata az előzetes koncepció megteremtése, és a művészek meghívása lenne. Jelen esetben a kurátor a kiállítás rendszerezője, a zsűritagok összehívója, rendezője valamint a katalógus szerkesztője. Ennek természetesen előnye és hátránya is akad, hiszen egy kurátori tárlatban ott a lehetőség, hogy egy magas színvonalú kiállítást lehetne egy nagyon következetes szellemi cél érdekében megvalósítani, itt viszont a véletlennek, az esetlegességnek is szerepe van.

– Ez a kérdés illeszkedik azokhoz a disztópikus víziókhoz, amikor például a könyvipart temetjük, mégis megkérdezem: a táblaképfestészet, mint tradicionális, konzervatív alkotási forma mennyire reprezentatív a kortárs művészetre nézve?

Sokszor felmerült már, hogy talán kicsit anakronisztikus a kiállítás címe. Voltaképpen, én régóta gondolkodok ezen és több vitát is folytattunk a kollégáimmal, hogy érdemes-e fenntartani a nevet. Végülis az elmúlt évtizedben nem vetettük el, hiszen a tradíciót szerettük volna megőrizni.

Amikor a neoavantgárd művészet megjelent a fluxussal, a body arttal, a performansszal, a happeninggel vagy a land arttal, sok minden a múzeumon kívülre került, áthelyeződtek a színterek.

Ennek következtében a középkor óta megszokott európai festői műfajt sokan temetni kezdték, de végül mégsem merült teljes feledésbe. Az ezredforduló környékén újra felelevenedett, sőt most egy igen jelentős tendencia, stíluspluralizmus érzékelhető a kortárs művészetben. Tehát él még a táblaképfestészet. Persze nagyon szőrszálhasogató, konzervatív eszmék mellett nehéz lenne ezt a kiállítást megvalósítani. Ebben az esetben kiszűrhetnénk 30-40 képet, amelyek korábban nem fértek bele a táblaképfestészet műfajába. Ezt a zsűri próbálja minél modernebben, érzékenyebben kezelni, hiszen az új médiumok, a számítástechnika, az internet, a monitorok bekerültek a festészetbe is. Nem feltétlenül a nagy fa és vászontáblák mellett kell kiállni, amikor táblaképfestészetre gondolunk. Azonban, ha megváltoztatnánk ezt a címet, az már egy másik tárlat lenne. Akkor már elgondolkodtató lenne az átállás egy kurátori koncepcióval rendezett kiállításra. Viszont ebben az esetben ez már nem a Táblaképfestészeti Biennálék sorozatába tartozna, hanem egy új időszámításba. Mi egyelőre ragaszkodunk ehhez a lassan félévszázada tartó tradícióhoz. Ne feledjük el, a Regionális Összművészeti Központ Szeged város által üzemeltetett intézmény. A Táblaképfestészeti Biennálé létrejöttének célja az volt, hogy a Szegedi Nyári Játékok alatt a regionális művészeti életnek a zászlóshajója legyen, és ezt igyekszünk őrizni azóta is.

– Ön szerint fellelhető valamiféle egység, uralkodó tendencia a bekerült alkotások tematizáltságában?

Nem csak az idei tárlatra jellemző, hanem évek óta fennáll a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálékra, és bizonyos értelemben a Nyári Tárlatok festészeti anyagára nézve is, hogy a nagyon releváns társadalmi olvasatok hiányoznak. Lehet természetesen ezek között is ilyeneket találni áttételes, metaforikus formában, de direktben nem látom őket. Inkább egy esztétizáló magatartást érzékelek; a szakmai tudás, a művek kvalitása dominál. Ez alapvetően nem a zsűrin múlik, egyszerűen ilyen alkotásokat adnak be a művészek. Ezért is emlegettem a kurátori koncepció kérdését, hiszen itt kurátortól függően ezek a társadalmi olvasatok erősödhetnének, de ismét hangsúlyozom, az már egy másik kiállítás lenne.

 

 

– Mennyire mozgatható meg a regionális közönség egy-egy ilyen enumerációt végző tárlattal?

A Szegedi Szabadtérire szóló jeggyel ezek a kiállítások ingyenesen látogathatók; nem véletlenül találtuk ki így. Önmagában a kortárs művészet a képtárak esetében sajnos viszonylag szűk közönséget tud megmozgatni, és ez országos tendencia. Érdemes megnézni, amikor egy helyi képzőművész kiállít valahol. A megnyitón rengetegen vannak, majd maga a tárlat már kevésbé látogatott. A helyi jellegű ismeretség, ismertség nagyon sokat számít, de egy országos kiállításnál ez nehezebben játszik szerepet. Érdekes, hogy viszonylag szűken jelenik meg a helyi képzőművészet ezen a tárlaton, de azért megtalálhatók szegedi művészek, sőt az utóbbi időben egyre több fiatal kerül be a kiállításra. A közönség viszont inkább a nemzetközi neveket kedveli. A kortárs művészet – a kiállítások látogatottságának szempontjából – Magyarországon hendikepben van a klasszikus művészettel szemben. Ez minket is érint, a szabadtéri jegyhez rendelt kedvezménnyel pedig próbálunk kicsit javítani az említett tendencián. Azt gondolom, nem feltétlenül egy kiállítás tehet erről, sok intézmény szerepet játszik benne, az iskoláktól kezdve a múzeumpedagógiáig. A Táblaképfestészeti Biennálé is csak egy lépcső. Úgy látom, országos szinten érdemelnének nagyobb látogatottságot a kortárs művészeti tárlatok.

– A közeljövőben milyen további tárlatok megtekintésére lesz lehetőség a REÖK-ben?

 Teljesen más irányú kiállítások várhatóak. A Szabadtéri Játékok második felére, tehát a július-augusztusi időszakra általában nemzetközi tárlatokat szervezünk, ez most sem lesz másként. Virgilius Moldovan, román származású, Ausztriában élő művész gigantikus aktjait tekinthetik majd meg a látogatók. Ez lesz az egyik szinten, a másik emeleten várható kiállítás szintén kapcsolódik a magyar kortárs képzőművészethez, de a Szabadtérihez is, hiszen idén a Rigolettóhoz Náray Tamás divattervező készített jelmezeket. Ő festőként is szerepel a magyar képzőművészeti életben, eddig elsősorban kisebb fővárosi kiállításokkal. Most egy Entrée címet viselő bemutatkozó kiállítást szervezünk neki Virgilius Moldovan tárlatával párhuzamosan. Az idén tehát egy nemzetközi és egy magyar művész munkái lesznek megtekinthetők, az utóbbi azonban divattervezői pályája miatt nemzetközi szinten is ismert. Azt gondolom, a kortárs művészetet kedvelő közönség számára mindkét kiállítás csemege lesz.

Varga Réka

 


Címke: , , , , ,
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.25 - tiszatáj

SZLUKOVÉNYI KATALIN: ÁLOMKONYHA
Szlukovényi Katalin 2020-ban, a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Álomkonyha című könyve hét év versanyagát gyűjti össze, a kötetben is reflektáltan alanyi líraként működő versek elbeszélője pedig az elmúlt hét évben ledoktorált, negyvenéves lett, családot alapított, részt vett két országgyűlési választáson és rendületlenül írt. Ezek az állapotok és változások adják az Álomkonyha hétköznapi élethelyzetek jeleneteire épített versvilágát, melyet az elbeszélő életközépi válságának létösszegző gyakorlatával szembeni iróniája szervez leginkább egységgé… – VESZPRÉMI SZILVESZTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

A Magyar Széppróza Napja 2021. évi online programsorozatából ajánljuk a Magyar Írószövetség Arany János alapítványa és a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) programját: Hansági Ágnes irodalomtörténésszel, Jókai-kutatóval Kiss A. Kriszta irodalmár készített interjút.

Tovább olvasom >>>
2021.02.23 - tiszatáj

GURUBI ÁGNES: SZÍV UTCA
„Szétcincálom, apró darabokra szedem, elemzem, megmagyarázom, bizonyítékokkal alátámasztom” (132) – elemzi a párkapcsolati konfliktusban a másik felé tett gesztusait Anna, a Szív utca énelbeszélője, az analitikus szemlélet pedig nem csupán tematikai, de metanarratív szinten is központi kérdéssé válik a regényben. A negyvenes, kétgyermekes nő az életén át- meg áthömpölygő problémák eredőit kutatja: azt, hogy hogyan váltak időről időre működésképtelenné a párkapcsolatai, mi okozhatja kamasz lánya, Zsófi autoimmun betegségét, mivel magyarázhatók a szüleiről alkotott sztereotípiái, vagy hogy milyen titkok húzódtak megtört nagyanyja, Bergman Bella konok hallgatása mögött… – FERENCZ-FEHÉR DOROTTYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő