04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Ortodox vagy eretnek?
2017.11.22 - tiszatáj

HAMAR PÉTER: KARÖLTVE A KÍSÉRTETTEL – BALÁZS BÉLA UTOLSÓ ÉVEI

Nem élettörténet, de nem is kimondottan film- és irodalomtörténeti értelmezéseket tartalmaz Hamar Péter új könyve. A szovjet emigrációból 1945-ben hazatérő Balázs Béla utolsó életszakaszára fókuszáló kötet a művekből és a magánlevezésekből is a költő-filmesztéta személyiségét hámozza ki. Minthogy a szerző érdeklődését döntően Balázsnak a kommunizmushoz való viszonya határozza meg, a végeredmény nem is lehet más, mint egy egydimenziós ember képe. Kérdés azonban, hogy valóban egy udvaroncról vagy pedig egy marginalizálódó személyről van-e szó.

Az irodalom- és filmtörténész Hamar Péter Karöltve a kísértettel – Balázs Béla utolsó évei című könyvének középpontjában a költő, író és filmesztéta pályájának utolsó, 1945 és 1949 közé eső rövid szakasza áll. Az 1945-ös év nemcsak a magyar politikatörténetet illetően képez cezúrát, hanem Balázs Béla életében is váltást jelent, amennyiben ekkor tér haza véglegesen a Szovjetunióban töltött emigrációs éveiből. A szerző ezt az időszakot következetesen kommunista korszakként azonosítja, amellyel elmossa azokat a különbségeket, melyek az 1949 előtti és utáni politikai miliő között adódnak. Kétségtelen ugyan, hogy a szovjet kolonizáció és a kommunista párt egyre növekvő befolyása már a nyilas uralomtól való felszabadulás (szándékosan használom ezt a terminust) évétől rányomta a bélyegét a belpolitikai viszonyokra, de azért a historiográfia tanúsága szerint a koalíciós évek az elnyomásnak mégsem azt a fokát jelentik, mint a totalitarizmus drasztikusabb eszközeihez folyamodó sztálinista periódus. Kultúrtörténetileg is fontos aláhúzni, hogy a művészet kötelező politikai propagandává silányítása még nem 1945-ös fejlemény – az Európai Iskola például néhány évig még működhetett –, ezért az alkotói szabadság feltételei sem azonosak azzal a korszakkal, amikor Balázs Béla már halott volt. Ahogyan Marx és Sztálin között sem feltétlenül húzható közvetlen leszármazási vonal, amire beszédes példa, hogy Engels Eduard Bernsteinhez írt levele szerint Marx állítólag kijelentette: „én nem vagyok marxista”.

Bár a kötet szerzője nem biográfiát ír, ugyanakkor nem is kifejezetten főszereplőjének műveire, intézményszervező tevékenységére kíváncsi alapvetően, hanem Balázs Béla személyiségképét csapolja ki belőlük. Anyagát ugyan mediális és kulturális szempontok alapján rendezi el (újságírás, költészet, regényírás, filmes tevékenységek, színpadi művek, előadás), nem pedig lineáris életrajzi logika dominálja, úgy tűnik, hogy Hamar Pétert jobban érdekli hősének pszichológiai rajza. Verseiből például főként az embert olvassa ki, mintsem hogy a magyar irodalomtörténet folyamába helyezné azokat. Miközben levéltári kutatásokon alapuló érzékeny mikroelemzései számos értékes filológiai, kiadástörténeti, delfinológiai, irodalomtörténeti, színháztörténeti vagy éppen filmtörténeti csemegét tartogatnak, az életmű ezen szakaszát túlnyomórészt referenciális módon értelmezi, melynek alapján visszatérően azt sugallja, hogy Balázs Béla a kialakuló kommunista rendszer kiszolgálója és haszonélvezője volt.

Erre utal a könyvnek, bevallom, első pillantásra számomra nehezen dekódolhatónak tűnt címe, a Karöltve a kísértettel. Amint azonban a könyv bevezető fejezetéből kiderül, a címadás egy allúzió, méghozzá a Kommunista kiáltvány ismert nyitó mondatára utal: „Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete.” Ilyen értelemben a könyv „fausti” címe Balázs 1945 és 1949 közé eső pályáját rögvest politikai kontextusba helyezi, és olyan baljós retorikája van, mintha azt írta volna, hogy „szövetségben az ördöggel”. Tekintettel arra, hogy a könyv egészét ilyen nagymértékben meghatározza a politikai olvasat és Balázs kommunizmushoz fűződő viszonyának taglalása, egészen érthetetlen számomra, hogy Hamar miért fogalmazza meg egyfajta módszertani sorvezetőként ennek ellenkezőjét a bevezető fejezetben: „Könyvünk ennek a megváltozott, depolitizált szemléletnek a jegyében mutatja be Balázs Bélának a hazatérésétől haláláig tartó korszakát […]” (11. o.). Erre az állítólagos „depolitizált” megközelítésmódra már a könyv címe is rácáfol, ahogyan az a végig koherensen képviselt álláspont is, miszerint 1945 után Balázs a magyar kommunizmus udvari szerzőjévé vált. Félreértés ne essék, nem a politikamentes művészet- és kultúrtörténeti értelmezésért szállok síkra, hanem a véleményem szerint téves szerzői önmeghatározást kifogásolom. Politika és kultúra szétválasztása egyébiránt is alighanem megvalósíthatatlan ábránd volna az 1945 és 1949 közötti időszak komplex vizsgálatát illetően.

A szemléletmódra vonatkozó másik kritikai megjegyzésem a kommunista esztétikai elvek elméletének és gyakorlatának simulékony egymáshoz illesztését illeti. Egyetérthetünk a szerző azon értelmezésével, amely Balázs Béla 1945 utáni műveinek ideológiáját mérhetetlen naivitással és a kommunizmus iránti már-már vallásosan fanatikus lelkesedéssel vádolja, mivel írásai utólagos pozícióból valóban önparódiáknak tűnnek. Ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy azokat az ideológia tiszta megvalósulásának is tekintsünk egyszersmind. Miközben Hamar Péter a második fejezetben reflektál arra, hogy milyen nehéz a zsdanovi esztétika bombasztikus lózungjait értelmezhető tartalommal megtölteni – mint írja a 19. oldalon: „[a]mit egykor szocialista realizmusnak neveztek (ha tartalmáról konszenzusra sosem jutottak)” –, máshol visszacsempészi azt, amit egyszer már megkérdőjelezett. Ezzel szemben a Karcsi-regényeket „a szocialista realizmus szerelemgyerekének” (46. o.) nevezi. Nem világos, hogy ha korábban azt sugallta, hogy a „szocialista realizmus” egy nehezen megszelídíthető jelentéssel bíró üres címke, milyen értelemben használja mégis. Lehetséges, hogy a Karcsi-könyvek bárgyú propagandaregények, és gyermekekhez szóló ifjúsági regényként sem működőképesek, de érdemesebb lett volna részletesebben alátámasztani, miként vonatkoztatható rájuk a szocialista realizmus fogalma.

Az árnyalt műértelmezéseket és kultúrtörténeti értékeléseket is gyakran rombolják az ehhez kapcsolt referenciális olvasatok és politikai kiszólások. Ilyen például az, amikor Balázs egyik cikkében kétségtelenül döbbenetes pátosszal beszél „az orosz nép bájos kedvességéről”, amihez Hamar azt az ironikus megjegyzést fűzi, hogy „[e]z a bájos kedvességű nép kergetett az éhhalálba milliókat” (27. o.). Most ha valaki pozitívan ír a németekről, akkor meg a nemzetiszocializmusra emlékeztessünk? Az csak a probléma egyik fele, hogy nem a „nép”, hanem a politika volt a terror működtetője, módszertani szempontból viszont lényegesebb, hogy itt a szerző kiesik a szerepéből, és kultúrtörténeti megközelítés helyett történészi szerepre vált át. Hasonlóképpen: amikor Balázsnak az Álmodó ifjúságban olvasható reprezentációját azzal cáfolja, hogy vegyünk „néhány nem elhanyagolható tényt” (60. o. – kiemelés tőlem), a történettudomány módszereihez folyamodik, ami azonban egy másik megközelítésmód. A portré, az irodalomtörténeti és filmtörténeti elemzés ezeken a pontokon sűrűn megbicsaklik, s valami mássá alakul át.

Ráadásul a szöveg olvastán egyáltalán nem olyan egyértelmű számomra, hogy Balázs Béla amolyan ortodox kommunistaként a kialakulóban lévő totalitárius rendszer kiszolgálója és kegyeltje lett volna, mint ahogyan Hamar Péter ezt gyakorta érzékeltetni látszik. Sőt, az általa feltárt, primer levéltári kutatásokon (Magyar Tudományos Akadémia, Kézirattár) alapuló forrásokból inkább az a kép rajzolódik ki, hogy Balázs Béla sűrűn került konfliktusba a rendszer működtetőivel, és ha nem hal meg 1949. május 17-én, perlekedései alkalmasint eszkalálódtak volna. Ezek a purparlék nem csupán Balázs nagyravágyó ambícióból és kirekesztettségéből fakadó frusztrációjából származhattak, ahogyan Hamar értelmezi, hanem a kiépülő totalitárius rendszerbe kódolt, szükségszerűen feloldhatatlan ellentmondásokból is. Különösen árulkodó ebből a szempontból Balázs egyik utolsó levele, melyet a szerző idéz: „De énbennem teljességgel betelt annak a csőcseléknek a megvetése, mely Honttól [Hont Ferenc] Gergely Sándorig, és Révaitól [Révai József] Lukácsig [Lukács György] parancsuralma alatt tartja a filmet és az irodalmat itthon” (176. o. – névkiegészítések tőlem). Az, hogy Lukács György verbálisan több ízben elparentálta a művészi mélyrepülésbe jutott író-esztétát, az, hogy elutasították filmterveit, az, hogy kihúzták a lába alól az általa szervezett filmintézetet, amely tíz évre elvetélt, nem feltétlenül azt a Balázs-képet mutatják, amit Hamar tendenciózus módon sulykolni igyekszik.

Nem olyan egyértelmű tehát, hogy egy ortodox kommunistáról van szó, hanem elképzelhető, hogy egy olyan eretnekről, aki – ha nem hal meg – talán valamelyik rákosista pince vendégszeretetét élvezhette volna. A Balázs Béla kommunizmusával szembeni látható ellenszenv olyan aránytévesztésre is vezeti a szerzőt, hogy két legismertebb filmesztétikai munkáját, A látható embert és A film szellemét is „elavultnak” nevezi, és szerinte Balázs ezzel kapcsolatos „önértékelései túlzások” (77. o.). Hamar Péter még a fülszövegben is lesajnálóan csak történeti funkciót tulajdonít Balázs Béla klasszikus filmelméleti munkáinak: „filmesztétikai alapvetése fölött is eljárt az idő, jobbára csak történeti jelentősége maradt meg”. Ez azonban nem állja meg a helyét. Balázs filmesztétikája továbbra is benne van a filmelméleti diskurzusban, egyetemi tananyag része, nemrég például komplett konferenciakötetet szentelt a Szlovák Filmintézet a munkásságának (Béla Balázs – Chvála filmového umenia), történeti jelentősége pedig nehezen megkerülhető. A folytonos referenciális olvasat és a pszichológiai motivációk fölötti ítélkezések helyett/mellett érdemesebb lett volna – kitágítva a perspektívát – nagyobb hangsúlyt fektetnie a szerzőnek arra, hogy mivel magyarázható, hogy a maguk területén kiemelkedőt nyújtó filozófusok, írók, művészek és esztéták rendszerint bámulatos vakságot mutatnak politikai kérdésekben. Úgy vélem, hasznos fogódzót nyújthatott volna ehhez Mark Lilla magyarul is hozzáférhető A zabolátlan értelem című könyve, amely többek között a náci gyűlöletkampányt teoretikusan megalapozó Carl Schmitt, a nemzetiszocialistákkal kokettáló Martin Heidegger, az Iránt és Kádárt éltető Michel Foucault életművét veszi ilyen alapon vallatóra, és a sor folytatható volna Bertolt Brechttől kezdve Jean-Luc Godard-on át Szolzsenyicinig (hogy a máról ne essen szó). Mark Lilla a szenvedélyt (értsd: a vágyvezérelt gondolkodást) nevezi meg ezen értelmiségi vakságok fő okának, és azt hiszem, Hamar Péter is ehhez a gondolathoz kerül közel, amikor úgy fogalmaz, hogy a „hazatért Balázs Béla mintha eszméinek álomvilágában élt volna” (108. o.).

A Karöltve a kísértettel – Balázs Béla utolsó évei című munka rendkívül informatív könyv, amely a maga nemében hiánypótló vállalkozás, amennyiben egységben láttatja Balázs Béla 1945 utáni szerteágazó munkásságát. A szerző filológiai aprómunkáit, irodalom- és filmtörténeti elemzéseit azonban gyengítik szemléletbeli problémái, amit főként Balázs Béla kommunizmusa köré szervez. A kötet ebbéli célzatossága folytán marad el aztán annak valóban mélységi vizsgálata, hogy Balázs Béla mennyiben volt ortodox és mennyiben eretnek. Vagy – ami még kacifántosabb – ortodox eretnek.

Gerencsér Péter

 

boritoHamar Péter: Karöltve a kísértettel – Balázs Béla utolsó évei

Írott Szó Alapítvány

Budapest, 2017

1800 forint

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő