04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Kortárs közelítő
2018.05.20 - tiszatáj

INTERJÚ MARTON ÁKOSSAL

A kortárs művészet, egy olyan alkotói közeg, amely egyszerre a legközelebbi és legtávolabbi a közönségétől. Legközelebbi, mert együtt élnek az alkotók a publikummal, többször reagálnak aktuális eseményekre és személyesen találkozhat velük ez érdeklődő. Legtávolabbi, pedig azért, mert kanonizálás hiányában az alkotók nem szerepelnek tankönyvekben, nem igazán hívják őket főműsoridőben TV adásokba, nem igen szerepelnek a napilapok címoldalán. Az embernek keresni kell a kortárs művészeket, ami többször nehézségbe ütközik. Marton Ákos esetében szerencsére nem így van. Fiatal kortárs szegedi alkotóról van szó, akivel nem csak a múzeumban, de akár az utcán is összefuthatunk. Aktuális, TIK-ben rendezett kiállításának apropóján beszéltünk street artról, alkotói problémákról és a megújulásról.

– Első kérdésem a street art-ról szólna, az SZTE Tavaszi Programfüzetében olvasható 100% magyar milk kiállításhoz írt bemutatkozásodban, azt írod, hogy fontos számodra a stílus, mert így tudod megközelíteni a közönséged.  Eközben múzeumi környezetben is kiállítasz. Szerinted ez csak így működik már, vagy még mindig a múzeumi közeg az elsődleges?

Így is úgy is. Két teljesen különböző réteget céloz meg. A múzeumi egy szándékosan bejáró közönségnek szól, a street art meg pont az ellentéte ennek: gerilla művészet. Nem a meglévő közönséget célozza, sőt, nem válogat: bele nyomul az arcodba.

– Általában ezeket a területek meg szoktuk különböztetni: van a street art művész és van az „általános” művész, már ha fogalmazhatunk ilyen nyersen…

Pontosan ez a helyzet, egy street art művész nem írhatja oda, hogy kicsoda ő – nem magát akarja promózni. A street art több információt akar közölni [a művész kiléténél].

– Neked mi az az üzenet, amit az utcán látható műveidben át akarsz adni?

Attól függ. Amikor szöveget ragasztok ki, annak van direkt üzenete. Például a  Divatszegénység című matrica, egyik kiállításomnak volt ez a címe, többféle értelemmel is bír, azt hogy pontosan mit jelent a néző határozza meg.  Van egy két általános matricám is, azok csak látványosak, szép képek…

– Mint a fürdő ruhás hölgy? Többször is láttam a városban.

Aki guggol? Az például egy egyszerű grafika. Ezért is érdekes, tök jó egy matricával találkozni az utcán. Egy laikus emberre, aki kicsit is érdeklődik, sokkal jobban hat egy matrica felragasztva, mint egy szándékos helyen, múzeumi közegben falra helyezett kép. Persze magamból indulok ki ilyenkor, amikor látok egy jó matricát, egy tábla alján – elgondolkodom, hogy ki és miért tette oda? Mennyi energiájába került, míg megrajzolta, kinyomtatta, kivagdosta, felragasztotta. Egyszerűen a meglepetés ereje hat, bármiről szólhat a matrica – az egyéntől függ. Nekem magamról szólnak elsősorban, mert szeretem ezt csinálni. Nem feltétlenül megengedett dolog köztulajdonra ragasztgatni, de ez nem rossz tevékenység szerintem. Lehet, hogy valaki szeret rongálni, fújkálni…

– A vonatok oldalára felírni az ABC-t…

Igen, de bennem nincs ilyen. Szerintem ez egy kedves dolog. Táblák elejére nem is szoktunk ragasztani, mint ahogy a graffitisek sem fújják össze a múzeumot vagy egy emlékművet, tudják, hogy az cinkes. Ez egy íratlan szabály, nem erről szól.

– Ha valaki szeretné látni a kültéri alkotásaidat, hol találkozhat Veled?

Az utcán. Járjon nyitott szemmel…

– Van olyan alkotás, amire büszke vagy és felkérésre készítetted?

Az van jó pár, most a Napfényparkban, az uszodában van egy nagyon nagy fal, amit kifestettünk – elég látványos lett. A JATE-ban festettünk, a sárga majmos falat például, látványos és vicces is egyben. És persze a Nyugiban is vannak jó dolgok, de azt hiszem, ezt felismerik. Úgy hallottam az emberektől, hogy megismerik, amit festettünk, valamit látnak benne. Én nem feltétlenül látom a stílusjegyeimet. Azért még nem áll ott Szeged, hogy bevállaljon egy új utat, gondolok itt a tűzfalfestésre. Próbál erre nyitni, de Pesten kívül még egy város sem adta be a derekát, pedig látom, hogy van erre igény. Még 5-10 év kellhet hozzá.

– Ez érdekes, mert egy matrica és a 10 méteres fal között elég nagy különbség van. Melyiket szereted jobban – van ilyen preferenciád?

Hát a matricát, otthon unalmadban kezded el kivagdosni, egy kávé mellett – komolytalan hobbi jellegű. Az teljesen más, ha egy falnak neki rugaszkodsz. Az utóbbi egy technikai kihívás, ott fejlődsz általa kő keményen. Több tervem is van az utcára, megjött a jó idő. Csomó helyen festettem már, szintén dekorációnak, felhőket. Ezekkel van több tervem is, szürreális pontokra, és általános helyekre is, ahova csak illik.

– Igen láttam már, abszolút dekoratív minta, jól esik a szemnek.

Tervezem a városvezetésnek felajánlani, kész tervekkel, hogy ingyen kifestek épületeket, bárhol. Például van egy nagyon csúnya tűzfal, a lebontott épület körvonalait meghagyva ráfestenék két ablakot, mondjuk élénksárgával, a felette lévő teret világoskékkel festeném le és felhőkel díszíteném. Ebben látom, a street art jövőjét. Ez persze nem arról szólna, hogy én milyen művész vagyok, összefújkálok valamilyen nagy életigazsággal valamit, csak próbálok egy szebb, kedvesebb környezetet kialakítani.

– Akkor mondhatjuk, hogy a Te street art-od a közjóért van?

Hát, nem akarom megmondani kinek mi a jó. De egy pozitívabb, vidámabb irányú vélemény alakulhat ki, ha meglát – valaki – egy ehhez hasonló alkotást. Figyelek, arra, hogy megfelelő helyre kerüljön, amit készítek, és egy használhatatlan felületből kép legyen. Inkább ezzel foglalkozom, mint a matricákkal.

– Kicsit beljebb igyekezve a térbe: az utolsó kiállításod a TIK-ben 2013-ban volt, egy csoportos kiállítás. Tehát ismered a teret, Te is az SZTE-n végeztél, tudod, kik járnak oda. Ez menyiben befolyásolt abban, hogy milyen képeket tegyél ki?

Csak én vagyok a szűrő a témáknál. Most próbálok egy olyan koncepciót kialakítani, amiben az elmúlt évek képeit, több korszak alkotásait, idősíkjait állítom ki. Lesz egy steril fal, egy nagyon színes, és egy, ahol nagy emberi alakok ábrázolásai sorakoznak – három teljesen külön álló világ.  Erre építettem most a TIK-ben is: szembeállítani egymással a különböző alkotásokat. Ha nem lenne kint a nevem a képek alatt, azt gondolná az ember, hogy a képeket több ember festette.

– Igen, elég nagy különbségek vannak például a csendéleteid és a kutyaportrék között is.

Festesz egy képet, eltelik egy hónap. Aztán még egy hónap múlva készítek egy újabbat – ezt a hónap vagy fél év kihagyást lehet látni. Mintha kivennél a létrafokok közül egyet, kettőt, így is, úgy is fel tudsz mászni a tetejére, csak érezni fogod, hogy ott mondjuk kettőt kellett lépni. Én ezeket a hiányzó fokokat látom.

–  Ez végül is pozitív, hiszen ez is szokott lenni egy gyakorlott művész problémája, hogy nem tud megújulni.

Hát én meg tudok, látod. Kicsit frusztrál, hogy nincs egy átfogható, szemmel látható kapcsolat a legelső meg az utolsó kép között. De én megunok egy képet, ha nem tudok beletenni valami újat. Más pont ezt akarja, hogy saját stílus alakuljon ki, onnantól kezdve csak olyan képeket fest. Ha érzem rajta, hogy nagyon ugyanaz, azt el kell engedni, félre kell tenni.

– Ez az életszerűbb nem gondolod? Ugyanazokkal a szavakkal nem lehet mindig beszélni, az egyszerűen bezárja az embert, olyan keretek közé, amiből nem lehet kiszabadulni.

Igen, de valahol meg csak ezt lehet látni: más színű meg minden, de nincs benne semmi új. „Ha a legelső kép tetszett a többi is fog.” Nem foglalkozom ezzel. Arra vágyom, hogy amikor ránézek egy újabb képre, lássam, hogy fejlődtem vagy változtam.

– Ez a mód akár „közönség barátabb” is, minél több arcodat mutatod, annál több ember tud feléd fordulni?

Ez megközelítés függő, de nekem ez így jó, persze. Érdekel a véleménye az embereknek, ha van. A rossz, amikor valaki érdektelen, inkább utáljon valaki, minthogy le se sz*rjon. A képeknek is ez a célja. Nem arról szól, hogy én ki vagyok. Remélem, ha eljönnek egy kiállításra, nem miattam jönnek. Nekem nem ez a célom, nem a körítés, mint egy szép autó, hogy azzal akarok több lenni. A festménynek nem az a célja, hogy kitegyem, mellé álljak, és azt mondjam: „Na, ezt most én festettem.”  Hanem ez a képről szól. Nem az az elsődleges, hogy ha meglátom az alkotót, és szimpatikus, akkor a kép is tetszeni fog. Ha mondjuk, hosszú haja van és barna szeme, akkor ez egy jó kép, ha kék, akkor meg nem… A lényeg, hogy valamilyen úton-módon  reagáljon rá az ember, bárhogyan. Az a rossz, ha elmész egy kép mellett, és két perc múlva megkérdezik: láttad-e már azt a képet, és nem tudod megmondani.

– A művészet szerintem többé tesz Téged is, mert alkotásról, teremtésről is szól. Festés közben darabokra bontod magad – a létrehozás mellett, kiadsz egy részt magadból. Ezért szerintem egy járó-kelőben és persze bennem is, felmerül a kérdés: ki alkotta, mi volt az, ami mozgatórugóként szolgált ehhez?

Szerintem ez kép-függő, komplikált. Ha például egy trauma ér és azt mondják, hogy ez megjelent a képen, akkor persze így van. Viszont az ember nem tudja szánt szándékkal kiadni magából azokat az érzéseket. Ehhez nagyon sokat kéne meditálni, hogy így tudjuk kezelni magunkat. Ez a megnyílás nemcsak mások előtt, de önmagunk előtt is nehéz – ennek ösztönszerűnek kell lenni. Ebben a helyzetben beszélek arról az énemről, aki otthon festeget – most nem tudnék úgy viselkedni, ahogyan akkor, mintha nem is én lettem volna. Olyan közel vagy a megoldáshoz, hogy innen látod a legkevésbé tisztán.

– Az általános témákat kedveled, ami nem veszíti értékét, mint egy aktualitás. Miközben mégis, az alkotásban, az adott pillanatnyi érzületet jeleníti meg. Ez érdekes kettősség.

Biztos, hogy az aktuális érzelmeire reagál, de engem nem érdekel olyan szinten a politika, vagy társadalomkritikai tényező – nem merném ezt a mulandóságot megfogni. Például, ha engem nagyon zavarna a kapitalizmus és festenék egy képet, aminek a 70%-a egy Coca-Colás logó – ezzel felveszek egy boksz kesztyűt és elindítom a harcot… Szerintem ez kisstílű megoldás, csak egy szerep, egy jelmez, amit használni lehet. Ilyen például mikor, egy fényképész kimegy egy kisebbségi negyedbe és lefotózza a gyerekeket, hogy megmutassa a társadalomnak. Érthető, de ezt már száz millióan megcsinálták, a másik pedig, hogy ez egy eladható termék – s közben foglalkozik-e valóban a problémákkal?

Folytatása következik…

Plank Andrea

 

Honlap: http://akosmarton.com/

 


Címke: , , , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő