04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Egy családregény eleje
2018.03.22 - tiszatáj

NÁDAS PÉTER: VILÁGLÓ RÉSZLETEK. EMLÉKLAPOK EGY ELBESZÉLŐ ÉLETÉBŐL

A szépirodalmat, főleg a prózát szokás a történetírás illusztrációjának tekinteni: egy-egy regényt olvasva az ember egy idegen korral, egy idegen környezettel kerül bizalmasabb viszonyba, és észre sem veszi, de egy másik világ veszi körbe. És ez bizony nem is kevés. Mégis érezzük, hogy az irodalom értékét nem lehet sem a történeti hűség különben is problematikus fogalmára, sem pedig az olvasmányos ismeretközlésre, a pedagógiai hatékonyságra korlátozni. Tudjuk, érezzük, hogy az irodalom ennél több. Hogy miért, arra lehetetlen egy recenzió keretein belül válaszolni, hiszen ahhoz azt kellene tudni, hogy mi is az irodalom. De Nádas Péter Világló részletek c. önéletrajzi könyvéről viszonylag pontosan meg lehet mondani, hogy mi benne ez a többlet. Nem mintha egyébként a történetírás mostohafivéreként ne lenne jelentős alkotás. Az, mert hihetetlenül gazdag kor-, család- és kultúrtörténeti anyagot dolgozott fel benne szerzője, és egy olyan család generációit ismerhetjük meg benne, amely a kiegyezéstől kezdve az 56-os forradalomig a magyar történelem minden pillanatát cselekvően végigélte, sőt közéleti tudatosságának, nemzedékeken átívelő emlékezetének és nem utolsósorban Nádas Péter szorgalmas kutatómunkájának köszönhetően meg is őrződött ez az elképesztő emlékanyag. Ám emellett a Világló részletek egy emberi tudat kialakulásának, a világ nyelvi és érzéki elsajátításának lenyűgöző dokumentuma is.

Nádas gyermekkoráról beszélve, a dolgot folyamatában szemlélve idézi fel, hogyan kapcsolódtak össze tudatában hálószerűen a szavak, az emlékek és a képzetek. Ezzel nincs egyedül, már a világ első emlékírója, Szent Ágoston is külön fejezetben beszélt arról, hogyan tanulta meg kisgyerekként a nyelvet. Azóta nyilvánvaló, hogy emlékezésről, történetként megfogalmazható identitásról attól kezdve lehet beszélni, hogy az ember meg tudja nevezni a világ dolgait. Nádasnál a szavak és a dolgok összefüggései hajtják előre a nem lineáris, hanem asszociatívan építkező elbeszélést. Nem véletlen, hogy leginkább Proust művét szokás az új könyv előképeként emlegetni, hiszen az ő regényfolyama is a világból áradó érzéki-nyelvi jelek elsajátításáról szól, és nála is hasonló összefüggés figyelhető meg az egymáshoz társított benyomások, fogalmak, valamint az emlékezet működése között. De meg kell említenünk Sartre önéletrajzi könyvét, A szavakat is, amelynek tanulságai legalább ennyire gazdagíthatják Nádas emlékiratainak olvasását. Sartre-nál, aki szintén a nyelv elsajátítását helyezi önéletrajza középpontjába, egy olvasásba menekülő, az irodalmi fikció fantáziavilága felé forduló kisgyerek eszmélkedését követhetjük végig. Egy olyan kisfiúét, aki az irodalomban keres értelmezési kereteket, azonosulási mintákat saját életének megértéséhez, alakításához. És akinek később rá kell jönnie, hogy olvasóként túlságosan bízott a szavak készen kapott jelentésében: sőt Sartre utólag ebből a túlzásba vitt bizalomból eredezteti kezdeti idealizmusát, esszencializmusát, amelyet le kellett küzdenie, hogy elérje azt filozófiai tisztánlátást, amelyet ő egzisztencializmusnak nevez: saját emberi lehetőségeinek szabad, készen kapott szerepektől mentes szemléletét. Nádas más utat jár be, az ő gyermekkori énjét nem ragadják el idealista fantáziák, de az elbeszélő ideológiakritikai módszere, a tudattartalmak előfeltevéseinek szigorú vizsgálata nála sem marad el. Tudja, hogy a szavak nem ártatlanok, mert nem csupán a valóság egyik szeletét hivatottak reprezentálni, hanem történetük is van. És éppen ezért sokszor traumákat hordoznak, vagy használatukhoz súlyos diszkomfortérzés társul. Amit most Nádas monumentális méretben véghezvitt, kicsiben már többen is megvalósították a magyar irodalomban. Csak néhány példa: Bognár Péter A fényes rend c. friss verseskötete gyermeki elbeszélőt épít fel, aki a magyar nyelvi és irodalmi hagyománnyal való megismerkedéssel párhuzamosan tanulja meg megfogalmazni szorongását, ám közben minduntalan a készen kapott nyelvi-irodalmi sémák korlátait is kénytelen megtapasztalni, sőt a belőlük feléje áradó elvárások jól láthatóan frusztrálják is. Németh Gábor Zsidó vagy? c. regénye a másik példánk: a könyv mintha egyetlen tézist járna körbe, azt a felismerést, hogy a zsidó szó nem olyan semleges, mint a többi népnév, és ezt a gyermek ösztönösen megérzi – márpedig ez a zsigeri tapasztalat megelőzi a nyelvileg is megfogalmazható, történelmi ismereteken nyugvó tudást. Nádas Péter is ennek az érzéki ismeretnek az elsődlegességét hirdeti.

Az elbeszélő azonban – hasonlóan Sartre könyvéhez – nála sem naiv gyermek: arról beszél, amit gyermekként a világról tudott, de ő maga már többet tud a világról, mint gyermekként. Ez a feszültség a szavakról való ismeretek akkori és mostani állapota között is kitapintható. A gyermek Nádas sokkal fogékonyabb a nyelvi jel önkényességére, és amikor ezt a tapasztalatát szólaltatja meg az elbeszélő, akkor hangalakok közti véletlen hasonlóságok is játékba hozzák egymással a tiszta fogalmiságuk szerint egymástól távol álló képzeteket. Nádas talán soha nem volt ilyen érzékeny a szójátékokra, mint most. Még azt is megtudjuk tőle, hogyan kínozta anyai nagymamáját egy-egy számára furcsának tűnő szóért, kifejezésért. Kritikája szó szerint gyerekes volt: amikor a nagymama, Nussbaum Cecília „becsinált leves”-t főzött, neki az ürítés témája jutott eszébe az étel nevéről. Úgy tűnik azonban, hogy amíg Sartre-nál a szavakba vetett bizalomból leküzdendő idealizmus, filozófiai kihívás lett a szerző felnőtt korára, addig Nádasnál ez a makacs, infantilisan dühös értetlenség később a tisztánlátás alapfeltételévé vált. A felnőttek szavaival szembeni bizalmatlanság a gyermeket gonosz ellentámadásra sarkallta, a felnőtt szerző viszont már egykori agresszióján elmélkedve ért meg valami nagyon fontosat az emberek nyelvhasználatáról. Még mindig a Nussbaum nagymamáról van szó, amikor Nádas ezt írja: „[…] volt valami, amivel minden nyelvi tapasztalatom ellenére sem számolhattam; rituális volt a nyelvhasználata. Azt mondta, veszek egy jó vajat. Mintha ugyan vehetne rossz vajat. Csinálok már egy jó kis bablevest. Hiszen szándékosan senki nem készíthet egy rossz bablevest.” Majd hozzáteszi: „Jó és rossz között minden egyes alkalommal, minden egyes művelettel kapcsolatban rituális különbséget kellett tennie” (I, 445). Ez a megfigyelés ott nyeri el jelentőségét – és kap egy nagyszabású memoárhoz illő, történelembölcseleti távlatot –, amikor ezen rituálék csoportidentitást megerősítő ereje is szóba kerül. A nyelvi rítus a társadalom felosztásának is kiváló eszköze. Ebben az értelemben beszél törzsi rituálékról a szerző, amikor az anyai nagymama mágikus gondolkodásával a család szabadelvű, az anyai ágtól térben is elkülönülő, Pozsonyi úton lakó felének talán korszerűbb, de nem kevésbé zárt gondolkodását állítja szembe: „A túlzásra méltó elemekkel gunyorosan bántak el. A liberális gondolkodás jegyében éppen fordítva gondolkodtak, s ennek megfelelően nem egyenként, rituálisan megnevezett dolgokat, hanem magát az emocionális és a verbális túlzást helyezték vád alá. Ami azt jelentette, hogy a törzsi rituálé tárgyát lecserélték, illetve mentális rituálét kínáltak fel a mágikus rituálé helyett. A mentális rituálé alig volt valamivel megengedőbb, mint a törzsi, a mágikus” (I, 499).

A nyelvi rituálék hűvös, távolságtartó leírását természetesen alapvetően a készen kapott sémákkal szembeni idegenkedés teszi lehetővé. Ebből a szempontból egyfajta őstapasztalat az, amit Nádas az új könyvben hosszasan részletez: kilencéves volt, amikor nagynénje és az általa feltüzelt szülei azzal vádolták meg, hogy nála is fiatalabb lányunokatestvérét leteperte. A hamis, talán valamilyen félreértésen alapuló vád azért lehetett különösen nyomasztó, mert ezzel a felnőttek rákényszerítették saját, a gyermek Nádas számára érthetetlen, a testiségről, szerelemről, érzékiségről kialakított fogalomrendszerüket. Később a rokonság körében a homoszexualitás gyanúja is felébred az elbeszélővel szemben: itt sem maga a feltételezés zavarja az írót, hanem hogy mások által megszabott kategóriák szerint kellene viselkednie ahhoz, hogy ne nézzék annak. A fogalmak adekvátságának megkérdőjelezése tehát visszatérő módszer Nádas emlékiratában.

Persze nem lehet a könyvet fogalmi elemzések sorozatára redukálni, hiszen ott van benne a lehengerlően gazdag történeti anyag, és persze az érzéki tapasztalások rendkívül finom bemutatása is. Nemcsak nyelvi rituálék szerepelnek a könyvben: a cselekvéseket is szinte rítusokként írja le, és rendkívül aprólékosan ismerteti őket. Különösen emlékezetes a nagypolgári lakások elmaradhatatlan éves padlóvikszelésének ráérős tárgyalása. A rítus a térbeli megismerésnek is alapvető struktúráját adja, és a Világló részletekben Budapest kognitív térképe is felsejlik. Ám Nádas egy zseniális, a szóhasználattal kapcsolatos észrevételét még ki kell emelnem. A második világháború sötét végjátékának túlélőiről jegyzi meg, hogy később a budapestiek ezt az időszakot következetesen az ostrom szóval emlegették, amely azonban nemcsak egy történelmi realitást jelölt – ennyiben korrekt is volt, hiszen a fővárost valóban megostromolták a szovjet erők –, ám alattomosan el is tüntette a lényegi különbséget, hogy tudniillik a körbezárt városban ki melyik oldalon állt, mondván, hogy ezt az időszakot – nyilván eltérő mértékben – úgyis mindenki megszenvedte. Valójában mégsem mindegy, hogy valaki nyilasként harcolt vagy pedig zsidóként bujkált.

Ezek a példák Nádas önéletrajzi könyvének talán legnagyobb teljesítményére világítanak rá: arra, hogy személyes eszmélkedésének történetén keresztül több nemzedék ideológiai és mentalitástörténetéről tud szólni, és miközben bemutatja saját küzdelmét, amelyet a felnőttek beszédének és viselkedésének megértéséért folytatott, azokat a társadalmi és szellemi mélystruktúrákat is feltérképezi, amelyekben családja a bemutatott mintegy száz esztendőben mozgott. Csak néhány momentumot ragadok ki az egészből: Nádas dédapja apai ágon Mezei Mór, aki a kiegyezést követően a hazafias liberalizmus nevében a zsidóság emancipációjáért küzdő kongresszust kezdeményezte, amelynek következtében az izraelita vallás neológ irányzata megszületett. A szabadelvű, nagypolgári családban két generáció múlva erős baloldali elköteleződés jelenik meg. Nádas nagybátyja, a kifinomult nőcsábász, Aranyossi Pál a két világháború között a baloldali francia lap, a Regards szerkesztője, és baloldali tevékenységéért a későbbi hírhedt belügyminiszterrel, a spanyol polgárháborúban harcoló Rajk Lászlóval együtt zárják francia internálótáborba. Nádas szülei hasonlóképpen nem a moszkovitákhoz tartozó, de hithű kommunisták, akik hajszál híján Rajkhoz hasonlóan áldozatul esnek a leszalámizásnak. Bár a börtönt és a koncepciós pereket ők maguk elkerülik, így vagy úgy belepusztulnak a Rákosi-féle kommunizmus embertelenségébe: az író édesanyja rákban hal meg, édesapja pedig öngyilkos lesz. ’56 őszéről pedig már nagyon tudatos és mélyen személyes emlékei vannak az írónak. Nádas nagy terjedelemben foglalkozik Mezei Mór öccsének, Ernőnek a tiszaeszlári vérvádper kapcsán tartott képviselőházi beszédével is, ám a könyv középpontjában kétség kívül a kommunista örökség megítélése áll. Természetesen a családi emlékezet nagy tehertételével kell itt az írónak elszámolnia, ám vannak kétségtelenül pozitív momentumok is: a vészkorszak és a nyilas uralom idején az illegális kommunista mozgalomban dolgozó szülők, akik maguk is bujkálni kényszerülnek, okirathamisítással, szétszálazhatatlan konspirációk és kémfilmbe illő trükkök segítségével igyekeznek magukat és embertársaikat menteni, majd az ostrom után nemcsak Budapest újjáépítésében vesznek részt közvetlenül, de az író édesanyja még az országos gyermekjóléti hálózat kiépítésében is komoly szerepet vállal. Sőt a könyv egyik nagyjelenetében, már-már drámai csúcspontján Nádas édesanyja magának Rákosinak mondja a szemébe, hogy miért elhibázott a Ratkó nevével fémjelzett népesedési politika. Ám elköteleződésükért nagy árat fizetnek, és hogy mekkorát, arra csak a Rajk-per idején döbbennek rá. Nádast olvasva azonban megérthetünk valamit abból, hogy ezek a kommunisták a nyilvánvaló baljós jelek ellenére miért tartottak ki párthűségük mellett. A szerző részletgazdag elbeszélése legalább olyan revelatív ebben a témában, mint Simone de Beauvoir nagy értelmiségi kulcsregénye, A mandarinok a sztálini Szovjetunió megítélésével kapcsolatos baloldali öncsalásokkal kapcsolatban. Ott a politikai érdek a fő magyarázó elv –a regényben egy francia baloldali lap szerkesztője a Gulágról szóló leleplező anyagot kap, amelynek közlésével a lap által támogatott francia szocialista párt választási esélyeit veszélyeztetné –, Nádas pedig a meggyőződés, az őszinte hit alapstruktúráinak mélyreható – és nem túl hízelgő eredményt hozó – analízisét végzi el. A Világló részletek kíméletlen könyv, de nincs benne sem erkölcsi ítélkezés, sem ideológia elmarasztalás. Távol áll tőle, hogy olyan morális dilemmákat írjon le, amelyek végén utólag rá lehetne mutatni, hogy a szereplőknek mit kellett volna tenniük, hogyan kellett volna viselkedniük (talán csak egy helyen jön elő Nádasból az értelmiségi ember megmondó szerepe, az utolsó oldal kicsi odacsapott és lapos zárlatában, de ezt elnézhetjük neki). Nádas részletező, lassú hömpölygésű prózája a nyelvhasználat finom elemzése, az önbecsapások és hazugságok rendszerének antropológiai felderítése révén mondja el, hogy mi történt a Rákosi-korszakban családjával.

Nádas Pétert a test írójaként szokták aposztrofálni. A recepciónak ez az aspektusa talán elsikkadt idáig, de tegyük most mérlegre. Az biztos, hogy a testiség, az ösztönös cselekvés és a társas viselkedés ösztönös alapjai magyarázó erővel bírnak könyvében, és hogy benne az állat és az ember az ösztönműködés szempontjából egy folytonos skála két pontján képzelhető el, de nincs köztük radikális, minőségbeli különbség. Ami egyébként a társas viszonyokat illeti, a könyv világossá teszi, hogy Nádas élete során sokakat szeretett, sokakkal került közeli, érzelmileg is gazdag viszonyba, ugyanakkor érdekes, hogy a Világló részletekben egy-két olyan lény van csak, amelyről mintha úgy tudna beszélni az író, hogy közben kilép a hűvös tárgyilagosság hangneméből, amelyet még haldokló édesanyjáról beszélve is magára kényszerít: kiskutyája és egy sérült, ápolásra szoruló sündisznó, mind a kettő nyelvhasználatra képtelen állat, de szeretetreméltó ösztönlény is, amelyeknél menedékre lelt szülei egyre hazugabbá váló világa elől. Azonban az, hogy az érzékek vannak nála az első helyen, nem jelenti azt, hogy a lélek háttérbe szorulna. Valószínűleg Nádasnál a lélek más, mint a fogalmi intelligencia. Mindenesetre lélektani fogékonysága kétségtelen, sőt megtudjuk, hogy az atyai jóbarát felesége, Polcz Alaine segítségével fiatalabb korában még saját pszichoanalízisét is elvégezte. Ami Nádas emberképét illeti, nem feltétlenül akarja felülírni azt, amit a klasszikus modernség pszichoanalízise az egyéni és kollektív mélystruktúrákról, pszichoszexuális vagy archetipikus működésekről tudott. Pusztán a megszokottnál erőteljesebben fókuszál a testre és az elemi, érzékszervi benyomásokra, pl. amikor elmondja, hogy 56-ban, Nagy Imre híres beszédének napján egész nap a forradalom helyszíneit járta, és egyszer sem kellett vizelnie, vagy amikor a fiúközösségekben létrejövő agresszió következményéről, a váratlan erekcióról ír. Amikor ezekről az érzékletekről ír, lehántja róluk nyelvi, kulturális sémáinkat, és magára a fenoménra koncentrál. Ezért meglepően friss, eleven, a nyelvi megjeleníthetőség határait feszegető leírásokat kapunk tőle. Amikor kamaszkori agyhártyagyulladásáról ír, még a Saját halál szívrohamtörténetét is felülmúlja: ott „csak” a vért pumpáló szív mondta fel a szolgálatot, itt a gondolkodás szerve, így az írónak egy olyan állapotról kell számot adnia, amelyben látás, hallás, szaglás és hőérzet van csak, de már és még nincs meg a látás, a hallás, a szaglás és a hő fogalma. Ennél nagyobb erővel korábban még senki nem írta le magyarul a halálközeli állapotot, még maga Nádas sem. És ami fontosabb: Nádas nem csupán leszámolt a humanizmus illúzióival, mint olyan sokan, hanem tényleg minden mondatában úgy is ír, mint aki túl van ezeken az illúziókon, és ebben rejlik igazi nagysága.

Ennek az írásnak a címe nem pontos. Nádas persze főleg saját gyerekkorára fókuszál új könyvében, de ettől még a Világló részletek úgy teljes, ahogy van, minden története prizma, amelyen át jó hetven évet látunk előre és hátra szerzője gyerekkorához képest. Más kérdés, hogy a harmadik, negyedik kötetet is mohón olvasnánk, ha lenne.

Förköli Gábor

(Megjelent a Tiszatáj 2017/9.számában)

 

Jelenkor Kiadó

Pécs, 2017

1212 oldal, 7999 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő