Plüss Műhely | 2017. szeptember 7.

„Soha nem hagytam abba a meseolvasást”

INTERJÚ GIMESI DÓRÁVAL
Gimesi Dóra szerint fiatalokkal nagyon jó dolgozni, mert hihetetlenül inspiráló velük. A Budapest Bábszínház dramaturgjának bőven lesz lehetősége megismerni, vezetni a bábrendezők legújabb generációját, hiszen 2017 szeptemberétől a Színház-és Filmművészeti Egyetem tanára lesz. Finom, forró kávé mellett beszélgettem Dórával a kezdetekről, a Holle anyó című legújabb darabról, amit tavasszal mutatott be a színház, és mesélt arról is, hogy idén karácsonykor jelenik meg legújabb mesekönyve… – PÁKOZDI PETRA INTERJÚJA

INTERJÚ GIMESI DÓRÁVAL

Gimesi Dóra szerint fiatalokkal nagyon jó dolgozni, mert hihetetlenül inspiráló velük. A Budapest Bábszínház dramaturgjának bőven lesz lehetősége megismerni, vezetni a bábrendezők legújabb generációját, hiszen 2017 szeptemberétől a Színház-és Filmművészeti Egyetem tanára lesz. Finom, forró kávé mellett beszélgettem Dórával a kezdetekről, a Holle anyó című legújabb darabról, amit tavasszal mutatott be a színház, és mesélt arról is, hogy idén karácsonykor jelenik meg legújabb mesekönyve.

– Hogyan lettél bábdramaturg?

– Tudtam, hogy dramaturg szeretnék lenni, és fel is vettek a Színművészeti Egyetem dramaturg szakára. Első éves voltam, és az osztálytársaim nagy része arra gyúrt, hogy majd a Katonában vagy a Radnótiban lesznek dramaturgok, és Csehovot fognak húzni egész életükben. Én pedig valami sokkal szabadabbra vágytam.

Fél éve jártam egyetemre, amikor egy ötödéves dramaturg szakos hallgató nem tudott elvállalni egy munkát, és megbízott, hogy legyek én egy végzős bábszínész osztály dramaturgja. Kitűnő osztály volt. Fodor Tamás rendezett nekik egy vizsgát, ami Goldoni: Hazug című darabjából készült, és én ebbe a próbafolyamatba csöppentem bele. Óriási dolog volt, hogy első évesként munkát kaptam, és hogy felnőtt bábszínházi előadást fogunk csinálni. Nagyon izgalmas volt, és hamar sikerült egymásra találnunk a műfajjal. A darab bemutatóján, a bábszínészek osztályfőnöke, Metzner János, aki a Budapest Bábszínház igazgatója, odajött hozzám, és megkérdezte, lenne-e kedvem ezzel a műfajjal foglalkozni, mert dramaturghiány van a bábszínházban, és már régóta keresnek egy fiatal dramaturgot. És gondoltam, miért ne. Rájöttem, hogy így foglalkozhatok a kedvenc műfajommal, a mesével. A mese mindig fontos volt. Soha nem hagytam abba a meseolvasást. Kiderült, hogy a bábszínházban szélesebb a dramaturg köre, darabokat is kell írni. Így kerültem a Budapest Bábszínházhoz gyakorlatra.

– Melyik korosztálynak készítesz a legszívesebben darabot?

– Amit én a leginkább szeretek, az a kisiskolás korosztály, mert már lehet téthelyzeteket csinálni, picit félelmetesnek lenni, úgy humorizálni, hogy már a szövegpoént is megértik, de közben még létezik a mágikus gondolkodás. Ebben a korban nagyon széles a gyerekek érdeklődési köre. Ifjúsági ügyben a Semmit írni nagyon jó volt, hiszen ritka az ifjúsági darab a bábszínházban. Ami meg a piciket illeti, az nagy kihívás. Talán azért is, mert nincsen még gyerekem. Remélem, amikor lesz, majd megtalálom azt a hangot is.

– Tavasszal mutattátok be a Holle anyót. A színlapon az olvasható, hogy színpadra alkalmazta: Kuthy Ágnes – Szabó T. Anna – Gimesi Dóra. Kinek, mi volt a feladata?

– Kuthy Ágnes rendezte a darabot, Szabó T. Anna írta a dalszövegeket, versbetéteket, és minden, ami próza, meg a dramaturgiai összefogás, azt én.

– Hogyan állt össze a Holle anyó stábja?

– A rendező van a darab közepén, és ő választja ki a munkatársait. Kuthy Ágnes választotta Szabó T. Annát, mert már korábban is dolgoztak együtt. Mi nagyon sok mindent csináltunk közösen, így egyértelmű volt, hogy én is benne vagyok. Amikor Ági kitalálta, hogy két olyan technikát fogunk használni, amit még talán együtt nem is használtak ezen a színpadon, akkor arra gondolt, hogy olyan fiatal tervező kell, aki invenciózusan nyúl hozzá, így esett a választása Hoffer Károlyra. Ági társulatban is gondolkodott, már a darab választásakor tudta, hogy kik játszanak majd benne.

– Hogy esett a választás a Holle anyóra?

– A rendezőt, Kuthy Ágnest mindig érdekelte, hogyan lehetne olyan előadást készíteni, ami neki anyaként, és a kislányának mesélve is fontos lehet. Másrészt az évszakok változása mindig nagyon érdekes kérdéskör már a három éveseknek is, de még hatéves korban is teljesen jól működő dolog. Tulajdonképpen ehhez keresett Ági mesét, és akkor talált rá a Holle anyóra, amibe tényleg nagyon jól bele lehet fogalmazni, hogy a világ változik, az évszakok változnak, a női szerepek változnak a fiatal lánytól az idős asszonyig.

– Milyen volt újra olvasni a mesét?

– Egyáltalán eszembe sem jutott, hogy adaptálni kellene a Holle anyót, mert piszkosul nehéz. Ez egy klasszikus két menetes mese: az első menet megtörténik a jó lelkű lánnyal, második menet a lusta lánnyal. Klasszikus két felvonásos darabot lehet belőle írni, de tulajdonképpen ugyanaz történik mind a két felvonásban, ez őrült kihívás. De közben én nagyon szerettem ezt a mesét mindig is. Nagyon mély archetípusokig megy vissza a háromféle női szereppel: hogyan viselkedik egy szorgalmas és egy lusta lány, és ott van a mostoha, mint valamilyen rosszfajta anyaszerep, és Holle anyó, mint Földanya.

– Hogy készült a darab? Először a szöveg és utána a látvány?

– Ez minden darabnál máshogyan van, de itt először volt a technika, és ahhoz igazodott a szöveg. Itt alá kellett rendelni a szöveget annak, hogy egy báb mennyi idő alatt ér át a színpad egyik pontjáról a másikba.

– Két bábtechnikát ötvöztetek, a marionett és a vajangbáb [ősi jávai bábjátékok pálcán mozgatott árnyfigurái – A szerk.], miért pont ez a két technika lett a kiválasztott?

– Arról beszélgettünk már az első perctől fogva, hogy lehet az, hogy a lány beleesik a kútba, de felülre érkezik. Hogy van a lent meg a fönt? Akkor pattant ki a fejünkből, hogy annyira szép lenne, hogy a marionett úgy felülről mozgatott, hogy zsinórokon mozog, a vajang pedig úgy alulról mozgatott, hogy pálcán mozog. Ez így kirajzol egy függőleges tengelyt, ahol középen található a bábos, lefelé a zsinór, fölfelé a pálca. Volt egy ilyen filozófiai gondolat is emögött: ami az égben történik, azt nem mozgatja senki felülről. Lent pedig a zsinór, mert a zsinórokat valamennyire lehet látni, így meg van az az érzet, hogy fentről mozgatnak minket. Holle anyó világából lehet ezt a világot irányítani, befolyásolni. Ezek körül a gondolatok körül forogva jutottunk arra, hogy két klasszikus technika, egy alulról és egy felülről mozgatott legyen.

– Közös döntés volt, hogy tiszta bábszínház lesz, tehát, hogy a mozgatók nem láthatók?

A világ bábművészetében lezajlott egy váltás az elmúlt húsz évben. Tényleg az a ritka, ha nem látunk színészt a színpadon. Itt a rendező célja az volt, hogy ez nettó varázslat legyen. Nekem az a mániám, ha látszik a bábszínész, akkor annak legyen funkciója, hogy miért látjuk. Ennél a történetnél annyira adta magát, hogyha kétféle technika van, a harmadik fajta minőséget, hogy látható legyen a színész, marhaság lett volna behozni. Ez találkozott Ági kérésével, hogy ez legyen varázslat, mintha minden magától történne.

– Melyik technika áll hozzád a legközelebb? Mitől függ, hogy melyik technikát választod?  

– Én azt szeretem, ha a történet határozza meg a technikát. Nagyon jó bunrakura [japán bábművészeti színházak nagy méretű, gazdag öltözetű, három ember által mozgatott bábjai – A szerk.] írni, mert az mindent meg tud csinálni, mint az ember. Sokkal nehezebb vajangra vagy marionettre írni. Ha az adott történet egy technikát kíván meg, vagy ha a technika ad valamilyen pluszt, mint itt, hogy vannak függőleges és vízszintes vonalak, akkor ez szépen kirajzol egy filozófiai koordinátát. Bármilyen technikára jó írni, ha a technika kompatibilis a történettel.

– Mitől tud újat mondani ez a Holle anyó, hiszen ez egy nagyon ismert történet?

– Szerintem nem mond újat, és talán nem is akartunk újat mondani. Nem piszkáltunk bele a mesébe, nem bonyolítottuk meg azért, hogy drámaiabb vagy érdekesebb legyen. Annyira erőteljes archetípusokat vonultat fel, hogy ezt a mesét ebben a formában kellett játszani. Itt azt éreztük, hogy nem szükséges belenyúlni a mese adott rendszerébe.

– Mi a darab üzenete, ami ma fontos lehet a gyerekek számára?

– Szabó T. Annának az volt a legfontosabb, hogy olyan nagymamai hozzáállást mutat meg, akinek nem elvárásai vannak, hanem hagyja, hogy úgy végezd el a dolgod, ahogy neked jó, a saját tempódban, és megdicsér, ha jól csináltad. Nekem az egy nagy felismerés, hogy nem kell erőltetnünk a gyerekeinket, hogy mindig úgy csináljanak mindent, ahogy mi gondoljuk. Nekem is volt egy csodálatos nagymamám, aki sokkal szabadabban tartott, mint az anyukám, de ez természetes is, hogy egy generációval följebb nemcsak a bölcsesség van meg, hanem a lazaság is. Akkor sincsen semmi, ha elrontasz valamit, csak akard csinálni. És ez nekem fontos. Van egy ilyen tételmondat, hogy „mindennek megvan a maga ideje”, és ez igaz az évszakok változására is ugyanúgy, mint a női testnek, a női lélek változására, vagy az életutunk különbözőbb szakaszaira, és ez fontos dolog.

– Holle anyó félig tündér, félig boszorkány. Hogy jelenik meg ez a kettősség?

– Az egy pontos megfogalmazás, hogy ő a Földanya, aki tényleg eget-földet, föntet, lentet vezet, irányít. Ami ebben a karakterben nagyon-nagyon érdekes, hogy rá nem lehet azt mondani, hogy jó vagy rossz, mint ahogy a természet sem jó vagy rossz. Nagyon erősen benne van, hogy az egyik lány szorgalmasan dolgozik, a másik pedig lusta, ő úgy jutalmaz, és úgy büntet, hogy az mindig arányban áll a dolgokkal. Ez a harmónia. Nem egy felsőbbrendű jóság, hanem van benne egy kis piszkálódás, egy kis gúnyolódás, van humora. A tervező, Hoffer Károly Holle anyó bábja nagyon részletes. Úgy néz ki, mintha a világegyetem lenne megfordítva, mert a haja gyökerekből áll, a ruhája felül leveles, a szoknyája meg olyan, mint az égbolt. Olyan, mint Yoda-mester.

– A BTF keretében mutattátok be a darabot. Ez jelentett valamilyen pluszt az előadásnak?

– Plusz figyelmet kapott, olyanok is ráfókuszáltak a bábszínházra, akiknek egyébként nem jutott volna eszébe, hogy ez a műfaj létezik.

– Min dolgozol most?

– Alakítjuk a következő évadot. Mesekönyvön is dolgozom, ami valószínűleg karácsonyra fog megjelenni a Pagony Kiadónál. Teljesen más lesz, mint az előző, a Csomótündér volt. Benne lesz a Macskaherceg kilencedik élete, amivel Aranyvackor díjat nyertem évekkel ezelőtt, ehhez írtam még egy mesét, és Szegedi Kata fogja illusztrálni. Nagy dolog nekem, hogy én leszek a Színház-és Filmművészeti Egyetemen szeptemberben induló bábrendező osztály elméleti osztályfőnöke, és most tanterveket is írok. Izgalmas kihívás. Fiatalokkal nagyon jó dolgozni. Rettentően inspiráló velük.

Pákozdi Petra

Fotó: Szöllősi Mátyás