Tiszatájonline | 2018. március 18.

Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni

GUILLERMO DEL TORO: A VÍZ ÉRINTÉSE
Nincs mit tenni, sokak megrökönyödésére A víz érintése nyerte a 90. Oscart. Sőt, nem csak a legjobb filmnek kijáró elismerést zsebelte be a mexikói származású Guillermo del Toro, hanem a legjobb rendezésért járó szobrocskát is ő vihette haza. De én annyira nem csodálkozom, hiszen a Legjobb idegen nyelvű film kategóriájában is chilei, azaz spanyolajkú nyertest találhatunk, aki a The Fantastic Woman című alkotásával hódította meg a döntnököket…. – BERETVÁS GÁBOR KRITIKÁJA

GUILLERMO DEL TORO:
A VÍZ ÉRINTÉSE

Nincs mit tenni, sokak megrökönyödésére A víz érintése nyerte a 90. Oscart. Sőt, nem csak a legjobb filmnek kijáró elismerést zsebelte be a mexikói származású Guillermo del Toro, hanem a legjobb rendezésért járó szobrocskát is ő vihette haza. De én annyira nem csodálkozom, hiszen a Legjobb idegen nyelvű film kategóriájában is chilei, azaz spanyolajkú nyertest találhatunk, aki a The Fantastic Woman című alkotásával hódította meg a döntnököket. Ha így nézzük, akár számítani is lehetett volna ezekre, hiszen az Oscar-díj-átadás egyfajta társadalmi kiáltvány is, mely a világ felé irányul. Mellesleg del Toro stábja is részesült még némi elismerésben. A legjobb látvány és díszlet, és az Alexandre Desplat nevéhez köthető legjobb zene is ezt a filmet erősítette. Tegyem hozzá, az is igaz, hogy tizenhárom kategóriában volt jelölve az alkotás, amiből így az esemény végére négy díj realizálódott.

A 90. Oscar-díj-gála amúgy minden különösebb botrány nélkül telt el. Nem tiltakozott senki az akadémia faji összetételét illetően. Kidobolt bojkottok során senki nem protestált most senkiért és semmiért. Persze, noha felmerült valamelyest a #metoo-val fémjelzett botrány, de azt is leginkább a rendezvény hivatalos mókamestere, Jimmy Kimmel idézte meg emlékezetesen, pár csipkelődő mondattal. Most különösebben nem kívánta Weinstein verbális megkövezését senki. No, azért voltak megmozdulások, nem tagadom, a szerintem is megérdemelten a legjobb színésznőnek járó Oscart hazavivő Frances McDormand szónoklata megkapó volt az összefogást illetően. „Két szót szeretnék ma estére itthagyni: inclusion rider” – mondta. Anélkül, hogy a többségnek bármi fogalma is lett volna arról, hogy mire is akarhat ezzel célozni. Mint kiderült, ez a kifejezés a filmezés kizárásos gyakorlatában az egyenlőségre törekvést jelentette. Azaz a szerződésébe a színész beveheti, hogy a filmben javítani kell a nemek és fajok közti arányt. Lássuk majd, hogy ennek az igénylése a továbbiakban általánossá válik-e vagy sem.

No, de tekintsük át inkább a 2018-as legjobb filmet, aminek elemzésével azért is volt baj számos fórumon, mert a kritikusok először nem is nagyon tudták hová tenni. Miért van erre a történetre szükség? Nyilván a többi esélyes nem elemelkedett módon akart beszélni saját realisztikus témájáról, a lápvidék nőinek elnyomásáról és rendőrterrorjáról, vagy a második világháború képeit sem szerették volna ennél jobban túlszínezni – ezért a kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy mélyebb mondanivaló nélküli mesével, gondolom, elsőre megakasztotta a kritikusokat. Való igaz, hogy del Torro mit akarhatott üzenni az ötvenes évekbe tett történettel, ami a kétéltű és a néma lány között zajlik, nem egyértelmű. De én nem vagyok olyan haragvó, ha ilyet látok, mint egyesek, és ugye az Oscarnak sem kell szerintem akkora feneket keríteni. Igaz, ami igaz, ha Enyedi a saját filmjét egy pohár tiszta vízhez hasonlította, akkor a mexikói származású rendező alkotása „olyan egyszerű, mint egy kád víz”.

Egyébiránt szerintem pompás kis mesét kapunk. Sőt, ha a gyerekünk nem menekül a lény láttán rögtön sikoltva a pamlag alá, akkor akár egy sima mozidélutánt is nyerhet a család. Mert, lássuk be, a mese nem olyan rossz. Főszereplője egy néma lány, aki már fogyatékossága miatt is közel kerülhet a nézőhöz. Eliza Espozito (Sally Hawkins) nem túlságosan szép, de azért bájoska. Emellett takarítónő, nem is akárhol, egy amerikai katonai bázison.

Mivel az ötvenes években vagyunk, így mellesleg nem csoda, hogy bizonyos féllényekkel találkozunk, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a hidegháború legújabb játékszere az atom, ha tetszik, a hidrogén, majd a neutron. A kísérleti robbantások következtében pedig – ha szemrevételezzük az ’50-es évek hollywoodi alkotásait, láthatjuk – a filmek igencsak bővelkednek a sugárzás hatására mutálódott szörnyekben. Hogy messzire ne menjek, a Creature from the Black Lagoon szörnye mondjuk megszólalásig olyan, mint del Torro kétéltűje. Persze a pszichológusok hamar átláttak a szitán, és elmagyarázták nekünk, hogy a szörnyfilmeken átütő rémület igazából a Vörös Hadsereg inváziójától való félelemben kulminál. De ezt csupán azért hoztam fel, mert valóban, a szovjet titkosszolgálat ügynökei is szerepet kapnak ebben látványos és izgalmas filmes fabulában.

Persze itt nincs tanulság. Csak lebegés és szerelem. Hiszen a két számkivetett, a közös sorsuk miatt, annyira közel kerül egymáshoz, hogy áthág minden szabályt a túlellenőrzött világban. Nyilván az együttlét csak úgy valósulhat meg, hogy közben menekülni kell. Menekülni kell elsősorban a vasfegyelmi elvek szerint élő, szadista, FBI-os Stricklandtől (Michael Shannon), a fafejű, de néha megbocsájtó vezérezredestől, és persze a szovjetektől, akik szintén a mindent legyőző biológiai fegyvert szeretnék elkészíteni a lény igénybevételével. A szökésben persze nem maradnak egyedül, hiszen segít nekik Zelda (Octavia Spencer), Eliza testes és cserfes, fekete bőrű munkatársa. (Ne feledjük a háttérben megbúvó szegregációt – elvégre az ötvenes években vagyunk; ezt a film is leképezi.) Továbbá segítségükre lesz Giles (Richard Jenkins), Eliza idősödő meleg szomszédja is.

Természetesen lesznek fordulatok. Izgalmak. Sőt, még magyarázatok is, például arra, hogy kétéltűvel hogy lesz éles a testi szerelem. De ezeket a poénokat nyilván nem lőném le. Azért persze maradtak bennem is kérdések, mondjuk, hogy a kétéltű miért is zabál tojást? Vagy, hogy a gyereknek mit mondjon az ember arra a kérdésre, hogy a néni mit pürücöl naponta két percig rutinszerűen a fürdőkádban? De ezen lesz még időm gondolkodni. Hiszen mikor leültem megnézni a filmet, még azt sem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni. (Aki ráadásul mások szerint hal.)

Beretvás Gábor

A víz érintése (The Shape of Water)

Rendezte: Guillermo del Toro

Amerikai fantasy

2017, 123 perc

Bull Productions – Double Dare You – Fox Searchlight Pictures

Kapcsolódó írásunk:

Hany Istók Hollywoodba megy (Gerencsér Péter krtikikája) >>>