A hallgatók időként felteszik a kérdést: mi értelme újraolvasni? Én ugyanis mániákus újraolvasó vagyok és őket is igyekszem megfertőzni, vagy legalábbis azt elérni, hogy időnként forduljanak ehhez a gyakorlathoz. Ha lehet, tegyék szokásukká. Legalább évi egy alkalommal.
De miért? Mi értelme van újra elolvasni valamit, amit már eleve ismerünk? Miért nem valami olyasmibe fogunk, ami még ismeretlen? Ez a megközelítés is érthető. Mégis úgy gondolom, ha egy szöveget nem érdemes újraolvasni, azt általában elolvasni sem az.
Az újraolvasás nem csupán a szöveg mélyebb megismerésének eszköze. Az újraolvasás lakmuszpapír, ami a bennünk végbement változtatásokat is jelzi. Változásokat, melyeknek tudatában sem lennénk-e jelzés nélkül.
Gyerekként és kamaszként is nagyon szerettem a könyveket. Soha nem tudtam volna összefirkálni őket. Valahogy szentségtörésnek tűnt. Az idők folyamán ez is változott. Ma teleírom a margókat, aláhúzom a lényegesnek tűnő részeket és a mondatokat, amelyek különösen tetszenek. A belső borítókat a hosszabb jegyzeteknek tartom fenn és soha nem olvasok ceruza nélkül. Elégedettséggel tölt el, ha látom egy könyvön, hogy használták, ha a testére van írva, hogy elérte a célját és hagyták lényege szerint lenni.
Van egy rövidebb kötet, amit évről évre elolvasok. Közben átnézem a margináliákat is, melyeket a korábbi években írtam fel, de mellettük minden évben újakat is készítek. Ezzel a kötettel találkozni olyan, mint egy régi baráttal összefutni, akit már csak évente egy-két alkalommal látunk. Persze a szöveg a szó szoros értelmében nem változik, mindig ugyanaz marad. Én viszont mindig kicsit másmilyennek látom. Pedig valójában én változom. Azok a szempontok, amelyek a margináliák tanulsága szerint az előző években irányították a tekintetem az olvasás során, csak nagyon halványan működnek. Beépültek a szövegről alkotott képembe, most pedig más rétegekre irányítom a figyelmem. Felfedezek olyan kérdéseket, amelyeket eddig nem vettem észre.
Talán olyan pontokat is összekötök, amelyek nem léteznek. Ez a legkevésbé sem zavar. Az újraolvasás megajándékoz annak felismerésével, hogy milyen irányba változott az érzékenység, ami a figyelmes szövegolvasáshoz – és nem mellékesen a napi élethelyzetek értelmezéséhez – szükséges. Hajtásról-hajtásra figyelni, hogyan készül el egy origami figura. Hogyan lesz a sík, egyszerű lapból daru vagy teknős – úgy, hogy a folyamat nagy részében még azt sem látni, hogy mi készül. Ehhez hasonló dolog az újraolvasás. Önismeretre tanít, lemérhetem a gondolkodásomban végbement változást, megfigyelhetem merre haladok és tetszik-e az irány. És persze ott a változások mögötti okok feltárásának öröme vagy csalódása.
Ez csupán egy érv az újraolvasás mellett.
Szabó István Zoltán (Steve)
