04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Metafizikai üzelmeink
2017.12.12 - tiszatáj

TŐZSÉR ÁRPÁD: IMÁGÓK (ÚJ VERSEK 2012–2016)

Tőzsér Árpád nem éri be kevéssel. Tudja, vallja, hogy a költészetnek a lényegről kell beszélnie. Nincs ez másképp az Imágók c. új verseskötetében sem. Anélkül, hogy a költészet mindenhatóságába vetett naiv hitet táplálná az olvasójában, nem fél visszatérni olyan alapkérdésekhez, amelyeket a bölcselet és az esztétika látszólag már réges-rég kimerített. Kötetének gondolatvilága olyan klasszikus filozófiai, ismeretelméleti struktúrák köré épül, mint amilyen az elvont (általános) és konkrét (egyedi) közötti megkülönböztetés. A jól ismert képlet szerint a művészi ábrázolás lényege a kettő egysége lenne: az egyedi révén felmutatott általános, univerzális érték. A könyv nyitódarabjait az ezzel kapcsolatos kétségek, töprengések hatják át. Egy gyermekkori ugróiskolázás (Tőzsér szavával ickezés) emléke ennek az archaikus egységnek a jelképévé avatja az ugróiskola négyzeteit: az elvont, geometrikus formák és a húsbavágó, elemi élményt jelentő dolgok elválaszthatatlanságát fejezik ki (Icek). Egy másik szövegben az emlékezés folyamatát platóni kategóriákkal jellemzi Tőzsér, de az alapszerkezet változatlan: a platóni idea, a valódi létező az univerzális őskép, miközben mindaz, amit mi látunk és érzékelünk, vagy ahogy minket, egyéni létezőket érzékelnek, azok az árnyak, vagyis a konkrét dolgok. Így ír a költő a gyermekkorának helyszínét, a Nagyjászolt benépesítő szereplőkről: „Mint Platón barlangjában: árnyak nyüzsögnek a Nagyjászolban, s talán épp azért vannak olyan sokan, mert nem képes kimeríteni ideája gazdagságát” (Platón barlangjában). A kötet címében szereplő fogalom, az imágó először is arra utal, hogy a személyiség örökké mozgásban van, csak a másokkal való viszony révén képződik meg újra és újra, vagyis a belülről megélt és a kívülről ránk ruházott szerepekből áll össze. Abból, ahogy mi magunkat látjuk, és ahogy minket látnak mások. Ám ahogy a fenti idézet mutatja, ennek a gondolatnak a mélyén szintén ismeretelméleti probléma van: az általános (a platóni értelemben vett valódi) és a konkrétan adott (a platóni árny) kettőssége. Azért fogja fel Tőzsér az emlékezés és az önértelmezés folyamatát az általános és a konkrét játékaként, mert az elvesztett, idealizált múlt mint univerzális élmény csak pótlékok – a szerző saját szavával: imágók – partikuláris sokaságával nyerhető legalábbis részben vissza. Ez az imágó lehet szerep, kép, képzelgés, ábrázolás, idol. Az emlékezés tehát imágók révén történik, és itt el is mosódik, lényegtelenné válik a határ a megtörtént és a meg nem történt között, ahogy azt A pipázó bicikli c. költemény is mutatja: „Nem, én közönséges / biciklit tulajdonképpen / képen sem láttam, / bár mintha Léger / pipázó katonája / egy darabokra hullott / eocén-kori biciklin ülne.” Imágó a műalkotás, a vers is. Imágóink révén igyekszünk birtokba venni a magában valót, és ez a törekvés ott van alapvető emberi cselekvéseink mélyén: nemcsak az emlékezésben, hanem a megismerésben és birtoklásban is, amely utóbbi Tőzsér metaforavilágában akár szexuális és művészi, vagy a versírás révén történő hódítást is jelölhet.

Tőzsér persze a tőle megszokott módon nem csak a személyes múlt kedves maszkjait ölti magára, szerepjátékai ugyanis kiterjednek a történelmi terheket hordozó, példázaterejű archetípusokra is. A kötet egyik monumentális költeményében a vak Milton lányának bőrébe bújva beszél költészet és hatalom, megalkuvás és elvhűség viszonyáról. A Deborah, avagy az Éden szíve a Szenci Molnár Albert megkísértéséről szóló dráma, a Faustus Prágában méltó folytatása. A történelmi alakoskodás legradikálisabb terepe azonban a karnevál, a tragikus helyzetek és műfajok komikus travesztiája. A Fogadó az utolsó szóhoz c. rövid drámai költemény Hieronymus Bosch-díszletek és Joyce-féle kulisszák közé helyezett haláltánc, amelyben a huszadik század legvéresebb diktátorai bohóckodnak. A magasztos helyzetek vásári lefokozása, az elvont ideák alantas eredetének leleplezése magától értetődően társul Tőzsér műveltségéhez, kifinomultságához. Az Adalék a püthagoraszi etika történetéhez c. versben például arra a legendára játszik rá, amely szerint az éteri gondolatairól híres Püthagorasz kifejezetten tiltotta a lóbab fogyasztását: míg az olvasóban maga a növény a kínzó szelek problémáját idézheti fel, addig Tőzsér Püthagorasz averziója köré homoerotikus eredetmítoszt költ, amelyben a bab a here alakját idézi fel. Mindkét értelmezés megmosolyogtató kontrasztot képez a végül babmező szélén elföldelt matematikus fennköltségével: „Siratóéneket fölötte az / Egyetem szférái s a prímszámok énekelnek.” Ezt a groteszk minőséget a szó eredeti értelmében is tetten érhetjük: a groteszknek az itáliai reneszánsz idejéből eredő fogalma először az állati, emberi és növényi formák ornamentális vegyítésére utalt, Tőzsér prózaverseiben pedig maguk az elmesélt epizódok alakulnak át egymásba, lesznek hibrid történetekké a szabad asszociációk révén. A Phelegetón avagy 8 és ½ csapósügér c. szöveg így egyszerre beszéli el egy pecázás, egy Fellini-film és egy szexuális beavatás élményét, összekötve mindezt a huszadik századi ideológiai csapongások történetével. Talán csak Tolnai Ottó szövegei tudnak még ilyen szabadon mesélni.

Az elvont és a konkrét karneváli házassága mellett ez a bölcseleti alapstruktúra egy másik fontos területen is jelen van a kötetben. Összefoglalva: az ember és a föld viszonyának kiüresedésében. Tőzsér egyik nagy témájáról, a falu világának a pusztulásáról van szó. Az erről való beszédre a magyar irodalomban egy nagy hagyományú diskurzus rendezkedett be. Tőzsér annyiban különleges, hogy nála ennek a jelenségnek a tárgyalása is az elvont és a közvetlen filozófiai kettősségéből indul ki. Az Úton c. szövegben ez a pusztulás egyfajta isteni büntetés, amely a falu egykor volt világát „az anyagidegenség bűne”, a Teremtés „hűtlen kezelése” miatt éri utol. Azoknak a tereknek az elhagyását gyászolja Tőzsér, amelyekben az ember az anyagi léttel közvetlenül érintkezhetett: ez a falu és a föld szférája.

Márpedig a falusi táj, az attól való elszakadásból fakadó kozmikus otthontalanság vagy éppen a kisebbségi lét a nemrég elhunyt Juhász Ferenc és Csoóri Sándor, illetve még sok más, népi költőként kategorizált szerző témája. Tőzsér költői pályája szintén a népiek ízlésvilága felől indult. Nem voltak ezek élvonalbeli versek. Később azonban ugyanezeket a tapasztalatokat sikerült egy mélyen átgondolt és számára sokkal otthonosabb ismeretelméleti keretbe ágyaznia, sőt költői önreflexió tárgyává tennie. Nála a falu elhagyása nemcsak térbeli exodus, hanem poétikai is: maga a költészet hagyja el azokat a témákat, amelyek korábban a nyers élethez való kapcsolatát biztosították. A szerző az expresszionizmussal és szürrealizmussal átitatott népies poétikákat nem megtagadva, de azok helyett már más nyelven beszél azoknak a kötelékeknek a meglazulásáról, amelyek a faluhoz – a gyermekkor Tőzsér lírájában is felidézett helyszínéhez – kapcsolják őt és civilizációnkat. A képies sűrítés helyett jobbára tárgyilagos, dísztelen nyelven beszél, irodalmi látóterét mégis elképesztően tágra nyitja: folytonos gyanakvással bár, de a posztmodern nyelv- és szerepjátékokban is megmerítkezik, ám mindig megmarad a költői mesterség alapkérdéseinél. A poézis legarchaikusabb, szinte vallásos értelmezésével is számot vet. Nem lelkesedik naivan, de nem is akarja megspórolni magának a keserű illúziótlanságot, amely e számvetés egyedüli eredménye lehet. A költészet – állapítja meg – nemcsak az anyagi valóság közvetlenségéhez, hanem legősibb tárgyához, a transzcendenshez, a mítoszhoz is hűtlen lett. Nem véletlen, hogy Orpheusz és Hölderlin visszatérő igazodási pontok a kötetben. A számukra még elérhető „források”, ahol ugyebár istenek laknak, immár beláthatatlan messzeségbe kerültek; „bizony mondom, elhagy minket a vers, mert elhagytuk orfikus emlékeinket” – kiált fel Ó, Orpheusz c. szövegében, majd később hozzáteszi: „mi már, Hölderlin tengerészei, félünk a forráshoz hatolni”.

De hogy jön a mítosz kérdéséhez a falu, a földművelés elhagyott valósága? A helyzet az, hogy az éterien elvont mítosz és az anyagiság Tőzsérnél két egymástól el nem választható minőség. Hogy ezt megértsük, érdemes visszakanyarodni egy korábbi nagy, ars poetica-szerű verséhez, amelyet Duba Gyula írónak, a csehszlovákiai magyar falu krónikásának címzett Mittelszolipszizmus c. 1995-ös kötetében: Történet egy kripta lakóiról és a mítoszról. Tőzsér szerint Duba prózaművészetének az az érdeme, hogy elemi erővel szólaltatja meg a falusi világ tárgyait, vagyis „[e]gy nyelv előtti állapot torokhangjai”-t. A fogalmi nyelv eltávolít a tapintható, alakítható valóságtól, amelyet a földműves életforma jelent. „De azt a létet még közösen éltük meg, olyan / közel az erdőhöz, földhöz, fákhoz, / hogy szinte szavak, fogalmak nélkül” – írja Tőzsér. A versben elbeszélt történet szerint a falun született költő lakótelepen él, ahol hirtelen a panellakásokat ellátó vízvezetékekbe szennyezőanyag kerül, ezért a lakók kénytelenek – mint egykor falun – lemenni az ideiglenes „kútra”, vagyis a lajtoskocsihoz. Ez a mesterséges forrás természetesen már költői toposz, olyan hely, ahol az emberek ismét értik és meghallgatják egymás szavát, ahol újjáéled a kollektív tapasztalás rituális élménye. A mítosz a vers szavai szerint ezt a közvetlen, közös tapasztalatot hivatott újrateremteni. A nyelv fogalmi elvontságát leküzdeni képes költészet visszavezet abba az állapotba, ahol „a természet, s benne a közös munka” határozzák meg az emberek létét.

A nyelv előtti tapasztalás egymással összefüggő formái tehát a föld megművelése – az anyagi világ közvetlen alakítása – és a mítosz átélése. És éppen a kettő közötti folytonosság veszélyeztetettsége sarkallja Tőzsért versírásra. A beszédes Virágpedofília címet viselő vers a gyász rítusait és szakrális tárgyait vizsgálva elmélkedik azon, hogy lehetséges-e ezek révén valamifajta kapcsolatot létesíteni az ittlét és a túlvilág, anyagi és spirituális létezés között. És persze keserűen veszi szemügyre azokat a pótlékokat, amelyek e jelentésteli tárgyak és szertartások helyén még megmaradtak: „A régi perzsák / még a keselyűkre bízták halottaikat, én az éppen csak kinyílt, / zsenge kankalint rángatom bele metafizikus üzelmeimbe.” Ahonnan az orpheuszi, halottakat is feltámasztó költészet kivonult, ott a giccs lett az úr. Nem véletlenül jelentkezik Tőzsérben a nosztalgia egy olyan költészet iránt, amely a nagy kérdésekkel foglalkozik, és amely egész emberi létünket igyekszik magasabb minőségbe emelni. Ezért olyan fájó számára a metafizika kilúgozása az egyre inkább a technológiára leszűkülő emberi tudásból: „Az elaggott Föld arcán az ember műve / – ipar, űrprogram – májfolt, szeplő, / besorolhatatlan, fölös szereplő, / űrgebére szerszámolt gyeplő” (Világügyek).

Ha már mítoszról beszéltünk, meg kell említeni, hogy a falusi gyermekkor mellett ennek a nosztalgiának van egy másik fontos tárgya ebben a költészetben: az ókor. Egy tanulmányában Csehy Zoltán találóan jegyzi meg, hogy Tőzsér a Winckelmann-féle antikvitásképzetet folytatja. Viszont meg is újítja azt. A mitikus idők földművelő élete nem az ovidiusi aranykor és nem is a vergiliusi pásztoridill, hanem a munka, a világ formálásának, a földből és a földön végzett munkából teremtett élet egy közvetlen, őseredeti viszonya – ha úgy tetszik, a marxi elidegenedés előtti állapot. Nem idill, hiszen helye van benne a fájdalomnak, a tragédiának, ugyanakkor a winckelmanni elképzeléshez hasonlóan ez is egy absztrakt rekonstrukció. A költészet tétje tehát az Tőzsérnél, hogy joga van-e megragadni, megteremteni vagy védelmébe venni egy eszményt, etikus-e elszakadnia a megtapasztalható konkréttól. Illetve fordítva: mit ér, ha megmarad a konkrétnál, az empirikusan igazolható tényállásoknál?

Éppen ezért a vulgárisan a posztmodern sajátjának tekintett poétikai és nyelvi öntükrözésnek Tőzsér esetében nemcsak az elmosódó identitások és kulturális krízisek szempontjából van jelentősége, és főleg nem merül ki valamifajta felszabadult játékban. Az ő posztmodernje, ha lehet így hívni, etikai és filozófiai mélységű: arra kérdez rá, hogy van-e morális, metafizikai jelentősége a költészetnek? Tőzsérrel kapcsolatban azonnal szemet szúr a tény, hogy mennyi stílushatás, irodalmi áramlat és szerep keveredik verseiben, ő ugyanis szenvedélyesen, de mégis nagyon tudatosan igyekezett az elmúlt ötven-hatvan év minden irodalmi jelenségéből tanulni, és felépíteni belőlük saját magát. Mivel azonban a maszkok és szerepek váltakozása nála nem öncél, nem nehéz észrevenni az állandó elégedetlenséget Tőzsér lírájában. Amikor filozófiáról, irodalomról és történelmi tapasztalatról beszél, akkor képtelen elfojtani az érzést, hogy már mindent kipróbáltunk, és mégsem lett jobb: „2013 (plusz a Krisztus előtti évek) már elég nagy számtest ahhoz, hogy a valószínűségi változók eleget tegyenek a nagy számok erős törvényének, s a »fej vagy írás«-t játszó Ormuzd és Ahriman párbajában végre Ormuzd (a jóság tutymutty istene) a mi tévedésszerű jótetteink nélkül is megkapja a neki kijáró ötvenegy százalékot, s nyerjen” – írja a Ricorso: Jelentés az EU és a hon állásáról, 2013-ban c. szövegben a fény és a sötétség zoroasztriánus isteneire utalva.

Tőzsér költészete, amely a kortárs gondolati líra csúcsteljesítménye, világosan bizonyítja, hogy bár lehet, hogy néha már unalmas a posztmodern metapoétikai témaválasztása, olykor igenis hitelesebb, erkölcsösebb versekről írni verset, mint úgy tenni, mintha az irodalmon kívülről és az irodalom előttről mindig méltóbb tárgyat lehetne találni a költészethez. Persze, lehetne. De az Imágók éppen arról szól, hogy ez az áhított tisztaság milyen ritkán adatik meg.

Förköli Gábor

(Megjelent a Tiszatáj 2017/5. számában)

 

3266622_5Kalligram Könyvkiadó

Pozsony, 2016

123 oldal, 2800 Ft

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írásunk:

Körséta a Sztüx partján (Dominka Ede Harald kritikája)


Címke: , , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő