Nagy Zopán: Fejezetek az Őrzők (fiktív) könyvéből

BAJI MIKLÓS ZOLTÁN (BMZ):
„A GRÁL ÉS ŐRZŐI” CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ

Az idő nem csak folyam, vagy füzérszerűen körkörös láncolat, nem csak „kitágulás”, vagy „ritmus”, illetve nem csak e definíciók kegyeltje. Természetesen spirál is. Mindinkább örvény…

Új-kori apokrifek, pszeudo-epigráf iratok.

Az új hangnak, aki most is beszélt: a töredezett hang-rétegei olybá tűntek, mintha egyféle „túlvilági szótárból” idézne, szinte oktató-jelleggel, vagy üzeneteket szórna szét szertelenül, melyek leginkább öncélú szójátékokként rezegtek, folytatódtak a férfi fejében: Imemama jakurtuk! Püpüpü? Megyek-gyünk, jék mutluluk, háromszázhat vanöten-ten megyünk – bet bubini tömeleghamba, nyamagaimő… Angyali agyakkal, agyaras angyalokkal, föld alatt – buhh cijj, imla imbarna… Nyujj konto torko broka prrr… Sokan, sokabban, legesleg, legföldalattabb… Merre, merre? Üskükü! Körömösz, hol vagyok – ija banakafur éskejte valahen xeszitijapr prrr… ssz… Sokan, vás ásávár – nén ikunszju caft nyuló toff… üü… Nyanganyaff! Wittul-hurunt artimort… Lálahh ii dájdedöf… fff… Kérek kérge: jó mély kenyér – buuchuu… Tetete: iss! Istntln! Hidegmeleg Ősszörnyeteg – ó, huirprprpr jamhaucs kairtimó… Torkon-brokon tanak-takar akaró… Óva-óva gyomr! (…)

A sötét szobában egyetlen gyertya világított, ami a tárgyak körvonalait ritmikus remegéssel rajzolta át, az enyhe huzattól meg-megrángva, vonaglóan rezonálva.

A leíróban az egyik én lassan felébredt, majd suttogva, pislákolva, a következőket közvetítette:

„Circumdederunt…” – Mert körülvevének engem: az emberiség ajtószárnyai, a várakozás nélküli fájdalmak alak-változásai (circumdederunt me gemitus mortis… dolores inferni…); s megkörnyékeztek engem: a kivételes, ismeretlen és láthatatlan szokások gyötrő halmazállapotai… A kifelé – befelé toluló fordulatok amorfikus (beszippantó és kitaszító) szertartásai…

A határozatlan évelő. Így definiálta magát ő. A tudat-szintjeitől függetlenül is ismételten újjászülető, mégis különféle nem-létekben tétovázó leíró – gondolta a két ébredés-szint között (ismételten) megrekedt férfi, miközben éles tűszúrások zaklatták: kiszámíthatatlan döfések hadonásztak, táncoltak-vívtak egy kis színpadon, lebeny-szerű közegben, a homloka mögötti térben…

A szemárokba csúszott képek lassan felszívódnak, elmerülnek…

Gesztus-moszatok, előremutató- vagy megrekedt idő-darabkák, törmelékek…

Bizarr falfoszlások, tégla-építmények, mint verstöredékek. Vakolat-repedés, erezet-mélyedés nyöszörgő-suttogó rezzenései.

A „távollét”, illetve a folyamatos „máshol(ban)”-levés paradoxonját, hogy mindez, a lét köznapjaiban, a közösségek, egyének esetleges köreiben, kvázi közelségében ne legyen (elidegenítően) központi vibráció: más és más paradoxonnal „kell” feloldani!

A „kell”: nem a szükségszerűség példája, mindinkább egy-egy lehetséges „jelenlevés” impresszióját, netán illúzióját teszi lehetővé – s (némiképpen) megoldhatja bizonyos találkozások, együttlevések (rész)állapotait…

Intenzív bugyborgások, „liturgikus” gargalizálások, szakadék, barlangszáj, epe és vér szájpadlásra tapadása… Húskönyvek tükör(f)ordításai fordulnak ki óriási bőrönd-szobámból, önmagam idézetéből, mint tavasz a télből – és cunnilingusok

(az összes rokon száj-, illetve nyelvművészettel együtt) egymásba-csúszva, átváltozva, cuppogva, rángva, testeken, s helyiségeken áthatolva, forgolódva-tágulva, visszhangozva…

S mindezek közepette „ipari” táncokkal is együtt-pulzálunk:

Ó, targonca-keringő!
Jaj! – Vízszintes dervis-köszörű!
Körlégzés: szaxofon-szivattyú-hastánc!
(Fogaskerék-cigánykerék folyamat…)
Fúrógép: párzás-perforálás!
Ó, „perpetuum mobile”: spirális halál-tánc…

Heterotópiák, sokszorosan: idegen, ideiglenes és időn kívüli anyagok a tér speciális típusait megteremtve, egybe-ragadva, valótlan hely(zet)eket is újraszülve, akár Foucault elméleti rendszerében kivetülve… Szövetek, szervek szokatlan (helyeken való) „születése”…

Az idegen civilizációval kapcsolatos elmélet a legabszurdabb feltételezés, miszerint a Grál valamiféle korát megelőző készülék lehetett, melyet az „égi istenek” (idegenek) ajándékoztak az embereknek. Erre szintén semmilyen bizonyíték nem létezik, csak közvetett jelek, amik némileg alátámasztják a dolgokat, legalábbis elég csak az ősi barlangrajzokra, vagy az egyiptomi hieroglifákra gondolnunk, melyeken már nem először találtak különös, ufonautákra hasonlító emberalakokat.

BMZ „Grálja, cencak” tárolója. Az alkotó pályája indulása (1987) óta kutatja, és művei által próbálja érzékeltetni azt az erőt, ami a látható, normál módon érzékelhető világ mögött van, létrehozta és működteti azt. Már korai munkáit is illették, misztikus, archaikus, szakrális jelzőkkel. BMZ Istent kereső munkája során nem borul le egyetlen egy vallás, egyház dogmatizált teremtés elmélete, kanonizált, vagy apokrifnek tekintett legenda rendszere előtt sem. A teremetett világ eredőjével „közvetlenül” keresi a kapcsolatot.

A kiállítás „főszereplőjének” tekinthető munkája: „Grál, cencak” (a sámán kultúrában használatos megnevezés: cencak = szellemsegítő) tároló már címében is jelzi, hogy a szóban forgó alkotásának filozófiai és jelrendszeri felépítése több rétegű és időbeli merítésű, nem egy „egyszerű” kehelyről van szó. – Írta és mondotta (többek között) a művész kitűnő méltatója, műveinek esszenciális megközelítője: Dr. Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum igazgatója.

„Amygdala”: érzelmek sűrűsége a felismerésben… – az egyik hang ezt is ismételgette, és mindezt múlt időben írom, de tudva való, hogy Minden most történik, „most történik”…

Az amigdala (corpus amygdaloideum) a bonyolultabb gerincesek, így az ember agyának mediális temporális lebenyében található. A kutatások azt mutatták, hogy elsődleges szerepe van az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában, így az amigdalát a limbikus rendszer részének tekintik.

Appendix.

Oszikabika, ó, Tokaboka! Gyertek velem táncba, gyertek, kósza gyönyör dallamára! Járjuk a Kajelut, kezdjük a Tanubut, bételbors levelével, csalánleves fűszerével, táncra igazítsd révülésed! – Tokaboka, Tokaboka, Kanábu bii nuszanusza…

Kunatinkó Kunatim, Kurataka Vitamin! Takatakatakatataka-takatakatakataka!

Termő kövek hörögjetek, mészkő, tégla, szénnek hangja: mellkasodban rezgő zöngék: ó, Tikó csikó, Tündér Timkó! Polituri, Buramora: sípol, hörög, morog a hang, Penamora, Borabora… Avavar, Au! Ua, Uaua Aua! – Takatakataka! –

Ó, Rongó, Tane Rongó! Nuku, rontás: Nuku! Tutu-ahi, Ingó, Hurtu, Hurutupu,

Ait, Atinua, Ait… Budaj, Mulang, Dajak, Rolang: Latu, Latu, Titi, Tufa, Szikiszuki, Káva-gyökér, Tumbacuki! – Adaj, Polong, Nosza Jak, Kanábu bii nuszanusza… Aluma Szeragu, Random Vau: Vala Hun…

Te táncba indulsz az égiekkel, a földközeli szellemekkel, de az Őrzők a tanyádon: családodra jól vigyáznak…

A képzelet „mindenható”! – Mondhatja (ismét) az olvasó. Igen, már kamaszként is ezt vallottam… És még egy evidens megjegyzés. A Kozmikus Időben: a nagyobb időszakaszok és az emberi idők is összeérnek… Találkozásai(n)k: egyedi alkotások!

(Gyula, Almásy Kastély, Töröktorony, 2017. 07. 01. – 07. 14.)