XXI. századi orosz néplélek?

A SZERETET NÉLKÜL AZ OSCAR UTOLSÓ FORDULÓJÁBAN

Több fórumon is megírtam már, hogy eszméletlen nehéznek látom a 2018-as Oscar-zsűri helyzetét, legalábbis a külföldi film kategóriáját illetően. Nehéz lehet összevetni ennyi és ennyire eltérő alkotást. Ami tetszik a közönségnek Oroszországban, az meglehet, hogy unalmasnak hat Magyarországon vagy érthetetlennek Svédországban, és vice versa. A kulturális szokások, a múlthoz való hozzáállás, illetve a jelen problémáinak feltárása pedig más-másféle képi megjelenítést, illetve elbeszélőmódot hozhat magával. Ezért is gondolom, hogy az egyöntetű vélemény végül is a zsűri összetételén épp annyira múlhat, mint magukon a nevezett alkotásokon. De ez már így is inkább egy sokváltozós egyenlet. Szerencsejáték.

A Szeretet nélkül egy olyan történetet jelenít meg, ami talán mindennapos lehet egy hatalmas közösségben. A címben kifejezett helyzet igazából minden embert érinthet. Egy olyan orosz családban találja magát ugyanis a néző, ahol anyagi problémák már nem sötétítik be a mindennapokat, így van ideje a háromfős család tagjainak saját érzelmi életük kielemzésére. Elsőre így három szemszögből kapunk képet a családi együttlétről, mondhatni az otthon melegéről, azaz itt stílszerűen az orosz télről, meg az otthon hangulatának fagyosságáról.

Van itt egy csendes apa, aki összeszorított foggal tűri a piperkőc feleség érzelmi rohamait. A trendi és még fiatalnak számító dekoratív feleség unja a férfi mulyaságát. A gyerek pedig, akinek neve igazán csak a film második felében hangzik el, hiszen a film többi szereplője nem is szólítja meg, csendes elszenvedője lesz érzékenysége semmibevételének. Végig ő a főszereplő, habár igaz, hogy csak a kezdő jelenetben látjuk igazán, ahogy az iskolából jövet magányosan átszeli a lakótelephez vezető erdőt. A szülők egymáshoz való viszonya annyira fagyossá válik, hogy a gyerek távolléte is csak némi idő eltelte után tűnik fel nekik. Nem véletlenül. Hiszen mindketten már egy másik kapcsolat irányába oldalaznak. A dekoratív feleség, aki így anyai teendőit igencsak elhanyagolja, egy vélhetően jómódú és elvált idősebb férfi karjaiban találja meg a számítását. Míg a férj ifjú barátnője már láthatóan Aljosa féltestvérét hordja a szíve alatt. Természetesen ez a tényező nagyban hozzájárul a feszültséghez. Egy állapotos nő is, aki ráadásul aggódik amiatt, hogy választottja nem szakadt el még végérvényesen régi családjától, hisztis, követelőző és egyben kiszámíthatatlan.

Ha a történetnek ezeket a személyes drámai részeit most magunk mögött hagyjuk – ordítozás, egymás hibáztatása, az eleve kilátástalan párkapcsolati helyzet kezelése és még számos tényező –, akkor szemrevételezhetjük azt, hogy ha a család védelme nem teljes, mit tesz az orosz állami véderő. Megindul ugyanis a gyerek felkutatása. A katasztrófavédelem, a rendőrség és a mentők összevont akciója; ha valami heroikus zene menne a jelenetsorok alatt, akár egyfajta propagandavideónak is beillene. Ám épp az kölcsönöz a filmnek művészi értéket, hogy az egyenruhás dolgozók síri csendben dolgoznak. Átvizsgálják a közeli lerobbant épületeket, a szocializmus hagyatékait, melyek a gyerekek közkedvelt búvóhelyei szoktak lenni. Átfésülik az erdőt és a vízpartot is. Mindezt áldott csendben, legalábbis egy jó darabig. Itt harsan fel az első kiáltás. Ami, lássuk be, okos húzás, mert a néző, ha egy elrejtőzött gyerek helyébe képzeli magát, belátja, nem biztos, hogy csupán a léptek zajára feladná menedékül szolgáló kis vackát. Aljosa a nevének kiáltásaira sem kerül elő. Telnek a napok. Lassan érvényét veszti az az elmélet, hogy a gyerekek lázadása tíz napig tart, utána a szokás törvénykönyve szerint az éhség hazaűzi őket.

Az ezt követő dramaturgiai fogás, hogy a rendőrség egy bonctermi környezetbe invitálja a szülőket, akiknek azonosítani kell egy, a keresett gyermekre hajazó oszlott testet. Ez vezet el a szülők teljes összeroppanásához. Meg kell jegyeznem, hogy a beállítás és az operatőri munka itt profi módon villantja fel és fedi is el egyben a valóságot. A tisztázásra majd a film végső lírai képsorai lesznek hivatottak.

Érdekes, hogy 2017-ben már az új Oroszországot és a jómódú társadalmi réteg problémáit láthatjuk. A díszletekben ugyan még feltűnik a Vorosilov mesterlövészének vagy a Bratnak a miliője, de csak elmosódottan, a tisztes szürke távolból. Itt inkább egyedien gazdag enteriőröket, szép és ápolt embereket, drága luxusautókat látunk. Sehol egy szegény ember, sehol egy Opel vagy egy Lada. Az új Oroszország gazdagjai eszerint pedig majd ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint a nyugati nagyok, csak a gyerekkel nem tudnak mit kezdeni még. Nincs dadus. Nincsenek nagyszülők. Tulajdonképpen nem kíváncsi rá senki. Ezért is emlékeztet engem ez a történet a rendszerváltás környéki olyan Rózsa János-filmekre, mint például a Csók, anyu! Bár tény és való, hogy az orosz film esetében a gyermeki szemszög úgy van jelen, hogy a gyereket magát nem látjuk. Igazából ez a film egyedisége. Kíváncsi vagyok, hogy ez elég-e a dicsőséghez, azaz a döntnökök szerint elnyerheti-e az Oscart. [Az Oscar-díjak átadása a cikk megírása után történt, ma már tudjuk, hogy a legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében – amelyben Andrej Zvjagincev filmje mellett többek között Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt – chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén. – A szerk.]

Beretvás Gábor

Szeretet nélkül (Nelyubov)

feliratos, orosz-francia dráma

127 perc, 2017

Kapcsolódó írásunk: