„A kérdés provokálja a válaszadást”

BESZÉLGETÉS KÁLNAY ADÉLLAL

Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Kálnay Adél Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) című kötete, melynek bemutatójára június 11-én került sor a Somogyi Könyvtárban. Az íróval a közönségtalálkozó után beszélgettünk új könyvéről.

– Mesélne kicsit arról, mi indította el az írói pályáján?

– Számomra már gyerekként meghatározó volt, hogy olvassak, történeteket halljak, mielőtt ténylegesen olvasni tudtam volna. Szerencsés voltam, a nagymamám szinte minden este mesélt nekem. Igaz, a meséire már nem emlékszem, de a hangulatára igen. Ropogott a tűz a kályhában, nyilván ez télen volt, a fények villóztak a falon, és a nagymamám a sötétben elkezdte: egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kerekerdő. Ennél többre nem emlékszem, de mégis úgy éltem meg, ennek mindig így kell lenni, ez a napok, sőt, az élet rendje: reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk, játszunk és este mese van.

Amikor életem első könyvét megkaptam, ez volt az a bizonyos Rút kiskacsa, amiről meséltem a gyerekeknek, akkor egyszerűen nem akartam elhinni, hogy lehet teremteni. Anyukámtól mindig visszakérdeztem, ez oda mind le van írva? Nagyon elvarázsolt, így azt mondtam, én is ilyet akarok csinálni. Vezérfonalként élt bennem. Később, már ötödikes koromtól verseket írtam, történeteket találtam ki. Ez azért volt, mert az egyik barátnőm rengeteg ponyvaregényt olvasott, viszont nekem nem lehetett. Gondoltam, majd kitalálok én egyet. Akkor kerültem bajba, amikor kölcsön akarta kérni, mondtam neki, hogy azt már odaadtuk valakinek.

Gimnáziumban rengeteg verset írtam. Akkoriban még nem voltak tehetségkutatók, kurzusok vagy lehetőségek a szöveg elküldésére. Ózdon? Azt sem tudtam, hova küldhetném el a verseket. A tanáraimnak és osztálytársaimnak megmutattam, de valahogy mégis azt éreztem, nem az igazi, sokkal természetesebben kellene csinálni. Komoly kritikával éltem, és teljesen jogosan, hiszen megvannak azok a versek, és borzalmasak. Két dolgot lehet belőlük leszűrni. Egyrészről, minimum a világot akartam megváltani, hatalmas érzelmek kavarogtak bennem, másrészről pedig rengeteg volt a túlírtság. Az érettségivel nagyjából egy időben abbahagytam az írást nagyjából 10 évre. Akkor történt velem az élet, megszülettek a gyerekeim, elváltam, egyedül neveltem a 3 fiamat. Nagyon nehéz időszak volt. Hogy túléljem, túl legyek rajta, elkezdtem naplót írni. Végül is ezek lettek az első írásaim. Nem a gyerekkönyvekről beszélek, hanem a felnőtteknek szóló műveim témái.

Aztán, amikor megnyílt valami, megnyílt egy csap, akkor már jöttek, folytak ki a tollamon a mondatok.

Gondoltam, a gyerekeknek is írnék, hiszen van három gyermekem, tanítok, rengeteg gyerekkel vagyok körbevéve. Ekkor jött az első könyv, egész pontosan 1990-ben a Zsuzsi.

– A Tündérhajszál már megjelent korábban, 2007-ben az Alexandra gondozásában. Mennyiben más az idei, új kiadás? Mivel bővült a kötet, illetve mire utal a korábbi kiadásból még hiányzó Foglalkozz velem! alcím?

– Sokkal tartalmasabb és több, mint a korábban megjelent vékony könyvecske. A pindurokról szóló történetek, illetve még néhány mese nem jelent meg a 2007-es kiadásban. Kibővült még a mindegyik mese után lévő kis – nem szeretem azt a szót használni, hogy feladatlap, de jobb híján többször mégis így nevezem – olvasónaplóval. Régóta az olvasónaplók ideje van a gyerekeknél, bár némileg másként működnek, hiszen külön lehet megvásárolni őket a kötelező olvasmányokhoz, viszont ugyanúgy vezetik a gyereket a feldolgozásban. Ezek a feladatok is ilyenek, közvetlenül a mesék után helyeztük el őket. Azért gondoltuk így, hogy szinte azonnal követelje meg a kis mese a visszacsatolást és figyelemráirányítást.

Már a kötet vastagságán látszik a mennyiségi bővülés. A korábban meglévő meséket is átdolgoztam, próbáltam közelebb hozni őket napjainkhoz. Igyekeztem időtlenné is tenni a szövegeket; például azt tudjuk, hogy nyáron vagy télen játszódik, de arra, melyik évben, nem lehet rájönni.

– Minden mese címe egy-egy kérdés lett, amelyre a történetek igyekeznek választ adni. Milyen jelentősége van ennek a címadásnak? Esetleg valamilyen pedagógiai módszer áll a döntés mögött?

– Amikor elkezdetem írni a meséket, nem volt teljesen tudatos. Talán abból indultam ki, hogy Peti akkor volt nagyjából 5 éves, ez pedig a kérdezés időszaka: mindig mindent tudni akart. Utána úgy gondoltam, miért is ne? A kérdés provokálja a válaszadást. A kötetbemutatón is kiderült, a feltett kérdésre adnak valamilyen választ a gyerekek, használják a fantáziájukat, például: kik a pindurok, hol van a zene. Mielőtt elkezdi olvasni a mesét (nem minden gyerek, mert nem mindenkit kényszerít), akkor a kérdésnek hála, gondol róla valamit. Izgalmas volt számomra, hogy az olvasókban van egy előkép a címről. Aztán persze kiderül, mennyiben lett olyan vagy teljesen más.

Ez izgalomban tartja őket, sőt, esetenként akár társszerzőnek is érezhetik magukat.

Ennek hatására rájöttem, jé, tényleg ez a cél, hogy a gyerek már rögtön a kérdés által megszólítva érezze magát és mondjon vagy gondoljon a hatására valamit.

– A mesék után kisebb feladatok és kérdések állnak, amelyek a történetekhez kapcsolódnak. Megtalálhatjuk köztük a szövegre, szövegértésre fókuszálóakat, de a véleményalkotásra, mesélésre és rajzolásra is hangsúlyt fektetnek a kötet foglalkoztató részei. Mi alapján lettek összeállítva? Mesélne ezekről a feladattípusokról részletesebben?

– Mivel egész életemben tanítottam, számtalan feladattal és feladattípussal találkoztam. Voltak, amelyek tanítóként egyáltalán nem tetszettek. Nem szerettem őket, mert ismerve a gyerekeket, nem érte el a célját, vagy legalábbis nem mindig láttam azt, milyen célból vannak ott azok a feladattípusok. A Tündérhajszál esetén számomra főleg a visszacsatolás volt fontos. Megértette a mesék üzenetét? Sikerült átadni, amit mondani akartam például a tündérek vagy a margaréta által?

Célom volt rávezetni a gyerekeket az önmagukról való gondolkodásra. Például van egy rész: Te voltál már beteg? Meséld el, mit éreztél akkor!. Itt láthatóan nincs jelölése annak, mit írhatna ide. Pontosan azért, mert én ezt egy együttolvasós könyvnek is gondolom anyával, apával vagy bárkivel. Nyilván nem biztos, hogy mindenki végig fogja csinálni, de elképzelhető, végiggondolja, milyen rossz volt, amikor megbetegedett. Szeretném őt a maga kis életében, a rövid múltjában is kalandoztatni kicsit, egyfajta önismeretre rávezetni.

Vannak olyan feladatok, amelyek nyelvi játékok, rejtvények vagy olyanok, ahol ki kell egészíteni szavakat, mondatokat. Akad olyan is, ami után kutatniuk kell, mondjuk kinek a versében szerepel az idézet vagy mit jelentenek a közmondások. Ilyen például a kutyául érzi magát, a kutyába se veszik vagy a kutyavilág lesz itt. Ezek a közmondások egy feladathoz tartoznak, és logikusan annál szerepelnek, ahol az adott mesében szó van róla, jelen esetben a kutyus életéről szóló történet után.

Fontosnak tartottam belecsempészni a nyelvtani, helyesírási feladatokat, amelyek a szavak kiegészítése vagy javítása köré épülnek. Van arra is példa, hogy azonos szótagszámú szavakat kell megkeresni a történetben. Fontos az észrevehetetlenségük, hiszen a gyerekek általában nem igazán kedvelik a nyelvtan órát. Szerencsésebbnek tartom, ha a foglalkoztatóba van becsempészve egy-egy nem túl nehéz feladat, ami miatt újból át kell böngésznie a szöveget.

Vannak rajzolási lehetőségek is, amiket a gyerekek nagyon kedvelni szoktak, szerintem ezek is nekik valók, valószínűleg szeretni fogják. Az lesz érdekes, a valóságban milyen visszacsatolás érkezik majd a részükről. Nyilván csak akkor tudhatjuk, ha mondjuk egy tanító néni vagy egy osztály megveszi a könyveket és feldolgozzák. Akkor lesz információnk, hogy tényleg bejött, mert a gyerekek ügyesen megcsinálták, élvezték.

– A kötet nem tartalmazza a megoldókulcsot, így a gyerekek nem tudják ellenőrizni a válaszaikat. Véleményem szerint ez azt sugallja, hogy a Tündérhajszál a szülő és a gyermek közös meseolvasását és mesefeldolgozását szeretné megteremteni. Mennyiben feltétele és célja a könyvnek az együttolvasás?

– Mindenképpen célom. A feltétel? Végül is, elképzelhető, hogy valaki megveszi a könyvet és csak a meséket olvassa el. 1-2 feladatot megcsinál, de utána már nem. Ez persze benne van a pakliban, de a cél mindenképpen az együttolvasás lenne. Jártam baba-mama klubokba meséket felolvasni vagy beszélgetni. Rengeteg olyan fiatal anyuka és apuka van, akik a gyerek mentális egészségét is fontosnak tartják: esténként mesét olvasnak nekik és nemcsak odaadják vagy benyomják valamelyik csatornát. Én ezeket a tudatos szülőket akarom, akartam megcélozni és nagyon remélem, meg is lehet őket. Talán a fülszöveg is tartalmazza, hogy együttolvasós-beszélgetős könyvet tartasz a kezedben.

– Miközben olvastam a kötetet feltűnt, hogy az egymást követő történetek önmagukban is megállják a helyüket saját konklúziójukkal és tanításaikkal. Viszont úgy gondolom, együtt mégis egy nagyobb történetet alkotnak. Ilyenek például a pindurokról szóló mesék, ahol szépen kirajzolódik egy központi probléma. Mennyiben szerveződnek ciklusok szerint a szövegek? Vagy esetleg a nagyobb történetek aprózódtak fel kisebb epizódokra, hogy önálló mesékként is megállják a helyüket?

– Nagyon jól rátapintott a könyvnek, nem azt mondom, hogy a hibájára, de van egy ilyen jellegű egyenetlenség benne, egy megszakadt ritmus. Például a Kismóki-történet (Kismóki a mesékben szereplő kutya – a szerk.) is több részből áll, a pindurokra pedig még inkább jellemző. Azt hiszem, az ő történetükkel még fogok foglalkozni.

Az ember előre nem mindig tudja, mennyi minden van az adott történetben. Én sem tudtam előre felmérni. A Kismókinál szembesültem először ezzel a kérdéssel. Észrevettem, ez a kutyuska nem akar eltűnni, még szerepelni akar, de éreztem, le kellene kerekítenem önálló történetté. Például, hogy Fanni (a Tündérhajszál főszereplője – a szerk.) és Kismóki mit beszél az anyjával, ha nem olvasta a gyerek, akkor nyilván felmerül benne a kérdés, de ki a fene az a Kismóki? Aztán viszont az első mondatból kiderül, nem egy bagolyról vagy egy mókusról, hanem egy kutyusról van szó. Ebből a szempontból nem hagytam magára az olvasót. Mondjuk, a lovardánál is van többrészes elbeszélés. Például ilyen, amikor a kis boci megszületik vagy a lovakkal való beszélgetés.

Azt látom, hogy van egyfajta folytonosság a mesék között, de önállóan is megállják a helyüket. A két felnőtteknek szóló regényem is ilyen, ún. novellaciklus. Noha mindegyik novellában megjelennek ugyanazok a szereplők, és a történetek másként folytatódnak a különböző karakterek szemszögéből, de mégis egységet alkotnak, holott önállóan is megállnák a helyüket. A Tündérhajszálban is valami hasonlót próbáltam végigvezetni.

Borbíró Aletta

Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)

Tiszatáj Könyvek

Szeged, 2018

2450 Ft, 216 oldal

Megrendelhető a kiadó címén: [email protected]