Megalkuvás nélkül „csak tették a dolgukat”

EGY TÖRTÉNET HETEROGENITÁSA: MŰVÉSZET, INTIMITÁS ÉS TÖRTÉNELEM

Az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszékén 2015 óta létezik egy fontos beszélgetéssorozat, a Műhelytitkok, melynek ötletgazdája Szilágyi Zsófia professzor, társszervezője Szabó Gábor docens, támogatója pedig a Szépírók Társasága. 2017. október 12-én a BTK-épület Sík Sándor Olvasótermében Nagy Boglárkát, a Libri Kiadói Csoporthoz tartozó Jelenkor Kiadó szerkesztőjét látták vendégül, akivel Szilágyi beszélgetett A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997 c. kötetről. A szeptemberben megjelent, monumentális, 744 dokumentumot és Nádas Péter záróesszéjét tartalmazó levelezéskönyv kapcsán nemcsak a filológusi, szerkesztői munkáról, tudományosságról és anekdotákról, élettörténetről és művészi/társadalmi vállalásról, hanem a bulvár-kontextusról, a „Nyáry Krisztián-féle vírusról” is szó esett.

Természetesen Szilágyi először a kötet keletkezéstörténetéről kérdezte a szerkesztőt, aki – annak ellenére, hogy a munkában azért voltak segítőtársai, pl. Ablonczy Anna és Jankovics József  – valójában egy egész képzeletbeli kutatócsoport nehéz feladatát teljesítette. Szilágyi szerint az ekkora terjedelmű levelezéskötetek nem is ideálisak, ám A bilincs a szabadság legyen kivételt képez, hiszen nem pusztán a mészölyi filológiába, egy „tudományos masszába” (aminek lehetséges, nem megvalósult iránya Mészöly összes levelezésének a kiadása lenne), hanem egy teljesen más műfajba is beleíródik, és ezáltal várhatóan újraértelmezi vagy továbbrétegzi többek között a Mészöly–Polcz házasságról kialakított egyszerű képet.

Mind a Mészöly-, mind a Polcz Alaine-életmű kiadásának jogaival a Jelenkor Kiadó rendelkezik, a 2004-es Séta, évgyűrűkkel c., Szederkényi Ervinnek és Mészöly Miklósnak a levelezését dokumentáló kötet szerkesztője, valamint Mészöly Műhelynaplók c. kötetének társszerkesztője (Thomka Beáta mellett) Nagy Boglárka volt, de az ötlet Ablonczy Annának, a Polcz Alaine-jogok örökösének és számos Polcz Alaine-kötet szerkesztőjének az érdeme volt. Tehát Ablonczy találta ki (akkor még a Jelenkor igazgatója Csordás Gábor volt), hogy összerakna egy válogatáskötetet a házaspár közel ötven évig tartó levelezéséből: a könyv kéziratát begépelte, majd 2016 év elején el is küldte a Mészöly Miklós Egyesületnek, melynek Nagy Boglárka elnökségi tagja. Nagy és az egyesület tiszteletbeli alelnöke, Jankovics döntött úgy, hogy nem érdemes a levelezésből anyagokat kihagyni: így lett A bilincs a szabadság legyen a házaspár közel teljes levelezésének a dokumentációja. Nem teljes, hiszen – ahogy Mészöly sajnálatos gondatlanságára Szilágyi is rámutatott – vannak hiányzó Polcz-levelek. Mészöllyel szemben azonban Alaine mintha kifejezetten dokumentált volna: ezt bizonyítja az is – jegyezte meg Nagy – hogy utólagosan kommentálta a leveleket, felírta a hiányzó dátumokat, keletkezéskörülményeket, de ez a gondosság fedezhető fel egyébként Mészöly halála után az egyesület, de a szekszárdi múzeum kialakításában és a hagyaték átadásában is.

Maga a levelek összeolvasása három hónapot ölelt fel, ebben volt Nagy társa Jankovics. A munka borzasztó részét egyrészt az Alaine-levelek kiolvasása képezte. Mészöly kézírása – tudta meg a közönség Nagytól – azért nem okozott nehézséget, mert a Műhelynaplók után a szerkesztőnek már volt benne tapasztalata. A szöveg rekonstruálásán túl a sorrend felfejtése is komoly problémákat okozott, hiszen a levelek jórészét nem datálták, illetve hiányoztak a borítékokról a bélyegek. A szerkesztő igazi nyomozói tevékenységet folytatott, a levelekben felbukkanó, visszatérő motívumokat, azok alakulásait figyelte, illetve a háttéresemények alapján különböző emberekkel beszélgetett, hogy felállíthassa a kronológiát. A nyomozói-beazonosítói munkát élvező Nagy anekdotája a vémédi Márika néniről (neki köszönhetően pontosan datálható Mészöly vémédi tartózkodása – ott írta a Fekete gólya c. regényét) azok a kötetkeletkezési műhelytitkok és a véletlennek köszönhető csodák közé tartozik, melyek a tudományosság és objektivitás igénye mellett és ellenére a filológusi-szerkesztői tevékenységet a regényesség szálaival szövik át, és a Műhelytitkok-típusú beszélgetéseknek köszönhetően a saját, zárt élményt az értelmezői közösségek számára is elérhetővé, így a könyvet személyesebbé, élőszerűbbé teszik. Szilágyi ezen a ponton hívta fel a figyelmet a szerkesztői feladat heterogenitására és a tudományosság elsőrendűségére: Nagynak egyszerre életrajzi, hely- és kultúrtörténeti kutatásokat kellett végeznie, melyeket végül objektív lábjegyzetekben dokumentált, azaz csak a tények, „az azonosítás maradt, mert a sztori ebből mindig kiesik”.

Az irodalomtörténészt a következőkben az érdekelte, hogy az olvasó mennyire van még közel Mészöly és Alaine élet- és levélanyagához, és hogy szerkesztőként mit lehetett kezdeni az egyéni érzékenység kategóriájával. Nagy a beszélgetés alatt többször is hangsúlyozta, hogy a levelezés azt mutatja, mennyire kedves, jóindulatú emberek voltak. A rosszindulat hiányából kifolyólag az egyéni érzékenységgel való szükségszerű foglalkozás fel se merült a szerkesztés alatt. A bilincs a szabadság legyen monogrammal ellátott három szereplője pedig azoknak a házasságon belüli, magánéleti viszonyoknak a részesei, amik kapcsán a személyi beazonosíthatóság nem tartozhat az olvasóra. Szilágyi ennek kapcsán emelte ki azt a bulvár-kontextust, amibe a kötet jó érzékkel, szándékoltan nem akar belépni, ám ennek ellenére mégis megképződött vele kapcsolatban egy ilyen közeg. A levelezéskönyv friss megjelenése miatt még szakmai recepcióról nem igazán beszélhetünk, ám nagyon gyorsan belepte egy bulvár-diskurzus (pl. Szentesi Éva írása az WMN-portálon). Ezek a reflexiók Nagy szerint leegyszerűsítik Mészöly és Polcz Alaine történetét, és leginkább a Polcz-életművön vagy a feleség utólagos Mészöly-képén keresztül olvassák meg és kritizálják a férfit, irodalmunk fontos alakját, aminek káros, radikális következménye a női bántalmazás felé szűkíti le az interpretációs horizontot, és alakítja ki a „bántalmazó férfiíró”-toposzt: a „Józsefattilákat, Radnótikat és Mészölyöket, akiket nem is volna szabad az iskolában tanítani”. A szélsőséges értelmezés másik oldala szerint viszont Alaine zsarolta érzelmileg a betegségeivel Mészölyt.

Nagy és Szilágyi hosszú dialógusa Mészöly és Polcz Alaine házasságának körülményeiről, lelki alkatukról azt bizonyítja, hogy sajnos valóban kikerülhetetlen a Mészáros Sándor alapján „Nyáry Krisztián-vírus”-nak nevezett jelenség, a leszűkítő értelmezés figyelmen kívül hagyása. Másrészt a beszélgetőpáros azt is hangsúlyozta, hogy a 744 levélben – természetesen az irodalomtörténeti-kultúrtörténeti, alkotásfolyamatbeli és történelmi dimenziók mellett – gazdagon tárul fel egy házasság változó természetrajza, illetve mennyiben árnyalódik át a szereplők lelki habitusa, mennyiben képes a műveik felé orientálni a művészetüket kevésbé vagy alig ismerő, esetleg nehezen befogadó olvasókat. Nagy nem titkolt vágya és a levelezéskönyv egyik hozadéka  épp a művekbe való bevezettetés is lenne.

Szilágyi kivételes (mély, játékos, stilárisan rétegzett) anyagnak nevezte a levelezést – de abban az értelemben is kivételesnek, hogy meglepő, hogy egy házaspár ennyit ír egymásnak. „Mészöly és Alaine valóban sokat volt külön”, válaszolta Nagy, és maga a kötet címének az értelmezése is ezen a ponton kapott kitüntetett szerepet. A szerkesztő arról beszélt, hogy mindkettő autonóm személyiség és olyan író volt, aki szeretett egyedül dolgozni, ahogy Alaine is fogalmaz – idézte Szilágyi – „együtt, de magányban”. Másrészt az időnkénti különlevőségüknek, de ugyanígy a folyamatos mobilitásuknak megélhetési okai is voltak. Nagy a házaspár élettörténeti adalékain keresztül a művek keletkezéstörténeteibe is bevezetést adott: pl. a cecei tartózkodás (ott élt a Paula nevű nagynéni, a „nagy ellátó-vállalat”) során ismerkedett össze Mészöly Radics József református lelkésszel, aki az írónak a Salulushoz forrásul szolgált.

Az életanyag felvillantásai, az egzisztenciális szűkösségek és az írói tevékenységek, illetve (munka)vállalások tematizálása mentén merült fel Szilágyi kérdése: a levelek hogyan rajzolják ki (kirajzolják-e) Mészöly nagyon bátor lelki alkatát és Alaine elfogadásait? Nagy a házaspár közös gondolkodásmódját hangsúlyozta, illetve egymás értékrendjének az elfogadását. „A levelezés alátámasztja, Mészöly nem volt megalkuvó alkat”, majd hozzátette – Nádas kapcsán, aki furcsállta, hogy Mészöly soha nem találkozott Aczéllal –, „két levél van a ’60-as évek végén, amikor Huszárik Zoltánnal próbáltak filmet csinálni, ekkor szeretett volna beszélni Aczéllal.” Két Alaine-levélben pedig Alaine próbálja megkeresni Aczélt, hogy útlevelet kaphasson Mészöly Bécsbe, de ezzel véget is ér minden, és utána az Eszmélet-ügyek vagy a Helsinki Bizottság után látszik már, hogy Mészöly bekapcsolódik a Demokratikus Ellenzékbe.

A kötet utolsó fejezeteként szereplő Nádas-esszé Szilágyi szerint A bilincs a szabadság legyen egyik kivételes eredménye. Mészöly Nádas mestere volt, ám mégsem az ő nézőpontjából, hanem neutrális oldalról tekint a házaspárra. „Meglepő, hogy ennyire árnyaltan tudja látni és láttatni őket” – mondta Szilágyi, Nagy pedig a „nagyon ökonomikusan tesz rendet” kifejezést használta: azaz a két szélsőséges interpretáció között (melyekről a bulvár-reakciók kapcsán volt szó) megteremti az egyensúlyt.

„Milyen felfedezések vannak, lehetnek ezekben a levelekben, melyek által továbbvezetődhet, továbbformálódhat a Mészöly-kutatás?” – kérdezte Szilágyi, és a nemzetközi jelenlétre és a külföldi kiadásokhoz való viszony más fénybe való kerülésére irányította a figyelmet. A ’90-es években kialakult mítoszt (azt ti., hogy Mészölyt nem érdekelte, hogy mi lesz a könyveivel külföldön) Nagy szerint a levelezéskönyv lerombolja: az író (derül ki a levelekből) fontosnak tartotta a külföldi kapcsolatai ápolását, akárcsak a könyvei külföldi jelenlétét. A szerkesztő a házaspár útlevéligényléseiről is mesélt, első nyugat-európai útjukról (ez 1961-ben történt): Rómában jártak az Akadémián, Svájcban Mészöly megismerkedett Haldimann Évával, Párizsban Gara Lászlóval és körével, illetve a londoni magyar emigránsokkal. Szilágyi ennek kapcsán az író irodalmi kapcsolatrendszerére kérdezett rá, illetve arra, hogyan képes (képes-e) ezt egy ilyen (a házastárssal folytatott levelezésből összeálló) kötet láttatni. Nagy a Szigeti Lászlóval folytatott Mészöly-beszélgetéskönyv, a Párbeszédkísérlet sokat idézett passzusát („a pestieknek vidéki voltam, a vidékieknek urbánus”) elemezte, illetve megrajzolta az író közeli barátainak a tablóját (pl. Sárközi Márta és Fazekas László, Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs), és a kávéházi köröket (pl. Darling Presszó, Belvárosi Kávéház, Royal Szálló, Metropol Kávéház). „De elég fellapozni a kötet névmutatóját, és rögtön láthatóvá válik, hogy milyen nagy kapcsolatrendszerrel rendelkezett a házaspár”, zárta le a kérdéskört a szerkesztő, majd azért elképesztően széles társasági életformájukat reprezentálandó még gyorsan elmesélt egy Cecéből induló, Floridában végződő anekdotát.

A Műhelytitkok beszélgetéssorozat idei első, őszi állomása végül a levelezéskötet alapján kibomló, megképződő mészölyi és Polcz Alaine-i személyiség további interpretálásával zárult. „Nincs bennük törlesztésvágy, szemben Szabó Magdával”, hangzott el Szilágyi részéről, Nagy számára pedig az volt a tapasztalat, hogy nem csináltak mást, „csak – megalkuvás nélkül – tették a dolgukat.” Nemcsak irodalomtörténetünk, hanem emberi mivoltunk számára is kivételes tanulságokkal, adalékokkal rendelkező könyvről folyt fontos beszélgetés, és talán Nagy Boglárka nem titkolt vágya is teljesül: Mészöly Miklós és Polcz Alaine művészete valóban közelebb kerül az olvasókhoz, és nem csak bulvár-horizontból válik értelmezhetővé élet és irodalom, intimitás és történelem heterogén hálózata.

Bencsik Orsolya

Fotó: Bod Péter

Jelenkor Kiadó

Pécs, 2017

894 oldal, 5999 Ft