Forradalomtól a világégésig

TOTTH BENEDEK ÉS POTOZKY LÁSZLÓ A JAZZ KOCSMÁBAN

Egy igazán különleges, koncerttel folytatódó dupla kötetbemutató részese lehetett az, aki november 22-én este ellátogatott a szegedi Jazz kocsmába a József Attila Kör estjére, melyen Totth Benedekkel és Potozky Lászlóval új köteteikről Gaborják Ádám beszélgetett.

Gaborják Ádám visszaemlékezéssel nyitotta a beszélgetést, ugyanis szerinte történt már egy hasonló esemény két évvel ezelőtt az Írók Boltjában. Totth Benedeknek akkor jelent meg első regénye, a Holtverseny, Potozky-nak viszont Éles című kötete csak kéziratban volt még ekkor. Potozky azonban kíméletlen pontossággal csapott le erre az állításra, és leleplezte, hogy Gaborják összekevert két eseményt. Ez a kis zavar már rögtön a beszélgetés elején megalapozta a jó hangulatot. Idén Totth és Potozky új regényei valóban egyszerre, október 16-án jelentek meg a Magvetőnél, így most Szegeden, a Jazzben végre alkalmuk nyílt hármasban beszélgetni.

Gaborják az est során a hasonlóságokra kívánta felhívni a figyelmet, körüljárva többek között az inspirációul szolgáló tényeket és tényezőket, a mottókat, a regények keletkezéseinek körülményeit és a használt narrációs technikákat is.

Totth Benedek első regénye közel tíz évig íródott, míg Az utolsó utáni háború két év alatt készült el. Az írás folyamatának lerövidülését egyértelműen fejlődésként ítélte meg a szerző. A kötet megszületése mégsem volt teljesen zökkenőmentes: Totth-on több ízben is úrrá lett a „második könyv para.” A végleges szöveg harmadik nekifutásra készült el, s az előző változatokat csaknem teljesen átírta. Eredetileg a Holtverseny utolsó fejezetét félretette (amely így nem került bele a kötetbe), ugyanis ez a rész „józan fejjel túl durva volt”. Terv szerint ebből a fejezetből bontakozott volna ki második regénye, de végül ezt a szálat teljesen elengedte. Az pedig, hogy Az utolsó utáni háború is egy gyermeki, kamasz nézőpontból íródik, csak utólag tűnt fel az írónak, nem érezte szándékoltnak.

Potozky-nak az Égéstermék már a negyedik kötete, habár az első két publikáció óta műfaji elmozdulás történt: az Áradás (2011) és a Nappá lett lámpafény (2013) rövidprózákat gyűjtő kötetek. Elsőre úgy tűnhet, számbeli fölényben van Totth-tal szemben, hiszen az Égéstermék már a második regénye, Potozky viszont ezt a mennyiségelvű aspektust gyorsan dekonstruálta. Bevallása szerint a rutinnal csak egyre nehezebbé válik az írás. A szerző a novellát „egy könnyen megtanulható formátum”-ként aposztrofálta, ehhez képest a regényírás olyan, mint egy új nyelv megtanulása.

Az elkészülés fázisairól, technikai részleteiről is elárult egy keveset Potozky. Jegyzeteiből elkészített egy nulladik változatot, melyet továbbított egy barátnak, aki a kézirat csaknem felét kihúzta. Ehhez írt még hozzá egy keveset, a gyakorlatban így készült el a nagyérdemű által is olvasható Égéstermék. A nézőpont itt is egyes szám első személyű, hiszen egy mindentudó narrátor egy forradalom elbeszélése esetében nem túl szerencsés. Saját technikáját az Oliver Stone által rendezett Szakasz című film alulnézetes perspektívájához hasonlította.

Az Égéstermék egy forradalom kibontakozását, míg Az utolsó utáni háború a forradalom és a világégés utáni létet tárja az olvasók elé – ebben a beszélgetés mindhárom résztvevője kiegyezett. A beszélgetés ezt követően az inspirációul szolgáló intermediális stimulusok seregszemléjévé változott. A kiindulópont egy-egy fénykép volt, amelyek hatottak az elkészült kötetekre.

Totth Benedek elismerte, hogy valóban van egy fotó, amelynek jelentősebb hatása volt a regényre. Ennek leírása be is került a kötetbe, de nem pusztán ez az egyetlen fénykép az, amely dominánsan nyomott hagyott a regényben. Személyes tapasztalat híján egyértelmű, hogy más művekhez nyúlt: számos film állt rendelkezésére, amely segítette a posztapokaliptikus hangulat megteremtését és a háború reprezentálását. Mégis saját kisprózája inspirálta a legjobban. Írt ugyanis egy novellát A fekete katona címmel egy alternatív történeteket gyűjtő antológiába (A másik forradalom. Alternatív ötvenhat, 2016). Az itt kibontakozó történetet folytatta második regényében, az ötvenhatos szálat viszont időközben kihúzta onnan. „A forradalom olyan lenne ebben a szövegben, mint díszek a karácsonyfán”: nem igazán tenne hozzá érdemben. Másrészt a konkrétumok eltüntetésével az értelmezési horizont is jelentősen kitágul, amelyet Totth egyértelműen pozitív változásként könyvelt el. Hozzátette azt is, hogy maga az ötvenhatos forradalom már igencsak el lett koptatva az utóbbi években, emiatt sem akarta ezt a vonatkozást.

Több háborús tematikája alkotás is hatott a regényére, ezek közül kiemelné a Jöjj és láss című szovjet filmet, illetve egy fotósorozatot, amelynek keretein belül műteremben, színészek közreműködésével készítettek relevánsnak tűnő fényképeket, például az afgán háború halott katonáiról. Arra a kérdésre pedig, hogy Az utolsó utáni háború látomásos részeire a már emlegetett Szakasz vagy az Apokalipszis most című filmnek volt-e nagyobb hatása, Totth Benedek azt válaszolta, hogy „egyik sem, de ha mindenképpen választani kell, akkor az utóbbi.” Potozky László e ponton közbeszólt: evidensnek tartotta, hogy mindenképpen a Szakasz fedezhető fel Totth regényében.

Potozky szövegére a szociális médiának volt erőteljes hatása: egy fénykép inspirálta, amelyet egy internetes fényképmegosztó oldalon látott. „Az ukrán forradalomban egy szélsőjobbos, maszkos figura egy Molotov-koktélról gyújtott rá a cigire.” Ez a kép annyira valószerűtlenül hatott, hogy igencsak megragadt a szerző fejében. Az író bevallása szerint a belső nézetes számítógépes játékok látásmódja is beépült a kötetbe.

Az Égéstermék kollázsszerűsége Potozky szerint „a lehető legvalószerűbb valóság”, amely nem egy nagyobb tendenciaszerű változást ragad meg és mutat be, hanem apró részleteket. Ez utóbbiak sokkal jobban működnek, főként az egyszerű behelyettesíthetőségük miatt. Tisztában van az olvasók által felfedezni vélt áthallások veszélyeivel, és ragaszkodik annak kimondásához, hogy az Égéstermékben megjelenő szereplők és események általános jelenségeket mutatnak be. Ennek megerősítéseként beszélt saját aspektusáról, ami nem feltétlen egyezik meg az anyaországi befogadóiéval. A csíkszeredai születésű szerző biztos abban, hogy más szeletét látja a valóságnak, más események hatottak rá, új könyve sokkal nagyobb mértékben építkezett például az ukrán forradalomból. Az író elmondása szerint könnyű volt ezeket modellezni, s talán sikere is az univerzálék megragadásában áll, amelyek organikussá tették a regényt.

Totth Benedek regényének a tétjét az elbeszélhetőség, és annak esetleges kudarcai felől közelíti. Egyszerűen kíváncsi volt, tud-e hitelesen beszélni a háborúról úgy, hogy nincsenek első kézből forrásai, tapasztalatai. Könyve mottójául többek között egy idézetet választott Tim O’Brientől, egy vietnámi veterántól, mely szerint egy igazi háborús történet arról ismerszik meg, hogy nincs erkölcsi tartalma. Hogy ez valóban így van-e, vagy a könyv a cáfolat, arra nehéz választ adni, mindenesetre termékenynek tartja ezt a feszültséget a mottó és a főszöveg között.

Potozky László mottóválasztásának („Őszi tejben leng/ a világ bizonytalanul”) intenciója is körvonalazódott a beszélgetés során. Egyrészt az idén elhunyt Mózes Attilának szeretett volna emléket állítani így, másrészt a szerző szerint ez a dühös vers remekül demonstrálja azt a politikai kontextust, amelyben az Égéstermék cselekménye kibomlik. Jelesül azt, hogy nem látni tovább.

A bő egy órás beszélgetést követően rövid felolvasás következett a kötetekből, melyhez a disztopikus hangulatot a háromnegyed Lajka zenekar (Lengyel Zoltán, Orcsik Roland és Ács Oszkár) biztosította. Az est zárásaként a színpadról lekerültek az írók, s az addig csupán zenei aláfestést biztosító trióhoz csatlakozott a shot in the neck-ből ismert Taskovics Viktória is, hogy elkezdődhessen a két együttes fúziójából létrejövő balaLAJKA formáció által generált „posztapokaliptikus ambient-zajongás.”

Pozsár Anett

Fotó: Fakan Csaba